A tavaly áprilisi árakhoz igazodhat a szemétszállítási díjak csökkentése

Fidesz.hu

A tavaly áprilisi árakhoz igazodhat a szemétszállítási díjak 2013. július 1-jétől esedékes csökkentése. A képviselők emellett döntöttek az önkényuralmi jelképek használatáról, valamint arról is, hogy többen vehetik majd igénybe az eszközkezelő segítségét.

A parlament erről hétfőn döntött a fogyasztóvédelmi bizottság javaslata alapján. A testület a rezsicsökkentések végrehajtásáról szóló előterjesztéshez nyújtott be módosító indítványt. A törvényjavaslatról egy hét múlva lesz a zárószavazás.

A most elfogadott módosítás szerint a szemétszállítási díjaknál a 2012. áprilisi árakat veszik a tízszázalékos csökkentés alapjául. Azaz a szolgáltatók júliustól a tavaly áprilisi ár legfeljebb 4,2 százalékkal megemelt összegének 90 százalékát kérhetnék el a szemétszállításért.

Az indoklás olyan lakossági panaszokra hivatkozik, amelyek szerint azóta több helyen nagyobb mértékben emelkedtek a szemétszállítási díjak.

Májustól új szabályok alapján büntetik az önkényuralmi jelképek használatát

A büntető törvénykönyv (Btk.) módosítása szerint azt üldözik majd, aki a köznyugalom megzavarására alkalmas – különösen az önkényuralmi rendszerek áldozatainak emberi méltóságát vagy kegyeleti jogát sértő – módon terjeszti, nagy nyilvánosság előtt használja vagy közszemlére teszi a horogkeresztet, az SS-jelvényt, a nyilaskeresztet, a sarló-kalapácsot vagy az ötágú vörös csillagot. Így rendelkezik majd a július 1-jén életbe lépő új Btk. is.

A módosítást minden frakció támogatta, mindössze hat képviselő – a fideszes Demeter Ervin, a jobbikos Novák Előd, valamint a független Schiffer András, Szél Bernadett, Szilágyi Péter és Vágó Gábor – szavazott a minősített többséget igénylő részek ellen.

Az Ab februárban április 30-i hatállyal semmisítette meg a hatályos büntetőkódex azon rendelkezését, amely az önkényuralmi jelképek használatát tiltotta. Az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy az általános tilalom aránytalanul korlátozza a véleménynyilvánítás szabadságát.

A testület ugyanakkor megállapította, hogy az önkényuralmi jelképek használatának szankcionálása az emberi méltóság és az alkotmányos értékrend védelme érdekében indokolt lehet, ám a célzatnak, az elkövetés módjának vagy a kiváltott eredménynek a figyelembevétele az egyes szimbólumok esetében elengedhetetlen.

Az április végi határidőt azért jelölték ki az alkotmánybírák, hogy időt adjanak a jogalkotónak az új szabályozás kidolgozására.

Navracsics Tibor igazságügy-miniszter március végén nyújtotta be Btk.-módosító javaslatát. Indoklásában azt írta: a nemzetiszocialista és a kommunista diktatúrák uralma alatt elkövetett embertelen bűnök mély és fájdalmas sebeket hagytak, ezért ezek jelképeinek tiltása mindaddig időszerű, amíg Magyarországon egy olyan ember is él, akit e diktatúrák jelképeit viselők kínoztak meg.

Az indítvány azonban az eddiginél szűkebben határozza meg a büntetendő magatartások körét: általános tiltás helyett az önkényuralmi jelképeknek a köznyugalom megzavarására alkalmas terjesztését, nagy nyilvánosság előtti használatát vagy közszemlére tételét szankcionálja.

A kormány a javaslat kidolgozásakor az Emberi Jogok Európai Bíróságának joggyakorlatát is figyelembe vette.

A törvényjavaslathoz csak ellenzéki módosító indítványok érkeztek. Mivel ezeket az előterjesztő nem támogatta, a parlament hétfőn elfogadhatta a Btk.-módosítást, ami azért lényeges, mert így az hatályba léphet április 30-án, az eddigi tilalom megszűnésekor.

Többen vehetik igénybe az eszközkezelő segítségét

A hiteladósok szélesebb köre veheti igénybe a nemzeti eszközkezelő segítségét a parlamentben hétfőn elfogadott törvénymódosítás eredményeként. Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter előterjesztése alapján azon devizahitelesek előtt is megnyílik az eszközkezelő programjában való részvétel lehetősége, akiknek tavaly adódtak fizetési nehézségeik. Az ügyfélpanaszokra hivatkozó indoklás szerint ugyanis több adós azért nem igényelhette az eszközkezelő támogatását, mert 2012. január 1-jén még nem állt fenn a fél éven túli tartozása.

Emellett az eszközkezelő Budapesten és a megyeszékhelyeken legfeljebb 20, egyéb településeken maximum 15 millió forint forgalmi értékű ingatlanokat vásárolhat meg bajba jutott tulajdonosaiktól: mindkét esetben 5-5 millió forinttal nő az eddigi értékhatár. Így nem csak a legelesettebbek, hanem azok is résztvevői lehetnek a programnak, akik reálisan élhetnek visszavásárlási jogukkal – áll az indoklásban.

A törvénymódosítás célja, hogy 2014-re feltölthető legyen a korábban meghatározott 25 ezres ingatlankeret, másrészt hogy a rendszer igazságosabbá váljon.

A jogszabályt – amely a kihirdetését követő 15. napon lép hatályba – a kormánypártok mellett a Jobbik is megszavazta, míg az MSZP képviselői tartózkodtak.

Október végéig kell önkormányzati költségvetési koncepciót készíteni

Április vége helyett október 31-ig kell a polgármesternek a képviselő-testület elé terjesztenie a jegyző által elkészített, a következő évre vonatkozó költségvetési koncepciót – az államháztartási törvény ezt rögzítő módosítását hétfőn fogadta el az Országgyűlés. A fideszes Dancsó József múlt csütörtökön benyújtott indítványát 314 igennel, 1 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül hagyta jóvá – házszabálytól eltéréssel – a parlament.

A kormánypárti képviselő a módosítást azzal magyarázta, hogy április 30-án az önkormányzatoknak még nincsenek kellő részletességű adataik a következő évi költségvetési koncepció elkészítéséhez. Azért indokolt kitolni a határidőt, hogy megalapozottabb koncepció kerüljön a képviselő-testület elé – tette hozzá.

Forrás: Fidesz.hu

Egy hozzászólás “A tavaly áprilisi árakhoz igazodhat a szemétszállítási díjak csökkentése” bejegyzésre

  1. großmutter szerint:

    Miért nem lehet egy olyan rendszert bevezetni, mint Svájcban. Annyit fizetsz amennyit szemetelsz. Áruljanak logóval ellátott zsákokat, s csak az abban összegyűjtött szemetet vigyék el. Ennyi, nem lenne vita.

Itt lehet hozzászólni !