Decembertől ismét hatályos a kilakoltatási moratórium

Újabb segítség a végtörlesztőknek

MTI, Magyar Hírlap

December 1-jétől jövő márciusig ismét hatályos a kilakoltatási moratórium – közölte a kormányszóvivő. Giró-Szász András emlékeztetett, a kabinet eddig négyszer hosszabbította meg a moratóriumot, a negyedig meghosszabbítás lejártától, október elejétől mostanáig pedig bevezetett egy kényszerértékesítési kvótát.

Szólt arról is, hogy a jövő héten kezdődő kilakoltatási tilalom ideje alatt – jövő januártól – megkezdi működését a nemzeti eszközkezelő, amely a nehéz helyzetbe jutott devizahitelesek helyzetén próbál meg segíteni.

magyarhirlap.hu

Újabb segítség a végtörlesztőknek

Hétfőn az Országgyűlés az adótörvények kapcsán elfogadott egy olyan módosítást, mely lehetővé teszi, hogy a munkaadó is adómentes támogatást adhat 7,5 millió forintig a munkavállalónak, hogy az végtörleszthessen – tájékoztatott Selmeczi Gabriella csütörtöki sajtótájékoztatóján.

A Fidesz szóvivője emlékeztetett: eddig, ha valaki úgy döntött, hogy végtörleszteni kíván, akkor például adómentesen eladhatta ingatlanát, juthatott hitelhez a banktól, és ha egyenesági hozzátartozótól kapott támogatást, akkor ez is adómentes volt.

Miután igény van a végtörlesztésre, ezért a Fidesz képviselőcsoportja úgy döntött, úgy igazságos, ha lehetőséget biztosít a munkaadónak, hogy támogatást adhasson a munkavállalójának 7,5 millió forintig. Ezen összeg után nem kell adót fizetni – fejtette ki Selmeczi Gabriella. A szóvivő elmondta, hogy a munkáltatónak közvetlenül a hitelező bank számlájára kell utalnia az összeget. A politikus közölte: ha valaki már megkezdte a végtörlesztést vagy törlesztett, akkor is kérheti a munkaadójától az adómentes támogatást.

A politikus reményét fejezte ki, hogy az újabb segítséggel még többen élhetnek a végtörlesztés lehetőségével. Selmeczi Gabriella szerint a munkaadó érdeke is, hogy segítséget nyújtson a munkavállalójának, hogy az ki tudjon szabadulni a devizaadósság csapdájából. Teljesen másképp dolgozik egy ember, akit nem nyomaszt az, hogy hogyan fizesse a törlesztőrészleteket – jegyezte meg. Selmeczi Gabriella felhívta a figyelmet arra, hogy a végtörlesztés szabályai nem változnak, ugyanúgy az év végéig kell bejelenteni az igényt, és 2012. február 28-ig teljesíteni kell.

“Ha diktatúráról beszélünk, akkor ezt nem a Fidesz háza táján kell keresni. A Fidesz egy demokratikusan létrejött párt, több mint húsz éve működik demokratikusan Magyarország életében. Én azt hiszem, nem kell aggódni sem a kormány, sem a Fidesz tevékenysége kapcsán” – reagált Selmeczi Gabriella azon újságírói kérdésre, mely szerint a Jobbik elfogadhatatlannak tartja a Nemzeti Információs és Bűnügyi Elemző Központ (NIBEK) tervezett létrehozását. A Jobbik csak vádakat tud megfogalmazni, szakmai érvekkel ugyanis nem tud előhozakodni – jegyezte meg.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) végzi a dolgát – közölte Selmeczi Gabriella annak kapcsán, hogy a versenyhivatal vizsgálatot indított hét magyarországi pénzintézetnél a lakossági jelzáloghitelek kamatának egy időben végrehajtott emelése miatt. “Én teljesen normálisnak és természetesnek tartom, hogy ebben az esetben elmennek az adott bakhoz, és elindítják a vizsgálatot. Ez még semmit nem jelent. (…) Egy jogállami működés kapcsán mindenki köteles tűrni ezeket a vizsgálatokat” – jegyezte meg a Fidesz szóvivője.

magyarhirlap.hu

16 hozzászólás “Decembertől ismét hatályos a kilakoltatási moratórium” bejegyzésre

  1. ebihal szerint:

    Jól értem? Támogatás? Nem hitel? Mutassák meg azt a vállalkozót, aki 7,5 milliót ad
    ajándékba ! Nekem is kell ilyen gazdi !

