A túlzottdeficit-eljárás megszüntetését javasolja az EU

Fidesz.hu

A Magyarország ellen 2004-ben indított túlzottdeficit-eljárás megszüntetését javasolja a pénzügyminiszterek tanácsának az Európai Bizottság – derül ki a brüsszeli testület által a pénzügyminiszterek tanácsa számára megfogalmazott ajánlásból, amelyet szerdán tett közzé az Európai Bizottság.

A bizottság úgy ítéli meg, hogy Magyarországon a túlzott hiány kiigazítása megtörtént, és úgy számol, hogy 2013-ban a bruttó hazai termék 2,7 százaléka, 2014-ben pedig 2,9 százaléka lesz az államháztartás hiánya – áll a dokumentumban.

A bizottság által tett javaslat az eljárás 9 évének minden jelentős állomását felsorolja. A dokumentum ismerteti, 2004-ben az Európai Unió 2008-ig adott haladékot, hogy Magyarország korrigálja a túlzott deficitet, ezt a határidőt pedig többször is meghosszabbították. A dokumentum kitér arra is, hogy a tanács által megfogalmazott elvárás az volt, hogy Magyarország 2012-re 2,5 százalékra csökkentse a deficitet, a bizottság által hitelesített adatok szerint pedig ez végül 1,9 százalék lett.  Emellett a bizottság becslése szerint a ciklikus hatásoktól megtisztított, egyszeri és más átmeneti intézkedések nélküli költségvetési hiány 2013-ban a GDP háromnegyed százalékán, 2014-ben pedig a GDP másfél százalékán áll majd, ami összhangban van Magyarországnak a GDP -1,7 százalékában meghatározott középtávú célkitűzésével – állapítja meg a dokumentum.

A javaslat felidézi, hogy a legutóbbi magyar konvergenciaprogram idén és jövőre is 2,7 százalékos GDP-arányos hiánnyal számol, a bizottság tavaszi előrejelzése viszont 3, illetve 3,3 százalékos deficitet jelzett előre 2013-ra és 2014-re. A május elején közzétett gazdasági prognózis közzétételét követően bejelentett magyarországi intézkedések gazdasági hatását Brüsszel idén a GDP 0,3 százalékára, jövőre pedig 0,7 százalékára becsüli.

A bizottság úgy ítéli meg, hogy Magyarország államadóssága is csökkenő pályára került: 2010-ben még a GDP csaknem 82 százaléka volt, 2012-ig pedig a kötelező magán-nyugdíjpénztári pillér megszüntetéséből származó egyszeri jelentős transzfernek és “számos konszolidációs intézkedésnek” köszönhetően a bruttó hazai termék 79,2 százalékára csökkent. A dokumentum emlékeztet, hogy a magyar konvergenciaprogram jövőre 78,1, 2014-ben pedig 77,2 százalékos adósságszinttel számol, a bizottság viszont ennél 1-1 százalékponttal többre számít.

A bizottsági javaslat a túlzottdeficit-eljárás megszüntetésére vonatkozó javaslatban arra is emlékezet, hogy “Magyarországnak a középtávú célkitűzésével összhangban lévő költségvetési irányvonalat kell fenntartania, beleértve a kiadásnövelési referenciaérték tiszteletben tartását, és megfelelő előrehaladást kell tennie az adósságkritérium teljesítése felé”. A gazdasági és monetáris unió működését szavatolni hivatott stabilitási és növekedési paktum az államháztartási hiánynak a GDP három százaléka alatt tartása mellett azt is előírja, hogy a tagállamoknak bruttó hazai termékük 60 százaléka alá kell csökkenteniük államadósságukat.

Forrás: Fidesz.hu

47 hozzászólás “A túlzottdeficit-eljárás megszüntetését javasolja az EU” bejegyzésre

  1. Gordon szerint:

    Hiábavaló volt a magyarországi maffiabaloldal hazánkat lejárató kampánya??? 😛

  2. ebihal szerint:

    Gordon!
    Hol a válasz?

  3. csepel-szigetlakó szerint:

    na akkor jön a habzsidőzsi. biztos.

  4. Katkaa szerint:

    Gordon szerint: Lejáratjátok ti magatokat, gátlástalan, hazug fidesz banda!

  5. Tóth Mária szerint:

    Akár tetszik, akár nem a baloldalnak, ezt Orbán szépen megoldotta! Ja, hogy ezért a fröcsögés, hogy gfy-nek korábban nem sikerült? Nem is akarta!

