Csepel felelős és alátámasztott döntéssel működteti tovább a Rendelőintézetet

Fidesz-KDNP közlemény

Csepeli szakrendelő

2013. február 15-ig kell döntést hoznia minden önkormányzatnak arról, hogy kívánják-e a továbbiakban is a saját fenntartásukban működtetni a járóbeteg-ellátást biztosító egészségügyi intézményeiket. A csepeli önkormányzat vezetése olyan döntést készít elő, amely a Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat Szakorvosi Rendelőintézet saját kézben tartását és működtetését javasolja. Az erről szóló felelős képviselő-testületi döntést akkor fogjuk meghozni, amikor minden ehhez szükséges feltétel, pénzügyi és gazdasági kimutatás elkészül.

Miután a csepeli MSZP részéről hónapokon keresztül semmilyen hivatalos érdeklődés, kérdés vagy javaslat nem volt a Rendelőintézet további sorsa felől, egyik napról a másikra mégis hisztérikusan azt kezdték el terjeszteni, hogy az önkormányzat le akar mondani, hovatovább be is akarja zárni a Rendelőintézetet. Teszik ezt azok, akik személyükben is felelősek a Csepeli Weiss Manfréd Kórház 2003-as bezárásáért.

Érdekes, hogy ez pont akkor történt, amikor kiderült, hogy a Ron Werber gyűlöletkampányában kijátszott politikusi jutalom-botrányban kizárólag az MSZP érintett, és éppen nekik kellene most a saját követeléseik alapján több mint 100 millió forintot vissza- vagy jótékonysági célra kifizetniük. Kellett tehát valami másik werberi gumicsont, ez lett a Rendelőintézet “pusztulása”.

Ezúton nyugtatunk meg mindenkit, hogy a csepeli önkormányzatnak már nem az az MSZP-s vezetése van, amely a csepeliek kórházát elveszni, bezárni hagyta. A Rendelőintézet továbbra is az önkormányzat fennhatósága alatt fog működni, a döntést pedig felelősségteljesen akkor tudja meghozni erről a képviselő-testület, amikor az ehhez szükséges, pénzügyi és gazdasági beszámoló rendelkezésre áll. Egyébként még éppen azoktól hallanánk, hogy kapkodó döntést akarunk hozni, akik most hisztérikusan, mindenféle előkészületek nélkül politikai kampányt akarnak csinálni egy felelős és hosszú távú döntés helyett.

Borbély Lénárd
alpolgármester, a Fidesz-KDNP csepeli frakcióvezetője

73 hozzászólás “Csepel felelős és alátámasztott döntéssel működteti tovább a Rendelőintézetet” bejegyzésre

  1. kispajtás szerint:

    Már nincs olyan hír, ami ne azzal a jó nagy hányással kezdődne, hogy a csepeli mszp így, a csepeli mszp úgy… Elszámoltatás úgyse lesz, az mszp meg már nem tényező, mégis immár harmadik éve a legnagyobb erény, hogy megcsináltuk, amit a szocik nem.
    Mondjuk, nem volt nehéz….

  2. "?!" szerint:

    MEGHÍVÓ

    Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete
    2013. február 04-én (hétfőn) 12.00 órai kezdettel tartandó rendkívüli ülésére,
    melynek helyszíne a Polgármesteri Hivatal Nagytanácsterme
    (1211 Budapest, Szent Imre tér 10. földszint 5.)

    Napirend-tervezet 1. pontja: (19. sz. előterjesztés )

    Javaslat a jelenleg az önkormányzat fenntartásában lévő, járóbeteg szakellátást nyújtó Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat Szakorvosi Rendelőintézet megtartásáról, a járóbeteg szakellátási feladatok önkormányzati folytatásáról

    Előterjesztő: Dobák István frakcióvezető-helyettes

    Budapest, 2013. február 01.
    Németh Szilárd
    polgármester

  3. Matula szerint:

    Ez az iromány nem méltó egy alpolgármesterhez…
    🙁

  4. nagyapó szerint:

    kispajtás! Sajnos igaza van. Minden írás, ami a szocik nyóócéves tevékenységéről szól, hányásra ingerel.
    Boldog , aki tudott lopni, az most megpróbál úriemberként írni, bár a stílus árulkodó.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  5. Bugi szerint:

    A szokik bezzeg bezárták a kórházat.

  6. ebihal szerint:

    Látom nagyapó, Maga is próbálkozik!

  7. Borka-Szász Tamás szerint:

    A szocik bezzeg több milliárd forintért felújították és felszerelték a rendelőintézetet. Az anyjuk mindenit!….

  8. mamika szerint:

    mennyi gusztustalan bejegyzést adunk mi ki emberek, holott rajtunk csattan az ostor. Miért kell mindig visszamutogatni, nem gondolja a mai vezetés, hogy majd mi eldöntjük, hogy melyik vezetés jobb nekünk, hol van jobban elbirálva a problémánk??? hol intézik kedvezőbben, jobban a helyzetünket:: hol érezhetjük azt, hogy most nekünk jobb mint két éve,vagy négy évvel . Szerintem régi közmondás de a nyomtató lónak nem lehet bekötni a szemét, tehát egyik sem jobb a másinál, mindegyik előbb a saját zsebét és környezetét tömi meg, aztán ha marad,,, ha marad, kapunk mi is egy kis morzsát. Nincs már husz éve kommunista, mégis mindig ezen a lerágott csonton rágódunk, mig a FEJ leeszi a hust…

  9. Borka-Szász Tamás szerint:

    mellesleg ha valaki kiad és aláír egy közleményt, tényleg nem ártana, ha előtte megtanulna magyarul helyesen fogalmazni….különben az eredmény felettébb mulatságos lesz, mint jelen esetben is. 🙂

  10. Paul szerint:

    Borka-Szász Tamás szerint:
    2013. február 01., péntek – 21:11

    A szocik bezzeg több milliárd forintért felújították és felszerelték a rendelőintézetet. Az anyjuk mindenit!… És mennyit elloptunk!!

