Erős kormánytámogatottság, a Jobbik beérte az MSZP-t

Mno.hu, Népszabadság

Bár a Csepel.info részéről csak igen ritkán foglalkozunk közvélemény-kutatásokkal, tekintettel a különleges politikai légkörre és a gazdasági világválság európai következményeire, most két különböző közvélemény-kutató méréseit is egybegyúrtuk.

Most vasárnap is kétharmados parlamenti többséget biztosítana a kormánynak az aktív szavazók 58 százaléka, miközben a jobboldal kohézióját adó Orbán Viktor a válaszadók 54 százaléka szerint alkalmas állami vezetőnek – írja a Nézőpont Intézet, mely szerint a Jobbiknak nagyobb támogatottsága van, mint az MSZP-nek. A Népszabadság által idézett Szonda Ipsos kiemeli: arra, hogy egy kormánypárt a parlamenti választásokat követő egy-másfél évben ilyen mértékű veszteséget szenved el, már számos példa volt a rendszerváltás óta, az viszont egyedülálló, hogy a tábor megfogyatkozása ellenére a hatalmon lévő párt meg tudta tartani a pártrangsor listavezető pozícióját.

A Jobbik és az MSZP július óta küzdenek egymással a legnagyobb ellenzéki párt helyéért: az aktív szavazók 17 százaléka tekinthető potenciális Jobbik-szavazónak, az MSZP-t 13 százalék, az LMP-t 7 százalék, a Gyurcsány-pártot pedig 3 százalék támogatja – áll a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásában.

A nemzetközi gazdasági válsággal együtt jelentkező forintgyengülés mögött spekulációs támadás áll a válaszadók 72 százaléka szerint, míg mindössze 28 százalék helyezkedik a kormány álláspontjával szembe. Az elmúlt hetek eseményei után pedig az sem lehet meglepő, hogy a válaszadók 75 százaléka szerint a jövőben is várható a fizetőeszköz elleni hasonló támadás.

A magyarok 74 százaléka hallott arról, hogy a kormány az ország gazdasági növekedésének érdekében megújítani készül kapcsolatát a Nemzetközi Valutaalappal. Az IMF-tárgyalás a válaszadók 77 százaléka szerint inkább jó az ország szempontjából, mindössze 23 százalék szerint pedig inkább rossz. Érdekes megfigyelni, hogy a radikális Jobbik szimpatizánsait kivéve minden politikai táborban egyértelműen pozitív a kormány–IMF kapcsolat megítélése (a kormánypártiak 60 százaléka, a szocialisták és az LMP-sek 57 százaléka szerint inkább jó). A felfokozott várakozásokkal is magyarázható, hogy pártszimpátiától függetlenül a tárgyalások végén a válaszadók 82 százaléka mindössze egy biztonsági tartalékról szóló megállapodást tart üdvözlendőnek, míg a hitelfelvételt 11 százalék említette.

A teljes közvélemény-kutatást a Nézőpont Intézet honlapján megtekinthetik.

Forrás: Mno.hu

Ipsos: fej-fej mellett az MSZP és a Jobbik

A Jobbik utolérte az MSZP-t, a Fideszt a biztos pártválasztók 39 százaléka támogatja, erősödött a Demokratikus Koalíció, a pártoktól elfordulók aránya rendkívül magas – így foglalhatók össze azok az eredmények, amelyek az Ipsos december első felében végzett közvélemény-kutatásából származnak.

A cég elemzése szerint csak kis változások történtek az elmúlt hónapban a pártok támogatottságában, de ebből kettő a korábbi időszak tendenciájába illeszkedett. Az egyik a Jobbik táborának folyamatos gyarapodása, amellyel mostanra az eddigi legjobb eredményt produkálták: a népesség egészén belül 10, a biztos pártválasztók körében 24 százalékon állnak. Ezzel lényegében utolérték a szocialistákat – akiknek a választókorúak 11, az aktívak 24 százaléka adna voksot – állapítja meg az Ipsos. A másik tendencia az Ipsos szerint a Fidesz támogatóinak csökkenése; a tavalyi választások óta ez a leggyengébb hónap a kormánypárt számára: a szavazásra jogosultak 18, a biztos pártválasztók 39 százaléka támogatja – írják.