  6. großmutter szerint:

    Ki az a gfy?

  7. Bugi szerint:

    Egy újabb súlyos Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai szarkupacot sikerül elpucolnia a kormánynak.

    A komcsiknak nem tetszik. Nem tetszett nekik a rezsicsökkentés meg a munkanélküliség csökkenése sem.

  8. felix szerint:

    Bugi!
    Te nagy költségvetési szakértő.
    Most, hogy megdőlt a kétmilliárdos hazugságod, gyorsan kitalálsz egy másikat.
    Nézz már utána te szerencsétlen, hogy mióta vagyunk az eljárás alatt.
    Annak is nézz utána, hogy mibe kerül nekünk az, hogy esetleg megszüntessék.
    Az sem jó, hogy van, volt?, és az sem, hogy ilyen áron szűnik meg.
    De minek is magyarázok én egy költségvetési zseninek?

  9. Bugi szerint:

    Még mindig a tényeket akarod megkérdőjelezni? Kétmilliárd forintot szórtatok el évente: nézd csak meg a költségvetést. Ott van minden a szemed előtt, évi kétmilliárd forintot sikerült megtakarítani a korrupció leállításával a 2010-es szinthez képes 2012-re. Ez egy szép tény, bár neked vélhetőleg fájdalmas.

    Vannak fájdalmas tények, ami a többségnek megkönnyebbülés. Például, hogy nem kell évi kétmilliárddal etetni a csepeli komcsikat.

  10. Bugi szerint:

    Mindjárt azt is megkérdőjelezed, hogy az EU a túlzottdeficit-eljárás megszüntetését javasolja?

    Neked semmi sem tény, amit nem komcsi találki reggel, délben meg este.

  11. felix szerint:

    Bugi!
    2012-ről 2013-ra szintén majdnem annyival csökken a kiadási oldal.
    A te nagy eszed szerint akkor ez azt jelenti, hogy 2012-ben, ti is majdnem annyit loptatok.
    Vagy hülyeségeket beszélsz.

  12. felix szerint:

    Te ne jósolgass arról, hogy én mit teszek mindjárt.

  13. Rycki szerint:

    Még is csak bevezetésre kerül a reklámadó. Ennek fejében akár 500 ember is utcára kerülhet a média szektorból, tv csatornáktól, lapkiadóktól….
    Dübörög a gazdaság, tegyünk tönkre 500 ember családot megint. És miért a semmiért, mert azok után az emberek után akiket kirúgnak már nem fognak adózni a cégek és nagyobb veszteséget okoz az adó mint amennyi befolyik belőle.
    Hurrááá

    Ócsai Deviza lakó park.
    http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/feleennyiert-is-lett-volna-haz-ocsan-2192167

    Itt is biztos egy fityesz közeli építő cég tömhette a zsebeit.
    Arról ne is beszéljük hogy tuti Pintér Bajusz cégei vagy a Monda vagy a Civil védi több száz millióért, úgy mint a posta össze épületét.

  14. nagyapó szerint:

    Eetásak! Mi vaan? Nincs “sajtófélóra”? Mit is ír a hogyishívják, a Népszava, a zIndex, a HVG, a Stop..?
    A szociknak, hatalmas “szaktudásukkal” sikerült már csatlakozásunkkor “kivívni” a túlzottdeficit-eljárást. Szoci kormányaink vitézül küzdöttek ennek megtartásáért. Sajnálatukra vége szakadt, igaz őket nem érdekli, mert zsebük megtömésével voltak elfoglalva. Utolsó dobásként nyakunkba varrtak egy gigakölcsönt, amit nyöghetünk.
    Végre, a Matolcsy-féle gazdasági irányítás sikerével, megszabadulunk egy nyűgös örökségtől.
    Magyarország jobban teljesít!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  15. nagyapó szerint:

    Ryckinek igaza van. “akár 500 ember is utcára kerülhet a média szektorból, tv csatornáktól, lapkiadóktól….” Szörnyű. Mehetnek a Hankookhoz dolgozni (2500 ember kell).
    Nekem öröm, mert kevesebb prosztata, meg intim-betét reklámot kell néznem.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  16. felix szerint:

    szemétláda!
    Te szarba se veszed a magyar embereket és családokat.
    Valóban egy oltári nagy szemétláda vagy.
    Miért vagy a magyar családok ellensége.
    Az ilyen jellegű utálatod egyre jobban megnyilvánul.