    Igen! Az OEP által jól finanszírozott szakellátást ( pl szemészet) + kiszervezték az MSZP-hez hü Fehér Sándornak! A Teljesítményvolumen korlátot meg olyan alacsonyra szabták, hogy a rendelő ne legyen null szaldós, se! Gratulálunk!

  11. Mari nénye szerint:

    Csak hagyjuk azt a nagy felújítást!

  12. Menyhért Péter szerint:

    Kedves Lénárd!

    Ha ezt a cikket egy-két nappal korábban tetted volna közzé, akkor még a benne levő hibák ellenére is elhittem volna.

    Azt írtad: “A csepeli önkormányzat vezetése olyan döntést készít elő, amely a Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat Szakorvosi Rendelőintézet saját kézben tartását és működtetését javasolja. Az erről szóló felelős képviselő-testületi döntést akkor fogjuk meghozni, amikor minden ehhez szükséges feltétel, pénzügyi és gazdasági kimutatás elkészül.”

    Ezek szerint, ha február 15-ig nem lesz meg minden ehhez szükséges kimutatás, akkor viheti az állam, és ti sajnálkozva hivatkoztok a törvényre, amit ti ketten a Lénárddal is megszavaztatok??

    Azt írtad: “Miután a csepeli MSZP részéről hónapokon keresztül semmilyen hivatalos érdeklődés, kérdés vagy javaslat nem volt a Rendelőintézet további sorsa felől, egyik napról a másikra mégis hisztérikusan azt kezdték el terjeszteni, hogy az önkormányzat le akar mondani, hovatovább be is akarja zárni a Rendelőintézetet.”

    Bocs, Lénárd! Nem ti vezetitek az önkormányzatunkat? Nem a fidesz hozta DECEMBERBEN ezt a jogszabályt? Ki a fenét érdekel, hogy a szocik mivel foglalkoztak az utóbbi időben?
    Ne hülyíts Lénárd! Ezt a rendkívüli ülést, és az előterjesztést NEM a FIDESZES vezetők nyújtották be!

    Rohadtul nem érdekel engem a szocik múltja és jelene! Amíg hatalmon voltak, harcoltam ellenük eleget!

    Ebben a jelen helyzetben azonban Csepel polgárai joggal várhatják el a fidesztől, hogy bocsánatot kérjenek tőlünk a tájékoztatás hiányáért; és hétfőn teljes mellszélességgel a szocik beadványa mellé kéne állnotok!

    Felesleges most a hét végén valamilyen szánalmas előterjesztés készítésével foglalkoznotok, hogy nektek legyen igazatok, mert ezt már elszúrtátok!

    Végül, mellékesen odahathatnál, hogy a csepelinfo térjen vissza a régi, Ábel Attila korszakához, amikor nem állandó hazudozással próbálták megvezetni a lakosságot.
    Az előző szakrendelős topicban az admin azt állította, hogy van az sztk-ban traumatológia.
    Erre a hazugságra bizonyíték a csepeli hírmondó legújabb számának 13. oldalán található, mert NINCS TRAUMATOLÓGIAI szakrendelés Csepelen!
    Üdv menyus

  13. Bugi szerint:

    Hülye Borka még életében nem adott ki más közleményt, csak hogy ő melyik korábbi énjével nem jogfolytonos és nem azonos.

    Menyus, te egy jó nagy nulla vagy.

  14. Bugi szerint:

    Menyus Süsü az előző cikk arról szólt, hogy a rendelőben nincs és nem is volt gyermeksebészet – mint ahogy transzplantáció sem. Te csak arra vagy képes a mérhetetlen egóddal, hogy mindenkit lebunkózz.

  15. CsepeliNo1 szerint:

    Paul.
    Egy egészségügyi rendelő (intézet), vagy kórház nem tud null szaldós lenni, sajnos.

    Borbély úr közleménye meg szerintem közröhej tárgya.

    Mi köze a Csepeli Kórháznak a rendelőintézethez?????
    Felvilágosítom, ez két külön dolog.
    Egy, a kórház Fővárosi tulajdonú volt, az Sztk, meg Önkormányzati.
    Ha már itt tartunk, Önök azt ígérték, hogy visszaszerzik a kórházat is! Most meg azt mondja, hogy örüljenek a csepeliek (legyenek hálásak a kedves-aranyos Fideszeseknek), hogy a Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálatot nem adják át az államnak?!
    Ejha, ez nem semmi!

    Ezt írja még: “egyik napról a másikra mégis hisztérikusan azt kezdték el terjeszteni, hogy az önkormányzat le akar mondani, hovatovább be is akarja zárni a Rendelőintézetet. ”
    Alpolgármester Úr!
    Nem gondolja, hogy a Csepeli embereknek nem Február 1-én kell kiszúrni a szemét egy ilyen közleménnyel, amikor Február 12.-ig kell Önöknek nyilatkozni?
    Nem gondolja úgy, hogy ez “kicsit” késő?

