Eredményes szezontól köszönt el a KiralyTeam

Csepel.hu

A Halker-KiralyTeam Kick-box Akadémia – híven eddigi hagyományaihoz-, ebben az évben is családias környezetben zárta a sikerekben bővelkedő 2012-es esztendőt. Csepel nemzetközi hírű sikerklubja ezúttal az Akadémia otthonául szolgáló Rákóczi úti tornacsarnokban köszönt el az elmúlt versenyévadtól.

Király István és csapata vérbeli családi sportversenyt is rendezett, ahol kicsik és nagyok kitűnő hangulatban teljesítették a feladatsorokat, és mérték össze tudásukat, egy-egy világbajnok kick-boxos vezetésével.

A testmozgást követően a díjátadókra került sor, ahol ezúttal is számos elismerés talált gazdára, többek között a legeredményesebb versenyző, a jövő csillagai és a szülői díjak is a legilletékesebbek tulajdonába kerültek. A klubvezetés ezzel a rendezvénnyel nyilvánította ki köszönetét támogatóinak, versenyzőinek, növendékeinek és az egyesület köré szerveződött aktív szülői és szurkolói közösségnek, akik tevékenységükkel a sport és a szociális területen is segítették a Halker-KiralyTeam Kick-box Akadémiát.

Forrás: Csepel.hu

Egy hozzászólás “Eredményes szezontól köszönt el a KiralyTeam” bejegyzésre

  1. "?!" szerint:

    Szívből gratulálok a Halker-KiralyTeam Kick-box Akadémia 2012-ben elért sikereihez!

Itt lehet hozzászólni !