Áll a bál Csepelen, botrány lehet a csütörtöki testületi ülésen

Csepel.info

Csepeli Munkásotthon

A csepeli önkormányzat képviselő testülete nem sokkal ezelőtt döntött arról, hogy a Csepeli Munkásotthont az önkormányzat ismét köztulajdonba, azon belül is önkormányzati tulajdonba vonja azzal, hogy az alapítói jogokat átveszi az egykori Csepel Művek még fennálló utódvállalataitól.

A döntés végleges formába öntése elvileg a csepeli képviselőtestület csütörtöki, reggel 8 órakor kezdődő nyílt ülésén születne meg. A Csepel.info ugyanakkor úgy értesült, hogy ezt a döntést egy 220, javarészt offshore vállalatból álló cégbirodalom mindenképpen meg kívánja akadályozni. Úgy tudjuk, ugyanaz az offshore-cégcsoport áll a háttérben, amelyiknek korábban Podolák György MSZP-s országgyűlési képviselő segítségével átjátszották a Csepel SC Alapítványt, és amelyik ezek után a sportlétesítmények helyére plázákat és lakóparkot tervezett.

A Csepel.info úgy tudja, hogy az egykori, állami tulajdonú Csepel Művekhez két igen jelentős közcélú létesítmény, a városközpontban, nagy területen helyet foglaló Csepel SC komplexuma valamint a Munkásotthon szintén értékes, színháztermet és könyvtárat, klubszobákat, tánctermeket magába foglaló kulturális komplexuma tartozott. A rendszerváltás idején az alapítvány tulajdonjoga az utódvállalatokra szállt át.

Az alapítványok hosszú ideig a szocialista önkormányzat felügyelete és támogatása alatt tevékenykedtek: a Csepel SC Podolák György MSZP-s országgyűlési képviselő, a Munkásotthon pedig Avarkeszi Dezső MSZP-s képviselő és igazságügyi államtitkár szoros felügyelete alatt működött. A Csepel SC-t vélhetően Podolák György és a csepeli MSZP-s vezetés aktív közreműködése mellett azonban 2005-ben – papíron teljesen ingyen – átjátszották egy offshore-hátterű vállalatcsoportnak.

Ez a cégcsoport azonban már nem virágzó sportéletet képzelt el a Csepel központjában álló, rendkívül értékes ingatlankomplexum helyére. „Fejlesztési koncepciójuk” szerint főként plázák, lakópark és idősek otthona épült volna fel a Csepel SC területén. Ezt a helyi MSZP-s vezetés is támogatta, és csaknem el is kezdődött a stadion bontása, ha annak idején nem akadályozza meg azt Németh Szilárd Fidesz-KDNP-s csepeli sporttanácsnok. Ugyanez a cégcsoport állt annak az elképzelésnek is a hátterében, amely többek között egy mega-bordélyház és vigalmi negyed tervét vázolta fel az egykori Ruhaipari Gép- és Kerékpárgyártó Vállalat (RUGÉV) csarnoknak
a helyére. Az országos felháborodás után vigalmi negyed helyett kerékpár-pláza építéséről döntöttek, amely azonban nem épült meg.

A Csepel SC beépítésért indult harc most döntetlenen áll. Az offshore-cégek nem kaptak lehetőséget a sportlétesítmények ledózerolására, ugyanakkor az új, Fideszes önkormányzat se tudta önkormányzati tulajdonba vonni az alapítványt. A Csepel.info úgy tudja, hogy az offshore-birodalom az elmúlt hónapokban a Csepeli Munkásotthon épületegyüttesét próbálta megszerezni. A csütörtöki képviselő-testületi ülésen kiderülhet, hogy milyen eredménnyel, és mely politikai erők támogathatták őket ebben.

Csepel.info

19 hozzászólás “Áll a bál Csepelen, botrány lehet a csütörtöki testületi ülésen” bejegyzésre

  1. Manitu szerint:

    “mely politikai erők támogathatták őket ebben.”

    Na, kitaláljuk? Csak nem azok, akik a Csepel Műveket is kiprivatizálták, akik kijátszották a Csepel SC-t, akik a kettős gyilkosság perében is a vádlottak és a tanúk padján ülnek?

  2. zed szerint:

    Ez spekuláció!

  3. ... szerint:

    zed már csak tudja.

  4. Öreg halász szerint:

    A Takács Krisztián cége mögött melyik cégcsoport áll? Csak nem ugyanaz?