    A végén meg, hogy jön ide Ron Webber, az “Mszp” gyűlöletkampánya, 100 millió forintos jutalmak (ami nem is annyi)?????
    De ha már Ön megemlíti, miért nem említi itt meg a 2006-os békés tüntetőket (ahol éget fél Budapest, és ahol betörtek a tüntetők az MTV székházába, ahol rongáltak és amiről a “NAGYESZŰ” Wittner Mária azt mondta, hogy a tüntetők békésen fogyasztottak az MTV büféjében.
    Miért nem említi meg, hogy maguk pártja gyűlölködik évtizedek óta, mert nem tudja a 2002-es vereséget feldolgozni.
    Köszönöm.

  16. doki szerint:

    Kedves Csepeli No1. Kedves Horváth Gyula!

    Sajnos ezért tartott itt Csepel egészségügye, ahol tartott. Horváth úr volt, aki az egészségügyet felügyelte, akkor meg hogy írhat olyat, hogy nem lehet nulla szaldóval működtetni egy rendelőintézetet. Nagyon is lehet. Kár, hogy Horváth alpolgármester úrnak fogalma sem volt erről. Továbbá, Ön fővárosi képviselő is volt. Akkor miért nem mentette meg 2003-ban a kórházunkat?

    Egyébként annak meg örülök, hogy a Fideszesek a kerület kezében akarják tartani a kórházat, és ha jól látom, a többi párt is. De remélem, hogy a Horváth Gyula félék nem azért, hogy ha esetleg visszatérnének a kerület élére, ismét lehessen a mézesbödönbe nyúlkálni.

  17. Bugi szerint:

    Bezártátok a kórházunkat mocskos hazug komcsik! És előtte azt ígértétek, hogy fejleszteni fogjátok! Ezek után még van pofátok hazudozni?

  18. nagyapó szerint:

    Sine ira et studio. (Harag és elfogultság nélkül.) A csepeli kórház újraindítása vágyálom. Csepelnek nincs pénze egy kórház létesítésére, fenntartására. Nem hiszem, hogy elfogadnának egy helyi adót a kórház üzemeltetésére.
    A jelenlegi elképzelés jól felszerelt centrumkórház (Bp.), kórházak egynapos műtétekkel, rendelők. Azért túlzás, hogy 3 gyermeksebész legyen 24 órás szolgálatban, mert havonta egy gyerek eltöri a kezét.
    Más rendszer, más elképzelés, bízom benne, jobb lesz.
    A mentőszolgálat több mentőautót kap, 8 év szünet után, így gyorsabban, megfelelő kezelést kaphat minden rászoruló.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  19. Manitu szerint:

    CsepeliNo1 2003-ban, a sikeres kórházbezárás évében vette fel a legmagasabb jutalmát, 3,1 millió forintot. Az alpolgármesteri és fővárosi képviselői fizetése meg a bizottsági és felügyelőbizottsági tagságai mellé, a Csepeli Kórházat Afganisztánozó megjegyzései után.

    “Mi köze a Csepeli Kórháznak a rendelőintézethez?????”

    Az Gyula, hogy egészségügyről van szó. Ennyi év után sem tudod? Pedig a jutalmaidból kijött volna pár tucat egészségügyi továbbképzés, hogy érts is valamit ahhoz az ágazathoz, amit felügyeltél.

    Az pedig egyértelmű, hogy Csepel továbbviszi a Rendelőintézetet. Aki ezek után arról pampog, hogy biztos mégsem, nagyon erősen a csepeli MSZP árnyékában és hatása alatt él. Ők voltak hazudósak, ha egészségügyi intézményekről volt szó – lásd kórház.

  20. hajós szerint:

    Borbély Lénárd eddig jobbára hallgatott, és ez jót tett neki.
    Kár volt megszólalnia. Így most kiderült, hogy ő se különb Ábelnél meg Némethnél. Ugyanaz a fröcsögő stílus, ugyanaz az együgyűség, ugyanaz az olcsó demagógia.

    Egyébként mit is akar mondani ez a közlemény?
    “A Rendelőintézet továbbra is az önkormányzat fennhatósága alatt fog működni, a döntést pedig felelősségteljesen akkor tudja meghozni erről a képviselő-testület, amikor az ehhez szükséges, pénzügyi és gazdasági beszámoló rendelkezésre áll.”

    Tehát nincs eldöntve. Akkor miről beszélünk?

    Ez olyan, mintha azt mondanám a feleségemnek: “Drágám, venni fogok neked egy gyémánt nyakéket. Erről a döntést majd akkor fogom meghozni, amikor majd látom, hogy van-e rá pénzem.”

  21. doki szerint:

    Kedves Manitu!

    Egyetértek. Azt nem is tudtam, hogy Horváth Gyula a kórházbezárás idején még jutalmat is kapott. Furcsa összefüggés. Olyan, mintha kifizették volna azt, hogy nem tett semmit a megmentéséért. Sőt, talán még meg is szavazta, mint fővárosi képviselő???

    Akkor még nagyobb az erkölcsi válság az életében. Bár szerintem Horváth úr véleménye már lényegtelen Csepelen, hiszen teljesen kiírta magát a politikából, néhány társával együtt.

    És erősítse meg, aki tudja, de én azt hallottam, hogy Borka-Szász úr már rég nem is Csepelen lakik, hanem valahol vidéken. Gondolom, hogy ott van neki jó orvosi ellátása.

