Felébe is kerülhetne Csepelen és Pesterzsébeten a távhő ára

Csepel.info

Távhő

Csepeli panelházak

Csepelen és Pesterzsébeten a jelenlegi ár felébe is kerülhetne a távhő – állítják a lakásfenntartó szövetkezetek vezetői, akik hangsúlyozzák: a jelenlegi árképzési rendszer ráadásul nem teszi érdekeltté a lakástulajdonosokat a panelfelújításban.

A XXI. kerület több tízezer panelházas lakóinak képviselőire azonban egyelőre rá sem hederítenek az illetékesek. Tájékoztatásuk szerint az elmúlt években a főváros és a kerület vezetőinek már írásban és szóban is többször felvetették, hogy a csepeli, erzsébeti hőkörzetben a távhő jelentős mértékben csökkenthető lenne.

A FŐTÁV Zrt. 2007-ben 1,178 Ft-ért vásárolt a Csepeli Erőműtől 1 GJ hőenergiát, amelyet – vélhetően tisztes haszon mellett – a lakóknak nettó 2,613 Ft-ért értékesítettek. Nem áll a rendelkezésre olyan műszaki, gazdasági adat, hogy a karbantartás, fenntartás igényelne ekkora árkülönbözetet. Szükségesnek tartjuk, hogy Önhöz fordulva ismételten nyomatékosan jelezzük a csepeli városközpontban élők legaktuálisabb, legégetőbb, távhővel, közlekedéssel kapcsolatos problémáit – írták a csepeli lakásfenntartó szövetkezetek vezetői Tóth Mihály csepeli polgármesterhez küldött levelükben.

A fővárosban 2006. és 2007. év során a távhő alapdíja – amelyre állami támogatás igénybe sem vehető – 60,8 %-kal emelkedett, a tendencia pedig azóta sem állt meg. A távhődíj százalékos megoszlása (alapdíj, hődíj) ellenérdekeltté teszi az egyes lakót a panelfelújításban, hiszen a beruházás megtérülési ideje minimum 60-70 év.

Ez nemzetgazdasági szinten is hátrányos az energia-megtakarítás elhúzódása miatt. Legcélszerűbb volna a távhő díját csak a GJ megállapított értékén megfizetni, az alapdíj mellőzésével – írják a lakásfenntartók. Szerintük ráadásul a FŐTÁV jelenleg az olcsóbb lakásokban élő csepeliek pénzéből finanszírozza a gazdagrétiek és újbudaiak drágábban előállított távhőjét is.

Többek között felvetettük, hogy hazánkban az árak európaiak, a jövedelmek, a nyugdíjak azonban nem. Szomorúan tapasztaljuk, hogy a lobbi-érdekeknek megfelelő közüzemi áremeléseket a joghatóságok, minisztérium, egyéb országos hatóságok, mint energia hivatal, PSZAF, fogyasztóvédelem, szakmai szervezetek. stb. sem képesek megfékezni – hangsúlyozzák a lakásszövetkezeti tisztségviselők.

A több tízezer csepeli panelházas lakó képviselői szerint Magyarországon is csökkenteni kellene a közüzemi díjak Európában kiugróan magasnak számító 20%-os ÁFA-kulcsát – Franciaországban a távhő ÁFA-ja például mindössze 5%. A lakásfenntartók Tóth Mihály csepeli polgármesterhez szeptemberben küldték el észrevételeiket. Úgy tudjuk, hogy egyelőre választ azokra nem kaptak.

Csepel.info

24 hozzászólás “Felébe is kerülhetne Csepelen és Pesterzsébeten a távhő ára” bejegyzésre

  1. Lexon szerint:

    Azt hiszem, most rossz helyre küldték ezt a levelet. Nem vagyok Tóth Mihály híve, de ebben az ügyben ô nagyon kishal, olyannyira, hogy semmi beleszólása nem lehet. Ez fôvárosi kérdés, nem kerületi.

  2. Gordon szerint:

    Szerintem meg nagyon is van lehetősége beleszólni a polgármester Úrnak. Már csak azért is, mert ugyanabban a pártban tevékenykedik, mint ami a fővárosi koalíció egyik tagja. Persze az ő nemakarásának “nyögés” a vége… az emberek “nyögik” – a számlákat .Talán a csepeliek pártján kellene állnia.

  3. Bubus szerint:

    Igazad van Lexon, én sem hallottam még olyat, hogy MSZP-s polgármester kiállt volna a polgárai távfűtésének ármérsékléséért, amikor tisztán látni, hogy valami kegyetlen nagy lenyúlás lehet a háttérben.

