Adventi gyertyagyújtás a Szent Imre téren

csepel.hu

December 2-án délután szép számmal gyülekeztek családok, iskolák képviselői és érdeklődők a Szent Imre téren. Advent első vasárnapján a kerület koszorúján is fellobbant az első gyertya, amelyet Csepel polgármestere, Németh Szilárd gyújtott meg.

A Csepeli Lelkészi kört Kispál György plébános és Krammer András diakónus képviselték az ünnepségen. Kispál György köszöntő szavaiban az elcsendesedés, az elmélkedés fontosságára hívta fel a figyelmet. Krammer András diakónus a várakozás időszakával kapcsolatban elmondta: „A legkisebbtől a legnagyobbig mindenki tudja, hogy Adventet kezdünk el, egy új egyházi évet. Kezdődik valami, de csak úgy kezdődhet, ha valaminek a végére érünk. A természet is, a világ is, az emberi élet is szinte állandó körforgásban van. Nem kezdődik új, míg az előző véget nem ér. Milyen jóságos a mi Istenünk, hogy időt alkotott és az idő forgásába helyezett bennünket.”

A diakónus adventi gondolataiban a virrasztás és az imádság jelentőségét is hangsúlyozta: „Testvérek, ez a két szó, virrasztás és imádkozás, ez a két szó összefügg. Vágyakoznom kell, és ki kell érdemelnem, ki kell imádkoznom. Csak helyesen kell tudni virrasztani és helyesen kell tudni imádkozni. A virrasztás arra ösztönöz engem, hogy imádkozzam.”

A rendezvény végén Kispál György atya egy középkori adventi imát olvasott fel, majd a jelenlévők közösen elmondták a Miatyánkot és furulyakísérettel elénekelték az “Ó jöjj, ó jöjj Üdvözítő” kezdetű egyházi éneket.

Forrás: Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !