A kommunizmus áldozatainak emléknapja

Az MSZP és a Demokratikus Koalíció is távol maradt a koszorúzástól

Kormány.hu, Csepel.hu

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata a Polgármesteri Hivatal falán 2011-ben elhelyezett emléktáblánál tartotta megemlékezését a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából.

Németh Szilárd polgármester, Ábel Attila, Borbély Lénárd és Morovik Attila alpolgármesterek helyezték el az önkormányzat nevében a megemlékezés koszorúját. Őket a politikai pártok, a Jobbik és az LMP valamint Kovács Sándor vezérőrnagy és a jelenlévők követték. Az MSZP és a Demokratikus Koalíció képviselői éppen úgy nem vettek részt a koszorúzáson, mint az 1944-es nyilas kiürítési kísérlet hőseire való emlékezésekkor.

A megemlékezésen elhangzott Zalán Tibor verse, valamint Kiss Ferencné saját költeményét szavalta el a jelenlévőknek.

2000 óta, az első Orbán-kormány döntése alapján tartják február 25-én a kommunizmus áldozatainak emléknapját. 1947-ben ezen a napon tartóztatták le jogellenesen, majd hurcolták el a Szovjetunióba a Független Kisgazdapárt akkori főtitkárát, Kovács Bélát.

Fotók: Kitzinger Adrienn

A hivatalos állami ünnepséget szombaton, a fővárosi Terror Háza Múzeumnál rendezik; a szervezők 10 és 18 óra között várják mindazokat, akik az emlékezés mécseseit kívánják elhelyezni a kommunista diktatúra áldozatainak tiszteletére.

A múzeumnál délután Hende Csaba honvédelmi miniszter, Schmidt Mária, az intézmény igazgatója és Balás-Piri László, a Kelet-és Közép-Európai Történelem és Társadalom Kutatásért Közalapítvány kuratóriumának elnöke mond beszédet. A megemlékezésen zenészek is részt vesznek, a nap folyamán ingyen látogatható múzeum tárlatvezetésein pedig színészek mesélnek személyes élményeikről.

Kitzinger Adrienn – csepel.hu

20 hozzászólás “A kommunizmus áldozatainak emléknapja” bejegyzésre

  1. nagyapó szerint:

    Tollas Tibor
    Bebádogoznak minden ablakot

    Az életből csak ennyi fény maradt,
    Csillagos ég, tenyérnyi napsugár.
    Ezt vártuk nap-nap, homályos falak
    Üregéből esténként-délután.
    S elvették ezt is, a tenyérnyi napot:
    Bebádogoztak minden ablakot.

    Tágult szemekkel kék tengerét látom
    Nápolynak, s fénylő partjai felett
    Még vár a Vezúv, pipál és a tájon
    Barnára lesült boldog emberek.
    Látjátok? Éjben élünk, mint vakok,
    Bebádogoztak minden ablakot.

    Tízen fekszünk egy fullasztó szűk lyukba’,
    A szánk kapkodja be a levegőt,
    Mint partra vetett halak kopoltyúja
    Tátogunk némán – s érzed, nincs erőd
    Szívni az étel s ürülék szagot:
    Bebádogoztak minden ablakot.

    Az Alpeseknek fenyves illatából
    Míg csokrot küld a hűs nyugati szél
    És lelket öblít fenn a tiszta távol
    S mosolygó hegyek hószaga kísér,
    Itt tegnap társam tüdőbajt kapott,
    Bebádogoztak minden ablakot.

    Csendet hasít a sétahajó kürtje.
    A falon sikló leánykacagás
    Nem visszhangzik már zengőn a fülünkbe
    S az ezersípú nyár nem orgonáz.
    Süket a cellánk, minden hang halott,
    Bebádogoztak minden ablakot.

    Túl Barcelona kertjein szitálva
    Egy barna asszony meleg hangja búg
    És alkonyatba pendül a gitárja.
    Hol táncolóktól tarka még az út;
    S fülünkbe folynak az ólmos napok…
    Bebádogoznak minden ablakot.

    Tapintanánk a bársonyos egekbe,
    Ujjunk hegyéből kiserken a vér.
    Mint koporsóba, be vagyunk szegezve,
    Csak daróc szúr, vagy poloska ha ér.
    Simogatnánk a sugaras napot –
    S bebádogoztak minden ablakot.

    Londonban bál van, sima termén siklik
    A sok selyembe öltözött leány.
    Puha hajuknak hamvassága izzik
    Lágy bútoroknak tükrös hajnalán.
    Nyugat táncol – tán végképp eladott?! …
    S bebádogoztak minden ablakot.

    Nyelvünket mosta friss tavasz zamatja
    Most nyögve nyeljük nyirkos kortyait
    Az alvadt bűznek, hol minden falatra
    Émelygő gyomrod felfordulna itt.
    De lenyeljük e végső falatot:
    Bebádogoztak minden ablakot.

    Az éhség marta testünket telt álom
    Lakatja jól – és ínyenc ételek
    Ízét kínálja Párizs – szinte látom,
    Hogy kúszik el a neonfény felett
    A Néma Rém – s nem lesz több hajnalod …
    Bebádogoznak minden ablakot!

    A rádiók csak üvöltsék rekedten
    A szabadságot s az ember jogát.
    Itt érzi csak befalazott testem
    A milliókkal Moszkva ostorát.
    S Váctól Pekingig zúgják a rabok:
    – Ha nem vigyáztok, az egész világon
    Bebádogoznak minden ablakot!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  2. Manitu szerint:

    Az MSZP meg a Demokratikus Koalíció csak ott jelenik meg, ahol pénzt kapnak. Főként mostanság, hogy az évente lecsurgó kétezer millió forintos zsebpénz sincsen.

  3. robi szerint:

    http://velemenyvezer.blog.hu/2012/02/24/ugynokkerdes_a

    Miért tabu ? ( a 2012. 02. 20. parlamenti szavazás apropóján)

  4. Bugi szerint:

    Nem lep meg, hogy egy MSZP-s meg DK-s se ment el. Régen gondolom milliókat kaptak ha kitették a lábukat valahova. Ha nem kapnak extra lóvét, csak ennyit tudnak.

  5. földözragadva szerint:

    Én sem értem, miért nem lehet a felelősöket megnevezni, az aktákat nyilvánosságra hozni. Akkor miféle álszent ünneplés ez? Lehet, hogy az ott ácsorgók fele is ügynök volt. Áh, politika…:( Keleteurópa fejben is elszaladt mellettünk.

  6. Tóth Mária szerint:

    … és még Wittner Mária sem nyomot gombot!? érdekes,felettébb érdekes, a Fidesz hozzáállása ehhez a szavazáshoz, hogy értsem ezt? / ez csak költői kérdés volt/ nagyon csalódott vagyok! elgondolkodtatóóóóóóóó!

  7. robi szerint:

    A jobboldali sajtóban a hétvégén ment a szájkarate ezerrel:pl.
    ttp://www.magyarhirlap.hu/velemeny/hidegverrel_20120225.html

    A történelem feltárását egyik sem merte feszegetni: marad a tussolás. Titok övezi az ügynök kérdést, a munkásőrség cselekedeteit, stb.

    Nem gond, egyszer majd biztosan jönnek valakik, akiknek érdekében áll a valóság feltárása is!

  8. Fekete Gábor szerint:

    Szolzsenyicin szerint:
    A kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem kommunista ember számára. A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret. A kommunista eltorzult lélek! Egészséges szellemű európai ember nem lehet kommunista! Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke vagy az elvtársak szermélyes boldogulása így kívánja.”
    Ugye ez már csak a múlt?!

  9. Doki szerint:

    A tegnapi napra nagyon aktuális dal. A Duna Tv-ben le is adták.
    Ákos: Alig hitted
    http://www.youtube.com/watch?v=aQWQk7Jcd5M

    De ennek is komoly mondanivalója van:

  10. Tóth Kati szerint:

    Köszönöm Nagyapónak a verset és Fekete Gábornak a Szolzsenyicin idézetet.Ajánlom mindenkinek elolvasásra Szolzsenyicintől az Iván Gyenyiszov egy napját.Nem hosszú,párt állástól függetlenül el kellene mindenkinek olvasni.