  5. Vátesz szerint:

    Amennyiben az önkormányzat nem tudja megszerezni a Munkásotthon tulajdonjogát, akkor szüntesse meg a támogatást is. Az épületre meg nem kell engedélyezni más irányú hasznosítás lehetőségét. Ugyan mondják már meg a gyáros urak, miért adják köztulajdonba a gyári utakat? Netán azokat nem az önök pénzéből kellene rendbehozni, hiszen mi csepeli lakosok nem járunk azokban az utcákban. Elégedetlen vagyok a jelenlegi vezetéssel, hogy a Podolákok még szabadon járnak-kelnek! Miért nem sikerült még egy szocinak sem elkapni a grabancát? Jár valami viszonzás azért, hogy az mszp-s időkben Németh Szilárd sporttanácsnok lehetett? Parasztvakítás folyik Csepelen?

  6. Édesmézes szerint:

    Tisztelt Csepel.info!
    Sajnálatos módon az itt megjelent cikk tele van súlyos pontatlanságokkal és világosan kiderül, hogy írójának fogalma sincs az alapítványi forma -és ezen belül a Csepeli Munkásotthon Alapítvány- jogi hátteréről, működéséről. Igaz mesélőnk köntörfalazás nélkül leírja az önkormányzat szándékát, miszerint “Csepeli Munkásotthont az önkormányzat ismét köztulajdonba, azon belül is önkormányzati tulajdonba vonja” csakhogy az alapítványi vagyon nem elidegeníthető (még az önkormányzat számára sem!) és működését az alapító okiratban megjelölt célok szerint kell végeznie. A helyzet az, hogy a Munkásotthon pontosan azért tud betölteni meghatározó szerepet Csepel kulturális életében, mert civil, független szervezetként érzékenyen tud reagálni a folyamatosan változó, rendkívül sokféle, a szabadidő hasznos és kellemes eltöltésére irányuló igény kielégítésére. Az alapítvány jelenlegi működése példaértékű, annak ellenére, hogy jó ideje villámok cikáznak, csattognak a feje felett. Az önkormányzat nem ad támogatást, elutasít minden együttműködési szándékot és ezt még megfűszerezi kétértelmű megjegyzésekkel. Tessék mondani kinek jó ez? Bár igaz ami igaz, a csepeli lakosok nem éreznek az egészből semmit, mivel az alapítvány munkatársai időt és fáradtságot nem kímélve dolgoznak minden nehézség ellenére. Hogy kinek miért fontos az alapítói jogok kezelésének átvétele – hatalmi kérdés. Az viszont elgondolkodtató, hogy a művelődési házban EMBEREK dolgoznak, akik szeretik a munkájukat, hiszen csak az magyarázza, hogy ebben a méltatlan, bizonytalan helyzetben is képesek építkezni. Úgy tűnik pont ők azok, akik egyesek nézetei szerint egyáltalán nem számítanak.

  7. pomogács szerint:

    Köszönjük József az értékes hozzászólást.

  8. TI szerint:

    Jól értesült édesmézes!
    Mond már meg légyszíves, hogy kitől független és civil a működtető szervezet. Hát kik a vezetők nem ismered? Hát ne nézzd a közembert ennyire hülyének.
    Egyébként soha nem a dolgozó emberekkel van a probléma, hanem a vezetőkkel.
    Nekik nem kell félteniük a munkahelyüket, mert dolgozókra mindig szükség van, csak az nem mindegy, hogy kik dirigálnak és milyen érdeket szolgálnak ki.
    Tehát szerintem a te állásod foroghat kockán.

  9. kritikus szerint:

    TI !
    ÉDesmézes minden szavával egyet értek ! A Munkásotthon értéket közvetít és mindaz amit csinál, tökéletes, a kultúrát, a szórakozást, a kikapcsolódást segítik elő, mindez fűszerezve színes programokkal.
    Sem a vezetőséggel, sem a dolgozókkal nincs semmi probléma, munkájukat tökéletesen végzik !
    Ha neked bármi problémád van, a vezetéssel akár vagy bármi mással ami a Munkásotthonhoz köthető, akkor írd le KONKRÉTAN mi lenne az ! Ne csak köpködj, tényeket kérnénk !
    Nos?

  10. Öreg halász szerint:

    Édesmézes és a csepeli MSZP ma minden erejükkel azon voltak, hogy ne gyarapodhasson a kerületünk.

    Természetesen minden csepelinek az lenne a legjobb, ha a tulajdonosi és működtetői jogkörök egyértelműek és a csepeli lakosok által ellenőrizhetőek lennének. Az MSZP-nek és a jelenlegi vezetésnek nem ez a véleménye.

    Vajon miért – tehetnénk fel a kérdést. De aki kérdez, az nézze meg válaszul a Csepel SC-t. Na, azért.