  22. felix szerint:

    Szemétláda!
    Már megint hülyeséget írsz.
    Lehet, hogy nincs gyermeked, de lehet az is,hogy más okból nem jártál még soha a gyermek sebészeti ügyeleten.
    Sajnos én a három gyermekem jóvoltából szinte minden Budapesten korábban működő ügyeletet megjártam és sohasem voltunk egyedül, és általában 3-6 óra elteltével keveredtünk haza.

  23. Matula szerint:

    Ha már a kórház bezárásnál tartunk: valaki az előző “SzTK-s cikknél” megkérdezte hogy annak idején Németh Szilárd tett-e valamit, hiszen akkor a fővárosi közgyűlésben képviselősködött. Nem tudom valóban így volt-e, én nem néztem utána. Viszont azt meg tudná mondani valaki hogy akkor milyen színekben szerepelt? Már akkor is narancsos volt?

  24. felix szerint:

    Annyira zsenik vagytok az egészségügyben, hogy szinte azonnal fel kellett függeszteni az új beutalási rendszert és visszaállítani a szemét szocikét.
    Gratulálok szemétláda.

  25. Bugi szerint:

    Németh Szilárd nemmel szavazott a kórház bezárására, míg az MSZP és az SZDSZ igennel. Ja, a gyári rendelőt kik zárták be, csak nem szintén a csepeli MSZP-sek?

  26. felix szerint:

    Bugi!
    Miből gondolod, hogy Csepelen szavazták meg a fővárosi tulajdonú kórház bezárását ?

  27. Bugi szerint:

    A közlemény amúgy érthető, csepeli kézben marad a rendelő. Csak a pártnyalók, a Menyus meg hajós félék balhét akarnak.

  28. nagyapó szerint:

    Nem is tudtam, hogy a szocik idején egy kohásztechnikus vezette az egészségügyet. Ment is minden… lefelé.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  29. Bugi szerint:

    Ja, meg felix, aki hajós és hülyének tetteti magát.

  30. felix szerint:

    Szemétláda!
    Némethnének milyen végzettsége van a miniszterséghez.
    Már megint …………….., te szerencsétlen. 🙂

  31. Matula szerint:

    Félix! Én értettem amit Bugi írt – szerintem Te is…

  32. nagyapó szerint:

    Bugi! Nem, felix, aki hajós nem tetteti hülyének magát. Van diliflepnije, ha nincs, akkor is szoci. Egykutya.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  33. felix szerint:

    Szemétláda!
    Te tisztára eszement vagy.
    Nem én vagyok a hajós és csak voltam szoci, ami nem titok.
    Évek óta félix néven írok.
    Nekem egy név is elég.
    Kár próbálkozni, mert vannak egy páran akik tudják, hogy ki vagyok.
    Egy helyen vagyok Félix49, mert ott a Félix már foglalt volt.

  34. felix szerint:

    Matula!
    Akkor te érted a hülyeséget. Én hála Istennek nem.

  35. nagyapó szerint:

    Egyszerűbb név a z1/2eszű1/2x. Megkülönböztethető.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  36. szánalmas szerint:

    pont mint a gyerekek az oviban

  37. felix szerint:

    Nem is cserélném el a szemétládával.
    Remélem megnyugodtál és nem folytatod ezt a “több neved van” idiotizmust.
    E nélkül is az lehetsz.

  38. John Doe szerint:

    Ledöbbentem. Ezt egy kerületi vezető, egy parlamenti képviselő írta? 🙁

  39. felix szerint:

    Ugye milyen döbbenetes.
    A csepelieknek semmi esélyük nincs egy normális életre, egy normális vezetéssel.
    A szemükbe hazudnak és köpnek, hülyét csinálnak a sajátjaikból és semmi.
    Szellemi és ideológiai zűrzavar.

  40. felix szerint:

    Minden további nélkül beveszik, hogy a fideszes képviselők nem tudtak a kifizetett prémiumokról, sőt még az is beakarta nekem adni akinek a feladata a költségvetés és annak megvalósulásának az ellenőrzése volt a feladata.
    100 millióról van szó, de a képviselő urak nem tudtak róla.

  41. Menyhért Péter szerint:

    Kedves Lénárd!

    Elsőként szeretnék felidézni néhány kérdést, amit feltettem neked, de válasz rá nem érkezett:
    “Ezek szerint, ha február 15-ig nem lesz meg minden ehhez szükséges kimutatás, akkor viheti az állam, és ti sajnálkozva hivatkoztok a törvényre, amit ti ketten a Lénárddal is megszavaztatok??”

    A hallgatás többnyire beleegyezés. Tehát, ha elutasítjátok a szocik előterjesztését, akkor ÁTADJÁTOK AZ ÁLLAMNAK CSEPEL VAGYONÁT, é KISZOLGÁLTATJÁTOK a csepeli embereket!

    “Nem ti vezetitek az önkormányzatunkat? Nem a fidesz hozta DECEMBERBEN ezt a jogszabályt?”

    Ezek szerint ti, akik a parlamentben ülve megszavazták az államosítást, végig kussoltatok két januári testületi ülést; ne szóltatok senkinek, és NEM TETTETEK SEMMIT CSEPEL egészségéért!

    Miért hiszitek el, hogy a hazug választási ígéreteiteket elfelejtik az emberek?

