Szijjártó: Demokrácia van az országban

A Kúria és Orbán gyalázása az Operánál – Videó!

Magyar Hírlap, Blikk, Csepel.info

Ellentétesen ítélik meg a hétfőn történtek jelentőségét az ellenzéki pártok és a kormányoldal. Az ellenzék nehezményezi, hogy a rendőrök nem fékezték meg az Operánál a szélsőjobbos tüntetőket, Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője viszont azt hangsúlyozta, hogy mindenki élhetett demokratikus jogaival.

Nem ültek el a hétfői események hullámai a közvéleményben, a kormányoldal és az ellenzék is megszólalt az eseményekkel kapcsolatban. Az LMP arról számolt be, hogy szélsőjobboldali tüntetők két párttagjukat durván bántalmazták az Opera előtti demonstráción. Szél Bernadett, a párt szóvivője és Dorosz Dávid képviselő értetlenségének adott hangot amiatt, hogy a nagy erőkkel kivonuló rendőrségnek miért nem sikerült „az Andrássy út és a Nagymező utca sarkán gyülekező szélsőjobboldali ellentüntetők agressziójától megóvni a békésen demonstrálókat”. Az LMP azt szeretné, ha a Belügyminisztérium alaposan kivizsgálna az ügyet. Szél és Dorosz reményüket fejezték ki, hogy nem volt „felsőbb politikai szándék” a rendőri hibák mögött.

A szocialisták szerint az emberek öntudatra ébredtek hétfőn, az operaház előtt, „százezer torokból kérték a magyar köztársaság helyreállítását, miközben a rezsim összecsinálta magát, lehajtott fejjel, esetenként alagutakba, csatornákba bújva menekült”. Szanyi Tibor, az MSZP képviselője az LMP-sekhez hasonlóan nehezményezte, hogy a rendőrök nem voltak képesek megőrizni az ellenzéki tüntetés békességét, a hatóságok hibája miatt „egyértelműen neonáci, fasisztoid suhancok” támadhattak a demonstrálókra. Az ellenzéki politikus azt mondta, nem kérik Pintér Sándortól, hogy vizsgálja ki az esetet, hiszen tőle úgysem remélhetnek valós megoldást.

Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője a történtekre reagálva azt mondta: a Fidesz jelenlegi vezető politikusai közül többen is azért küzdöttek az 1980-as évek végen, az 1990-es évek elején, hogy a rendszerváltás nyomán demokrácia legyen az országban, és az emberek élhessenek alapvető demokratikus jogaikkal, így például a szabad véleménynyilvánítás és a gyülekezés jogával. A hétfői napon is ez történt – tette hozzá. Mindenkinek megvolt a saját munkája: a kormánynak, hogy méltó módon útjára bocsássa az új alaptörvényt, másoknak pedig az, hogy ez ellen tiltakozzanak – fogalmazott a szóvivő. Szijjártó ezzel együtt az m1 Ma reggel című műsorában azt mondta: azt a tüntetők sem gondolták komolyan, hogy százezren vannak, a higgadtabb becslések öt-nyolcezer résztvevőről szóltak.

Ismét fókuszban külföldön

„Problémásnak” nevezte a helyzetet ma Magyarországon az életbe lépő új magyar alkotmánnyal összefüggésben Alain Juppé. A francia külügyminiszter közölte, arra szólítják az Európai Bizottságot, tegye meg a szükséges kezdeményezéseket annak érdekében, hogy az EU országainak közös értékeit tiszteletben tartsák mindenütt, beleértve Magyarországot is. A Külügyminisztérium határozottan visszautasította a francia külügyér nyilatkozatát. Az Opera előtti hétfői tüntetés kapcsán ismét hazánk felé fordult a világsajtó érdeklődése. Nicolas Sarkozy külügyminiszterének elmarasztaló nyilatkozata után a francia Le Monde tegnapi számában döbbenetes karikatúrát közölt Orbán Viktorról, náci stílusú egyenruhában ábrázolva a magyar kormányfőt. A New York Times terjedelmes tudósításban számolt be „a több tízezres” demonstrációról, a BBC honlapja pedig vezető európai híreként kezelte a Budapesten történteket. Tudósítója szerint különböző apropókból „majdnem mindennap új tüntetéseket szerveznek”. (MH)

Tüntetők támadtak az íróra

Durván megtámadták tegnap az operaházba menet Szentmihályi Szabó Péter írót. Lapunk publicistája feleségével igyekezett az új alaptörvény tiszteletére rendezett gálaestre, amikor a kormány ellen tüntető civilek nekik estek, és leköpték, megverték, megrugdosták az idős párt. „A Nagymező utca felől próbáltuk megközelíteni az Operát, de amikor a tüntetők felismertek, elállták az utunkat, lökdösni, taszigálni kezdtek, és jól hátba vágtak. Mikor letépték rólam a kabátot, és meglátták, hogy szmoking van rajtam – vagyis hogy az ünnepségre igyekszünk –, vérszemet kaptak a megvadult támadók, és még a feleségemet sem kímélték, megrugdosták őt. Folyamatosan szórták ránk a minősíthetetlen szitkokat, azt ordibálták, hogy hazaárulók vagyunk – mesélte a történteket Szentmihályi, aki felháborítónak tartja, hogy senki sem kelt a védelmükre. – Támadóink egyébként azok voltak, akiket a szocialista párt rendezvényein általában látni lehet” – tette hozzá. (CSOA)

A Kúria és Orbán gyalázása az Operánál – Videó!