Még soha nem volt ilyen erős egy kormány támogatottsága, mint most – emeli ki az Ipsos közvéleménykutatása

Az Ipsos szerint az LMP tartja az utóbbi hónapok szintjét, a lakosság körében a 3 százalékot, a biztos pártválasztók csoportján belül a 8 százalékot. Az indulás pillanatához képest erősített a Demokratikus Koalíció, december első felében a választókorú lakosság 2 százaléka tartozik a híveik sorába, a biztos szavazók körében 3 százalékon áll. Továbbra is magas a politikától elfordulók aránya, a felnőtt magyar népesség 54 százaléka sorolható ide – rögzíti az Ipsos.

Az idei év legnagyobb figyelmet érdemlő választási viselkedéssel kapcsolatos fejleménye az Ipsos szerint, hogy a politikát maguktól távolinak érző polgárok minden korábbinál jelentősebb arányban vannak jelen. Megjegyzik: az eddigi választásokat követő másfél-két évben is emelkedett a pártoktól elfordulók aránya, a csúcsértékek azonban általában alatta maradtak a 45 százaléknak, most pedig ennél jóval magasabb, 55-56 százalékos az arányuk. Körükben a cég szerint a passzivitást, a pártok közötti hezitálást, valamint a rejtőzködést lehet regisztrálni. Az inaktív választópolgárok aránya 24 százalék. A “politika alatti létezés” főképpen az alacsony státusú és idős emberek körében figyelhető meg erőteljesen. A pártválasztásukban bizonytalanok aránya 22 százalék, és leginkább a nőkre jellemző. A rejtőzködés jelenleg a választók 8 százalékára jellemző, az átlagosnál is elterjedtebb a negyvenes, ötvenes korosztályban és a kvalifikáltabb rétegekben.

A Fidesznek 2011-ben 16 százalékkal – 1,3 millió fővel – csökkent a támogatottsága, de továbbra is vezeti a pártok népszerűségi rangsorát – olvasható az elemzésben, amely szerint arra, hogy egy kormánypárt a parlamenti választásokat követő egy-másfél évben ilyen mértékű veszteséget szenved el, már számos példa volt a rendszerváltás óta, az viszont egyedülálló, hogy a tábor megfogyatkozása ellenére a hatalmon lévő párt meg tudta tartani a pártrangsor listavezető pozícióját. A Fideszt az idén elhagyó választók eleinte az alsó társadalmi rétegekből, később a középső státusúakból kerültek ki, az utóbbi hónapokban a visszaesés elérte a felső rétegeket is. További érdekesség – állapítja meg az Ipsos -, hogy Budapesten csak 4-5 százalékpontot veszített a kormánypárt egy év alatt, vidéken viszont több mint 20-at; e változások következtében a Fidesz ma már vidéken gyengébb, mint a fővárosban.

Az exfideszesek a Jobbikhoz húznak

A kormánypártban csalatkozó választók számára az ellenzék mostanáig nem nyújtott olyan alternatívát, amely odavitte volna az exfideszeseket – írják. Egyedül a Jobbik nyújtotta radikalizmus volt vonzerő nagyjából 150-200 ezer volt kormánypárti szavazónak a cég szerint. A kormányoldalról idepártolók közös jellemzői az egzisztenciális félelmek, a kilátástalanság érzése, a 2010 előtti és utáni kormányzás heves kritikája, így az MSZP-től és most már a Fidesztől való elzárkózás, továbbá a radikális önmeghatározás. “Egyértelműen a Jobbik a 2011-es esztendő nyertese, az év eleji 6-ról mostanáig 10 százalékra bővült a tábora. Soha nem volt még ilyen sok támogatója a nemzeti radikális pártnak, jelenleg 800 ezren vannak” – áll az elemzésben.

A szocialisták táborának mérete 2011-ben nem változott, átlagos támogatottsága 12 százalék volt, ettől legfeljebb egy százalékponttal tért el. Alapvetően a pártok versenyében elfoglalt helyezése sem módosult, novemberig egyedül volt a második legerősebb párt, most a Jobbikkal együtt. A tipikus szocialista szavazó is lényegében ugyanazon karakterjegyekkel rendelkezett mindvégig: 50 év feletti, azon belül is főképpen nyugdíjas; nagyvárosi választó.

A cég szerint az LMP-nek stabil tábora volt 2011-ben, a népesség 3-4 százalékára számíthatott. Amíg az év első harmadában a támogatók nem igazán voltak aktívak – s ezért a biztos pártválasztók körében mért adat az 5 százalékos bejutási küszöb környékén volt -, később már nagyobb lendület jellemezte őket. Az erősödő választási kedv eredménye az utóbbi hónapokban a biztos szavazók körében több alkalommal regisztrált 7-8 százalékos támogatottság – tartalmazza az Ipsos 2011. december 5. és 12. között, 1500 fő megkérdezésén alapuló közvélemény-kutatása alapján készült dokumentum.