    Nem tudom, hányan leszünk TILTAKOZÓK 4.-én HÉTFŐN 11 ÓRA 30-KOR AZ ÖNKORMÁNYZAT BEJÁRATA ELŐTT, de be fogunk menni a nyilvános ülésre!
    nem sumákolhatjátok el hallgatással a dolgot, és nem is nyomhatjátok a felelősségeteket a szoci múltra!

    Ébredjetek már fel!
    Két éve ti vagytok hatalmon, a cselekedeteitek hiány kizárólag a ti bűnötök!

    Mellesleg, ha magyarázkodásra jó volt a csepelinfo, akkor válaszolhatnál is, mert egy úriembertől ez várható el. Persze, ha jó kommunista módjára politizálsz, akkor semmi sem kötelez.
    Üdv menyus

  42. Manitu szerint:

    Menyus!

    1. Hány milliót kapott a “civil” szervezeted Szenteczky idején a CSEVAK-tól?

    2. Miért nem válaszolsz erre az egyszerű kérdésre három éve?

    3. Miért ijesztegeted az embereket olyan baromságokkal, hogy a Fidesz helyett az MSZP van hatalmon, és a kórház meg a gyári rendelő után a Görgey téri rendelőt is be akarják zárni?

    4. Nem vetted még észre, hogy az MSZP megbukott, és már nem lehet bezárni az egészségügyi intézményeket?

  43. kiskovi szerint:

    Mist komolyan egy olyan hely bezárásáról vitatkoztok, aminek ilyenformában semmi helye nem lenne itt. Ebben a rendelőben egyedül a röntgen kezelőknél lehetett tapasztalni szakértelmet, de a többi rész valami kritikán aluli. Szemfényvesztés az egész, akkor meg minek, papolnak itt a sok faszságról, de még is fentrartnának egy hozzánemértőkből verbuvált rendszert.. ha jobban bele gondolok, akkor értem, ez a fidesz 😀

  44. CsepeliNo1 szerint:

    Kedves Doki!
    Maga is tartózkodjon a személyeskedésektől, nem az vagyok, akire gondol! Ne higgyen el mindent, és nem égesse magát Manitu-és Nagyapó-féle baromságokkal!

    Kezdjük ott, hogy tudtommal nem csak Horváth Úr volt fővárosi képviselő, hanem Németh Szilárd is!
    Ha neki olyan fontos volt a kórház, miért nem tett akkor érte?!
    Ja, akkor még nem akart politikai hasznot húzni ebből?
    Ha már visszafelé mutogat, akkor Én hadd mutassak rá arra, hogy a mostani vezetés aztrt ígérte, hogy visszaszerzi a kórházat! Nem azt ígérte, hogy kegyesen nem adják át Orbán Viktornak a Csepeli rendelőt! Szerintem ez a két állítás között óriási differencia van!
    És igen, nem lehet null szaldóval egy egészségügyi intézményt vezetni, kihozni. Csak akkor, ha a Csepeli önkormányzat beteszi a maga 3, vagy 400 milliós támogatását! De ha ilyen okos, kedves Doki, mondjon már egy egészségügyi intéznényt, amelyik nem szorul rá állami, vagy önkormányzati támogatásra, és minimum null szaldóval fenn tudja tartani magát! Szerintem ilyen nincsen ma Magyarországon.

    Manitu!
    Még Én is többet tudok tőled, és nincsen annyi munkahelyem, mint neked, nem 4 évem van arra, hogy összelopjam egész életemre valót!
    Te eszement vagy, elment az eszed!

    Matula!
    Horváth Gyulával volt Németh Szilárd is fővárosi képviselő 2006-2010-ig, majd 2010-től napjainkig… Sőt, ha jól tudom 2008, vagy 2009-től Országgyűlési képviselő is volt! Tehát Ő is tehetett volna valamit a Csepeli kórházért. Akkor még valószínű nem akart! :-)))))

    Nagyapó!
    De a kohásztachnikus felépített egy gyermekorvosi rendelőt, és felújítatta az Sztk, és új mentőállomást építtetett!
    A Ti (he-he-he-he-he kiröhögtem magam) TORNATANÁROTOK mit tett, a csepeli egészségügyért?

  45. Matula szerint:

    “Kezdjük ott, hogy tudtommal nem csak Horváth Úr volt fővárosi képviselő, hanem Németh Szilárd is!
    Ha neki olyan fontos volt a kórház, miért nem tett akkor érte?!
    Ja, akkor még nem akart politikai hasznot húzni ebből?”

    Akart volna Ő! Viszont a tüntetők kis létszámát látva úgy gondolta, ilyen kevés szavazatért nem éri meg…

  46. Matula szerint:

    Kiskovi!

    Hatalmas szakértő lehetsz, ha ezt így átlátod…

  47. CsepeliNo1 szerint:

    De ez a cikk elég sok mindent elmond a Ti demokrácia felfogásotokról.

    http://www.hgyula.hu/blog.html
    Olvassátok el a fiú című cikket, ha ez így volt, ahogyan a Gyula (Manitu, Nagyapó és a többi Fideszes befolyásolható kedvéért: ÉN :-))))) ) leírja…

  48. Doki szerint:

    Kedves CsepeliNo1!

    A 16:53-as cikket szerintem nem nekem akartad címezni, mert aki neked írt, ő kis d-vel írja a nevét, én pedig naggyal.