  4. Lexon szerint:

    Persze, igazatok van. Csak nincsen realitása a dolognak.
    Németh Szilárd, csepeli polgármester sem fog odaállni OV elé, hogy elnök úr, túl sokat fizet a kisember… Aki úgy gondolja, hogy megteszi, az borzalmasan nagyot fog csalódni 2010-tôl.

  5. csollány szerint:

    Lexon nem Tóth Mihály híve? HA-ha-ha!!

  6. infósferi szerint:

    Földhözragadva által kiemelt cikket már olvastam. Tán nem kéne a közszolgáltatóknak annyi fiktív, csókos állást fenntartaniuk. Tóth Mihálytól tényleg ne várjunk semmit ebben az ügyben. Amelyikben felemelhette volna szavát a Fővárosi Közgyűlésben, el sem ment, Horváth úr meg lapított.

  7. Gabike szerint:

    A távfűtés 1989 előtt igen csak “szociális fűtési rendszer” volt. Sokkal kevesebbet kellet fizetni, mint az egyedi fűtés esetén. Már akkor is nagy haszna volt a FŐTÁV-nak, pedig akkor még nem is volt rendelkezésre állási díj. Igaz akkoriban a fűtés és melegvíz szolgáltatás ára átalányban volt meghatározva. A piacgazdálkodás kezdetén a gáz ára nagyon elkezdett emelkedni, és kibukott, hogy az épületek hőfelsználásának nagy részét a melegvíz felhasználás viszi el. (akkor még olcsó volt a víz) Sajnos majdnem mindenki folyóvízben mosogatott, igen ám de ez energia felhasználás és a magasabb gázár mellett, nem fért bele az átalányba. Ekkor osztották meg a számlát: hődíjra és alapdíjra. Ekkor kezdett a FÖTÁV haszna emelkedni. A vízórák beépítése aztán már a csúcs volt. Itt már saját zsebekbe is jutott búsásan. Fizetni persze a HKP-ban megmért mennyiségért kellett. Most is!. Amit egyik pazaról a másik kifizeti veszteségként. Mindig a hőközpontokban mért mennyiség kerül felosztásra. A lakásonként mért hőmennyiség+ veszteség.
    Sok beruházási ktg.a lakásonkénti korszerűsítés, amire igyekeznek rávenni a fogyasztót, ez első sorban a kivitelezőnek és a FÖTÁV-nak kedvező.
    Az egy csöves fűtési rendszerben, nem lehet szabályozni, így nem.
    Csepel 85-90%-a ez rendszer. És a FŐTÁV vezér kara nem tudja hova tegyék hivatalosan a pénzt, olyan luxusban van részük, hogy amerikai nagyvállalat is megirigyelhetné. És mind ezt a sok csepeli és más nagy lakótelepeken élőkkel fizettetik meg. Arról most nem beszélek, hogy a korszerűsítési kampányaik 20 éve kinek kedveznek. Igaz a távfűtés környezet kímélő, de nincs olyan törvény, ami a díjfizetők érdekét szolgálná és behatárolná a szolgáltató haszonkulcsát.

  8. Wass Albert barátja szerint:

    Lexon! Bár már ott tartanánk, hogy Németh Szilárd polgármesterként OV elé álljon!

  9. büki szerint:

    A Demszky- Hagyó duó most készül beugrasztani a távfűtésben részesülőket az egyéni hőmennyiség mérők felszerelésére. Ebben az a cumi, hogy ha a szomszédom nem fizeti ki a távfűtés számláját, majd a fűtését lekapcsolják , na ki fogja a hideg falak miatt a többletköltséget kifizetni? Én, aki beruháztam és – az óra alapján – a megnövekedett egyéni fogyasztásom árát egyenlítem ki.

