Lesz-e birkózás az olimpián?

MNO

Szerda estére eldől, hogy a birkózás megőrzi-e esélyét arra, hogy olimpiai sportág maradjon. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó bizottságának ülésén az a kérdés, hogy nyolc olimpiára pályázó sportág közül melyek maradnak versenyben a NOB szeptemberi közgyűléséig.

Nyolc sportág verseng a 2020-as olimpiáért: a birkózás mellett a vusu, a sportmászás, a görkorcsolya, a fallabda, a karate, a wakeboard, valamint a baseball és a softball közösen.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó bizottságának szentpétervári ülésén nem az a tét, hogy melyik sport kerül be a 2020-as programba, hanem az, hogy a nyolc közül melyik marad versenyben a NOB szeptemberi közgyűléséig.

A szervezet még februárban döntött úgy, hogy a hét év múlva esedékes ötkarikás játékokon nem garantálja a birkózás helyét. A NOB a döntést a sportág átláthatatlan szabályrendszerével indokolta, valamint azzal, hogy a Nemzetközi Birkózó Szövetségből hiányzik a női és a sportolói képviselet. A NOB-bejelentés után megvonták a bizalmat a nemzetközi szövetség elnökétől, Raphael Martinettitől, és a szerb Nenad Lalovicot választották meg helyette, aki végrehajtotta az elvárt szervezeti és szabálymódosításokat. Ezeket az intézkedéseket Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke is üdvözölte.

A végrehajtó bizottság zárt ajtók mögött hallgatja meg a nyolc kandidáló sportág képviselőit. Korábban szó volt arról, hogy a testület egy vagy két sportágat terjeszt a NOB közgyűlése elé, de amerikai hírforrások szerint három vagy négy javaslatot is tehet. A legesélyesebbek között a birkózást, a karatét és a fallabdát említik.

Forrás: MNO

2 hozzászólás “Lesz-e birkózás az olimpián?” bejegyzésre

  1. csepel-szigetlakó szerint:

    végülis ez csak egy ókori olimpiai sportág, a fallabdázók – tudjuk kiknek a sportja – jobban megérdemlik az olimpiát ugye.
    SZÉGYEN.

  2. joságos szerint:

    Az a baj, hogy az Olimpiai mozgalom már rég nem a Pierre de Coubertin báró által megálmodott úton jár

Itt lehet hozzászólni !