Van akinek két közösülő szamár jut eszébe a Kúria szóról – derül ki a Blikk fenti riportjából, holott az elnevezés  – ahogy arra egyik olvasónk felhívta a figyelmünket – a magyar jogtörténet szerves részét képezi.

Többek között az 1848. évi áprilisi törvények is a Kúria elnevezést használják az igazságszolgáltatás legfelsőbb szervére. A titulust az 1949-es alkotmány elfogadásával szüntették meg.

Éheznek a gyerekek – Az ön bundája mennyibe került?

A Blikk riportere megkérdezte a tüntetés résztvevőit, hogy miért vonultak az utcára. A válaszok meglehetősen szűkszavúak voltak. Csak Burány Sándor tudott összetett mondatokban válaszolni.

A Kúria történetéről részletesebben itt olvashatnak.

Csepel.info

67 hozzászólás “Szijjártó: Demokrácia van az országban” bejegyzésre

  1. Manitu szerint:

    Kurtúra. Nekem a köztársaság temetése tetszik a legjobban. Hazudnak reggeltől estig.

  2. Manitu szerint:

    Kíváncsi lennék, hogy a hiperbunkó Blikk-újságírónak van-e televíziója vagy kocsija, esetleg számítógépe. Mert aki éhezik, annak nincs. Mindeni szégyellje magát, ha dolgozik, és meg tudja nézni a híreket…

  3. Vica szerint:

    Szabad mindenkinek gondolkodni. Ha egy idős asszony azt mondja, hogy éheznek a gyerekek, akkor nem biztos, hogy önmagára, vagy a saját gyerekeit érti alatta. Egy ennyi idős hölgy pedig nem biztos, hogy aznap reggel vásárolta a bundáját. Lehet, hogy már évtizedek óta hordja…
    Ezt a cikket egyébként önigazolásként írtátok? Az smafu, hogy tömegek elégedetlenek azzal a helyzettel, hogy egyre több ember kerül kilátástalan helyzetbe ma Magyarországon ennek a kormánynak köszönhetően? Az senkit sem érdekel, hány ember visz haza ebben a rohadtul dráguló életben egyre kevesebbet, hogy folyamatosan emelkednek a rezsiköltségek, az élelmiszerárak, a jövedelmek pedig egyre csökkennek, hogy egyre kevesebb embernek van munkahelye, egyre többen veszítik el otthonaikat?
    Ti csak ennyit láttok ebből az egészből, amennyit itt bemutattok? Ez óriási szégyen rátok nézve, hiszen csak azt mutatja – legalábbis számomra – hogy Ti a jó kis jövedelmetektől elvarázsolva nem láttok tovább az orrotoknál, hogy nem vagytok beszélő viszonyban a saját választó polgáraitokkal, hogy maximálisan el vagytok telve az öncsodálattal. Nagyon szomorú…

  4. Vica szerint:

    jav: önmagára gondol,

  5. Vica szerint:

    Manitu! Te nagyon beteg lehetsz, szerintem fordulj mielőbb orvoshoz, vagy kérd meg a nagy sámánt, hogy segítsen.

  6. Manitu szerint:

    Miért lennék beteg? Szerintem a Blikk újságírója egy beteg és rosszindulatú ember. Te meg gondolkozz el rajta, hogy mennyi olyan tulajdonod van, ami 15 ezer forintnál drágább, és mit szólnál, ha valaki azzal zsarolna, hogy bezzeg a szegények emiatt nem tudnak enni, emiatt éheznek.

  7. Vica szerint:

    Ok. Manitu! Igazad van.
    Az újságíró valóban rendkívül korlátolt volt. Szerintem egyébként arra akart kilyukadni, hogy ha valaki ilyen drága bundában járkál, akkor annál az embernél nem éhezhetnek a gyerekek. El sem jutott a tudatáig pl., hogy lehetnek szociálisan érzékeny emberek is (még ha Ő nem is tartozik ebbe a kategóriába), akiknek a más gyereke fájdalma, éhezése is fáj.

  8. Vica szerint:

    Egyébként elnézést kérek Tőled, félreértettem, amit fent írtál.

  9. bugi szerint:

    Szerintem a 15 ezer forintos (mű)bunda nagyon alacsony àr. A hölgyet az ügyessége, a firkászt meg a primitívsége tette kiemelkedővé.