  49. Manitu szerint:

    CsepeliNo1: két dolgot nem kellene:

    1. Ordenáré módon hazudni.
    2. Összetéveszteni a Fideszt az MSZP-vel.

    1. Az MSZP és az SZDSZ záratta be a csepeliek kórházát, nem kevés helyi MSZP-s segítséggel. Az akkori alpolgármester az a Horváth Gyula volt, aki a kórházra azt mondta, hogy afganisztáni, és a Dél-Pesti Kórházat istenítette. Na, erről annyit, hogy Dél-Tepsi néven ismerik a csepeliek. A kórházbezárást emlékeim szerint az ellenzéki pártok ellenezték, a Fidesz, a Jobbik és ha nem tévedek a Munkáspárt is elment tüntetni mellette. Németh Szilárd és a fővárosi Fidesz a kórházbezárás ellen szavazott, míg Demszky többször is elaludt a vitán, Tóth Mihály meg el sem ment rá, hogy megszólaljon a csepeliek védelmében.

    2. Az MSZP nem 4 évig lopta össze magát, hanem 16-ig. A végén már embert öltek a frakcióban, azt az embert, aki nem akarta a lopást. Csepelen 2010 óta 2 milliárd forinttal kerül azért kevesebbe az önkormányzat fenntartása, mert ezt az állapotot a Fidesz megszüntette.

    Egyébként meg ha nem a mutyi lett volna a legfontosabb a csepeli elvtársaknak, akkor nem a családtagjaikkal meg a párttagokkal rakták volna tele a csepeli önkormányzat intézményeit.

  50. Matula szerint:

    “Csepelen 2010 óta 2 milliárd forinttal kerül azért kevesebbe az önkormányzat fenntartása, mert ezt az állapotot a Fidesz megszüntette.”

    Na meg azért, mert hagytok lerohadni mindent! Persze ez papíron megtakarítást jelent, de valamikor meg lesz az ára. Ja? Hogy akkor már Ti megint ellenzékben lesztek és lehet kutyázni a majdani vezetőket a kiadások miatt? Tiszta haszon…

  51. Matula szerint:

    Eközben persze van pénz országzászlóra, meg hasonlókra!

  52. Matula szerint:

    “akkor nem a családtagjaikkal meg a párttagokkal rakták volna tele a csepeli önkormányzat intézményeit.”

    🙂
    Nézzetek már magatokba…

  53. Manitu szerint:

    Matula: páldául kinek a kije? Csak hazudozni tudtok.

  54. Manitu szerint:

    Matula, egyébként Csepelen 2010 óta nem engedi az önkormányzat, hogy minden lerohadjon. A közterületek tisztábbak, utak épülnek, csatornázás van, iskolák felújítása zajlik, pl. a Jedlikre sem költött az MSZP-s önkormányzat semmit, mert fontosabb volt a lakásmutyi. Még az utakat is csak papíron újították fel a szocik, amiatt is feljelentést kellett tenni.

    Csak hazudozni tudtok.

  55. Matula szerint:

    Ne nézz hülyének…
    És komcsinak sem! (tudom, nálatok ez a szokás: ha valaki nem ért egyet, az mocskos komcsi és el kell takarítani az életből)

  56. Matula szerint:

    Manitu!

    Hogy ki hazudik, abba ne menjünk bele!

  57. Matula szerint:

    “Csepelen 2010 óta nem engedi az önkormányzat, hogy minden lerohadjon.”

    Nyilván való hogy nem mondhatsz mást!

    De én ezzel ezt be is fejeztem!

  58. Bugi szerint:

    Komcsi Matula, ti csak vagdalkoztok a hazugságaitokkal. Lássunk egy példát, ne csak vagdalkozz!

  59. Bugi szerint:

    Ennyi minden 16 évig nem épült Csepelen, mint az elmúlt években. Ez neked lepusztulás te észlény! A kommancsok csak lopni meg hazudni tudtak.

  60. vitéz bihari Grün szerint:

    Bugi!
    Fityeszes Bugi! Ti csak vagdalkoztok a hazugságaitokkal. Lássunk egy példát, ne csak vagdalkozz!
    De konkrétan, amit nem szoci előkészítésből csináltatok! 😛

  61. Matula szerint:

    Bugi Drága!
    Ezt már leírtam: rátok szavaztam, bíztam bennetek! A kezem tört volna le!

  62. ebihal szerint:

    Érdekes interjú jelent meg a Hírmondóban a Szilárddal, a 3. oldalon.
    “Számos fejlesztés, így a belső kerületekkel összekötő kerékpárutak, a központot
    tehermentesítő gerincút, a csatornázás, a csepeli szennyvíz megtisztítása, a város-
    -rehabilitáció elindítása több évtizedes ígéretek voltak. Ezekkel a legtöbb párt egyet-
    értett, és az elmúlt két évben a java részüket teljesítettük.” Arról egy szót se, hogy más
    készítette elő, más pályázott! ŐK teljesítették!!!

  63. Menyhért Péter szerint:

    Kedves Manitu képviselő úr!
    Szívesen válaszolok sokadszorra a feltett ostoba kérdéseidre.

