Csipak villa, Zeppelin projekt, plázaépítés? Csütörtökön fény derül a titokra!

Csepel.info

Június 7-én, csütörtökön délelőtt 9 órakor dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter és Németh Szilárd polgármester közösen fogják felavatni azt a védőkerítést, melynek segítségével sok évtizedes pusztulás után végre esély nyílik a csepeli Tamariska domb megújulására.

A Tamariska domb természetvédelmi területe nagy hangsúlyt kapott az elmúlt két év csepeli politikai csatározásaiban. A Fidesz-KDNP egyik fontos választási ígérete volt ugyanis a domb természeti értékeinek megóvása, visszaállítása, és ennek érdeklében a terület körbekerítése. Ezek után nem meglepő, hogy sokak érdeke ezzel ellentétben az volt, hogy az ígéret ne teljesüljön. Így kerülhetett sor arra a vandál pusztításra is, melynek során pünkösdhétfőn a már kiépített kerítésoszlopok közül körülbelül ötvenet kidöntöttek vagy megrongáltak, sok százezer forintos kárt okozva ezzel.

Évtizedek óta folyamatosan pusztultak a csepeli Tamariska domb természeti értékei, privatizáció miatt csökkent a domb területe, amit még a fővárosi védettség sem tudott lelassítani. Az önkormányzat új vezetése emiatt tavaly lépéseket tett a domb bekerítése és megóvása érdekében, ez azonban néhány civil szervezet, motokrosszosok, bagolyvadászok és a dombon rendszeresen megjelenő bulizók, ott tanyázó drogosok érdekeit is sértette. Amennyiben ugyanis sikerül bekeríteni és szoros önkormányzati védelem alá vonni a dombot, szigorodik az is, hogy ki és mit csinálhat a védett területen.

Vandalizmus: nyilvánvaló, hogy a domb védelmét próbálták megakadályozni

A domb körbekerítését és hatékony védelmét, a természeti értékek mentését sokáig sikerült megakadályozni, a csepeli önkormányzat vezetése azonban nem engedett a választásokkor tett ígéretéből, melyet még Illés Zoltán államtitkár is írásban támogatott. Az LMP ennek ellenére Csipak-féle városromboló Zeppelin projekttől és plázaépítéstől aggódott, Menyhért Péter csepeli civil vezető szerint pedig hiába voltak az önkormányzat törekvései megfelelőek, a megvalósítás módszere, a választott eszköz jogsértő és elfogadhatatlan volt.

Lelőtt erdei fülesbagoly egy “bagolyvadászat” után – az önkormányzat tervei szerint a hasonló esetek is elkerülhetőek lehetnek (fotó: Menyhért Péter)

A domb körüli védőkerítés építése így végül nagyjából csak egy hónappal ezelőtt kezdődhetett meg, a gyors kivitelezést pedig pünkösdhétfőn gyors pusztítás követte. Ahogy azt megírtuk, akkor több oszlopot kidöntöttek, több tucatnyit pedig kilazítottak vagy megrongáltak ismeretlen tettesek az épülő védőkerítés pillérei közül. Minden bizonnyal előre kitervelt pusztításról lehetett szó, hiszen a vandálok láthatóan körbejárták a dombot, és nyilvánvalóan nem találomra romboltak.

Ilyen előzmények után kerül sor szerdán reggel 9 órakor a Tamariska dombot védő, a természeti értékeket remény szerint megóvó kerítés felavatására. Az ünnepélyes aktuson dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter is beszédet mond: a rendezvényre azokat is várják, akik korábban villa-, pláza- vagy Zeppelin-építéstől féltek.

Csepel.info

14 hozzászólás “Csipak villa, Zeppelin projekt, plázaépítés? Csütörtökön fény derül a titokra!” bejegyzésre

  1. Ditte szerint:

    Holnap csütörtök lesz?

  2. admin szerint:

    Csütörtököt mondtunk a nap megnevezésekor akkor, amikor szerdát írtunk le. Nos, elnézést, a rendezvény június 7-én, csütörtökön reggel 9 órakor lesz. Javítottuk a hibát, és most már legalább tudjuk, hogy milyen nap van.

  3. meghát.... szerint:

    Egy homokbucka ,védőkerítésének a felavatására eljő a vidékfejlesztési miniszter……Lehet ,hogy jövőre a T. Mariska a világ 9-ik csodája lesz? Esetleg bekerül a világörökség kincsei közé? ” Június 7-én, szerdán délelőtt 9 órakor dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter és Németh Szilárd polgármester közösen fogják felavatni azt a védőkerítést…. ” Kedves Sanyi bácsi ,minden rendben a vidékfejlesztés területén? Már csak ilyen apróságok maradtak el,mint egy kerítés felavatása?