  10. grün szerint:

    “Támadóink egyébként azok voltak, akiket a szocialista párt rendezvényein általában látni lehet” – tette hozzá.”
    Felismerem én az ilyeneket már a fekete csuklyájukról, meg a járásukról! ))) 🙂 (((

  11. Vica szerint:

    Kedves bugi!
    Nem feltétlenül alacsony ár egy műbundáért 15.000 Ft. Egyébként pedig a hölgy már elég idős volt ahhoz, hogy az a bunda akár 20 éves is lehetett. Vannak olyan emberek, akik vigyáznak a holmijukra, így akár még szinte újnak is látszhat. Úgy hiszem egyébként, a tüntetésen nem ez a bunda volt a legfontosabb momentum.
    Ha a FIDESZ-esek, vagy szimpatizánsai közül valakinek esetleg feltűnt volna a tömeg, az, hogy itt nem a győzelem ünneplésére gyűltek össze, hanem azt akarták demonstrálni, hogy nem támogatják mindazt, ami jelenleg a vezetésben folyik, akkor talán nem ilyen ostobaságokon folyna tovább itt a vita.

  12. grün szerint:

    http://index.hu/belfold/2012/01/04/a_hatso_bejaraton_lepett_le_orban/
    Riporter kérdése a tömegben:
    Merre ment a miniszterelnök úr?!
    Jó ember! Látja ott azt a sárga csíkot?! ))) 😀 (((

  13. meghát.... szerint:

    grün fater : Elvégre demokrácia van: mindenki ott hagyja el az épületet,ahol neki kényelmesebb…. A sárga csík a fidesz által termelt narancs leve lehetett.

  14. Manitu szerint:

    Vica, hagyjuk már a műbundát, a műfelháborodást meg a műellenzéket!

    Ezek itt egy éve visítoznak, hogy megszünt a demokrácia. Tüntethettek, nem lövöldözték le őket, mint 2006-ban Gyurcsány pribékjei?

    Egy éve visítoznak, hogy megszünt a sajtószabadság, és cenzúra van. Eközben a balliberális média olyan ordenáré módon gyalázza és hazudozik, amire még soha nem volt példa az országban.

    Fél éve megy a hiszti meg a visítozás, hogy megszűnt a köztársasági államforma, miközben az alkotmányban egyértelműen le van írva, hogy államformánk köztársaság.

    Miről beszéltek? Hazudtok, reggel, éjjel meg este.

  15. Jeniszej. szerint:

    Sok ismerős a képeken. Olyanok, mint a szélkakasok. Mindig a kedvező szélirányba fordulnak.
    Az mondja a Felmenőm nem kakasok ezek, hanem disznók. – hiába minden! – egy szakértő fülét nem lehet megtéveszteni.
    A Fater foglalkozásköri ártalmának tudható be, hogy messziről felismeri a beteg disznók hangját.
    Igaz ma még csak röfögni tudnak, de a betegségük nemsokára elhatalmasodni fog rajtuk.
    Azt mondja az Öreg a herélt disznó visítása mindig jól megkülönböztethető a kondában.
    ))) 😀 (((

  16. grün szerint:

    meghát….!
    A szükség törvényt bont!
    Párocska a zágyban hallja a bejárati ajtó nyitását!
    Jajj! Hazajött a férjem! Ugorj ki gyorsan az ablakon!
    De darling! A tizenharmadikon vagyunk!
    És?! Csak nem vagy babonás?! ))) 🙂 (((

  17. meghát.... szerint:

    Manitunak: Az egyszerű Manitu kitölti az iku testet,barátja Gordonka művész úr kérdi tőle : Na komám ,milyen az eredmény. Manitu: szerencsém van NEGATÍV lett. Vicceltem csak,de most komolyan.

  18. Zsonyo szerint:

    Na gyerekek most kell megennetek azt a feketelevest amit az elmúlt tiz évben főztetek.
    Csak azt tudom mondani nektek, amit a nyúl mondott az erdei gyűlésen a csigának:
    “Szarba vagy!”

  19. ebihal szerint:

    Szentmihályi Szabó Péter gyakorlatilag folyamatosan hazudik az Echo tévén, ezekután
    megkérőjelezhető a fenti állítása is.

  20. nagyapó szerint:

    Kohn és Grün pereskedik. Grün pervesztésre áll, kérdi az ügyvédjét:
    – Nem segítene, ha küldenék a bírónak egy hízott libát?
    – Meg ne próbálja, ennél a bírónál akkor biztosan elveszti a pert ! – mondja az ügyvéd.
    Két hét múlva találkoznak. Az ügyvéd boldogan közli Grünnel, hogy megnyerték a pert. Mire Grün:
    – Na látja, mégis csak jó volt, hogy küldtem a bírónak egy hízott libát.
    – Maga?!
    – Én bizony, de a Kohn névjegyével.
    Miről jutott eszembe?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  21. kiskovi szerint:

