Tarlós István az m1 Ma reggel című műsorában

M1, Csepel.info

Nem fordulhat elő, hogy a budapesti Városháza projektek nélkül marad a 2014-től 2020-ig terjedő európai uniós finanszírozási ciklusban – jelentette ki Tarlós István főpolgármester az M1 Ma reggel című műsorában hétfőn.

A városvezető Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakcióvezetőjének korábbi szavaira, miszerint az előző vezetés minden fontos tendert előkészített, úgy reagált: “az egy szem négyes metrón kívül – amit meg bár ne készítettek volna elő – éppen az volt a probléma, hogy a 2013-ig terjedő uniós támogatási ciklusra egyetlen egy projektjük sem volt előkészítve”. Tarlós István úgy fogalmazott: valószínűsíti, hogy a szocialista politikusnak “halvány miniszteri póttartalékos segédfogalma nincs arról”, mit jelent egy projektet műszakilag, gazdaságilag, jogilag előkészíteni, konkrét tervekkel, s nem pedig “néhány színes vonallal, egy térképen szédítve a közvéleményt”.

csepel.info

2 hozzászólás “Tarlós István az m1 Ma reggel című műsorában” bejegyzésre

  1. nagyapó szerint:

    Villog a szoci szürkeállomány!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  2. Tóth Kati szerint:

    Őszintén!Van valaki,aki úgy gondolja,hogy ez a Horváth Csaba fogja megoldani a főváros problémáit?Nézzétek jól meg és hallgassátok mit mond és gondoljátok hozzá,hogy ezek egyfolytában hazudnak.A szocik még soha nem voltak őszinték,fogalmuk sincs róla,mi az?Eleve már a nevük hazugság.Az,meg hogy bal oldaliak végképp!Ébresztő szoci szavazók!

Itt lehet hozzászólni !