  10. Nagyapó szerint:

    A távfűtés árának csökkentésére több lehetőség van:
    – ÁFA csökkentés. Gyors rapid megoldás rövid távra, ugyanis nem bíztat takarékosságra. A kormány az inflációval úgyis később visszaveszi.
    – Egyedi mérés bevezetése. Ez a felhasználó szempontjából a legjobb, mert tud gazdálkodni (nincs otthon, nem fűt, stb.). Azt amit Gabike ír (hogy a szomszédnál kikapcsolják), más módon kell megoldani, azonkívül a szomszéd lakás nem hűl ki olyan mértékben. A lakókat ösztönözné a takarékosságra (pl. ablak, ajtó szigetelés), majd a külső szigetelés. Ezt viszont mindenáron megkontrázza a Főtáv, mert bevételének, nyereségének drasztikus csökkenéséhez vezetne.
    -Átvételi ár csökkentése. Meg kell vizsgálni, hogy az erőművek a kapcsolt energiaszolgáltatással milyen extraprofitot nyernek. A paksi erőmű ~12 Ft/kW- on Mátraalja ~ 22 Ft/kW- on állítja elő a vill. Energiát csekély fűtéssel. Csepel 24 Ft/kW- ot kap, plusz Erzsébet és Csepel fűtéséért kapott díj. Szocik ide a Robin Hood adót!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  11. Dakota szerint:

    Sőt, ingyenes lenne a távhő, ha Magyarország miniszterelnökét Orbán Viktornak hívnák! Nem kéne senkinek sem dolgoznia, mindenki 1 kg aranyat kapna havonta, mézeskalácsból lenne minden kerítés. Csak merjünk nagyot álmodni! És ne legyünk kicsik!

  12. Kiss László szerint:

    Távhő termelés Budapest:
    -20% FŐTÁV gázturbina=áram+hőtermelés,
    -10% hulladék égetők 900Ft/GJ
    -70% villamos erőmű 2000Ft/GJ
    Főtáv hőmennyiség eladási ár:3400Ft/GJ !!!
    Javaslatok:-non-profit vállalkozás legyen,
    -5% ÁFA, mint az EU tagországokban,
    -az erőművi szolgáltatás, mely valóban extraprofit legyen valóban adóztatva
    -az EKO programot ki kell bővíteni az elavult 15-20 éves fűtőtestek cseréjével.

  13. Gordon szerint:

    Dakota (Anti). Érdemi hozzászólásod megint nincs, csak ez az “orbánozás”. Valóban nincs semmi mondanivaló a baloldalon… csak a régi mese.
    Egyébként szerintem hatalmas sarcot fizetnek a távfűtéses lakásokban élők.

  14. Dakota szerint:

    Jobboldalról meg csak azt hallani, hogy semmi sem épül az országban, minden rossz amit Gyurcsány tesz. Milyen érdekes, amikor Orbán fél km autópályát adott át, Gyurcsány messze lekörözte ebben (is) a vezéredet. Nem hiába nem mer a szemébe nézni, gyáván menekül az ülésteremből, ha Gyurcsány beszél. Beszari mitugrász.

  15. infósferi szerint:

    Több ismerősöm jelezte, olvassa a csepel. info-t, de nem áll vitába azokkal a kiüresedett, kínjukban önmagukból bohócot csináló bal oldali beírókkal, akik érdemi vitára képtelenek. A vezetők meg lapítanak, a hírekre nem reagálnak, érdemi cáfolattal nem találkozhattunk.
    Itt van pl.Dakota nívós, alkotó véleménye a távhő ingyenességéről.
    Ha nem a mi pénzünkből bohóckodnának, még mulatságosak is lennének.

  16. Hannibal szerint:

    Provokátorok távozzatok!

    Innen is, és a közéletből is!
    Sőt, ha nem nagy kérés, lehetőleg az országból is!
    Tudom, megmondta a Fletó, hogy el lehet menni, mennek is szépen az értelmiségi fiatalok, megtelne velük 3 kerület!
    De jobb lenne, ha inkább az a párezer ember tűnne el, aki kizsákmányolja kicsiny országunkat!
    Dakota, ismerem a hozzád hasonlókat! Tudom, azt gondolod, mi vagyunk a hülyék, hogy nem azt tesszük, amit ti! Csak tudod, létezik egy tisztesség nevű fogalom is!
    Ha nem tudod, hogy mi az, keress rá az értelmező kéziszótárban!

  17. Lexon szerint:

    Dakota: pont olyan szélsôséges baromságokat írsz, mint itt néhány baloldali…
    Az összes provokátor takarodjon! Jobb és baloldalról egyaránt!

