“A baloldalt zsebre vágták a multik és a bankok”- rezsifórumot tartottak Csepelen

Fidesz.hu, Csepel.info

„Vissza fogják kapni azt, amit a szocialista kormányok elvettek önöktől” – szögezte le Rogán Antal a rezsicsökkentésről szóló lakossági fórumon, Csepelen, a zsúfolásig telt Királyerdei Művelődési Házban. Ugyanitt Németh Szilárd, a városrész polgármestere úgy fogalmazott: az ármérséklésnek köszönhetően bővül a kiskereskedelmi forgalom, az infláció pedig negyven éve nem volt ilyen alacsony.

Téma sem lenne ma Magyarországon a rezsicsökkentés, ha nem történt volna meg a legnagyobb közműszolgáltatók privatizációja – hangsúlyozta a Fidesz frakcióvezetője. Bár olyan információk érkeztek a Csepel.info szerkesztőségébe, hogy országosan több helyen is megpróbálták megzavarni az Együtt-PM emberei vagy jelöltjei a rezsifórumokat, Csepelen szerencsére nem történt ilyen;  a fórum előtt nem sokkal Bajnai csepeli szervezete maga is közleményt adott ki arról, hogy nincs ilyen szándékuk.

Emlékeztetett: szocialista kormányok hajtották végre az ELMŰ, a DÉMÁSZ, az ÉMÁSZ, a Tigáz és a DÉGÁZ magánosítását 1995 és 1997 között, majd ezt folytatták 2006-ban és 2008-ban. Megjegyezte: „a baloldalt zsebre vágták a multik és a bankok, ezért szolgálják az érdekeiket”.

Rogán Antal kiemelte, hogy a balliberális kormányok nem csupán magánkézbe adták a szolgáltatókat, de egyúttal nyolcszázalékos profitot is garantáltak számukra, „amit önöknek kellett megfizetniük”.

Vissza fogják kapni azt, amit a szocialista kormányok elvettek önöktől – szögezte le Rogán Antal. Szavai szerint ugyanis a két lépésben végrehajtott csökkentés után a gáz esetében a 2008 júliusi, a villamos energia esetében pedig a 2007 januári szintre mérséklődnek az árak. Itt kellene tartani a rezsidíjaknak, ha azok az inflációt követték volna – fűzte hozzá.

Rogán Antal szólt arról is, hogy a rezsicsökkentést követően jelentősen mérséklődött a lakosság díjhátraléka. Egyúttal kilátásba helyezte, ha a szolgáltatók nem tartják be a rezsicsökkentéssel kapcsolatos szabályokat, „nem lesznek restek jó pár tízmilliós büntetést kisózni” rájuk.

Továbbá elmondta, mindent meg fognak tenni azért, hogy a közműszolgáltatások többsége hazai közösségi tulajdonban legyen.

Ma a fogyasztóvédelem valóban a fogyasztót védi

Az ármérséklésnek köszönhetően bővül a kiskereskedelmi forgalom, az infláció pedig negyven éve nem volt ilyen alacsony – fejtette ki Németh Szilárd, a rezsicsökkentésért felelős munkacsoport vezetője friss KSH-adatokra hivatkozva.

A fideszes politikus előadásában a fogyasztóvédelem fontosságát hangsúlyozva kiemelte, a szervezetet „a baloldali kormányok idején jellemző klubszerű működés” irányából elmozdították, hogy valóban az emberek érdekeit védjék. Ennek kapcsán megemlítette, hogy a kötbérezést kétirányúvá tették, ami azt jelenti, hogyha a szolgáltató mulaszt, úgy fizetnie kell hibájáért a fogyasztónak.

Németh Szilárd további célként jelölte meg, hogy a szolgáltatóknak kötelező legyen fenntartaniuk valódi ügyfélszolgálati irodát legalább járási szinten.

fidesz.hu

Kapcsolódó:

Alkotmányos garancia a rezsicsökkentésre – fórum Királyerdőben – a Csepel.hu beszámolója

84 hozzászólás ““A baloldalt zsebre vágták a multik és a bankok”- rezsifórumot tartottak Csepelen” bejegyzésre

  1. Éva szerint:

    Nagyon jól sikerült a fórum.
    Köszönjük a rezsicsökkentést.

  2. szigetország szerint:

    Az MSZP meddig nevezi még magát baloldalinak?

  3. balhátvèd szerint:

    Egyre több az üres szék. Senki nem vette még észre?

  4. felix szerint:

    Kint volt a hazugság király.
    Az első hazugságon kapott magyar politikus.

  5. Aladár szerint:

    A Borbély Lénárd meg persze most sem csinált semmit, csak bambán ült ott a színpadon, biodíszletnek a papagájkommandó hazugságáradatához.

  6. Aladár szerint:

    Még márciusi hír:

    “Az elmúlt 17 év alatt összesen 200 milliárd forintnyi osztalékot fizetett ki a társaságcsoport a tulajdonosoknak, míg ezalatt 450 milliárd forintot fordított beruházásokra – mondta Marie-Theres Thiell, az Elmű-Émász cégcsoport igazgatóságának elnöke.”

  7. Aladár szerint:

    “Bár olyan információk érkeztek a Csepel.info szerkesztőségébe, hogy országosan több helyen is megpróbálták megzavarni az Együtt-PM emberei vagy jelöltjei a rezsifórumokat, Csepelen szerencsére nem történt ilyen”

    Pedig jó lett volna. Kár, hogy kihagyta az Együtt-PM ezt az alkalmat.