  17. John Doe szerint:

    felix, többet nem lehet tőle elvárni. Már rég óta a “központban” van az öreg. Olyan mondta aki nagyon rég ismeri.

  18. Bugi szerint:

    Felix: akkor elismered? Szerinted jóval több is volt mint évi kétmilliárd? Szerintem így is úgy is sokkal többet és sokkal tovább garázdálkodott Csepelen és az országban az MSZP-s sáskahad, míg elviselhető volt.

  19. felix szerint:

    A rezsihuszár sem szereti a csepeli gyermekeket és családokat, mert tilalom fákat állít fel az oktatási intézményeken keresztül.
    Csepel fidesz elnyomás alatt.

  20. szigetország szerint:

    felix!

    Az intimbetétekre én sem vagyok kíváncsi. Ha pedig te, kedves félix, mégis kíváncsi vagy rájuk, magányos óráidban szórakoztasd magad a betéteiddel, de ezekből hagyjál ki, s ne kívánd őket a tévébe! A fene essen a liberális perverz szokásaidba!

  21. Rycki szerint:

    Nagypapó menjél te oda dolgozni. Remélem te is részesülsz majd az ottani bánásmódban.

    http://www.szakszervezetek.hu/index.php/kozlemenyek-dokumentumok/5802-hankook-ezer-uj-munkahely-a-vegyipari-szakszervezet-orul-es-aggodik-is

    http://magyarnarancs.hu/belpol/tenyleg-azt-tesznek-amit-csak-akarnak-81005

    Végül is tényleg jó egy olyan helyen dolgozni ahol nincs semmi jogod semmihez, és nem kapod meg a túlóra pénzed stb stb.

  22. felix szerint:

    Bugi! Te tényleg sík hülye vagy?
    Még most sem érted.
    A te bizonyítékod, csak akkor igaz, ha elismered, hogy 2012.-.ben, ronggyá loptátok magatokat.
    Szerintem ezt egy felsős kisiskolás is megértené.

  23. felix szerint:

    szigetország!
    A ti értelmi szintetek leragadt az intimbetét reklámnál.
    Figyel okoska.
    Ha kevesebb lesz az intimbetét reklám akkor kevesebb lesz a befolyt adó.
    Már most elkezdtétek a harcot a költségvetés ellen, vagy csak simán képtelenek vagytok egy gazdasági összefüggést végig gondolni.
    Iszonyú primitív szintre akarjátok vinni a választó polgárokat.
    Zombik vezérei szeretnétek lenni.

  24. Rycki szerint:

    Istenem mekkora szardobálás 😀
    Ez bizonyítja hogy minden szar volt a fityesznek amit az emeszpé csinált…
    Aztán most verik a mellüket hogy teremtenek munkahelyet….És ráadásul pont az ő oldalukon 😀 😀 LOL

    http://www.fidesz.hu/index.php?Cikk=81246

  25. ebihal szerint:

    És annak a “központnak” nem teher egy ilyen vén barom?

  26. nagyapó szerint:

    Rycki! “Végül is tényleg jó egy olyan helyen dolgozni ahol nincs semmi jogod semmihez, és nem kapod meg a túlóra pénzed stb stb.”
    Ki hozta ide a Hankookot? Valami Kóka-féle szoclib idióta. De a szocik kerestek rajta 2 MFt-ot!!!!
    Hol az MSZOSZ?
    Orbán ezt is rendbe teszi!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  27. felix szerint:

    szemétláda!
    Hogy jön ide az MSZOSZ?

  28. Rycki szerint:

    Most sincs ott szakszervezet. Abba inkább nem mennék bele hogy mit tesz rendbe Zorbán.
    És nem nagyon igazgat hogy kihozta ide.
    Engem csak az bosszant amikor mondják hogy MUNKAHELYET TEREMTENEK a semmiből.
    Remélem érzed az iróniát.
    Mondj egy olyan gyárat ami a mostani Zobrán kormány alatt döntöttel el hogy idejön és munkahelyet teremtett….

  29. felix szerint:

    Úgy úgy.
    Ott nincs szakszervezet, a nincs meg nem lehet az MSZOSZ. tagja.
    Ugye az MSZOSZ. nem szakszervezet, hanem szakszervezetek szövetsége.