  18. […] szerdán számolt be a csepeli lakásfenntartó szövetkezetek leveléről, amelyben felhívták a figyelmet arra, hogy a csepeli és a pesterzsébeti távhő-árak akár a […]

  19. atata szerint:

    Dakota te nagyon okos! A nem távhőerőművek, tehát az áramtermelők a hulladék égetők, mind melléktermékként nyerik a hőt, amit szaknyelven hulladék hőnek neveznek. Ezeket betáplálják a rendszerbe, így húznak le még egy bőrt a rókáról – hiszen fő tevékenységük árából nem vonják le árképzésük esetén a “hulladékból” származó plusz nyereséget.Csepelen például nincs hőerőmű, a fűtést zömében a Green Power -vagy most éppen hogyis hívják- hulladéka, kis részben a Papírgyárban még működgető erőmű hulladékja adja. Mellesleg az utóbbinál az áram is hulladék, hiszen gőz gyártásra van főleg igény.
    Tudom magam ellen beszélek, mert én gázfogyasztó vagyok, de azért unalmas számomra ez a távhő monománia. Minden féle fűtési mód drágább a környező országokkal való összehasonlítás esetén. mAGYARUL. mindenkit szivatnak, és az alternatív megoldások csak szogen ként léteznek és még annyira sem támogatják őket, hogy alternatívaként felmerüljenek.
    Érdekes eset volt, mikor két éve egy kis időm volt tanulmányozni az ingatlan árakat a Bécsi-út boldogabbik végén, 28-30 milláért olyan öszközműves 3-4 szobás családiházakat lehet venni Bécs agglomrációjába, melyeket földhővel fűtenek-(Nem Dakotáknak – geothermikus energiával)-a villanyáram csak segéd funkciókat lát el, csakúgy mint a tartályos gáz- amely két telet is kifűt.
    Ehhez képest nálunk az ingatlanértéken csak sufnit lehet kapni ennyiért és annak három ötszörös az energia igénnye.
    Már csak Nagyapó szentenciája hiányzik a végére.

  20. Gabike szerint:

    Powergen Energia Rt. a csepeli távhő előállítója.
    Olyan, hogy hulladékhő nem létezik, valahol valamit olvasott adata és jól értesültként ossza az igét.
    Villamosenergiát csak annyit lehet előállítani amennyi az igény. (még nem találták ki a tárolását a villamosenergiának a kondenzátoron kívül, ami igen kicsi a MW-ok mellett) Igaz, hogy “mellékterméke” a távhő a villamosenergia termelésének, de van olyan állapot, amikor csak azért működnek a kazánok hogy ellássák a távfűtési igényt. Valóban túlzás az árképzés, ott ahol van villamosenergia termelés, de a Főtáv nem engedheti meg magának, (és nem is akarja) azt a luxust, hogy sokkal olcsóbban a adja ott a távfűtést ott, ahol olcsóbban veszi. (Itt a búsás haszon)
    Nem teljesen van Budapest kapcsolt villamosenergia által ellátott távhővel ellátva, ott ahol direktbe mennek a fűtési melegvíz kazánok ott, tényleg annyiba kerül a fűtés amennyiért adják.
    A Papírgyár nem dolgozik be Csepel távfűtési rendszerébe.
    A geotermikus energia hasznosítása tényleg nagyon jó lenne, de ahhoz a teljes belső fűtési rendszert át kéne alakítani, ami iszonyatosan nagy költség. Sajnos a bérből és fizetésből élő, nem “üzletemberek”, nem engedhetik meg maguknak.
    Az egyedi fűtés mérése nem megoldás, mert a FŐTÁV a hőközpontokban megmért hőt osztja szét. Ismételten mondom, amíg a fűtési rendszert nem alakítják át két csövessé, az egy csövest nem lehet szabályozni és spórolni. (hiába a demagóg duma)
    Ez már megint egy bizonyos rétegnek kedvez, és egy huncut buznyákkal sem fognak kevesebbet fizetni a lakók.

  21. büki szerint:

    Eg távfűtött épület földszintjén, vagy a pincében találjuk – legtöbb esetben – a ház mérési pontját. A lakóközösségnek az itt mért hőmennyiség ellenértékét kell valamilyen arányban kiegyenlíteni. Az épület hőigényén nem változtat az a tény, hogy a lakók az egyéni mérésre tértek át. A folyosó fűtés költségén ezután is osztozniuk kell, a nem fizetőkét meg fizeti a Társasház. Az igazi nyertesek a kivitelező vállalkozók lesznek. Demszkyék hozták szokásos formájukat…

  22. baniko21 szerint:

    Lexon!
    Ha szerinted minden baloldali szélsőséges, akkor Te szélső jobbos vagy?

  23. Lexon szerint:

    baniko21:
    én ezt írtam topikosnak/Dakotának: “pont olyan szélsôséges baromságokat írsz, mint itt néhány baloldali”.
    Ebbôl Te hogy vezetted le, hogy “minden baloldali szélsôséges”?! Megáll az eszem…

Itt lehet hozzászólni !