  8. ... Grün szerint:

    Ejnye-bejnye balhátvéd!
    A szemednek hiszel vagy a tudósítónak?!
    “Csepelen, a zsúfolásig telt Királyerdei Művelődési Házban.” 😛 😛

  9. ... Grün szerint:

    “A baloldalt zsebre vágták a multik és a bankok”
    Most a “Kisgömböc” bekapja együtt a zegészet?!
    Csak nehogy a torkán akadjon! 😛

  10. Bugi szerint:

    Hűha! Megy a sírás elvtársak? Mikor volt utoljára szoci rendezvény ennyi emberrel a vörös Csepelen?

  11. ... Grün szerint:

    Bugi!
    Sírás?!

    Ez olyan mint az anyós halála:
    Kívülről úgy látszik mintha sírnál, de belülről röhögsz! 😛 😛 😛

  12. großmutter szerint:

    Amikor nincs érdemi válasz narancséktől, jön a “kell a rezsicsökkentés”, meg a “kösz fidesz” meg a “megy a sírás-rívás” 🙂 Szánalom banda

  13. ... Grün szerint:

    A rezsicsökkentés miatt rúgnak ki 50 embert
    “A E.ON nyíregyházi és a debreceni erőműve is veszteséges, ezért leépítenek.”
    .
    Mi és családunk csókoltassuk Orbán Viktort és szárnyassegédjét Arrogáns Tóniót! 😛
    .
    http://www.origo.hu/gazdasag/20130921-a-rezsicsokkentes-miatt-leepit-az-e-on.html

  14. Jeniszej szerint:

    Nagy a zűrzavar odaát. ))) 😀 (((

  15. Jeniszej szerint:

    Már az “egyszerű” baloldali emberek is fontolgatják, hogy átszavaznak a rezsicsökkentők közé, mert érzik a rezsicsökkentés számukra is előnyös tulajdonságait. P:

  16. Jeniszej szerint:

    ) 😛 (

  17. felix szerint:

    Emlékszem egy másodlagos jelzálog akcióra, ami annyira jó volt az embereknek, hogy világválság lett belőle.
    A frank alapú hitel is marha jó volt a zembereknek, de mintha eltűnt volna a mosolyuk.
    A mostani tapsikolók emlékezzenek….

  18. Királyerdei szerint:

    A Munkás Paraszt Hatalomért !? – Szalay Róbert

    Az úgynevezett rendszerváltás óta egyre türelmetlenebbül várja a lakósság nagy többsége, hogy az elmúlt évtizedek kommunista bűnöseit elszámoltassák és felelőségre vonják Azonban ezen a téren 22 évig nem történt semmi.

    Senki nem gondolt véres bosszúhadjáratra, mint azt a kommunisták tették az 1956-os forradalom leverése után, azt azonban minden igazságszerető becsületes ember elvárta volna, hogy azok, akik évtizedekig terror alatt tartották az ország lakósságának nagy részét, maguk pedig kiemelt életszínvonalon, elrabolt Rózsadombi, Pasaréti villákban és luxuslakásokban éltek, minimál nyugdíjjal, panellakásban, esetleg társbérletben töltsék el hátralévő éveiket.

    Néha történt egy- egy javaslat az elmúlt kommunista idők ügynökeinek, kiszolgálóinak és haszonélvezőinek legalább megnevezése, azonban ezen a téren nagy a hallgatás.

    Ha az elszámoltatás még várat is magára, legalább a neveiket ismerjük meg azoknak, akik leginkább felelősek azért, hogy országunk ott tart ma, ahol tart, a legutolsók között Európában

    Azonban a kisebb-nagyobb ügynököknél, akiket sokszor kényszerrel, vagy fenyegetéssel vettek rá valamilyen papír aláírására, sokkal kártékonyabb alakjai történelmünknek azok a pufajkások, akik a forradalom vérbetiprása után megkapták a Munkás Paraszt Hatalomért kitüntetést.

    Az 1956-os forradalom Szovjetek által történt vérbefojtása után előbújtak rejtekhelyeikről azok az ÁVH – s tisztek és főtisztek, vezető állami és pártfunkcionáriusok, aki a népharagtól való félelmükben, a forradalom második szakaszában „felszívódtak.”

    Voltak, akik a szovjet csapatok védőszárnyai alá, szovjet laktanyákba menekültek. Legtöbben, elsősorban a volt vezető állami és pártemberek, a magas rangú ÁVH-s tisztek Tökölre, a szovjet csapatok főhadiszállására. Ezeket a szovjetek november 4.-én felfegyverezték, pufajkába öltöztették. Ezek lettek a Budapestre benyomuló szovjet egységek „idegenvezetői” hogy el ne tévedjenek a nagy városban. Ezek lettek az igazi „pufajkások”

    Voltak olyanok, akik a forradalom napjaiban önként jelentkeztek a Budapesti Rendőr Főkapitányságon a Deák – téren „őrizetbe vételre” /?/ ami azt jelentette, hogy Kopácsi Sándor rendőr ezredes vigyázott rájuk, nehogy bántódásuk essék, akinek a felesége szintén ÁVH – s főhadnagy volt. Kopácsi ezeket november 4. –én felfegyverezte, hogy „ megvédhessék magukat.„ Ezekből is önérzetükben sértett, bosszúállók lettek, akik csatlakoztak pufajkás társaikhoz.