Forrás: Nol.hu

52 hozzászólás “Erős kormánytámogatottság, a Jobbik beérte az MSZP-t” bejegyzésre

  1. Zsonyo szerint:

    Ebben a kérdésben az a rossz, hogy mindenki tudja, hogy nem most vasárnap lesznek a választások. Az adott válasz tehát látszólagos és nem követel felelőséget. A kormánynak van még két és fél éve. Végezze a dolgát a legnagyobb megelégedésünkre és a legkisebb kritikánkra. Aztán hogy ezt hogyan értékeljük 2014-ben elválik.
    Nagyon kérem ne manipuláljanak a számokkal. Churchil óta tudjuk, hogy csak annak a statisztikának lehet hinni, amit magunk hamisítottunk!

  2. vica szerint:

    Ezzel én is egyetértek. A közvélemény kutatás sokszor nem valódi számokat mutat.

  3. gyalog szerint:

    4. ábra:
    Hogy is volt ez 2006 és 2010 között?
    Esküszöm, itt a névtelenek, tök’ hülyének néznek bennünket.
    Szeretettel, gyalog

  4. Zoli049 szerint:

    “a Jobbiknak nagyobb támogatottsága van, mint az MSZP-nek”

    És a határon túli mocorgásuk miatt még onnan mennyivel is fog nőni! Itthon is egyre többen vevők a dolgaikra, így biztos, hogy a Fidesztől vesz el szavazókat. Ez még jó is lehetne? De nem az.

    Amúgy ezek a felmérések általában 10%-ot is tévedhetnek. A Nézőpontot meg hagyjuk!

  5. Narancsvírus szerint:

    Hétköznapi hősök
    Csepelről kimentem kerékpárral, és megemeltem a kalapom előttük, mert ők a hétköznapi hősök, akik kimertek állni jogaikért, nem gyáván behúzódva a meleg szobájukba! Köszönet, hogy ilyen emberek még vannak ebben az országba, akik amikor kellett nem voltak gyávák, és mertek cselekedni!
    http://videa.hu/videok/hirek-politika/hetkoznapi-hosok-media-nagy-navarro-balazs-pHIJl6PKDHmAbSLK

  6. Manitu szerint:

    Víruska, fuss oda a szemkilövető Gyurcsányod ölébe. Ott a helyed, holnap megteheted, és még a golyólányok is megölelhetnek.

  7. Zoli049 szerint:

    Szomszéd!

    Te érted ezt a zembert? Hogy mi és hogyan, ok, okozatban? 😀
    Ez dráma! 😀

  8. Manitu szerint:

    Vírust érteni, és meghalni…

  9. Ditte szerint:

    Mint tudjuk nem közvélemény-kutatást, hanem választást kell nyerni. Választásig még sokat lehet javítani, de sokat lehet rontani is. Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!

  10. Zoli049 szerint:

    Tényleg nem elkötelezett valaki…

  11. Ditte szerint:

    Hajrá Magyarország, hajrá Csepel!

  12. Zoli049 szerint:

    🙂

    Valami ezekről a “kántálásokról” mindíg eszembe jut.
    Valami nem maradt ki? “Mindent vissza”? Ja, az már másik párt?! 🙂

  13. Vátesz szerint:

    Mellbeszúrta magát egy volt rokkantnyugdíjas, amikor közölték vele hogy csak volt.
    Ave Orban morituri te salutant! Üdvözlégy Orbán, üdvözölnek a halálba menők!
    Te szerencsétlen, nem megmondta a Főbelzebub, hogy mindenki hozzon magával legalább még egy embert!
    Dixi et salvavi animam meam!

  14. grün szerint:

    “Erős kormánytámogatottság, a Jobbik beérte az MSZP-t”
    Könyörgök, magyarázza el valaki eztet!
    Vagy félre értem a kormánynak a pártok általi támogatottságát?! ))) 🙂 (((

  15. Zoli049 szerint:

    grün!

    Ahol 110% támogat egy Matolcsyt?! 🙂
    Más számrendszer, csak melyik? 🙂

  16. grün szerint:

    Remélem a zOrbán és kormánya saját halottjának tekinti?!
    Emlékszik még valaki Lézer Jani drámai hangú bejelentésére, a Gyurcsány kormányzás idején, ellenzékből?!
    “Meg van az egészségügyi reform első áldozata!”