  11. TI szerint:

    Kritikus!
    Úgy látom felkértek egy védőbeszédre. Nos az én kérdésem az volt, hogy mitől és kitől független és civil szervezet vezeti a munkásotthont. Ha jól tudom a vezetője mszp-s színekben szokott indulni. Akkor miről beszélsz???

  12. Édesmézes szerint:

    Kedves pomogács!
    Sajnálom, hogy csalódást kell okoznom, ugyanis genetikailag nincs bajuszom, bár igazán megtisztelő a feltételezés!

    Öreg halásznak pedig talán, ha többet járna a Munkásotthonba kikapcsolódni, derűsebb gondolatai lennének. Érzésem szerint Vátesszel és TI -vel sem fogok összefutni a Munkásotthon falai között, pedig szívesen megmutatnám nekik is, hogy Csepel mennyivel gyarapodott az utóbbi években az alapítvány munkájának köszönhetően. Egyébként meg semmi sincs titkosítva az alapítvány működésével kapcsolatban.
    Ti-nek még annyit üzennék, ha az állásomat elveszíteném tényleg sajnálnám, ugyanis megdolgoztam érte (ami örömmel töltött el), lentről építkeztem felfelé, hátszél és mindenféle “mágikus” erők támogatása nélkül és erre még büszke is vagyok!

  13. Vátesz szerint:

    Édesmézes! Nekem nincs bajom a Munkásotthon vezetésével, van akit nagyra is becsülök, viszont jogosnak tartom, hogy az alapítói jogok elkerüljenek a gyári vállalatoktól. Én dolgoztam a Csőgyárban, s a kutyámat nem bíznám rájuk, az érdekük úgy kívánja, akkor a Munkásotthont is átjátszák valamilyen off-shore cégnek, mint tették a Csepel SC-vel. Tőlem müködhet a Munkásotthon továbbra is alapítványi formában, ha biztosítva van a csepeli lakosság, hogy az ingatlan nem kerül az ebek harmincadjára!

  14. Öreg halász szerint:

    Édesmézes: te láttad mi történt a Csepel SC-vel? Nem? Komolyan? Biztos, hogy nem? Nem itt élsz?

    Mert mire mész azzal, ha a Csepel SC remek klub volt, ha már csak volt, és a tulajdonosok plázát meg lakóparkot akarnak ott sport helyett? Te is azt akarod majd elmondani, hogy milyen jó volt a Munkásotthon, amíg nem csináltak offshore-cégek belőle irodaházat? Az neked a jobb? Mert az MSZP nem akarta köztulajdonba visszavenni, nekik mindegy mi lesz a Munkásotthonból.

    Esetleg téged is lefizetett valaki?

  15. TI szerint:

    Édesmézes: Nem gondolod komolyan, hogy a vörös hátszél (és egyebek) nélkül ennyi időt tölthettél volna egy helyen csak a két szép szemedért. Egyszer legyél már őszinte, legalább magadnak.

  16. Sobri szerint:

    Kedves Édesmézes!

    Ne törődj a téged ért cinikus megnyilvánulásokkal.
    Ezeknek az elnarancsosodott csinovnyikoknak a “Barátok közt”, a “Tahó Világ” és németh szilárd jelenti a szellemi kielégülést. Nekik ez az etalon! Valószínűleg az életük, csakúgy mint a munkájuk, hivatásuk szürke, örömöktől mentes. Nem tudnak felnőni semmilyen feladathoz, – tulajdonképpen hívhatnánk őket társadalmi mellékterméknek is. Ennek ellenére ŐK mindig tudják mit kellene tenni bizonyos helyzetekbe! Itt névtelenül, anonim próbálják saját félresiklott életüket felfelé tolni a társadalmi ranglétrán. Itt ők a császárok, a komment királyok :). Szóval ne süllyedj az ő szintjükre.
    És végül inkább egy offshore lovag vigyen neked piros rózsát, mint németh és csatlósai koncként zabálják fel a Munkásotthon 90 évének hozományát!

  17. Manitu szerint:

    Hát igen. Inkább vesszen minden, lopják el, de ne legyen köztulajdonban, mert most éppen fideszes az önkormányzat. Ez bizony az MSZP.

  18. Démosz szerint:

    Bűncselekmény útján, orvgazdaként szereztek tulajdonjogot.Semmisé kell tenni a szerződéseket és megkezdeni a letartoztatásokat!
    Vagy újra gyilkolnának az elvtársak?Emiatt senki nem mer hatékonyan fellépni ellenük?

Itt lehet hozzászólni !