    Manitu:
    “Kurtúra. Nekem a köztársaság temetése tetszik a legjobban. Hazudnak reggeltől estig.”
    “Fél éve megy a hiszti meg a visítozás, hogy megszűnt a köztársasági államforma, miközben az alkotmányban egyértelműen le van írva, hogy államformánk köztársaság. ”
    Bár tudom, hogy a csókos fajtádnak nem kell, de az alkotmányban az is benne van, hogy az emberek – értsd, azok, akik dolgoznak is, nem csak ingyen élnek mint a fajtád – fizetik meg a jogbiztonság eltörlésének árát, ha jól emlékszem a fajtád is bőven károgott, fele ekkora hazugságokra? Elhiszem, hogy szelektív a tudatod, ha a szerelmedet bántják, de egy hazug embertől mást nem is lehet várni, igaz? 🙂
    Komolyan, mennyit fizetnek neked ezért? Vagy te is beéred a napi penzummal, mint a barátod ?!

  22. nagyapó szerint:

    ebihal! Vigyázat! Összekeveri Szentmihályi Szabó Pétert Moldova Györggyel!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  23. kiskovi szerint:

    nagyapó:
    “Miről jutott eszembe?”
    Erre csak azt tudom írni, hogy fantasztikus! Bizony ez megy az országba, én legelsőnek 02′ környékén figyeltem fel rá, amikor olyan félelmetes mocskolódást láttam egy akkor, ellenzékre visszafokozott párttól, amire azóta sem volt példa – pedig lesz! – félelmetes, hogy alig 8 évvel később ugyan ez a párt ismét erő fölénybe került és az akkori módszereiket lesajnálják, a jelenlegi ellenzéktől.
    Áhh durva, de jó, hogy Önnek is eszébe jutott!

  24. ebihal szerint:

    Nagyapó!
    Moldovát még nem láttam az Echo tévén. Csak a tényszerűség miatt, Moldova akkor
    írta meg a rendszert bíráló regényeit, amikor maguk szerint még diktatúra volt.
    Szentmihályi Szabó Péter akkor “történelmi ” könyveket írt.Erről ennyit!

  25. Gordon szerint:

    Nem csak miszerintünk volt diktatúra, de ez hosszú…

    Moldova a király 1-esen (2006) a “hazug disznó” baoldalról (4:15 körül), meg az ő baloldali kapitalizmusukról.

    Neki megy a Verebesnek is! 😀

  26. Bolemann Lajos szerint:

    “A Nagymező utca felől próbáltuk megközelíteni az Operát”
    Ott a szentmihályihoz hasonló nyilas tetvek tüntettek.
    Ezek mindenhol ott vannak, provokálnak, verekednek. Általában többen egyet, mert gyáva szarok, még az arcukat sem merik vállalni.

    Miért nem dagonyáznak ezek a saját pocsolyájukban, miért kell belerondítaniuk mindenbe.

  27. ebihal szerint:

    Gordon és nagyapó!
    Úgy látom Moldova ügyben nincsenek egy húron. Egyeztessenek a kérdésről!

  28. lolka szerint:

    http://propeller.hu/szorakozas/2212927-huszmillios-jutalom-az-allami-cegvezetoknek
    http://propeller.hu/szorakozas/2214048-miert-jar-millios-jutalom-a
    Aztán csontozzuk ki a negyven éves bunda árát, amit esetleg a jó munkáért jutányosan meglehetett venni…

  29. Bolemann Lajos szerint:

    Navracsics Tibor: a forint gyengülése a kormányzat kudarcát és elhibázott gazdaságpolitikáját jelzi.

    Jól jelzi a kormányzati politika kudarcát az euróárfolyam – mondta el Navracsics Tibor sajtótájékoztatóján. Navracsics kitért arra, hogy a 300 forintos “lélektani határt” átlépő euró magyar devizahitelesek tömegét lehetetleníti el. A forint gyengüléséért a miniszterelnök hiteltelen és elhibázott politikáját tette felelőssé. A kormány nem képes kezelni a válságot, közölte Navracsics, megjegyezve, hogy válságkezelés helyett a kormány “konzultál, beszél és nyilatkozik”.

    Navracsics Tibor hangsúlyozta: a helyzet egyetlen megoldása az új választások kiírása és egy új kormány felállítása – adta hírül a Fidesz.hu 2009-ben.

  30. Vica szerint:

    Ha esetleg nem értenétek, mi történt az Opera előtt, amíg benn ünnepeltetek, itt egy magyarázat a németektől. Szerintem így már a gyengébbek is meg fogják érteni a helyzetet: http://videa.hu/videok/nagyvilag/zdf-magyarazza-az-alkotmanyt-alkotmanyozas-kormanyellenes-tuntetes-Nkd7sgWCd97wsXuo

  31. Zoli049 szerint:

    Ez azért lássuk be, hogy mocsok mód cinkes! Még, ha a hatalom birtokosainak nem is.

  32. Vica szerint:

    Nekik semmi közük az egészhez, ugyanis szerintük itt most demokrácia van…

  33. Vica szerint:

    Ja! Egyébként pedig mindennek azok a mocsok komcsik az okai, meg az elmúlt évek kormányai, amikor nem a jelenlegi kormányé volt a hatalom, pedig már a kezdetektől őket illette volna. Tudjátok, mindent a kommunisták szerveztek, akik ádáz módon megmagyarázták a világ összes országának, kiváltképp a németeknek, hogy itt nincs demokrácia, semmibe veszik a népet, és örökös hatalomra törve úgy módosítgatják a törvényeket, a gazdaságirányítást és minden ló…szt, hogy a FIDESZ egypártrendszere az idők végezetéig megmaradjon Magyarországon. Tehát, hogy el ne felejtsétek, mindennek azok a mocsok kommunisták az okai, Ti semmiben sem hibáztatok, úgyhogy lehetne minden egyes törvény életbeléptetése után egy-egy ünnepestet szervezni sok milkóból külön Nektek és külön a fiatalabb FIDESZ-es gyerkőcöknek pl. a Mulen Rouge-ban. Végülis a jól végzett munkát muszáj megünnepelni… A nép meg ott rohadjon meg, ahol van, hiszen nektek az tök mindegy, hányan pusztulnak éhen, hányan akasztják föl magukat, szúrják szíven magukat, jobb esetben vándorolnak el miattatok ebből az országból… Francba! Most jól felhergeltem magam fölöslegesen, hiszen úgysem érdekel Titeket egyetlen szó sem abból, amit ide írok, mert úgy el vagytok telve önnön nagyságotokkal, hogy nem láttok tovább az orrotok hegyénél.

  34. gyalog szerint:

    Ilyen pitiáner riporter Aczél Györgynek is gyönyörűségére vált volna. Bravó!
    “A Blikk riportere megkérdezte…”- ki ez? Gondolom ugyanúgy nincs neve, mint a Baráti Társaságnak.
    Jó ez a nyíltan vállalt sajtószabadság. A kormányülésekről is csak a baloldal idején készültek jegyzőkönyvek, ugye? Mitől vagytok olyan szégyenlősek?

  35. nagyapó szerint:

    gyalog! Milyen kormányülésekről készült jegyzőkönyvekről beszél? Azokról amik a sukorói panamáról szóltak?
    Vica! igaza van, “mindennek azok a mocsok komcsik az okai”. Egyetértünk. Abban is részben, hogy a “FIDESZ egypártrendszere az idők végezetéig megmaradjon”, kiegészítve azzal, hogy a KDNP-vel együtt.
    Miután szavai szerin jól felhergelte magát, ajánlok csillapításul egy kis eszközt, ami állítólag nyugtatja a felhevült nőket.

    Valaki magyarázza meg nekem, szegény tudatlannak, ki a tüntető, ki az ellentüntető? Olyan ez, mint forradalmár, ellenforradalmár?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  36. robi szerint:

    A Szentmihályi vénségére megtanulhatta volna, hogy soha nem a nagy emberek hátán ” verik el a port”: nekik hátsó kapu és alagút dukál.

    A Tanár úr még nem nyilatkozott arról, mi a véleménye a cikk címében elhangzott szóvivői álláspontról?

  37. gyalog szerint:

    “Történelmi mélypontra gyengült a forint árfolyama szerdán az euróval szemben: a kurzus kora este 321 forint 49 fillérig emelkedett, majd 320 forintra csökkent. Felzárkózó londoni piaci elemzők helyzetértékelése szerint, ha nem születik egyezség a Nemzetközi Valutaalappal és az unióval, akkor akár 340 forintig is drágulhat euró, és a magyar gazdaság már az idén mély recesszióba süllyedhet. ”

    Bravó, fiúk!

  38. Vica szerint:

    Édes jó Istenem! Kiknek a kezébe segítettem a kormányt! Hogy lehettem ennyire vak, hiszen tudtam már az előző kormányzási korszakukból, hogy piszkosul nem kóser, amit csinálnak, de az sokkal light-osabb volt, és nem gondoltam, hogy ekkora károkat képesek okozni. Nagyon sajnálom, és ez úton is bocsánatot kérek mindenkitől, akinek kárt okoztam ezzel.

  39. hajós szerint:

    Ma este Róna Péter nyilatkozott az ATV Egyenes beszéd c. műsorában.

    Róna Péter szerint az eddigi tüntetések, tiltakozások nem elegendőek. Az EU úgy látja, a magyar választók alapvetően továbbra is támogatják az Orbán-kormányt, amely viselkedésével egyértelműen jelezte, hogy nem kívánja elfogadni az EU játékszabályait, nem kíván az EU tagja lenni. Orbán a Széll Kálmán Társaság előtt mondott beszédében kifejtette, hogy a Nyugatnak vége, Magyarországnak kelet felé kell orientálódnia. Bár a Fidesz támogatottsága felére csökkent a választások óta, ezt nem kísérte az ellenzéki pártok támogatottságának megfelelő növekedése. Így tehát nincs alternatívája az Orbán-kormánynak. A magyar nép ezzel azt üzeni a világnak, hogy követi Orbánt, s nem kíván a Nyugathoz, Európához tartozni. S mivel az Orbán-kormány az EU alapszerződését megszegte, és ezen nem is kíván változtatni, az EU vezetői nem fogják támogatni, hogy IMF-hitelt kapjunk. Ezért Róna Péter már biztosra veszi, hogy államcsőd lesz.

