9 év után kikerültünk a túlzottdeficit-eljárás alól: pártreagálások

Mno.hu

A Fidesz sikernek, a KDNP elégtételnek, az MSZP jó hírnek, az LMP lehetőségnek, a DK névleges állapotnak tartja, hogy Magyarország kikerült a túlzottdeficit-eljárás alól, az E14–PM kegyetlenségről, a Jobbik valódi gazdaságpolitikai fordulatról beszél.

„Az Európai Bizottság elismerte Magyarország teljesítményét, a magyar kabinet erőfeszítéseit, ez pedig mindannyiunk sikere” – mondta a Puskás Imre, a parlament költségvetési bizottságának fideszes alelnöke, miután a brüsszeli testület bejelentette, hogy a hazánk ellen 2004-ben indított túlzotthiány-eljárás megszüntetését javasolja a pénzügyminiszterek tanácsának. A bizottság döntése feljogosítja a kormányoldalt arra, hogy úgy számoljon: Magyarország már idén is gazdasági növekedést fog produkálni – tette hozzá a képviselő.

Úgy fogalmazott: Magyarország azért került korábban szégyenpadra, mert a Gyurcsány–Bajnai-kormányok olyan gazdaságpolitikát folytattak, amely miatt az ország képtelen volt teljesíti az uniós hiánykövetelményt, és súlyosan eladósodott. Ezzel szemben a jelenlegi kabinet ideje alatt csökken az államadósság mértéke, és három százalék alatt maradt az államháztartás hiánya – hangsúlyozta, megjegyezve: a Magyarországnak kedvező brüsszeli javaslat úgy született, hogy a kormány „sosem az emberek pénztárcájába nyúlt”.

A túlzottdeficit-eljárás ügyében tett ellenzéki reagálásokat a bizottsági alelnök úgy értékelte, hogy az ellenzék nyilatkozatainak színvonala azt a teljesítményt mutatja, ahogyan a 2002–10 közötti kormányzásuk alatt is teljesítettek.

Elismerték Magyarország teljesítményét

Az adósságcsökkentésre nem csak a túlzottdeficit-eljárásból való kikerülés miatt van szüksége az országnak – reagált Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az Európai Bizottság szerdai döntésére, melyben a testület a Magyarország ellen 2004-ben indított túlzottdeficit-eljárás megszüntetését javasolta a pénzügyminiszterek tanácsának.

KDNP: Magyarország jobban teljesít

A Kereszténydemokrata Néppárt elégtételnek tartja a brüsszeli döntést. Mint a közleményében írták: az Európai Bizottság jelentése ezzel elismerte, hogy Magyarország jobban teljesít, a „bizottság végre magába szállt”, és hivatalosan is elismerte a magyar családok, a gazdaság és a kormány teljesítményét. Kiemelték: Magyarország a Gyurcsány- és Bajnai-kormányok csődje következtében csaknem kilenc évig szenvedte az eljárás következményeit, a vállalati hitelezést lebénította a magas kamat, „a magas árfolyam devizahiteles családok százezreit kínozta meg”, a katasztrofális mértékű eladósodás az ország szuverenitásának elvesztésével fenyegetett – sorolták.

MSZP: jó hír

A szocialista párt jó hírként értékeli az eljárás megszüntetésére irányuló javaslatot. Szanyi Tibor, az MSZP elnökségi tagja szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: ez jó hír, remélik, hogy a pénzügyminiszteri tanácsa június végén elfogadja a bizottság indítványát. A politikus szerint „az áldozatvállalásból nem vették ki a részüket a 16 százalékos jövedelemadó előnyeit élvező kormánytagok, az orbáni focipályákon vonagló milliárdosok” és általában azok a gazdag emberek, akiktől elvárható lett volna. Ezért – folytatta – az MSZP célja 2014 után az, hogy a gazdagok több, a szegények az eddiginél kevesebb áldozatot hozzanak a hiány alacsonyan tartásáért.