  11. lolka szerint:

    földözragadva szerint:
    2012. február 25., szombat – 11:08
    Ír be a “Google”-be, hogy Rózsadombi paktum…
    http://www.hazankert.com/paktum.html

  12. Királyerdei szerint:

    Soha többet baloldali kormányzatot Magyarországon! – jelentette ki Boross Péter volt miniszterelnök pénteken az Arácsi Népházban, ahol a kommunizmus áldozataira emlékeztek.

    Boross Péter a város és a felekezetek helyi vezetői, a városrész lakói, a Széchényi szakképző iskola diákjai és más érdeklődők előtt tartott beszédet a kommunizmus áldozataira emlékező ünnepségen. Bevezetőjében felidézte személyes emlékeit a szovjetek által letartóztatott és elhurcolt Kovács Béláról. Majd nagy ívű történeti fejtegetéssel mutatta be a magyar gondolkodás, cselekvés sajátosságait.

    A magyar lélek többet akar, mint más nemzeteké. Ha ránk akar nehezedni egy idegenség, akármilyen hatalmi túlerővel, itt a lelkekben valami ösztönszerű ellenállás születik. Ennek ellenére a 45 után kapott szellemi fertőzés mégiscsak beleverte a belső redőnkbe a szocialista maszlagot.

    Ami néha előjön, hogy követelünk az államtól, a kormánytól, hol tömegével ide szavazunk, hol az ellenkező oldalra – fogalmazott. Ha a 20. század történelmét végignézzük, akkor szerinte egy parancs vezérelhet minden magyarul gondolkodó embert: soha többet baloldali kormányzatot hazánkban – hangsúlyozta Boross Péter.

  13. ebihal szerint:

    Ahhoz képest, hogy Boross Péter milyen szép karriert futott be az átkosnak nevezett
    szocializmusban, ez roppant érdekes nyilatkozat.

  14. robi szerint:

    Pincérből lett igazgató – miközben rendszerellenes volt?
    Miért is szavaznak a képviselők a múlt eltitkolására?

    Mindenesetre sokan isszák a múlt figuráinak minden mondatát, miközben azt sem tudják, kik voltak.

  15. prof. em. Dr. islander szerint:

    Tóth Kati

    Tehát: Alexandr Szolzsenyicin: Iván Gyenyiszovics egy napja

    http://mek.niif.hu/01400/01480/01480.htm#n10

    Tanulni, tanulni, tanulni!

  16. Dr. grün szerint:

    A fiataloknak üzent Orbán a Terror házától, vigyázzanak a kommunistákkal, hozzá hasonlóan ne álljanak össze velük max. csak a fele-fele arányban a hatalom megszerzése érdekében!
    Mert azok igen csúnya dolgokra képesek!
    http://www.origo.hu/itthon/20120226-a-kommunizmus-aldozataira-emlekeztek-a-hetvegen-orszagszerte.html

  17. nagyapó szerint:

    ebihal, robi! Szociból miniszterelnök sok volt. Horntól Bajnaiig. Tudjuk. De hogy vamzerből államelnök, az az igazi csuda!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  18. robi szerint:

    Nagyapó!
    És ennek mi köze a kommunista múlt elleplezéséhez? Semmi.
    Az államfői múltakról most ne polemizáljunk. Azokat sok homály fedi.

  19. Rend szerint:

    Voltak a kommunizmusnak áldozatai. Emlékezzünk rájuk, de vegyük észre, hogy az elmúlt 20 évnek is vannak áldozatai.
    Élő halottként járnak az emberek az utcán, elvesztették a reményüket, hogy valaha is egy tiszta erkölcsös közélet lesz. Nincsenek perspektívák, politikusok közül csak rossz és rosszabb között lehet választani.
    Takarodjanak a közéletből az elmúlt 20-év politikai szereplői!

  20. robi szerint:

    Tárgyilagos cikk egy jobboldali újságból:
    http://www.magyarhirlap.hu/velemeny/pfuj_spicli.html

    Szerintem, sokan egyetértenek a leírtakkal, a döntéshozókkal ellentétben.

Itt lehet hozzászólni !