  30. ... Grün szerint:

    “Élesíti a kormány a reklámadót, immár egyértelmű, hogy nem Brüsszel kérésére vetik ki az újabb terhet. Az Európai Bizottság úgy döntött, a hazánk ellen uniós csatlakozásunk óta folyó túlzottdeficit-eljárás megszüntetését javasolja az Európai Tanácsnak. A Bizottság felhívta a figyelmet: a következő lépés az államadósság csökkentése és a növekedés ösztönzése kell legyen.”

    .
    Termelés hiányában a megszorítások zavartalanul folytatódnak! 😛
    .
    http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=649460#null

  31. szigetország szerint:

    Én várom, egyre csak várom, hogy az ellenzék végre konstruktív legyen, s a Fidesszel együtt örüljön annak, hogy az ország teljesítményét végre elismerik nyugaton is.

    De ettől a bohóc félixtől nem telik ki egy elismerő szó sem! Mondd, félix, te anyaszomorító, szereted te a népedet? (mármint a magyar népet, ha egyáltalán közébünk tartozol)

  32. felix szerint:

    Figyelj te szerencsétlen farok.
    Az biztos, hogy nálad jobban szerem a magyar népet, mert én nem akarom megengedni, hogy hülyét csináljanak belőlük.
    Azt ugattátok, hogy nem az emberekre raktátok a terhet hanem a bankokra és a multikra.
    Akkor most ki is teljesített jobban?
    Az a baj, hogy akárcsak Bugi, az egész bagázsotok egyre inkább belegabalyodik a rengeteg hazugságába.
    Ugye a magyar nép csak akkor alkothatott volna nagyot, ha a hozott intézkedések érintették volna őket. Mostanáig ezt tagadtátok.
    Elmész te a francba, mert csak hülyíted a magyart.

  33. ... Grün szerint:

    Orbán ünnepel, a magyarok millióinak azonban nincs rá oka”

    “Magyarország felállhat arról a szégyenpadról, ahová a Gyurcsány-Bajnai-kormányok ültették – így kommentálta az országgal szembeni túlzottdeficit-eljárás megszüntetésére irányuló javaslatot Puskás Imre, a költségvetési bizottság fideszes alelnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.”
    .
    http://www.168ora.hu/itthon/fidesz-magyarorszag-felallhat-szegyenpadrol-114479.html

  34. CsepeliNo1 szerint:

    nagyapó!
    Látod, ez a baj veletek! HOGY OLYAN KORLÁTOLTAK VAGYTOK!
    Amit itt leírtál ( nagyapó szerint: 2013. május 29., szerda – 21:11; nagyapó szerint: 2013. május 29., szerda – 21:17 ), az tudod mi?
    DIKTATÚRA!
    Lassan mondom, hogy Te is megértsed! D I K T A T Ú R A ! ! ! ! !

    De ha ilyen tökösek vagytok, miért fölöztök le mindent?
    Sajtó, beruházások (hogy értsed: Közgép), Termőföldek (kiloptátok), magánnyugdíj pénztári pénzek (3000 milliárd!!!!!), stb

    MIÉRT?

    Miért adtok a románnak választójogot (csak nem azért mert a közvélemény kutatási adatokat is hamisítjátok)? ÉS FÉLTEK!
    Miért adtok lehetséges államkötvény vásárlásért ki egy gyilkost?
    És a legnagyobb aduttom, miért egy HAZUGOT ültettetek a köztársasági elnöki székbe?

    Ha ezekre tudnál (ÉRTELMES) választ írni, megköszönném!
    Tudom, nehezet kértem, de próbálkozz meg vele!
    MÁS IS LEHET, csak könyörgöm a Tóth Mária neeeeeeeeeeeeee!!!!!!!

    Ceterum censeo… A Fideszes, még ki sem nyitja a száját hazudik, ki sem nyújtja a kezét, lop

  35. Vátesz szerint:

    Köszi szoci fiúk a HÍRKOMP-ot, amit minden postaládába bedobtatok! Különösen a betett szórólap volt érdekes, legalább megtudtunk egyet s mást Dobák Mahartos Istvánról. A csepeliek mostmár nyugodtan szavazhatnak másra, nem gyötri őket a lelkiismeretfurdalás, hogy ismeretlenül utasították Dobákot. 😉