    Azt kérdezted: “Hány milliót kapott a “civil” szervezeted Szenteczky idején a CSEVAK-tól?”
    Már a kérdésfeltevésed is tipikusan fideszes: az elmúlt évtizedekben csak a fidesz csinált ÁL-CIVIL békeharcos szervezeteket, polgárinak nevezett köröket, meg hasonló politikusi képződményeket. Ezek valószínűleg valakinek a tulajdonát képezik, mert valahonnan vetted az én szervezetem dumát!
    Nekem NINCS és sohasem volt civil szervezetem, ellentétben ezzel, én mintegy hat-hét szervezetnek vagyok a tagja. Az ÉN civil szervezetem -mivel ilyen nem létezik – sohasem kapott senkitől közpénzt!
    Csepel egyetlen környezetvédő civil szervezete a Csepeli Zöld Kör Egyesület, sem kapott a Szenteczkytől semmilyen pénzt; a Csevaktól pedig nyilvános alvállalkozói szerződéssel, az elvégzett munka után kapott díjazást. A hozzád hasonló rágalmazó férgek próbálkoztak az egyesület bemocskolásával, de ez sem sikerült soha, mert mi mindig tisztességesen elvégeztük a szerződésben vállalt kötelezettségeinket. Sőt általában lényegesen több munkát tettünk bele a vállaltnál!

    Azt kérdezed: “Miért nem válaszolsz erre az egyszerű kérdésre három éve?
    Ha tudnál értőn olvasni, akkor már rég megkaphattad volna a választ. Sajnálom, hogy az olvasás – értési szinted csak a fidesz brossúrák szajkózásáig terjed.

    Azt kérdezed: “Miért ijesztegeted az embereket olyan baromságokkal, hogy a Fidesz helyett az MSZP van hatalmon, és a kórház meg a gyári rendelő után a Görgey téri rendelőt is be akarják zárni?”
    Ha talán rámutatnál arra, hogy mikor és hol tettem ezt, akkor nem érezném primitív rágalmazásnak ezt.

    Azt kérdezted: “Nem vetted még észre, hogy az MSZP megbukott, és már nem lehet bezárni az egészségügyi intézményeket?”
    A logikátlan, mindennemű tényt nélkülöző feltételezésed jellemző a fideszre, hiszen a csapatod NEM ZÁR BE, csak átszervezés-államosítás után MEGSZÜNTET, LEÉPÍT intézményeket.
    Üdv menyus

  64. CsepeliNo1 szerint:

    Drága Manitu!
    Írod: 1. Az MSZP és az SZDSZ záratta be a csepeliek kórházát, nem kevés helyi MSZP-s segítséggel. Az akkori alpolgármester az a Horváth Gyula volt, aki a kórházra azt mondta, hogy afganisztáni, és a Dél-Pesti Kórházat istenítette.

    Te voltál abban az időben a Csepeli kórházban? Tudod Te, hogyan nézett ki kívülről (így még jobban), pláne belülről? Egy okádék volt!
    A Csepeli kórháznak volt a egyik legrosszabb híre Budapesten! Ez egy süllyesztő volt.
    Normális orvos nem kérte ide magát, max., ha rakták, mert innen tovább fejlődni nem lehetett!
    Kevered a szezont a fazonnal!
    A Csepeli kórház FŐVÁROSI FENNTARTÁSÚ KÓRHÁZ VOLT! Miért lett volna ott a vitán Tóth Mihály? És ha ott van, akkor mi van?
    És a sztrájk.
    Arra a pár 10-20, de sokat mondok legyen 50 emberre gondolsz, akik tüntettek? Annak a fele (vagy az egész) a szülész osztályról jött, mert nekik ez nagy lóvé volt!

    Manitu!
    Te egy írtó aljas ember vagy!
    2. Az MSZP nem 4 évig lopta össze magát, hanem 16-ig. A végén már embert öltek a frakcióban, azt az embert, aki nem akarta a lopást.
    Figyelj Manitu!
    Azt az általad mondott 16 évi lopást, Ti 2 és fél év alatt behoztátok! Még úgy is, ha a 16 évi jutalmakat is belevesszük!
    Hogyan lehet egy ember (Mszp frakciótag) aljasságát kivetíteni egy Csepeli pártra?????

    “Egyébként meg ha nem a mutyi lett volna a legfontosabb a csepeli elvtársaknak, akkor nem a családtagjaikkal meg a párttagokkal rakták volna tele a csepeli önkormányzat intézményeit.”
    De az fel sem merül a kis agyadban, hogy valaki rajtatok kívül ért a munkájához?
    És Ti nem azért rúgtatok ki valakit (ahogy olvasom) mert a munkájával baj volt, hanem mert jött a “felső” telefon… És hány ilyet csináltatok már 2 és fél év alatt? Hány embert rúgtatok ki azért, mert nem tetszett nektek a rokon megnyilvánulása?
    Más. Miért nektek nem azokkal van tele az Intézmények? Hányat mondjak akár a Te részedről? Barát, családtag, ilyeneket tudok! Ha kíváncsi lennél rá, hamarosan megtudod! :-)))))
    Akiket meg Ti raktok oda, az eddig mind bebizonyította, hogy csont hülye ahhoz, ahova Ti raktátok. Csak az érdekli Őket, hogy a lóvét felvegyék, semmi több!

    Kedves Menyhért Péter!
    Ne legyen ilyen ideges, hiszen Manitu, ilyen közleményt tud csak összerittyenteni, ami itt a lap tetején olvasható. Ez, meg a baromságai Őt minősíti.

    DE JÓ A MANITUVAL HARCOLNI. :-)))))
    Mindig Ők akarnak lenni a becsületesség mintaképe, csak nem jön össze nekik!

  65. Bugi szerint:

    Menyus, ne mellé beszélj! Mennyi közpénzt kaptatok? Érthető kérdést kaptál, hol a válasz?

    CsepeliNo1, ti mit csináltatok a hatalomban, ha nem loptatok? Nem értettetek semmihez, nem dolgoztatok semmit, a családtagjaitokat ültettétek mindenhová “szakértőnek”, azt a társatokat, aki nem akarta elnézni a sikkasztást, agyonlövette az, aki a gyilkosságot is megengedhető politikai eszköznek tartotta.

    Erre vagy büszke? Nagy ember lehetsz. Legalább akkora lándzsa, mint a csevakos elvtársad.

  66. felix szerint:

    Bugi!
    Nagyon sajnálom de azt kell mondanom, hogy segg hülye vagy.

  67. Bugi szerint:

    Ez nagy érvelés volt, kristálytiszta logika. Te nem vagy kíváncsi, hogy nagyszájú Menyus mennyi közpénzt kapott? Mert erről nagyon hallgat.

  68. felix szerint:

    Bugi!
    Már százszor próbáltam neked elmagyarázni, hogy amit a gyilkosság kapcsán összehordasz az marhaság és csak a te fantáziádban létezik.
    Ami a felvett pénzeket illeti, az ellenzéki képviselőknek nem az a feladata, hogy évekkel később megugassanak egy általuk elfogadhatatlannak tartott eseményt, hanem az, hogy megpróbálják elejét venni annak.
    Csak gondold végig , hogy mi minden létező és nem létező dolog miatt tiltakozott Szilárdotok vezetésével az ellenzék.Talán még ma is vitatkoznának a Duna parttal kapcsolatosan, ha több mint két óra után nem hívom fel a vitázok figyelmét arra, hogy ha egy percig arra figyelnének amit mondanak /nem arra amit Szilárd kavar/ akkor észrevennék, hogy mindenki ugyanazt akarja. Két perc alatt vége lett a rendezvénynek.
    Szilárd meg elhintette azt, hogy Gyurcsány embere bekavart.
    Egy szó mint száz valamiért megérte az akkori ellenzéknek máig hallgatni.

  69. felix szerint:

    Ami a csepeli kórházat illeti.
    Néhai anyósomat látogattam meg egy párszor aki a baloldali épületben feküdt.
    Azt biztosan tudom, hogy olyan büdös és tömény húgyszagú kórházi épületben még életemben nem jártam mint az volt,
    Talán a Merényi hospice részlege vetekedhetne vele.

  70. Bugi szerint:

    Azt a húgyszagú elfekvőt tudtommal meghagyták. Azokat a részlegeket zárták be, amik modernek és frissen felújítottak voltak.

    A jutalmakat meg fizessék vissza, mert egy fillért sem érdemeltek meg belőlük.

  71. Menyhért Péter szerint:

    Kedves értelmi fogyatékos Bugi!

    Mocskolódni tudsz ugyan, de olvasni, illetve a leírtakat megérteni nyilvánvalóan nem!
    Azt írod: “Menyus, ne mellé beszélj! Mennyi közpénzt kaptatok? Érthető kérdést kaptál, hol a válasz?”
    Kikre vagy kíváncsi konkrétan? Ugyanis én már legalább tucatszor leírtam, hogy azok a nonprofit szervezetek, ahol én is – sokak mellett – dolgozom KÖZPÉNZT kizárólag nyilvános pályázaton, vagy szintén nyilvános vállalkozási szerződés alapján kaptunk, melyek elszámolási kötelezettségét hiánytalanul teljesítettük!
    Ha ezt nem hiszed, fordulj az ügyészséghez – hadd röhögjenek rajtad ők is!

    Azt írtad: “Te nem vagy kíváncsi, hogy nagyszájú Menyus mennyi közpénzt kapott? Mert erről nagyon hallgat.”
    Szintén sokszor leírtam már: Én, Menyhért Péter soha, senkitől nem kaptam közpénzt!
    Ha az állításom valótlan, felhatalmazok mindenkit, hogy a cáfolat bizonyítékait terjessze a nyilvánosság elé.

    Kedves szánalmas Bugi. Iratkozz be egy kisegítő iskolába – idővel megtanítják neked, hogy kell a leírt szövegeket értelmezni.
    menyus

  72. CsepeliNo1 szerint:

    Bugi!
    Örülök, hogy téged is, meg Manitut is sikerült meggyőznöm a Csepeli Kórházról.

    De Bugi.
    Most őszintén, (rajtatok kívül) szerinted kit érdekel, hogy az előző ciklusokban a vezetők (vagy Menyhért Péter) kapott-e közpénzt, vagy jutalmat?
    NEM MINDEGY?!

    Nem volt benne a választási ígéretükben, hogy nem vesznek fel jutalmat (ami szerintem jár). Nekik, és járna a Fideszeseknek is, ha lenne a munkájuk mögött teljesítmény! DE NINCSEN!
    Miért? Megmondom.
    Azért, mert Csepel látványosan fejlődött az Mszp alatt. Lásd: Orvosi rendelők felújítása, Csepel Pláza, Gerincút, Csatornázás, Kerékpár utak.
    Ti ez idő alatt mit tudtok felmutatni saját erőből?
    SEMMIT!
    Tehát nincsen teljesítmény, még jó, hogy nem vesznek fel jutalmat (jutalomnak ott vannak a kocsik)! Erre a teljesítményre még a fizetés is sok!

Itt lehet hozzászólni !