    Bár ne lenne igaza!

  40. Gordon szerint:

    Bla-bla-bla.

  41. Vátesz szerint:

    Majd a legközelebbi tüntetésen nézzetek jól szét, hogy ott van-e a kaszinótojásos Dániel Péter és társasága, beleértve azt a rasztafrizurás fickót is aki augusztus 20-án botrányt okozott a Bazilika előtt. Amennyiben nincsenek ott, akkor keressétek őket a símaszkok mögött, ugyanis ők nem azok akik kihagynak egy jó happeninget!

  42. Zoli049 szerint:

    hajós!

    Honnan a szöveg?

    Csak amiatt, mert én “on the air” hallgattam az öreget és egy része nem volt benne, meg nem így. A vége jó, az nem “vágott”!

  43. Zoli049 szerint:

    Minden posztra kiraktad már? 🙂

  44. hajós szerint:

    Zoli049: néztem, és fejből foglaltam össze.

  45. Zoli049 szerint:

    Azt hittem valami jobbos mosás, mert nem a teljes magyar népet mondta, hanem kiemelte, hogy a 2/3 és hozzátette, hogy 50%-nak nincs alternatíva, emiatt aggódik. Az, hogy elkaszálnak-e? Rónainak 99%-ban bejön, amit mond, ezért nem kell a hatalom birtokosainak, Gyurink helyett.

  46. Zoli049 szerint:

    Inkább így: “2/3″…

  47. hajós szerint:

    Zoli049: itt csak akkor lenne esély, ha itt állna már készenlétben egy EU-párti új miniszterelnök, akit az emberek többsége támogatna.
    Jelenlegi viselkedésünk alapján a külföld azt látja, hogy ugyan van pár ezer tiltakozó, de a többségnek megfelel Orbán.
    Orbán meg hátat fordított Európának, hát akkor ők se fogják törni magukat, hogy segíthessenek nekünk.

  48. nagyapó szerint:

    Csepeli komcsik! Döntsék már el mit szeretnének? Nem akarom vérbajos Leninjüket ismét idézni, de kell! „Mi a teendő?”! Legyen IMF ultimátum, mint a Gyurcsány(i)- Bajnai kettős idején? Eltűnt a 13. havi járandóság? Csökkenjen a közalkalmazottak fizetése? A nyugdíjak? Az amúgy is kevés egészségügyi kiadások? Adjuk el az ország maradék javait, föld, víz? Ha igen, akkor az IMF,az EU bankárai biztosítva látják pénzük búsás megtérülését és Orbán a mennyekbe megy, de mi lesz a néppel??
    A polgári kormány nem ezt választotta. Megadóztatta a bankokat a nép helyett – sikított is a szocik által félretájékoztatott „nyugat”.
    Megadóztatta a multikat a nép helyett – sikított is a szocik által félretájékoztatott „nyugat”.
    Elvette a szocik jól jövedelmező magánpénztárait– sikított is a szocik által félretájékoztatott „nyugat”.
    Most megpróbálja azt, hogy az általunk is támogatott (tagok vagyunk) IMF helyett más forrásból finanszírozzuk a szocik által elherdált kölcsönt, sikít is a szocik által félretájékoztatott „nyugat”.
    Most már csak az MNB-t féltik, sikít is a szocik által félretájékoztatott „nyugat”.
    Hajrá Magyarország!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  49. Zoli049 szerint:

    Te is náci lettél? 🙂

    “IMF helyett más forrásból finanszírozzuk a szocik által elherdált kölcsönt”
    Írja a Jobbikos… Mi a más, avagy ki a más??? 🙂

    “Most már csak az MNB-t féltik”
    Írja a Jobbikos… Kiüríteni a spájzot? 🙂

    Igyál még valamit!

  50. hajós szerint:

    nagyapó, most láthatod a kormányod áldásos tevékenységének eredményét: 320-as euró, csődkockázat az egekben, kétszámjegyű államkötvényhozamok, tavaly 7% volt a hiány, idén 3%-os gazdasági visszaesés lesz, az egész világgal megutáltattuk magunkat, és itt állunk egy lépésnyire az államcsődtől.
    Ide vezetett a kuruckodás, arcoskodás, az ostoba “szabadságharc” és az elmebeteg “unortodox” gazdaságpolitika.
    És akkor még a jogállamiság felszámolását, a demokrácia lebontását, a felcsútmányt nem is említettem.
    Persze Orbán csak visszakormányozta az országot oda, ahova való: a Balkánba.