  17. Vátesz szerint:

    Eszetlen barmok! Van még valaki, aki azt állítja, hogy Vátesz nem lát a jövőbe?!!!
    http://csepel.info/?p=17078#comment-108148 “Elsöprő fideszes győzelem Budán”
    Vátesz szerint:
    2011. november 29., kedd – 07:44
    Orbán öngyilkosok országát csinál Magyarországból! Nem elég hogy a lakásukat elvesztők ugrálnak ki az ablakon, a rokkantnyugdíjasokat is a halálba kergeti! A 80% alatti, azaz a III. csoportú rokkantnyugdíjasoknak megvonja a kereset arányában megállapított nyugdíját, helyette fix 57ezer Ft rehabilitációs járadékot állapít meg, amiből még adózni is kell. A maradékból a rezsit talán ki tudják fizetni, élelemre, gyógyszerre semmi sem marad!
    Eszetlen, gátlástalan barmok! Mit tesztek, ha öngyilkosság helyett majd fellázadnak?!

  18. Zoli049 szerint:

    Vátesz!

    Kell a hely a kettősöknek!

  19. Vátesz szerint:

    Lesz ez még rosszabb is, “megmondta a Főbelzebub, hogy mindenki hozzon magával legalább még egy embert!”

    Németh Szilárd és Borbély Lénárd ahhoz is gyáva, hogy szóljon Orbánnak, rossz úton jár!

    http://csepel.info/?p=17202#comment-108951 “Fogyatékosok világnapja – kerekasztal
    beszélgetés Csepelen”
    Vátesz szerint:
    2011. december 04., vasárnap – 22:49
    Németh Szilárd és Borbély Lénárd továbbadhatná Orbánnak, hogy a rokkantaknak van egy csoportja, akiknek nincs semmi vesztenivalójuk! A daganatos betegek! Lehet hogy a sebészi szike kellemetlen, de abból nem érzünk semmit az altatás miatt! Viszont a felébredés, amikor az ember úgy érzi mintha kibelezték volna, s valóban kibelezték! Na az a fájdalom eltart egynapig. A kemó az meg még rosszabb! Na most mondjatok valamit, mitől kellene félnie egy ilyen betegnek? Rákülditek a TEK-et? Hallottam már rokkantaktól, tüntetnének az ellen ahogy az Orbán-kormány bánni tervezi velük! Majd lesz aki megszervezi őket! Olvassatok Petőfit, ő plasztikusabban fejezi ki, milyen az amikor a nép nem kér hanem vesz! Még kér a nép!

  20. Vátesz szerint:

    http://csepel.info/?p=17202#comment-108947 “Fogyatékosok világnapja – kerekasztal beszélgetés Csepelen”
    Vátesz szerint:
    2011. december 04., vasárnap – 21:59 Óva intem Orbánt és csapatát, hogy a rokkantnyugdíjasokon akarja behozni azt az 500Milliárdot, ami a 16%-os SZJA miatt kiesett! A rokkantság is a biztosítási kockázatok közé tartozik, amire szintén vonatkoznak a dolgozók által fizetett járulékok, az meg engem sem és másokat sem érdekel, hogy a Fidesz-kormány hogy sakkozik a nyugdíj és egészségbiztosítási járulékokkal! Fiúk, lehet hogy ezen fogtok megbukni?! Már leírtam: A saját anyátokat is az árokba lökitek, ha beteg lesz?!!!

  21. Vátesz szerint:

    Gyáva, istentelen barmok! Az ördög megvette a lelketeket! Arra is gyávák vagytok, hogy reagáljatok ennek a szerencsétlennek a nyilvános öngyilkossági kisérletére! Az ördög megvette egész Magyarországot, hogy tűri, hogy ilyen jellemtelen, hitvány banda vezesse!
    Holnap én megyek a másodfokú bizottság elé, azután megyek azon az úton, amelyet Orbán-Főbelzebúb kijelölt a számomra.
    Dixi et salvavi animam meam!

  22. Gordon szerint:

    Badarságokat beszélsz, nyugi!

  23. Gordon szerint:

    “az 500Milliárdot, ami a 16%-os SZJA miatt kiesett! ”

    500 milliárd maradt az embereknél, és ennek örülök.