    Rövidesen előbújtak és csatlakoztak, a barátoknál meghúzódó, vidéki rokonok borospincéiben bujdosó, vagy ijedtükben Szlovákiába menekült és onnan visszatérő elvtársak.

    Ezek lettek a legvéresebb kezű pufajkások! Ezekhez zárkóztak fel rövidesen azok a kisebb-nagyobb állami tisztviselők, / legtöbben párttagok / és vezető pártemberek, akiket a forradalom napjaiban elmozdítottak beosztásukból.

    Ezek az emberek kezdték meg az „ellenforradalmárok „ begyűjtését, üldözését, A Kádári Bábkormány szerveinek kiépítését.

    Mivel a forradalom leverése után a Rendőrség és a Honvédség szervezetszerűen nem működött , a közbiztonság meglazult, a pufajkások az „ ellenforradalmárok” üldözésével, a bosszúállással voltak elfoglalva, a közbiztonsággal senki nem törődött. Ezért a Honvédséget kívánták a közbiztonság fenntartására, karhatalmi feladatokra felhasználni.

    A katonatiszteket a „Tiszti Nyilatkozat „ aláírására kényszerítették, mert aki nem írta alá, azt azonnal leszerelték. E tisztek közül is sokan magukévá tették az „ ellenforradalom” elleni küzdelmet és kiérdemelték a Kádár Kormány bizalmát.

    Ugyanis az történt, hogy miután a kommunisták megszilárdították hatalmukat. 1957 májusában megalapították a Munkás-Paraszt Hatalomért Érdemrendet, amit azok az elvtársak kaptak meg, akik legtöbbet tettek az „ ellenforradalmárok” elleni küzdelemben és fegyveresen álltak ki a Kádár-kormány megszilárdításáért.

    Ezt a kitüntetést hozzávetőleg 21.000 ember kapta meg!

    A Munkás-Paraszt hatalomért érdemérem, A Köztársasági érdemrend után a legmagasabb kitüntetés volt, melynek tulajdonosai hihetetlen kedvezményekben részesültek.

    Szinte kivétel nélkül, magas beosztásokba kerültek Belőlük lettek a minisztériumok főbb beosztottjai. A nagykövetek, a követségek beosztottjai, konzulok. A Megyei. Járási, Városi

    Tanácselnökök, Pártbizottsági Elnökök, Rendőrkapitányok, gyárak, üzemek, bányák, állami gazdaságok és termelőszövetkezeteknek a vezetői, a Honvédség főbb parancsnokai.

    A magas beosztások mellé kiemelt érdemrendi pótlék, „disszidenstől „ elkobzott lakás, soron kívül kiutalt gépkocsi, /A földi halandónak a befizetés után évekig kellett rá várni /

    Gyermekét akár milyen tehetségtelen volt, felvételi vizsga nélkül kellett felvenni bármelyik egyetemre, stb. és, ha korkedvezménnyel nyugdíjba vonult, az irreálisan magas kiemelt nyugdíj mellett, reprezentatív színvonalú nyugdíjas otthonok várták az elvtársakat.

    1990- ben A remélt rendszerváltás hónapjaiban minden becsületes ember azt várta, hogy az előző kommunista rendszer bűnöseit, képviselőit és haszonélvezőit felelőségre vonják, leváltják vagy legalább megnevezik. Nem ez történt! A színre lépő un. Reform kommunisták mentőkötelet dobtak az elvtársaknak! Fennhangon hirdették, hogy a „képzett szakembereket” nem lehet leváltani, mert az anarchiához vezetne. Így legtöbb elvtárs a helyén maradt, esetleg nyugdíjba vonult, akár 40 évesen is.

    Amikor a „ Forradalom Igaz Története” c. könyvemhez gyűjtöttem az anyagot, /1996-97-ben/

    A Széchenyi könyvtárban kikértem azok névsorát, akik megkapták a Munkás Paraszt Hatalomért kitüntetést, mert véleményem szerint könyvem, „ A forradalom leverése és a megtorlás” c. fejezetekhez feltétlenül szükségesnek tartottam volna azoknak, vagy azok közül egyeseknek a megnevezését, akik legfőbb letéteményesei voltak a bosszúállásnak, a megtorlásnak, a kommunizmus visszatérésének.

    Mivel ezek nevei nem voltak titkosak, hiszen a Hivatalos Közlöny annak idején közölte e „hősök” kitüntetését, úgy gondoltam, e neveket minden további nélkül megkaphatom. Csalódtam! Közölték, hogy e nevek kiadása „Nem publikus”

    Gondoltam, ha a Széchenyi Könyvtár nem adja ki a Parlamenti Könyvtár biztosan kiadja.

    Itt is csalódnom kellett. Itt is közölték, hogy „ bár nem titkos az anyag mégsem adható ki.”

    Ezt követően éveken át próbálkoztam különböző fórumokon hozzájutni az anyaghoz, számtalan levelet, kérelmet, újságcikket írtam, minden hiába! E nevekhez a mai napig nem sikerült hozzájutnom.

