Nem küldik el a nőgyalázó alternatív Millás államfőt

Nem emelte fel szavát egyetlen balliberális politikus sem a felháborító kijelentés miatt

Magyar Nemzet, Csepel.info, YouTube

Dopeman a nők veréséről (Tekintse meg a videót!)

Minden kulturált országból kiírnák azt az embert a politikából és a médiából, aki ilyet mond – így reagált a Milla alternatív köztársasági elnökének nőverésre buzdító kijelentéseire a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség vezetője. A kormány leváltását szorgalmazó Milla elnöke azonban azt mondta, nem tartoznak felelősséggel államfőjük kijelentéséért.

Igyekszik eltussolni a nők megkínzását javasló kijelentését Pityinger László (Dopeman), a Milla alternatív köztársasági elnöke. Mint arról a Magyar Nemzet beszámolt, a rapper videoblogján azt mondta beszélgetőpartnerének, hogy „ha legközelebb nőket akarsz verni, akkor a testüket üsd. Csöcs alatt, bordán, mert akkor összeroskad, és elhallgat. Így végig tudod mondani, amit akarsz”. Dopeman, aki korábban már a Himnusz trágár feldolgozása miatt is előtérbe került, most több internetes lapnak is magyarázni igyekezett szavait. Szerinte korlátoltságot, elvakultságot és humorérzékhiányt feltételez, ha valaki komolyan vette a kijelentést. Egy másik lapnak úgy fogalmazott: „ha az interjú láttán bárki komolyan vette azt, hogy én ténylegesen a nők testütésekkel való nevelésére biztatok, az orvosi kezelésre szorul”. Pedig a nőgyalázó megfogalmazás nehezen érthető félre.

A Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség elnöke, Juhász Borbála szerint minden kulturált országból kiírnák azt az embert a politikából és a médiából, aki ilyet mond. Nálunk nem tették meg.

A kormány leváltását szorgalmazó balliberális erők egyike, a Milla elnöke nem határolódott el egyértelműen a rapper szavaitól, csupán azt mondta, nem helyes, amit mondott. Juhász Péter úgy nyilatkozott a Magyar Nemzetnek: nem tartoznak felelősséggel alternatív köztársasági elnökük kijelentéséért, hiszen államfőjüket egy általuk indított versenyen szimpatizánsaik szavazták meg, nem a Milla vezetősége. Ahelyett, hogy a szimbolikus posztból való távozásra szólította volna fel emberüket, arra kérte lapot, „ne rángassuk bele” őket ebbe az ügybe.

Nem emelte fel szavát egyetlen balliberális politikus sem a felháborító kijelentés miatt, így ismét beigazolódni látszik az a tény: a liberális értelmiség csak a kamerák kedvéért tartja fontosnak a témát, és jelenik meg a nőkkel szembeni erőszak elleni kampányokon.

Részletek a Magyar Nemzet keddi számában.

mno.hu

17 hozzászólás “Nem küldik el a nőgyalázó alternatív Millás államfőt” bejegyzésre

  1. felix szerint:

    Ezt most komolyan ide kellett hozni?
    Egy brahiból megválasztott brahis is Csepel “gondjai közé tartozik?
    Menjetek már.

  2. Gordon szerint:

    Felix!

    Pittyinger a ti elnökötök. “Gyönyörködjetek” abban amit verbálisan művel!
    Rátok jellemző ez a viselkedés . A mellette vigyorgó tudatlan barmot is megválaszthatnátok valaminek – lehetne például a csepeli mszp új üdvöskéje (első fokon életfogytra rakott Deme Gábor helyett).

    Ne tegyétek magasabbra a lécet, mert úgysem tudnátok átugrani.

  3. felix szerint:

    Gordon!
    Te anyádat is azonosítod mindenkivel vagy csak engem?
    Annyira egyszerű vagy mint a fa ék. Az sem gondolkodik csak beverik.
    Szegény kis véglény vagy.

  4. Gordon szerint:

    Felix!

    Te loholtál ide, hogy azonnal hozzászólj.
    Gondoltam, hogy frusztrálva érezheted magad a bejegyzés miatt (ráutaló magatartásod erről árulkodott).

    Legközelebb fogd vissza magad, mert rákényszerítesz, hogy mindenféleképpen a gyagyásokkal azonosítsalak (egyébként magad dicsekedtél vele, hogy maszop tag voltál).