  24. Zoli049 szerint:

    Én kevésbé, mert tőlem is elvettek, hogy az amúgy is tehetőseknek még több legyen. Ezzel egyet kellene értenem?

  25. Gordon szerint:

    “Még kér a nép!”

    Most nem a kívánságok idejét éljük.

  26. Gordon szerint:

    Honnan tudod, hogy ki a “tehetős”?

  27. Zoli049 szerint:

    Ki a tehetős? 🙂

    Menj ki Királyerdőbe és nézz rá egy-két “disznóólra”! Itt a panelban nem tartom annak magam, de igazad elé megyek, legalább ez van és nincs saram!

  28. grün szerint:

    Gordon!
    Ez olyan mint a zöreg ember kukuca!
    Benn sincs, kinn sincs!
    Jó, jó, de akkor hol van?! ))) 🙂 (((

  29. Vátesz szerint:

    Gordon: “500 milliárd maradt az embereknél, és ennek örülök.”

    A goj nem ember, magja hasonlatos a szamáréhoz. Talmud.
    Az az 500Milliárd nem a gojoknál maradt!

    Majd meglátod saját magad is, hogy milyen badarságokat beszélek! Remélem, kéznél van az útleveled! A népet meg ne becsüld le, ha Gyurcsányt nem is zavarták el, Orbánnak még megtehetik! Én nem állok a nép elé, hogy bárkit is megvédjek! És fát sem kívánok ültetni a Mediterrániumban!

  30. Gordon szerint:

    Hogy ki mennyit keres, az nem feltétlenül határozza meg, hogy mennyire “tehetős”.

  31. Gordon szerint:

    “Én nem állok a nép elé, hogy bárkit is megvédjek! ”

    Teeeeee? 🙂 Na ne szórakozz már! Hisz magadat sem tudod megvédeni ezen a fórumon. 😀

  32. Vátesz szerint:

    Te is tudod, hogy azokra gondolok, akik sípoltak, hogy a magyar nép nem védte meg őket! Ez nem nevetség, hogy vigyorgó arcokat írkálj ide!
    Vátesz mindent naplóz, aztán majd magyarázkodhattok, miért nem tettetek valamit!
    Apropó, remélem a belgiumi tömeggyilkosról is kiderül, hogy Izrael-barát, mint Breivik!

  33. Vátesz szerint:

    Gordon! Én ma már Manitut is lekoptattam magamról!
    http://csepel.info/?p=17345#comment-110167 “A Parlamentbe érkezett a betlehemi békeláng”

  34. Gordon szerint:

    “Te is tudod, hogy azokra gondolok…”

    Azt látom, hogy rögeszmés emberként mindenről ugyanaz jut eszedbe.

    Egyszerű vagy mint egy faék.

    Az csak a te mániád, hogy a hozzászólásaidra mindig reagálni kell és azonnal. Ez nincs így. Számtalan bejegyzést találhatnék, ahol pl. te nem reagáltál más hsz-ére.

  35. Gordon szerint:

    Persze nem bánnám, ha szépen visszamennél dolgozni. Csak jót tenne. 🙂

  36. Vátesz szerint:

    A rögeszmés emberek írják a világtörténelmet! 😉

  37. Vátesz szerint:

    Én meg nem bánnám, ha Dr. Orbán Mengele személyesen állna ki a rámpára, s sajátkezüleg válogatná ki azt a 195ezer rokkantat, akinek megszünteti a járadékát!

  38. Gordon szerint:

    A történelem zajlik magától, mert telik az idő. A rögeszmés emberek egy-egy döntést előidézhetnek. De ha a döntés elmaradna, vagy más döntés születne, az is történelemmé válna.

  39. Vátesz szerint:

    A jelentős történelmi személyek mind rögeszmések voltak!

  40. Zoli049 szerint:

    Gordon szerint:
    2011. december 15., csütörtök – 00:24

    “Hogy ki mennyit keres, az nem feltétlenül határozza meg, hogy mennyire “tehetős”.”

    Részben, egy határig! De Jani is megmondta, nem?

  41. nagyapó szerint:

    A polgárok nem ülnek fel az ellenzék blöffjeinek. Továbbra is támogatják a kormányt. Lemorzsolódás lesz még várhatóan márciusig, azután újra emelkedni fog a támogatottság (amennyiben az EU nem omlik össze).
    Jó ez a felülvizsgálat. Újra dolgoznak majd a “jó pénzért” leszázalékoltak, nem lógnak egész nap az interneten, nem kell az adófizetőknek eltartani őket.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  42. Józsi szerint:

    Nagyapó!