  2. Zoli049 szerint:

    Nekem is jó lenne egy ilyen góré! Ja, nincs saram. Akkor mindegy. 🙂

    Eddig nem október 15-e, a hivatalos fűtésszezon kezdete volt az ilyen tilalmak kezdete?
    Addig még ezreket ki lehet, mint a macskát! 🙁

  3. grün szerint:

    ebihal!
    A parlamenti képviselőknek ki lehet a munkaadójuk?! Mert nekik is van ám végtörlesztésre váró devizahitelük!
    Ha valaki pedig már könnyelműen (mint O.V.) már végtörlesztett visszaigényelhesse a zösszeget!
    Jövőre megnézhetjük a vagyonbevallásukon!
    Jól kitalálták már megint!

  4. Zoli049 szerint:

    grün!
    Ki is az a fránya munkaadó? 🙂 Mi ketten bizton tudjuk.

  5. nagyapó szerint:

    grün, Zoli049! Gratulálok, sikerült elérniük a zebihal értelmi szintjét!

    Ceterum censeo…..A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop

  6. ebihal szerint:

    Nagyapó! Köszönöm az elismerést! Komolyra fordítva, itt nem kamatmentes hitelről,
    vagy vállalati kölcsönről, hanem támogatásról van szó. Hol talál ma Magyarországon
    olyan munkáltatót, aki ezt kifizeti gyakorlatilag ajándékba?

  7. Lakó1214 szerint:

    A kormány feletti ellnőrzés a népé lenne. Itt már nem. 🙁
    Tehát a kormánytagoknak ki engedélyezte az ilyen irányú végtörlesztés lehetőségét?

  8. grün szerint:

    nagyapó!
    Köszönöm a dícséretet, csak neked nem sikerül fejlődnöd! 🙂 🙂

  9. csaba péter szerint:

    A szegény Giro Szász -t azért sajnálom , szar lehet neki

  10. kishorgász szerint:

    Sikerült találniuk egy jól táplált, kerek arcú figurát, aki megint megmondta a tutit.:
    http://www.magyarhirlap.hu/gazdasag/francia_multik_foloztek_le_a_cafeteria_uzletet.html

    A valóságos problémáktól elszakadt hatalmi elit nem karja tudomásul venni: a hónapról hónapra élő milliókat nem az érdekli, hogy az étkezési jegyek haszna melyik multi zsebébe vándorol ( miért, most nem tollasodik meg senki az új felálláson?), hanem az, hogy legyen mit zabálnia. Megtakarítása eddig is nulla forint volt.
    Sok szegény embertől havi tízezreket vesznek el azért, hogy a haveri kör tovább tollasodjon.
    A lefizetett gerinctelen lakájok legalább megint előjöhetnek a ” moslékzabálós” minősítésükkel.

  11. Lakó1214 szerint:

    kishorgász szerint:
    2011. november 26., szombat – 07:54

    Kell a gumicsont a “nemzeti” agymosottaknak.
    Eddig is törvény, vagy csak egy jogszabály módosítással is el lehetett volna ezt a kérdést rége-rég már rendezni. Hogy minden szar fontodabb? Az más.
    Megint multiüldözés? Azt’ pislog mindenki, hogy jön a leminősítés. A caffeteria rendszernél kevesebb adó folyt be eddig is és ahogy olvasom, most is. Azonban a régi jegyeket a magyar üzletek nem váltották be? Dehogy is nem! Ugyanúgy adtak mindent a jegyért, mint a többi. Akkor mi ez a faxság megint? Magyar Hírlap. Értem!

    Ezek a nevek???
    -Erzsébet-utalvány
    -Erzsébet-program
    -Széchenyi-pihenőkártya
    -(Szép-kártya)

    Ez már beteges! Van még dolgunk lentebb??? 🙁

  12. Nemmondommeg szerint:

    “Az államadósság újra növekedésnek indult, a gazdasági növekedés behalt, a forint történelmi mélypontra gyengült az euróval szemben, a kezdeti adócsökkenés visszafordult – ezt hozta az elmúlt másfél év, amelyet Matolcsy György sikernek értékel.”
    miért hazudnak még mindig pofátlanul a ganék ?
    Mikor lesz előrehozott választás ?
    Ebből még nagy baj lehet.

  13. grün szerint:

    Előbb volnam befizetni a szerencsejáték adót a lottózóban!
    Ott vizsgálódna a Moody’s, rögtön nem le, hanem felminősítené fizető képességünket! 🙂 🙂

  14. Jeniszej szerint:

    Grün!
    Mindenki tud lottózni, mert csak kereszteket kell oda tenni a megfelelő helyre.
    A kereszt mennyiséget meg a keze ujjain, számon tarthatja. Szóval megy ez iskola nélkül is.
    😉

  15. grün szerint:

    Jeniszej!
    Nálunk még X-et kell tenni!
    Persze majd ha lesz keresztyén lottó, az más lesz! 🙂 🙂

Itt lehet hozzászólni !