  4. Dr. grün szerint:

    meghát….!
    “Esetleg bekerül a világörökség kincsei közé? ”
    Ha oda nem is, de a magyar ökörségnek egy csiszolatlan gyémántja lesz! ))) 🙂 (((

  5. nagyapó szerint:

    És ez a csiszolatlan gyémánt grün pléhkoronáját díszíti majd.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  6. Dr. grün szerint:

    nagyapó!
    Állj be hozzám jogarnak, mint faragatlan bunkó! Csiszolatlan gyémánttal díszített pléh-koronához az megy!
    Ne mondd, hogy kimaradsz a buliból! ))) 🙂 (((

  7. Manitu szerint:

    Értékválság van a szocialistáknál. Eddig aggódtak a Tamariska hihetetlen természeti értékéért, de most, hogy biztosan megóvja azt az önkormányzat, már nem értékes.

  8. Zoli049 szerint:

    Gyönyörű munka lett az a girbe-gurba fenyőhulladék! 🙁
    Mifelénk oszlopnak akácot szoktak beásni, nem fenyőlécet acéltalpban, 1 fángli betonnal.
    Erre mi megy? Snassz kerítésfonat? 🙂

  9. Menyhért Péter szerint:

    Kedves csepeliek!

    Nagy hajcihő és repi ingyen falatozás kíséretében a Miniszter és a Polgármester felszögezték az oszlopokra az utolsó vadvédő háló darabot is.

    A miniszter ünnepélyesen bejelentette, hogy a Tamariska-domb hivatalosan is országos védettségű természetvédelmi terület lesz. Hurrá, győztem, hiszen hónapok óta azért harcoltam, hogy a domb védett jogi státusza megmaradjon.

    Ráadásul tegnap megkaptam az ombudsman részletes jelentését a csepeli Polgármester eljárásáról a domb védettségének megszüntetéséért. Teljes a siker, hiszen az ombudsmani jelentés kilenc oldalon, alaposan részletezve leírja mindazt, amit az eljárásban a Csepeli Zöld Kör Egyesület nevében kifogásoltam. Mindenben igazunk volt, amiket a képviselő testületeknek írásban kifigásoltunk.

    Mind természetvédelmi, jogi, közigazgatási tartalmi és formai kérdésben törvénysértő volt a határozatokat megszavazó csepeli polgármesteri és fideszes-kdnp-s, jobbikos fővárosi képviselők tevékenysége: ezek az emberek kivétel nélkül szándékos esküszegést követtek el.
    Számít valamit, hogy vezetőink és megválasztott képviselőink a szakmai érvek tisztelete és Magyarország jogrendjének védelme helyett politikai párttársuk elképzelését szolgai módon kiszolgálják? Itt, ebben az országban nem.

    Az eddig dolgozó civilek is megnyugodhatnak végre: együttműködés és közös munka helyett erkölcsi és jogi elégtétel kaptak. Nem kell több szabadidőt, önkéntes munkát, szakmai tanulást és fokozott figyelmet fordítani a dombra: minden nagyon szép, mindennel meg lehetünk elégedve, hiszen bölcs atyánk és hűséges fegyverhordozói majd ugyanolyan hozzáértéssel, szépen megcsinálnak mindent, ahogyan a Kis-Duna öböllel tették.

    Boldogok lehetnek a nevüket vállalni nem merő képviselők is, hiszen nem kell tovább megvédeni főnökük becsületét, hiszen az már végérvényesen elszállt.

    Legyünk optimisták, és higgyünk naivan abban, hogy a csevak alvállalkozói tökéletes munkát végeznek majd. Majd az idő bizonyít.

    Részemről sok sikert kívánok a további munkához.
    Üdv menyus

  10. nagyapó szerint:

    Zoli049, Menyus! A sok locsogás helyett fogjanak egy jó erős sámlit és felváltva őrizzék a dombot!
    Sok sikert!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  11. Zoli049 szerint:

    nagyapó!
    Van egy ajánlatom! Én őrzöm egy éjszakát, Menyhért Péter is, de akkor Te vagy a harmadik és 24/48-ban megoldott a műsor?
    Áll az alku? 🙂

  12. Menyhért Péter szerint:

    Kedves Zoli049!

    Sajna, tévedsz. Nagyapó évek óta nem dolgozott, de ezek után sem szeretne.
    Különben sem ér rá, mert minden idejét kitölti, hogy fajtiszta képviselőként lesse ura és parancsolója gondolatait is.

    Üdv menyus:)

  13. Gordon szerint:

    Menyhért hazaért a szemétszedésből és most okos.
    Tegye.

  14. Menyhért Péter szerint:

    Gordonka, szánalmas vagy.
    Üdv menyus

Itt lehet hozzászólni !