    Ezt elmondanád személyesen a felülvizsgálatra váróknak?

  43. grün szerint:

    Józsi!
    Annyira azért nem bátor a nagyapó, csak a szája nagy! ))) 🙂 (((

  44. joságos. szerint:

    Nagy szájú,csak néző de nem látó bérből(minimál)élő,lakó telepi lakásokban lakó elvakult Orbán
    hívők,FIDESZ imádok valamint velük egy követ fújó új nácik,jobbikosok,nyilasok!Nem látjátok?
    Nagy VEZÉRETEKNEK ti nem számítotok semmit!Mindenkit le tapos!A nép az akit legnagyobb
    ellenségének tart.Ennek megfelelően bánik velük.Most a rokkantak azok akik soron vannak.Aztán
    ha ez meg van majd jönnek az ujjabb áldozatok!Nem rokonszenvezem Vátesszel,de tökéletesen igaza van.Nagyapó,Gordon és még jó néhányan!Az egészség mulandó!Maguk is le rokkanhatnak!
    Akkor is ez lesz a véleményük?

  45. bugi szerint:

    Te nem jóságos vagy, hanem síkhülye.

  46. joságos. szerint:

    bugi!Ha lehetne,ezt az ÉDESANYÁDNAK mond,minek utána ilyen primitív(ha tudod mit jelent)
    tehénnek nevelt fel!!Még valami:ÉN nem szoktam tegeződni! az,hogy letegeztem az azért van,mert magát ember számba sem veszem

  47. bélabá szerint:

    nagyfater!
    “nem lógnak egész nap az interneten, nem kell az adófizetőknek eltartani őket”
    Így már csak az álnéven itt írogató, öntudatosan komcsizó-prolizó önkoris képviselőket kell eltartanunk. 🙂
    pl.nagyapót 🙂

  48. nagyapó szerint:

    Józsi! Nem nekem kell kiállni, hanem fordított a helyzet a leszázalékoltnak kell a szakértő orvosi bizottság elé állni. A bizottság döntése után pedig örülnie kell, hogy esetleg újra munkába tud állni és mint adózó hozzájárul az ország felemelkedéséhez.
    joságos! Itt főleg azokról van szó, akik “jó” pénzért vették rokkantsági papírjukat és akiknek esetleg az ön adójából fizetünk nem keveset.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  49. grün szerint:

    nagyapó!
    Akik “jó” pézért vették anno a rokkantságijukat, most ezért a “szar” pézért is még inkább megfogják tudni venni, hisz a doktoroké még szarabb! ))) 🙂 (((

  50. gyalog szerint:

    A kormányváltás időszakát a közhangulat ugrásszerű javulása jellemezte, 2011-ben azonban az elbizonytalanodás, a csalódottság egyre súlyosabb jelei mutatkoztak. Már tavaly novemberben is többségben voltak azok, akik úgy érezték, Magyarországon rossz irányba mennek a dolgok, ám a választások évfordulóján az arányuk már meghaladta a 60 százalékot, az év végére pedig megközelítette a 80 százalékot, így már csaknem eléri a választások előtt mért szintet. Derűlátókat szinte csak Fidesz-támogatók között találni, ám komoly figyelmeztetés lehet a kormány számára, hogy még a kitartó kormánypártiak meghatározó része (43 százaléka) is úgy érzi, az országban rossz irányt vettek a dolgok – írta a HVG.

  51. Vátesz szerint:

    Nagyapó! szívesen átadom a rokkantnyugdíjamat, ha elviselné amit én.
    Öt nagyműtét, 28 sugárkezelés, 2-szer egy-egy félév kemo, emberfej méretű sérv, 40 bélelzáródás. Erre csökkentették az én 85%-os rokkantságomat 70%-ra Orbán nyomására, nesze neked orvosi eskű. Szégyellje magát, hogy áttételesen nekem üzenget, hogy egész nap az interneten lógok. Fogalmazzon szemtől-szembe. Mindent nem írtam le, pedig Ön öngyilkos lenne a helyemben, csak attól amit itt kihagytam!
    Az meg hogy még nekem üzeni azt hogy némelyeket “jópénzért” leszázalékoltak, mivel hogy itt én írok erről a témáról, azt kell mondanom, Ön még a fideszesek között is a hitványabb fajtából való!

Itt lehet hozzászólni !