Magasröptű csepeli sikerek Lipcsében

Csepel.hu

A csepeli galambtenyésztők viszonylag ritkán szerepelnek a hírekben, ám amikor mégis bekerülnek, általában figyelemreméltó eredményeikkel teszik azt. Ezúttal Németországban, Lipcsében arattak nem mindennapi nemzetközi sikert a december 7-e és 9-e között tartott mustrán.

A világ eddigi legnagyobb kisállat-kiállításán több mint 95 ezer példányt mutattak be az érdeklődőknek, ebből 66 ezer galamb és díszbaromfi, 26 ezer nyúl és díszmadár, illetve kisrágcsálók. A seregszemle nagyságát kitűnően érzékelteti, hogy amennyiben minden ketrecsort szeretett volna megnézni egy látogató, akkor annak nem kevesebb, mint 20 kilométert kellett sétálnia!

Európa minden szegletéből érkeztek kiállítók, az eseményre pedig a világ minden tájáról érkeztek, 3 nap alatt több mint százezren. Hazánk képviselői között a B-21 Csepeli Galambtenyésztők Egyesületének tagjai is szerepeltek, méghozzá igen látványosan. Imre Tibor gyöngyszürke aranynyakú itáliai kakasával kiállítási nagydíjat, Varga László nyolc csepeli magasröptű hófehér keringővel tenyésztői díjat, míg dr. Kiss B. Mihály, budapesti tollaslábú gólyás galambjai közül kettő tiszteletdíjat nyert a népes mezőnyben.

Itt lehet hozzászólni !