  36. Rycki szerint:

    Nincs semmi baj, meg kell nyugodni.
    Normális ember aki utálja a politikát minden téren és nyal be az aranyeres seggekbe, az rendesen átlátja a helyzetet.
    Engem nem zavar hogy Zorábn saját sikerének fogja fel hogy kivettek minket a túlzott deficites kispadról, örülök neki. Csak amikor olyan eget rengető faszságokat ordibál a világba mint ez:
    “Magyarország felállhat arról a szégyenpadról, ahová a Gyurcsány-Bajnai-kormányok ültették” na ez kibassza nálam a biztosítékot.
    Ad 1. Első Zorbán kormány 1998-2002-ig tartott és mi 2004 ben csatlakoztunk az EU-hoz.
    Az alatt az 1-1,5 év alatt a szocialisták nem sokat tudtak rontani a helyzeten hogy egyből a deficites kispadra rakjanak… Remélem ezt a Narancs zabálok is belátják….
    Ad 2. Bajnainak mi a lófasz köze van már megint ehhez???? 1 évig volt miniszterelnök.
    Tényleg nagyon félhet tőle ha még ebbe is bele keveri.

    És akkor jöjjön a siker sztori. Remélem a Narancs zabálok is belátják hogy amit a Zorbán kivetett a bakokra multikra azt MI kis emberek fizetjük és nem a multik…..
    Nyugodtan jelentkezzen aki nem így látja és mutasson bizonyítékot.
    Mert amikor nagypapó, Kordon, és a többi nagyszájú bemegy a bankba és esetleg felveszi a fizetést na adj isten a Zosában bánkártyával fizet ott virít a Tranzakciós adó, magasabb kezelési költség, amikor felveszik a mobilt és a kedves rokonokkal beszélgetnek ott a telekomadó…Sorolhatnám de nincs értelme….
    És a legfaszább sikertörténet amire csak a 2/3ad volt képes hogy nyíltan ellopják a magánnyugdíj pénzeket és avval tegyék szebbé ennek a kiba*zot országnak a pénzügyét. Ha ezt a szocialisták csinálták volna meg Zorbán habzó szájjal rohant volna az EU-hoz sírni…

  37. Gordon szerint:

    ryciki írja:
    “Ad 1. Első Zorbán kormány 1998-2002-ig tartott és mi 2004 ben csatlakoztunk az EU-hoz.
    Az alatt az 1-1,5 év alatt a szocialisták nem sokat tudtak rontani a helyzeten hogy egyből a deficites kispadra rakjanak… Remélem ezt a Narancs zabálok is belátják….”

    Akkor nézzük a tényeket:

    1999-ben 5,5%, 2000-ben 3,0%, 2001-ben 3,5% volt költségvetés hiánya. Megközelítette a maastrichti kritériumot.

    2003-ra a szocimutyi beindulása miatt ez rögtön felment 8%-ra és 2009-ben is 10% volt.

  38. John Doe szerint:

    Szigetország, nem a betétekről szól az adó, hanem arról, hogy a nagyon éhes jobboldalnak kell egy országos tv csatorna, ami jelen esetben a tv2 lesz. Amennyiben van esze az összes társaságnak, akkor kivonul és onnan sugároz. 😉 De Ön se legyen agyatlan, hogy ezért nem fog mindenki fizetni?!

  39. ... Grün szerint:

    Röfike!
    Van valami ötleted, ha ki fogunk majd kerülni a túlzott deficit eljárás alól kire fognak hivatkozni a zújabb megszorításoknál?!
    Most már nincs Ájemef, nincs Brüsszel, csak a kormány gazdasági analfabétizmusa van! 😀

  40. John Doe szerint:

    …Grün, én fél évet sem adok.

  41. felix szerint:

    Ahogy kimondják az áment változni fog az online pénztérgép és az elektronikus útdíj törvény határideje, mert akkor már nem fog számítani, hogy a hasra ütött összegek nem folynak be a költségvetésbe.

  42. John Doe szerint:

    felix, a reklámadót bevezeti, a pénztárgép sürgős lesz, az útdíj is, mert nincs több manyup pénz. Átmeneti ez, mint írtam fél év!

  43. felix szerint:

    John Doe!
    Az a probléma, hogy mind a kettő egyazon chip világpiaci hiány miatt csúszhat.
    A pénztárgépek esetében még normál körülmények között is tarthatatlan a határidő, mert két nap múlva lejár és elkezdődik az egy hónapos türelmi idő, de gép még sehol sincs.

  44. ebihal szerint:

    szigetország!
    A Fidesznek 8 éve volt, hogy konstruktív legyen, hova ez a sietség?

  45. hitetlen szerint:

    A kis poechoekből, nagy faxok lettek, ennyi…

  46. hitetlen szerint:

    Már nem tudnak hová fejlődni, csak visszafelé 😀

Itt lehet hozzászólni !