    Abban reménykedtem, hogy a „választófülkék forradalma” után A FIDESz vezette Nemzeti Kormány /?/ megkezdi a több évtizedes történelemhamisítás kijavítását, különösen 1956 vonatkozásában. Ennek első és elengedhetetlen lépése kell, hogy legyen a forradalom legelszántabb ellenségeinek, a Kádár rendszer legfőbb haszonélvezőinek, legalább a megnevezése, – ha a felelőségre vonás egyelőre nincs is napirenden. – Ezt pedig semmi nem reprezentálná jobban, mint a Munkás- Paraszt Hatalomért kitüntetettek megnevezése!

    Ugyanis ezek az adatok, semmiféle állami és magántitkot nem sértenek, mert mint fentebb is említettem, a hivatalos közlönyben lettek nyilvánosságra hozva.

    Nem kellene más, csak egy nemzeti érzésű képviselő, minimális akarat és némi időráfordítás, hogy a Parlamanti Könyvtárból kikérje a hivatalos közlönyöket, – amit egy egyszerű történelemtanárnak nem adnak ki, – de egy Országgyűlési Képviselőtől nem tagadhatnak meg!

    Ezekből a közlönyökből kiírni a pufajkások neveit és nyilvánosságra hozni.

    Érdeklődéssel várom, hogy van-e egy ilyen képviselő?

    Szalay Róbert történelemtanár

  19. lucifer szerint:

    Királyerdei szerint:

    2013. szeptember 21., szombat – 19:48

    Történelem: elégtelen.

  20. Királyerdei szerint:

    Hülye komcsi!

  21. Axor szerint:

    „Kádár rendszer legfőbb haszonélvezőinek, legalább a megnevezése, – ha a felelősségre vonás egyelőre nincs is napirenden. – Ezt pedig semmi nem reprezentálná jobban, mint a Munkás- Paraszt Hatalomért kitüntetettek megnevezése!”
    Igen-igen, ez nem ördögtől való! Vajon mennyi szoci fórumozó neve szerepel benne.

  22. felix szerint:

    Hülye Királyerdei:
    A fidesznek közel 8 éve volt rá.

  23. Királyerdei szerint:

    Barom komcsi!
    Éljen a független kommunistamentes Magyarország!

    http://www.youtube.com/watch?v=Vgwrx-xl9KY

    Halál minden kommunistára!

  24. Királyerdei szerint:

    Avanti di ragazzi di Budapest!

  25. Axor szerint:

    Éljenek a kommunisták is, minden országnak megvan a maga selejtje, nekünk ők!!!

  26. szigetország szerint:

    Úgy tudom, hogy félix is támogatja a Fidesz politikáját, miután elfogadta a rezsicsökkentést saját magára nézve.

    Ugye, félix?

  27. ... Grün szerint:

    sdzigetország!
    Miért ne fogadná el bárki is a rezsicsökkenést?!
    Itt csak a módjával van baj, a csökkentéssel! 😀
    A jövedelemadó csökkenést és a zadójóváírást is elfogadta mindenki, még azok is akik alacsony jövedelmük miatt nem tudták igénybe venni!
    Ők joggal érzik magukat vesztesnek és szavaznak majd az igazságosabb jövedelmi és adó elosztásra! 😛

  28. ... Grün szerint:

    bocs! szigetország! 😀

  29. igazságos mátyás szerint:

    tarajos rogán! titeket is a zsidók irányítanak, cáfold meg ha nem.
    mit csináltok ti másképp mint az elődeitek? azt hogy piros-fehér-zöldbe csomagoljátok a szart és úgy próbáljátok lenyomni a torkunkon?
    soroljam?
    dohány mutyi?
    közgép mutyi?
    marslakók-jáksó-habony árpád mutyi?
    fábry mutyi?

    ti akarjátok megváltani a világot?
    menjetek a kurva anyátokba. rosszabbak vagytok mint az elődeitek, azoktól legalább tudta a szerencsétlen kisember hogy sok jóra nem számíthat, ti meg előadjátok a megváltót közbe meg tömköditek a zsebeitek.
    szopjatok le mind. – by lilu.

  30. Királyerdei szerint:

    Éljen Magyar szabadság,éljen a Haza!

  31. szigetország szerint:

    Matyi, te! Miket beszélsz? Ha a szart lenyomták a torkodon, ahogyan önvallomásként írod, még nem kellett volna lenyelned a fekáliát… Így azt mondhatják rád, hogy szarevő vagy.

  32. fghfjhgkjhk szerint:

    “A baloldalt zsebre vágták a multik és a bankok”

    Titeket nem? 🙂

    Mi és ki fizeti a főváros új buszait??? 🙂
    Jó pénzért bérelve? 🙂

  33. igazságos mátyás szerint:

    azt írtam próbáljátok, faszkalap.
    alapvető szövegértelmezési problémáid vannak, ezen 10 éves korig lehetett volna segíteni,
    nem sikerült, úgy látom.
    ostoba barom.

  34. Királyerdei szerint:

    Lesz olyan vastag bőr a kommunisták pofáján,hogy nem fogják ünnepelni az “ellenforradalmat”?

    http://www.youtube.com/watch?v=wlb_wWbsY5I

    Kizárt!
    Ezeknek a gerinctelen mocskos állatoknak nincs lelkiissmeretük!