  51. hajós szerint:

    Lám, még a Jobbik is ráébredt, mi a nagy büdös helyzet:

    “Jobbik: államcsőd öles léptekkel

    A Jobbik szerint Magyarország a kormány hiteltelen és rossz gazdaságpolitikája miatt öles léptekkel halad az államcsőd felé – mondta Volner János. A párt országgyűlési képviselője súlyos szakmai tévedésnek nevezte, hogy a befektetők kedvezően értékelnék az ország pénzügyi védelmére szolgáló jegybanki tartalék államadósság-csökkentésére fordítását. Mint mondta, ez ahhoz hasonlítana, mintha egy ostromlott vár kapitánya elrendelné a várfal lebontását csak azért, hogy kővel dobálhassa meg az ellenséget.

    Kiemelte: a Jobbik szomorúan veszi tudomásul, hogy az államadósság a kormány minden erőfeszítése, így például a magán-nyugdíjpénztári vagyon kétharmadának felélése ellenére is történelmi csúcsra nőtt. Az ellenzéki politikus retorikai és gazdasági ámokfutásként értékelte, hogy Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője szerint nem szakmai alapon születnek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) jelentései. Elkeserítőnek nevezte továbbá, hogy a kabinet mentőcsomagjai dacára az embereknek sem csökkennek, hanem emelkednek a tartozásai, hiszen a lakosság teljes hitelállománya immár 8.655 milliárd forintra duzzadt.

    Az Országgyűlés gazdasági bizottságának jobbikos alelnöke szerint a magyar gazdaság az idén, sőt még jövőre is recesszióban lesz, így Magyarország nem lesz képes 10 százalék feletti állampapír-piaci hozamokat kitermelni.”

  52. kiskovi szerint:

    nagyapó:
    “Csökkenjen a közalkalmazottak fizetése? A nyugdíjak? Az amúgy is kevés egészségügyi kiadások? Adjuk el az ország maradék javait, föld, víz? ”
    Ön is csak a nyugdíját félti. A fizetések csökkentek, a kiadások az egekben. Az egészségügy, úgy ahogy van egy kalapszar, bármilyen esetleges intézkedés ellen ágáltatok, erről ennyit.
    Az országot már eladták, a visszavásárlást meg inkább, ugyan az csak visszafelé osszák szét a pénzt évek óta ez megy, csak röhögnek rajtunk.
    A tudatlan ember ismérve, hogy úgy manipulálják, ahogy a birkákat terelik a mezőn.
    De gondolom annak is örülsz, hogy tönkre tettétek az országot, gratulálok, vigyorogjál csak, akkor is vigyorogjál, amikor azon ismerőseid szembe köpnek, akiket nem fizettek le és már nem tudják kifizetni az elkúrásotok terheit.
    Pont ezért nem adnék szavazati jogot, ennyire birkáknak, csak az a baj, hogy ez mindig is a kormányok érdeke lesz, mert könnyen tudnak manipulálni.

  53. nagyapó szerint:

    hajós (szerda – 23:55 )
    A kormány az országé. Nem örültem 8 évig a Gyurcsány(i)-Bajnai kormányok hozzánemértéssel súlyosbított országrontásának, de akkor is a kormányom volt, igaz a nagy, okos ember mondta, tessék, el is lehet menni!
    Örülök, hogy hajósnak a makroadatok fájnak, bár a 3%, 7% nem tudom, honnan jön, egyszerűbb lenne 10%.ot írni, annak sincs több értelme.
    Az „unortodox” furcsa képződmény, görög szóhoz német fosztóképző? Hm.
    320 az EU. Nagyobb haszon a kádkőn. Nem jó? Indul a bevásárlóturizmus. Nem jó? Mi a gond?
    kiskovi (csütörtök – 09:28 )
    A szokásos baloldali semmit mondás. Miért hazudja, hogy a fizetések csökkentek? A Statisztikai Hivatal mást ír. Ők is hazudnak?
    Többi szövege kocsmába való. ott elmegy, legfeljebb leköpik, mint Szanyi kapitányt.

    Szeretném, ha valami értelmeset is írnának arról, mit kell tenni! Libás Bajnai hozzánemértése miatt 2012-13-ban 9 milliárd EU-t, azaz 2 880 milliárd Ft-ot kell visszafizetni. Van ötletük miből? Vegyenek még el az egészségügytől? Vegyenek még el az oktatástól?
    Görögországban újra csökkentik a nyugdíjakat, fizetéseket, elbocsátanak. Ezt akarják? Mondják meg, hogy nem a bankokat, multikat, mamutcégeket kell adóztatni, hanem a zebereket!
    hajós, kiskovi, meg a többi szoci nyugodtan javasoljanak! Nyíltan, ne „kalapszar”-zanak, „elkúrásotok”-ozzanak! Káromkodni tud a baloldal, gondolkodni, vezetni nem.
    EZ VEZETETT 8 ÉV UTÁN A JELENLEGI HELYZETBE!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  54. ebihal szerint:

