Célba értek a csepeli gyerekek adományai

Csepel.hu

Nem mindennapi adomány okozott örömet egy aprócska erdélyi falu lakóinak a nyár folyamán. Ezúttal a csepeli iskolások veselkedtek neki és gyűjtöttek össze minden féle hasznos dolgot, amivel nem kis örömet okoztak az Árpád névre hallgató falucska aprajának- nagyjának.

Csepel és az erdélyi Nagyszalonta testvérvárosi együttműködésének apropóján, a Mátyás Király Általános Iskola és a Karácsony Sándor Általános Iskola tanárai megkeresték Tóth János ágazatvezetőt és Turúné Tóth Anikót, a kerületi diákönkormányzat (DÖK) vezetőjét, hogy egy Nagyszalontához közeli, túlnyomórészt magyarok lakta település részére gyűjtést szervezhessenek. Az ötletet kisvártatva tett is követte, s a kerületi DÖK felhívására 7 hónapon keresztül, Csepel összes iskolájában gyűjtést indítottak – tájékoztatta a Csepel. hu-t Dóka György, a Mátyás iskola igazgató-helyettese.

Ezúttal tartós élelmiszereket és játékokra esett a szervezők választása, ezeket kezdték el összegyűjteni. Az akcióval egy időben az egyik közkedvelt internetes közösségi oldalon “Összefogás az összetartozásért” néven egy közösségi csoportot is létrehoztak, melynek létszáma mára már megközelíti a 800 főt.

Az előző tanév végén az önkormányzat segítségével a kerület összes iskolájából teherautó gyűjtötte össze az adományokat, melyet a Békés megyébe induló táborozók vittek el a román határ közelébe.

Idén nyáron ugyanis 22. alkalommal a Nagyszalontához közeli Sarkadon vakációzott közel 100 csepeli diák – Keszy-Harmath Eszter és Dóka György vezetésével- , melyről a Csepel.hu is beszámolt. A nyaralás ideje alatt a nemzeti összetartozás jegyében nyújtották át az adományokat a csepeliek, a Nagyszalontától nem messze fekvő falu, Árpád lakóinak.

Árpád a romániai Bihar megyében, Nagyszalontától délkeletre fekvő település, közel 900 lakossal, melyből 750 körüli magyar. A települést az 1390-es évek végén Zsigmond király adományozta a Csáky családnak, akik azt az 1800-as évek közepéig birtokolták. A település nevét 1397-ben már a mai formájában írták, a határához tartozó erdőben lévő dombot a néphagyomány Árpád sírjának tartja. A falu lakosságának nagy része még az 1800-as években is favilla és szekéroldal készítéssel foglalkozott.

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharccal kapcsolatos szomorú emlék is kötődik Árpád településhez: a község határában, a Gyepes melletti tanyán fogták el 1849-ben a vértanúhalált szenvedett Szacsvay Imrét. Ugyancsak itt húzódott meg akkor Táncsics Mihály nejével, továbbá Arany János és Kuthy István is.

Az adomány célba érkeztetésében nagy segítséget nyújtott Sarkad város önkormányzata és a helyi lovas klub elnöke, Szabó Sándor is. A magyarországi küldeményt Árpád falu református tiszteletese, Filep Ferenc vette át, aki nem titkolta örömét, és az összetartozás fontosságát hangsúlyozta köszönő szavait követően.

„Az ilyen és ehhez hasonló gyűjtésekkor ritkán adatik, meg, hogy pontosan behatárolható legyen hova és kinek jut az adományból. Ebben az esetben ez nem így volt, hiszen tudhattuk, hogy minden liter étolaj vagy kiló liszt és minden egyes játék jó kezekbe kerül! ”- zárta a beszámolót Dóka György.

Légrádi Gábor- csepel.hu

Forrás és fotók: Dóka György

Egy hozzászólás “Célba értek a csepeli gyerekek adományai” bejegyzésre

  1. Té-Gé szerint:

    Nem úgy minr az azeri 3 milliárd ejró?! 🙂 A gyerekekre kellene inkább sok dolgot bízni? 🙂

Itt lehet hozzászólni !