Szanyi nem gratulál

Arra a kérdésre, hogy – miután a szocialista kormányok a megszorítások ellenére sem tudták 3 százalék alá szorítani a költségvetési hiányt – gratulál-e az Orbán-kormánynak a teljesítményéhez, Szanyi Tibor úgy felelt: az embereknek gratulál, „amiért kibírták”. Vitatta egyúttal, hogy akár a Gyurcsány-, akár a Bajnai-kormány ezermilliárdos nagyságrendű megszorítást hajtott végre. Az MTI kérdésére arról is beszélt: a szocialisták a bank- és a különadók csökkentése, illetve kivezetése mellett is lehetségesnek tartják a hiány 3 százalék alatt tartását. Ehhez véleménye szerint elsősorban a gazdasági növekedés beindítása, a beruházások élénkítése és a spekulatív tranzakciók megadóztatása szükséges.

LMP: lehetőség

Az LMP szerint a túlzottdeficit-eljárás megszüntetése lehetőséget ad arra, hogy a kormányzat szakítson a megszorítások 25 éve zajló politikájával. Schiffer András, az LMP Brüsszelben tartózkodó társelnöke az MTI-nek telefonon reagált a hírre. Hangsúlyozta, hogy az eljárás 2004-ben az Orbán- és a Medgyessy-kormányok felelőtlen költségvetési politikájának következtében indult, majd a Gyurcsány-, Bajnai és Orbán-kormányok „megszorító csomagjait kellett elszenvednie a magyar társadalomnak”. Schiffer úgy látja: semmilyen garancia nincs arra, hogy a kormány nem kezd el felelőtlenül költekezni a választási évben.

A Gyurcsány-párt a nagyvállalatokért aggódik

A DK álláspontja szerint az Európai Bizottság egyszerű mutatókon méri az államháztartás állapotát, és ezek a mutatók 3 százalék alatti hiányt mutatnak, csakhogy itt névleges egyensúlyról van szó, amely „leplezi a súlyosbodó feszültségeket”. Bauer Tamás úgy véli: a névleges egyensúly ára, hogy a kormány felélte hárommillió ember nyugdíjcélú megtakarításait, illetve hogy a kabinet olyan különadók kivetésével pótolta az egykulcsos adó révén kiesett bevételeket, amelyek a növekedésben kulcsszerepet játszó nagyvállalatokat terhelték. A DK úgy véli, a névleges egyensúly ára az is, hogy a kormány olyan jóléti kiadások megnyirbálásával csökkentette a kiadásokat, amelyek veszélybe sodorták az oktatást, az egészségügyet, a munkanélküliek és a rokkantak ellátását. Ez már ma is súlyosan veszélyezteti magyarok millióinak egészségét és a következő évtizedek Magyarországának felkészültségét a huszonegyedik század mind nehezebb kihívásaira.

Bajnaiék az emberek teljesítményéről

Az Együtt 2014 – Párbeszéd Magyarországért választási szövetség véleménye szerint a magyarok emberfeletti teljesítménnyel viselték el azt „a kegyetlen és embertelen gazdaságpolitikát”, amelyre a kormánynak szüksége volt ahhoz, hogy kikerüljünk a túlzottdeficit-eljárás alól – mondta budapesti sajtótájékoztatóján Scheiring Gábor. A képviselő kijelentette: semmiféle okot nem látnak az ünneplésre, mert a kormányzati gazdaságpolitikáért a magyar emberek súlyos árat fizettek.

A Jobbik valódi fordulatot sürget

A Jobbik szerint indokolatlan a kormányzati sikerpropaganda, Volner János ezt azzal indokolja, hogy „egyre nagyobb méreteket ölt az elszegényedés, a fiatalok elvándorlása és a korrupció”. Szerinte a hazai kis- és középvállalkozói szektor továbbra is versenyhátrányban van a multikkal szemben, és e cégek sok esetben pusztán vegetálnak, ezért a radikális párt „valódi gazdaságpolitikai fordulatot sürget, melynek alapja a hazai feldolgozóipar, a felelős vízgazdálkodás, az újra beindított nyersanyag-kitermelés, a támogatott mezőgazdaság és a hazai turizmus”.

Forrás: Mno.hu

21 hozzászólás “9 év után kikerültünk a túlzottdeficit-eljárás alól: pártreagálások” bejegyzésre

  1. belekotkot szerint:

    Nem kerültünk ki a tulzottdeficit eljárás alól !

    “a brüsszeli testület bejelentette, hogy a hazánk ellen 2004-ben indított túlzotthiány-eljárás megszüntetését javasolja a pénzügyminiszterek tanácsának”

    Tehát majd a pénzügyminiszterek tanácsa dönt. Ez most csak egy ajánlás.

  2. Etikus szerint:

    Miközben Málta, most került vissza fél év szünet után.

  3. John Doe szerint:

    …és Máltát ne keverjük már össze hazánkkal.

  4. Etikus szerint:

    Ki keverte? Én csak leírtam a tegnapi híranyag ezen részét. Ti nem annak alapján formálgatjátok viszonylagos véleményeiteket? Azzal a …………………1/2X-el az élen?

  5. ... Grün szerint:

    “9 év után kikerültünk a túlzottdeficit-eljárás alól”
    Akkor mi indokolja pl. a reklámadót?!
    Vagy ez már csak a megszokás miatti reflex mint zsebtolvajnál a zsebbe nyúlás?! 😀

  6. felix szerint:

    Miért kell mindig hazudni?
    Miért kell múltidőbe tenni az elkövetkezőt?
    Akiknek ilyen etikusai vannak azoknál, már egy szemernyi tisztesség sincs.

  7. John Doe szerint:

    Etikus, Ön félre akart érteni? Málta és a Magyarország között van egy kis kölönbség, nézzen utána adatoknak.
    …Grün, mint írtam valahol, mert kell a tv2 nekik.

  8. Bugi szerint:

    Magyarország már régen Görögország szintjén állna, ha nem takarodik el a Bajnai-kabinet 2010-ben.

  9. Bugi szerint:

    És még van pofája Bajnainak kritizálni.

  10. ... Grün szerint:

    Bugi!
    Görögország szintjén?!
    Milyen érzés lehet vajon 1660 ojró nyugdíjat kapni?! 😀

  11. felix szerint:

    …Grün!
    Bugival nem érdemes foglalkozni. Még annak az értelmét sem képes felfogni amit ő ír le.
    A költségvetés kiadási oldalának alakulásával és némi “hozzáértéssel” bebizonyította, hogy idén Csepelen “lop” a fidesz.

  12. felix szerint:

    Segítek Buginak az összehasonlításban.
    Az én nyugdíjam kb. 340 euró

  13. joságos szerint:

    T.Uraim! Ne járassák le magukat. Egy takarítónővel minek vitatkoznak?

  14. hitetlen szerint:

    NE SÉRTEGESSÜK A TAKARÍTÓNŐKET ! Egy ilyen bugit csak ahhoz lehet hasonlítani, amit a Takarítónők eltakarítanak, és lapátra seprik. Értve vagyok ?

  15. joságos szerint:

    T. Hitetlen! Igaza van! Elnézését kérem a takarítónőknek!

  16. hitetlen szerint:

    T.jóságos 😀

  17. Tóth Kati szerint:

    A libás azt bírta mondani,hogy neki köszönhető,az ő gazdaságpolitikája indította el az országot A KILÁBALÁS FELÉ.Ez most komoly?Ez a pasas tényleg egy mosolygós gyilkos.És ennek még hisz is egy pár idióta szoci szavazó.

  18. felix szerint:

    Katika!
    nyugodj meg:
    Nem komoly csak igaz.

  19. bonifác szerint:

    Tényleg nem kerültünk ki! Csak javaslat!! Ha Viktor rosszalkodik, még vissza fogják vonni!
    Jól láthatóan habzik a szájuk, és ha drága elvtársaink (Tabajdi, Göncz, stb) ügyeskednek,
    még bajban is lehetünk. Görögországhoz azért ne hasonlítsuk magunkat, mert őket
    nem rabolták folyamatosan majd száz éve nagyhatalmak, és leleményes tolvaj szomszédai. ( És még mi vagyunk a gazemberek) A politikai széljárás eldönti majd a
    sorsunkat. Ehhez az igazságnak nem sok köze lesz.

  20. John Doe szerint:

    Görögország “felélte” önmagát és most nyekeregnek.

Itt lehet hozzászólni !