Szüreti mulatságot rendeztek a Móra iskolában

Csepel.hu

Szüreti mulatsággal ünnepelték az ősz egyik legszebb népi eseményét a Móra Ferenc Általános Iskolában. A program leglátványosabb része a szüreti felvonulás volt, amelyen Pelyhe Andrásné pedagógus Szent Márton Borrend-i ruhájában vezette a néptáncos tanulókat az udvarra. A díszes menetben hamar közhírré tette a kidobolós kisdiák, hogy itt péntek délután megkezdődik a hagyományos szüreti rendezvény.

A szüret a különböző történelmi korokban ünnepnek számított és számít ma is, hiszen egy egész évi munka gyümölcsét takarítja be a szőlőművelő. A XVI. és XVII. században igazi sátorosünnepnek tekintették, amelyre még a hadviselő vezérek is hazasiettek. A kisebb parasztgazdaságoknál kalákában szedték le a szőlőt, rokonok, ismerősök segítettek be, akiket a gazda látott vendégül. Elmaradhatatlan volt ilyenkor a pogácsa, pálinka, lacipecsenye, gulyás és a bor. Általában a nők szedtek, a férfiak puttonyoztak. A szőlő feldolgozása után nótázással és mulatozással zárult a falu apraja-nagyját összecsődítő alkalom.

A Móra iskolások a szőlőszedés népi szokásait elevenítették fel, szüreti dalokat énekeltek és együtt táncoltak az udvaron. Hatalmas kört alakítottak a hozzájuk bekapcsolódó szülők és pedagógusok. Ezután a diákok hagyományos módszerekkel (taposás, préselés) dolgozták fel a „szüretelésre” hozott szőlőt. A frissen préselt mustot természetesen a gyerekek kóstolták meg először. Őket kézműves foglalkozások várták, a felnőtteket pedig fakanál ügyességi játék, bor- és fröccs totó.

A vidám hangulatú rendezvényen a szülők ismét bográcsban főzték az ínycsiklandó ételeket, amelyet a gyerekekkel közösen fogyasztottak el.

Forrás: Csepel.hu

2 hozzászólás “Szüreti mulatságot rendeztek a Móra iskolában” bejegyzésre

  1. Teri szerint:

    Jó látni, hogy ily módon is okítják a diákokat, mostanság egyre ritkábban hallani hasonló megmozdulásokról. Miért?
    Pedig az ilyesfajta “közelség” ad igazi tapasztalatot… Szerintem!

  2. ... Grün szerint:

    Elképesztő: Benkő Dániel az iskolában gyakoroltatná a szexet
    .
    Érne annyit az életre neveléshez mint a zerkölcstan vagy a borkészítés tudománya! 😛
    .
    http://propeller.hu/szorakozas/2783175-elkepeszto-benko-daniel-iskolaban-gyakoroltatna

Itt lehet hozzászólni !