  35. nagyapó szerint:

    Eetásak! A szokásos maffiabaloldali hazugságok. Nem voltak ott, de van véleményük, ami annyit is ér. Érvükben nincs adat,csak a szokásos lumpenproli trágárság.
    A rezsicsökkentés különösen a nyugdíjasoknak jó, mert az ő jövedelmük nagy hányada megy rezsire. A családok évi ~100 000 Ft, az egyedülállók évi ~80 000 Ft megtakarítása jelentős, különösen a nyugdíjak, alkalmazottak egyhavi jövedelmének elvételéével szemben. A 16%-os adó több-jobb munkára ösztönöz, ezért ellenzik a szocik.
    Különösen sokat jelent, hogy a kiskeresetűek a kedvezményeket a 10% nyugdíj és eü díj terhére érvényesíthetik.
    Eetásak élvezetes volt nézni Bajnai beszédét Baján, néhány néző előtt és állandó libagágogás kíséretében. A Bajnai család tette tönkre a bajai ipart.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  36. fghfjhgkjhk szerint:

    nagyapó megint itt az évi százezres kamujával? 🙂

  37. ... Grün szerint:

    Öreg Pöcs!
    “Különösen sokat jelent, hogy a kiskeresetűek a kedvezményeket a 10% nyugdíj és eü díj terhére érvényesíthetik.”
    .
    No ezt most eltaláltad!
    Különösen a nyugdíjasok és a betegek fizetik a meg a zadójóváírásokat!
    Mivel azokat a beszedett adókból és járulékokból financérolják! 😛

  38. Vátesz szerint:

    A Fidesz 11 és féléve kölcsöntollakkal ékeskedik. A rezsicsökkentés és a közüzemi szolgáltatók non-profittá tétele az én 2002-es javaslatomnak a továbbvitele, miután tíz évig nem csináltak semmit! A gázár-kampányt elindító, 2002. ápr. 9. 15:55-ös, a Fidesz Lendvay utcai székházának faxára elküldött levelemben nem csak az volt benne, “Ha nyerni akarnak, azonnal gázárcsökkentést ígérjenek!”, hanem pontosan le volt írva, hogy a szolgáltatókat ketté kell választani, egy üzleti alapúra, s egy a lakosságnak szolgáltató non-profit alapúra.
    Ezt itt már sokszor leírtam, csak senkinek az önérzetét nem zavarja a más szellemi termékének következetes, 11 év óta történő elhallgatása!
    Üdvözlöm a magyar politikai elitet, egyforma képességű emberek jól elvannak egymás társaságában!

  39. nagyapó szerint:

    Idióta Dr. grün t.t.! Zokognak a nyugdíjasok, mert növekedett a nyugdíjak értéke.
    Kár minden hülyeséget összehordani.
    Bedevéreszemélagépádiszáda.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  40. felix szerint:

    Megint gyilkolásznál Királyerdei?

  41. felix szerint:

    Szigetország!
    Csak annyira támogatom a fidesz politikáját, mint a hitelfelvevők a frankalapú hitelt amit felvettek.

  42. hajós Dobák szerint:

    A kommunista egy kártékony faj, az biztos.

  43. felix szerint:

    A fidesznek sikerült bebizonyítania, hogy a “komcsik” jól állapították meg a rezsi nagyságát.
    Ezért visszaálltak a reális szintre.

  44. Vátesz szerint:

    A politikai elit egyik része sem tehetségesebb a másiknál! Ott nincsenek szakemberek, csak törtető, pénz és hataloméhes emberek!

  45. Narancsvírus szerint:

    Rogánnnak a haverja kapott a kerületében egy olcsó trafik mutyi helyett! Kivágatott egy csomó platánfát, részt vesz Magyarország tönkretételében! Neki jár a pofája?

  46. ... Grün szerint:

    „Vissza fogják kapni azt, amit a szocialista kormányok elvettek önöktől” – szögezte le Rogán Antal
    .
    Jó jó, de ezeket amit a fityesz kormány vett el mikor?!
    Köszönjük fityesz! 😛 😛 😛
    .
    http://m.cdn.blog.hu/te/tenytar/image/k%C3%A9t%20%C3%A9v%20csomagjai%20%C3%B6sszesen.png

  47. ebihal szerint:

    nagyapó már megint ordenáré módon hazudik!

  48. ebihal szerint:

    Ennek a Rogánnak ugyanúgy büdös volt a munka mint a Szilárdnak, elment politikusnak!

  49. szigetország szerint:

    ebihal!

    Pl. Angela Merkel kancellár is politikus — szerinted neki is büdös a munka?
    Most éppen újraválasztják Németországban.

  50. ebihal szerint:

    szegetország!
    Nézd meg az önéletrajzukat. azután eldöntheted magadban! Azért Merkellel össze-
    hasonlítani ezt a kettőt, még gondolatnak is perverz.

  51. ebihal szerint:

    Bocs, szigetország!

  52. ... Grün szerint:

    szigetország!
    Annak a nőnek a kisujjában több van ezeknél a kutyaütőknél!
    A fejét nem is említeném! 😛 😛

  53. szigetország szerint:

    Politikusnak lenni is munka. Ha rosszul végzi a dolgát, le lehet váltani. Így járt Gyurcsányi. Meg Bajnai.
    Merkelt nagyra becsülöm, természetesen. Ő nem fog úgy járni, mint Gyurcsányi.

  54. ... Grün szerint:

    szigetország!
    Politikusnak lenni nem munka!