  5. felix szerint:

    Gordon!
    Voltam az múlt idő.
    A milla még akkor sem létezett amikor kiléptem.
    Feltudod fogni.
    Arról meg szerintem lehet véleményem, hogy vannak fontosabb dolgok is annál, hogy mit mond egy brahis.
    PL. A pénztárgépek ügye amely minden kiskereskedelmi egységet érint Csepelen és baromi veszélyekkel jár, ha az elképzelések szerint akarják bevezetni.
    Persze ez nem téma, pedig akár bele is bukhatok.

  6. Szabadságharcosok útja mindig rögös szerint:

    Csakhogy tényleg mindenki HALLJA ÉS FELFOGJA MIKÉNT KELL VERNI A NŐT!
    úgy látszik nem tudják még sokan

    olyan videó lesz, amiben Newton I törvényét fogják szétkürtölni? vagy hogy ne lopj, ne ölj, ne vedd el a másét, ne hazudj, ilyen kellemetlen szavak, ami a magyart építi

    Még kb 1 hétig megy ez a videó országszerte, és minden férfi csak bordán gyomron meg méh tájékon fogja ütni-verni-rúgni az asszonyt. Hajrá! köszönöm nőként, hogy most már képbe kerültem miként kaphatok verést a magyar férfiaktól. Bizalomgerjesztő…nyami

  7. Egy igazi magyar férfi nem üti meg a zasszonyt!
    Ha nagyon muszáj akkor farba rúgja! ))) 😛 (((

  8. felix szerint:

    Most gondoljatok bele, internetes szavazás útján őt választották meg alternatív köztársasági elnőnek Pali bácsi helyett.
    Vajon a szavazók mit gondoltak a ti elnökötökről?
    Azért ez minősít.

  9. Gordon szerint:

    Felix írja:
    “Persze ez nem téma, pedig akár bele is bukhatok.”

    Miért buknál bele?
    Milyen turpisságot csinálsz te a pénztárgépeddel!?

    Mesélj csak!

  10. felix szerint:

    Gordon!
    Te tényleg ennyire mocsok vagy?
    Nekem nem kell pénztárgépet használnom.
    Ne erőlködj azzal, hogy be mocskolj vagy gyűlöletet kelts ellenem.
    Már a kérdésfeltevésed is azt mutatja, hogy hülye vagy a témához.
    Mindenesetre én szóltam.
    Olvasd el a pénteki Magyar közlönyt és majd megtudod, hogy mit és mennyi idő alatt kéne megcsinálni úgy, hogy jelenleg még a fejlesztők sincsenek teljesen képbe. Még annyit, hogy a bolgárok ezt két év alatt vezették be.

  11. Gordon szerint:

    Felix!

    Azt gondoltam, hogy valami trükközést csinálsz a géppel.
    Ráadásul te írtad, hogy belebukhatsz ebbe a dologba.

    Remélem nem, mert megütheted a bokád, mint egy-két elvtársad (Hunvald, Deme, Zuslág).

  12. felix szerint:

    Az egy elírás, de jogos a felvetésed.
    Bukhattok akart lenni.
    Bocs.

  13. hapcika szerint:

    Az se százas, aki ebből az idiótából alternatív köztársasági elnököt faragott!

    Káromkodni, gyalázkodni baromira tud, esze pedig egy tyúkéval vetekszik.

  14. felix szerint:

    hapcika!
    Akkor a cél Schmitt lejáratása volt.
    Ő arra éppen megfelelt.

  15. Etikus szerint:

    Ejnye, ejnye. Tényleg ennyire vagy csak képes?

  16. bonifác szerint:

    Ebben az ügyben az a borzasztó, hogy próbálta volna ezt egy jobbos mondani!
    Az egész EU felháborodottan üvöltene, és Barroso személyesen térdeltetné kukoricára.
    De arra jó, hogy megmutassa: ilyen képmutató, jellemtelen társulat az, ami nekünk
    Mszp-nek nevezi magát.(AZ MSZP prominensei nem voltak hajlandók elhatárolódni
    ettől a véglénytől.)Elvtársak! Közületek való, szeressétek!

  17. felix szerint:

    Bonifác!
    Mi köze az MSZP.-nek, hozzá?

Itt lehet hozzászólni !