    Nagyapó! A baj a maga készülékében van! Azt gondolni, hogy mindenki szoclib vagy komcsi, csak azért mert másként gondolkodik, hát ez a veszélyes dolog. Aki saját
    magának fest ellenségképet , az a végén lövészárokba szorul. Sajnos az elmúlt
    évek ezt mutatják.
    Az adatok alapján a bruttó 216 ezer alatti keresetűek /s ezek vannak többségben/,
    esetén csökken a jövedelem. Az a bizonyos kiegészítés amiről korábban már vitáz-
    tunk , a vállalkozások töredékénél jön össze, mivel az 5% önrészt sem tudják ki-
    gazdálkodni.
    A felvetett kérdései pedig akkor lennének jogosak, ha nem arról szólna a sajtó az
    elmúlt napokban, hogy melyik állami cégnél milyen jutalmakat szórtak.

  55. Toth Kati szerint:

    Az a köztársaság,amire gyurcsányiék vágynak nekem biztos nem kell.Félnek az elvtársak,szorul a hurok ,nő a részükről a hisztéria.Hülyítik a híveiket,pedig nincs másról szó,mint rettegnek az elszámoltatástól.Képesek emiatt elárulni az országot minden lehetséges fórumon.

  56. Toth Kati szerint:

    T.ebihal!Azt azért ne feledd,ha maradtak volna a komcsik már fizetés sem lenne.Bezzeg most okosak vagytok.Két évvel ezelőtt meg hallgattatok.Aki a hazaárulókat sírja vissza,az a nyomort szeretné visszakapni.

  57. grün szerint:

    http://www.origo.hu/itthon/20120105-kozkegyelmet-adna-a-kormany-az-lmps-tuntetoknek.html
    Nehogy má! Kapják csak meg méltó büntetésüket, akár a fityuszos kordonbontók!
    Enyhítő körülményként talán annyit lehetne figyelembe venni, hogy Ők bontás helyett építettek!
    Rend nélkül a társadalom egy csürhe! ))) 🙂 (((

  58. gyalog szerint:

    A nap során a 324-as szintre gyengült a forint/euró árfolyam, hogy később délután valamelyest korrigáljon.

    Bravó, fiúk, csak így tovább.

  59. Zoli049 szerint:

    Kati!

    Te ott a Kozmoszon, nem ebben a dimenzióban élsz? 🙂

  60. hajós szerint:

    nagyapó írja: “EZ VEZETETT 8 ÉV UTÁN A JELENLEGI HELYZETBE!”

    Igazán? Akkor nézzük meg, mi történt 2010-ben és 2011-ben:

    2010. április 15.
    euró árfolyama: 263 Ft
    csődkockázati felár: 170

    2011. június 15:
    euró árfolyama: 266 Ft
    csődkockázati felár: 271

    2012. január 4.:
    euró árfolyama: 320 Ft
    csődkockázati felár: 721

    Biztos, hogy az “emútnyócév” miatt következett ez be?

  61. Zoli049 szerint:

    hajós!

    Úgy sem nézik meg! 🙂 Márcsak azért sem, mert szar ügy az igazság!

  62. hajós szerint:

    Nézik azt sokan:

    “2011.12.28. 10:27
    Újabb csúcsokat döntött az ATV
    A televízió nézettsége folyamatosan emelkedik, a közéleti szempontból fontos események idején rendszerint kiugró adatokat produkál.

    10,5 százalékos közönségarányt érte el a kábelen tévéző 18 év feletti nézők között az ATV pénteki, 17.55-ös híradója, derül ki az AGB Nielsen adataiból.

    A 18-49 év közötti kereskedelmi célcsoportban szintén kimagasló, 5,5 százalékos arányt produkált a december 23-i hírműsor. Pénteken több demonstráció zajlott a fővárosban, a rendőrség számos ellenzéki politikust állított elő.

    Az aznap esti Egyenes Beszéd – annak ellenére, hogy nem a megszokott időben jelentkezett – szintén szárnyalt: Az AGB adatai szerint több, mint 9 százalékos közönségarányt ért el a 18 év feletti tévézők körében.

    Az ATV jó sorozata az ünnepek után sem szakadt meg: a kedd reggeli – 5.55-ös – híradót a felnőtt tévézők 14,6 százaléka nézte. “

  63. ebihal szerint:

    Toth Kati! Az általad felvetett feltételes találgatások már a jóslás, vagy a boszorkányság
    körébe tartoznak, de nem kell félned, ma már nem égetnek meg senkit! Ha jobban
    hiszel Matolcsynak, Orbánnak vagy akárkinek, mint a saját szemednek, az a Te dolgod.
    Azt pedig, hogy ki hazaáruló, már eldöntöttétek vita nélkül. Nálatok ez a demokrácia.

Itt lehet hozzászólni !