    A NÉP, az Istenadta nép feltétlen és gondolkodás nélküli szolgálata!

  55. szigetország szerint:

    Szolgálni az istenadta népet szép feladat és komoly munka. Aki ezt nem így látja, úgy jár, mint Gyurcsányi. Meg Bajnai.

  56. ... Grün szerint:

    Vagy mint a saját családi birodalmát építő felcsúti törpe! 😛 😛

  57. ... Grün szerint:

    “A kiállítást hivatalosan a miniszterelnök nyitotta meg.
    „Sokat gondolkoztam azon, hogy szakértők között, életrajzírók között van-e értelme annak, hogy egy megnyitón megszólaljak? Végül is, mit tehet hozzá ahhoz, ami itt elhangzik, egy szegény miniszterelnök?”- kezdte Orbán. Azt mondta: végül azért vállalta a felkérést, mert ezzel tolmácsolhatja a magyar nép nagyrabecsülését az író családjának.”
    .
    Szolzsenyicin forog a sírjában! Egy volt KISZ titkár, kommunista szülők ifjú-demokrata gyermeke, jelenleg nehezen meghatározható vallási hovatartozással méltatja személyét?! 😛 😛
    .
    http://www.atv.hu/belfold/20130921-szolzsenyicint-meltattak-a-terror-hazaban

  58. bonifác szerint:

    Zöldike! Ez az elszólás nagyon alulmúlja az általam feltételezett intelligencia-szintedet.
    Van egy mondás: nem az a lényeg, honnan indultál,. hanem hogy hová jutottál.Te is
    kinőtted a pelenkádat.A rezsicsökkentés azért tragikus a multi- bankos csordának, akik
    baloldalinak hazudják magukat, mert ők lennének az”elesettek pártfogói.Már bizonyították
    8 évig, mennyire.Vörös Csepel legnagyobb megelégedésére. Lelketek rajta. Vegyetek
    libát, küldjétek el kis kedvenceteknek!.( Ha már nem lopott eleget)Mi, köszönjük, leginkább
    a börtönben látnánk őket szívesen,Gyurcsány főnökkel együtt.

  59. ebihal szerint:

    szigetország!
    Ha és amennyiben a politikusság munka, akkor joggal várom el, hogy olyanok
    műveljék, akik értenek s hozzá! Na már most a hozzáértés azt jelenti, hogy az adott szakterületen van megfelelő gyakorlata! És van? Vagy elég mint a piros pozsgás
    Dávidka esetében, hogy a családhoz tartozom?

  60. Vátesz szerint:

    A népi demokratikus német köztársaság atomfizikusa sem lehetett akárki. Szigetország, ne es már hasra egy volt komcsi előtt! Azért futhat most politikai pályát, mert kinyalja a zsidók és Amerika seggét!

  61. ... Grün szerint:

    bonifác!
    Tudod milyen magasról és milyen nagy ívben leszarom a véleményedet?! 😛 😛
    .
    Az idézett mondás helyesen:
    “Azt, hogy a nép fia vagy, igazolnod, sejh, ma nem azzal
    Kellene: honnan jössz, – azzal, ecsém: hova mész!” Illyés Gyula, Puszták népe

  62. szigetország szerint:

    ebihal!

    Az elvárás jogos a politikusokkal szemben. Egyet lehet tenni velük szemben, ha nem végzik jól a munkájukat: el kell őket zavarni.
    Na már most a múlt rendszerben erre nem volt lehetőség, mert gyakorlatilag csak kommunistákra lehetett szavazni, a kormányt nem lehetett leváltani.
    Most el lehet zavarni a kormányokat.
    Gyurcsányit elzavarták, Bajnait szintén — nem kicsit, nagyon. Korruptak, ostobák, hazafiatlanok voltak, szégyenei az országnak. De nincs bennük önkritika, ezért próbálkoznak újra… Ahogy a baloldalban sincs önkritika, hogy valamit nagyon elszúrtak folyamatosan…

  63. Etikus szerint:

    “A baloldalt zsebre vágták!” Majd az összes többit.

    Előbb a nemzeti vágtán, -ahol jelentős fórt is adott a többieknek, induláskor,- majd a választásokon, tegnap. Annak ellenére, hogy szinte egész héten Baján dáridóztak a választók kegyeiért, a reményvesztett összes párt, reménytelen vezetői.
    Hiába kérem, tétre, helyre, befutóra, amely így lesz ez jövőre is. Az érdekeltek meg fennen hangon csak folytassák a nagyobbnál, nagyobb disznó gátlástalan hazugságaikat, amellyel a saját magukat, és egymás balga táborát, is napról, napra hülyítik.

    Úgy látszik nem volt eléggé értelmezhető mind az, amit hónapok óta írok!

    Esélytelenek, reményvesztettek, becstelenek, leamortizálódottakból nem kér a Magyar Nép! Ezeknél sokkal okosabbak, bölcsebbek!

    Térjetek meg!

  64. felix szerint:

    Még a te kedvedért sem tanulok meg, bégetni.
    Megtértél az ördöghöz, mert az való hozzád, RICSI

  65. Etikus szerint:

    T Vátesz 20:37 (nem Önnek)

    ISSORÁZ!

    Igen a kiválasztáson, s nem a szavazáson dőlnek el a “megrendezett” dolgok, személyek sorsai.
    A kommunista, miután szinte mindenre kapható, nekik eddig a legjobb végrehajtónak bizonyultak, a történelem során.

  66. Etikus szerint:

    A tegnapi német választásokon 64 év után az FDP (szdsz) nem jutott be a parlamentbe.
    Úgy látszik arra felé is ébredeznek.

  67. ebihal szerint:

    szigetország!
    A probléma az utolsó bekezdésedben van. Általánosítasz, egyes emberek bűnét rá-
    húzod az egész pártra/vagy baloldalra, pedig a Fideszben ugyanúgy fellelhetők ezek
    a dolgok.
    Azt mondod, el lehet zavarni őket. Kétlem, olyan módon alakították át a rendszert,
    és olyan gátlástalanul verik át az embereket, hogy szinte lehetetlen lesz megszabadulni
    tőlük!

  68. ebihal szerint:

    szigetország!
    És még valami ! Elzavarni 4 évente lehet, én viszont nem 4 évente akarom elmondani
    a véleményemet! Míg az előzőek “csak” reggel, délben és éjjel hazudtak, ezek már
    non stop teszik ezt 3 éve.

  69. Jeniszej szerint:

    Mi a helyzet a “sosemlátottsvájcifrank” hitelekkel?
    Folyik a maszatolás “porlasztás”?
    Folyik az emberek megfélemlítése, miszerint a rabló bankok terhére történő meglopott hitelesek kártalanítása világ váltságot okozna?
    Megmondta a Vezír Orbán úr, hogy a selejtet árultak a bankok.
    Ilyenért, mint selejtes árú forgalomba hozataláért teljes kárpótlás jár a megvezetett emberek részére.
    Nyilvánvalóvá vált, hogy a banki szakemberek teljes tudatában voltak, hogy átverik z embereket, – így ez súlyos bűncselekménynek minősíthető.
    Hozzák nyilvánosságra a bűnösök nevét is. 😉

  70. ... Grün szerint:

    “Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter vasárnap televíziós interjúban beszélt a kormány terveiről. A miniszter elmondta, hogy jelentősebb adószabály módosításra nem kell számítani. Elmondta, hogy 2010 óta világos, hogy a cél az, hogy a magyar bankrendszer fele magyar kézben legyen. A devizaadós-mentésbe pedig csak akkor száll be a kormány, ha az nem veszélyezteti a hiánycélt.”
    .
    Tehát sohasem fog beszállni!
    .
    http://privatbankar.hu/penzugyek/nem-biztos-hogy-az-allam-beszall-a-devizaadosok-megmentesebe-261497

  71. szigetország szerint:

    ebihal!

    A kormányokat hagyományos módon 4 évente lehet elszámoltatni (elzavarni), ez többnyire így van másutt is.

    A véleményedet bármikor elmondhatod.

    Gyurcsányi és Bajnai az MSZP emblematikus alakjai voltak, miniszterelnökök, tehát természetes, hogy főként rajtuk keresztül ítélik meg a baloldalt az emberek. Gyurcsányi, Bajnai és társaik rosszul kormányoztak, mértéktelen volt a korrupció és a politikai bűnözés. Saját pártjuk nem vetette ki őket, hanem még a mai napig a felszínen vannak, noha csúnyán megbuktak a választásokon. Na, ezért nincs esélye az MSZP-nek és egész baloldalnak, ha egyáltalán baloldalnak lehet őket nevezni.

  72. Gordon szerint:

    A magyar balliberális oldal ott tart, hogy nem az IMF ellen, hanem az IMF mellett szervezne tüntetést.
    A 2002 utáni miniszterelnökeik pedig bankárok, nagytőkések, és a libafeldolgozáshoz nem értő szerencselovagok voltak.
    Kell ez nekünk!?

  73. Aladár szerint:

    A Fidesz úgy alakította ki a választási rendszert, úgy húzta meg a választókerületek határait, hogy ha pontosan az emberek fele szavazna a Fideszre, másik fele pedig egy másik pártra, akkor is a Fidesz nyerne, és 10-zel több képviselője jutna be a parlamentbe, mint a másik pártnak.

  74. Gordon szerint:

    Aladár!

    Ülj vissza a fröccsöd mellé!

    A választási rendszer megváltozott, az egyéni győzelem felértékelődött a listás szavazatok háttérbe szorultak.
    Hozzáteszem: Angliában csak egyéni körzetek vannak.

    Olvasás!
    Szövegértés!

    “A Lordok Házának tagjai nem választással szereznek mandátumot, a Képviselőház tagjait azonban ötévente közvetlenül választják.

    Az Egyesült Királyságban egyszerű többségi választási rendszer van. Ez azt jelenti, hogy az egyéni választókerületekben egyetlen fordulóban a legtöbb szavazatot kapott képviselő jut mandátumhoz.”

    Ez 2014-től Magyarországon is így lesz. az etánsak tehát olyasmi okán sipákolnak, mely Angliában már létezik.

    “A választójog egyetlen korlátja a 18. életév betöltése. A Brit Nemzetközösségbe tartozó országok és az Ír Köztársaság állampolgárai választójoggal bírnak a parlamenti, Európai Parlamenti és helyhatósági választásokon. Az EU állampolgároknak választójoguk van az Európai Parlamenti választásokon, de nincs az Egyesült Királyság parlamentjének megválasztásakor. Más országok állampolgárai nem rendelkeznek választójoggal.”

    “A Parlament a Képviselőházból (House of Commons) és a Lordok Házából (House of Lords) áll. A Képviselőház a választott kamara, amelynek 659 képviselője van (529 az angol választókerületeket, 40 pedig Walest képviseli). A Lordok Háza 500-nál több „életre szóló nemesből” áll (akit a miniszterelnök javaslatára a királynő nevez ki, élethosszig tartó hatállyal), az Anglikán Egyház 26 magas rangú püspökéből, a 12 legmagasabb rangú bírából és 92 „örökletes nemesből” (akik címüket örökölték) áll.

    A Lordok Házát általában az „ellenőrző” kamarának tartják, a Képviselőház szerepének kiegészítésére. A Lordok nem akadályozhatják meg a Képviselőház által már elfogadott törvénytervezet törvénnyé válását, csupán késleltethetik azt. Ha a két ház nem tud megegyezni, a Képviselők felterjeszthetik a törvénytervezetet királyi jóváhagyásra a Lordok egyetértése nélkül is, 13 hónapi (vagy kizárólag adózással vagy kiadásokkal foglalkozó tervezet esetén 1 hónapi) késleltetést követően.”

    http://www.euvonal.hu/index.php?op=tenyek_tagorszagok&id=14

  75. Aladár szerint:

    Bödönfejű Gordon! Nem igazán fogtad fel a hozzászólásom lényegét. Úgy húztátok meg a választókerületek határait, hogy pusztán ennek köszönhetően is nektek lejtsen a pálya.

  76. Gordon szerint:

    “Úgy húztátok meg a választókerületek határait, hogy pusztán ennek köszönhetően is nektek lejtsen a pálya.” – vádaskodik Aladár.

    Elfelejti, hogy anno az alkotmánybíróság sok-sok évvel ezelőtt kimondta, hogy a választókerületek határa nem megfelelő. 23 év alatt a lakosság mindenfelé vándorolt, ezért fordulhatott elő olyan, hogy a választókerületek lakosságszámában jelentős eltérések voltak. Ennek okán volt ahol egy mandátum megszerzéséhez elég volt fele annyi szavazatot kapni (ugyanannyi jelöl és ugyanakkor részvétel mellett), mint máshol. Ezen változtatni kellett. Viszont választókerület továbbra sem léphet át megyehatárt vagy a főváros határát. Az új rendszerben viszont sokkal arányosabbak a választókerületek, így a demokrácia felhatalmazási oldala erősödött.

    Továbbá a kormány a társadalom nyomásásra radikálisan csökkentette a parlament létszámát is, így kevesebb politikus lesz 2014-től.

    Egyébként szintén a Fidesz csökkentette az önkormányzati képviselők számát is, hogy helyben is kevesebb politikus legyen (Csepelen 29 főről 21 főre csökkent a képviselő-testület létszáma).

    A balliberálisok baja (Baja?) nem az, hogy az országgyűlési választókerületek arányosabbak lettek, hanem az, hogy őszöd és a csepeli kettős gyilkosság (plusz egyéb jól ismert ügyek – pl.. noki doboz) óta mély morális válságban van. A tisztulási folyamat sajnos nem indult be, pedig én Gyurcsány kihajításakor abban reménykedtem, hogy új baloldal lesz. Most is hazudnak – csak fleto nélkül. Ez pedig akadálya az erkölcsi és szellemi megújulásnak a balliberális pártok háza táján.

  77. ebihal szerint:

    szigetország!
    Mondom, hogy az utolsó bekezdéseddel van a baj! Olyan állításokat fűzöl a monda-
    nivalódhoz, amire nincs bizonyíték, mert amit a Fidesz szóvivői szajkóznak, annak
    a valósághoz édes kevés köze van. Ma ott tartunk, hogy a Fidesz végrehajtotta a
    politikában a fehér galléros bűnözést.

  78. Aladár szerint:

    Bödönfejű! Amiről te beszélsz, hogy “arányosabbak lettek a választókerületek”, az pusztán a választókerületek létszámára vonatkozik. Valóban, létszám szempontjából arányosabbak lettek, vagyis közel ugyanannyi lakos él mindegyik választókerületben. Politikai megoszlás szempontjából azonban aránytalanság van. Ezt mi sem mutatja jobban, mint az, hogy ha ugyanannyian szavaznának országosan a Fideszre és pl. az MSZP-re, akkor is a Fidesz szerezne több mandátumot. Számtalan példája van ennek, kezdhetjük rögtön Csepellel, hiszen nem véletlen, hogy Soroksárral vonták össze, ezzel létrehozva egyébként egy, az átlagosnál nagyobb választókerületet.

  79. szigetország szerint:

    ebihal!

    Állításom bizonyítéka az, hogy 2010-ben a balliberális oldalt a nép elzavarta, mégpedig döntő fölénnyel. Ez tény.
    És azért zavarta el, mert korruptak, hazugok voltak, tönkre vágták az országot. Ennek következménye volt, hogy a jónép a francba kívánta Gyurcsányt, Bajnait és társait.

  80. ebihal szerint:

    szigetország!
    Ha neked így jó, a te dolgod. Kíváncsi lennék arra, mit szólsz majd, ha mostaniakról lehull a takaró!

Itt lehet hozzászólni !