Ezüstérmes a csepeli kolbász – Arany János szülőföldjén járt a csepeli delegáció

Csepel.hu

Török László, Nagyszalonta polgármestere meghívására Arany János szülővárosába érkezett szeptember 28-án Ábel Attila és Morovik Attila. Az érkezés napján a csepeli önkormányzat két alpolgármestere a budapesti Fogi Színház előadását tekintette meg. Másnap az Arany János Emlékmúzeumnál – mely az ún. Csonka-toronyban található –  Dánielisz Endre magyar irodalomtörténész, Nagyszalonta díszpolgára, a múzeum egykori igazgatója által nyerhettek betekintést a Bocskai által alapított partiumi város és a híres magyar költő, Arany János múltjába.

Érkezésük valódi apropója azonban a Hajdúhét elnevezést viselő rendezvénysorozat szombati napján tartott kolbászfesztivál volt, melyen 24 csapat indult, köztük a csepeliek – természetesen helyi erőkkel kiegészülve.

A már hagyományosnak számító megmérettetésen 10 kiló húsból minél ízletesebb, különlegesebb kolbász elkészítése volt a feladat, amit aztán saját kezűleg sütöttek meg a csapatok. A zsűrinek nehéz dolga volt, ugyanis minden kolbász más és más recept alapján készült, így az ízük is eltérő volt.

A végeredmény a következőképp alakult: harmadik lett az RMDSZ csapata, második helyezést ért el Csepel (kolbÁSZok), az első helyért járó díjat pedig a helyi nyugdíjas klub vihette haza.

Jövőre az első helyig meg sem állunk!

Az ezüstérmes csepeli csapat kolbászának hozzávalói:

  • őrölt fekete bors
  • jó minőségű pirospaprika
  • őrölt kömény
  • fokhagyma

Forrás: Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !