Csepel.hu
Illusztráció
„A magyarok nyilaitól ments meg, Uram, minket” – szólt egykoron a nyugatiak imája. S bár a haditechnika fejlődésével az íjak kiszorultak a hadsereg eszköztárából, ma ismét reneszánszukat élik ezek a fegyverek – természetesen már csak egyesületi keretek között. Herczeg Zsolttal, a Csepeli Íjász és Hagyományőrző Egyesület elnökével beszélgettünk.
Először folytatnám kicsit a történelmi utalásokat, hiszen a tűzfegyverek megjelenéséig és azt követően is egy ideig, azokkal párhuzamosan, használtak íjat a csatákban. Ezeknek kétségtelen előnye – a keréklakatos tűzfegyverekkel szemben –, hogy légyegesebben megbízhatóbbak voltak azoknál. A tűzfegyvereknél a golyó kilövése után a töltési idő is túl hosszú és problémás volt, különösen a lovas huszároknál. Később, a megbízhatóbb fegyverek elterjedésével valóban háttérbe szorult az íjászat. Bár az ismétlőfegyverek megjelenéséig az íjjal gyorsabban lehetett egymás után lőni, ám a tűzfegyvereket könnyebb volt használni és a kezelésüket megtanulni. Korunkban nagyon sokan fedezték fel újra az íjászatot: először mint sportot, és később mint a hagyományőrzés fontos eszközét. Ahhoz, hogy igazán tudjuk használni a fegyvert, nagyon sok gyakorlás kell, mert hozzá kell „nőni” az íjhoz.
Mióta íjászkodik?
Viszonylag sok sportot kipróbáltam, aztán egyszer láttam egy íjászversenyt. A visegrádi várjátékon 1998-ban kipróbálhattam egy történelmi íjat, s ez végleg eldöntötte: én is íjászkodni szeretnék. Két hét múlva már Egerben indultam egy versenyen. Ez már tizenöt éve történt, de az egyesületet csak 2002. március 17-én, tizennégy íjásztársammal alapítottuk meg. Megfogott ennek a sportnak a varázsa. Aztán az egyik versenyen találkoztam egy régésszel, akivel elbeszélgettünk az íjászat hagyományairól. Később már olyan versenyeken is indultam, ahol honfoglalás korabeli ruhákban is versenyeztek. Gyakorlatilag mi is ezen az úton járunk és az íjászat mellett vívással is foglalkozunk. Nemcsak a korhű ruhák, az íjak a lényegesek, hanem a gondolkodás is. Jó példa erre egy korábbi ópusztaszeri bemutató, amikor közel kétezer íjász egyszerre lőtte ki a nyílvesszőket. Félelmetes volt: éreztem az erőt, amit elődeink is érezhettek.
Magyar vagy külföldi eszközöket használnak?
Főleg magyar termékeket, mert remek íjkészítőink vannak, akik még Mongóliába és Angliába is exportálnak.
Az egyesületben jelenleg huszonnyolcan vannak, edzéseket hetente háromszor tartanak: télen egy iskolában, nyáron pedig egy sporttelepen.
Forrás: Csepel.hu
„A magyarok nyilaitól ments meg, Uram, minket” – szólt egykoron a nyugatiak imája.”
.
Be is fingott a magyar nyílvessző-export, amit azóta sem sikerült helyre állítani! 😛
A mai csepeli fohász: Idióta Dr. grün t.t. hülyeségeitől védelmezz, Uram, minket!
Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.
741 évvel ezelőtt Csepel-szigeten halt meg V. István magyar király
1239-ben született IV. Béla magyar király és Laszkarisz Mária gyermekeként. 1245. augusztus 20-án apja királlyá koronáztatta, 1246-tól rövid ideig Szlavónia hercege volt, majd nagykorúvá nyilvánítása után, 1257-ben Erdély hercegeként a keleti országrészeket kormányozta. 1262-ben felvette az “ifjabb király” és a “kunok ura” címeket is. A hatalommegosztás kérdése miatt apjával egyre inkább megromlott a viszonya. 1264-ben nyílt belháborúra került sor közöttük: a feketehalmi csatában V. István még alulmaradt, de az 1265. évi isaszegi csatában megszerezte a végső győzelmet. 1266-ban békét kötöttek egymással. Apja halála után, 1270 májusában lépett a trónra, és ismét királlyá koronázták. IV. Béla egykori hívei II. Ottokár cseh királyhoz menekültek. A cseh király támadását visszaverte, majd 1271 júliusában békét kötöttek, amelynek értelmében II. Ottokár nem támogatta többé a hozzá menekült magyar főurakat, V. István pedig cserébe elismerte ausztriai és stájerországi hódításait. 1272 júniusában a bárók egy csoportja fellázadt ellene, és elrabolták fiát, László herceget, a későbbi IV. (Kun) Lászlót. A király hadai megostromolták Kőkapronca várát, de bevenni nem tudták. V. István betegen tért haza, majd közeli halálát érezve a Csepel-szigetre vitette magát és itt halt meg 1272. augusztus 6-án. A Margit-szigeti domonkos kolostor templomába temették, ahol húga, Szent Margit nyugodott.
Öreg Farok!
Védjen meg Téged Seélmeczi Gabriella a MANYUP-hoz hasonlóan! 😛
Doki!
Köszönet.