MTI, Nb3.hu, Csepel.info
A Csepel FC helyzete is javulhat a költségek csökkenésével (fotó egy korábbi mérkőzésről)
A látványsportokat segítő társasági adókedvezmény várható bevezetésével az amatőr labdarúgásban drasztikusan csökkenhetnek a klubokat terhelő versenyeztetési költségek.
Roskó Zoltán, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) operatív igazgatója az MTI-nek adott pénteki interjújában elmondta: az NB III-ban, valamint a megyei bajnokságban induló egyesületeknél ősztől akár egyötödére leapadhatnak az MLSZ-nek fizetendő díjak, éppen ezért a bajnokságban való indulásra buzdít minden csapatot.
Hozzátette: a jogszabályok júliusi hatálybalépését követő 60 napon belül juthat hozzá az MLSZ ahhoz a támogatáshoz, amelynek terhére a versenykiírásban meghatározott díjak jelentős részét elengedi a klubok felé. A forgatókönyv szerint a versenyeztetési kiadások (játékvezetői díj) szeptemberben esedékes első részleténél már a csökkentett díjakat kell fizetni az egyesületeknek, sőt a díjcsökkentés visszamenőleges hatályú lesz és a már befizetett nevezési díjakra is kiterjed majd.
Az MLSZ elnöksége már májusi határozatában elkötelezte magát a díjcsökkentés mellett. A szövetség szerint a költségcsökkentés jelentősen hozzájárulhat ahhoz a hosszú távú célhoz, hogy az igazolt játékosok száma a jelenlegi 100 ezerről ennek duplájára emelkedjen.
Roskó Zoltán hozzátette: az egyesületek, csapatok száma az elmúlt években folyamatosan csökkent, ám ezzel a drasztikus változással szeretnék megállítani, három éven belül pedig a visszájára fordítani a folyamatot. Számítások szerint ezzel a lépéssel az MLSZ összességében közel 1,5 milliárd forintos kiadást vállal át az érintett kluboktól.
Az amatőr kluboknak július 8-ig kell leadniuk nevezésüket a soron következő szezonra.
Az első négy hónapban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 211 216 forint volt. Ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóknak 216 597, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóknak pedig 200 414 forint volt a bruttó átlagjövedelmük – áll a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb jelentésében.
És mennyit keresnek ezek a színvonaltalan focisták?
Az alacsonyabb osztályú, amatőr csapatokban focizók jellemzően munka mellett, saját költségükre fociznak. Hogy mennyit keresnek, az attól függ, hogy hol és mit dolgoznak. Tudod, van köztük a közmunkástól a kőművesen át a mérnökig és az orvosig bezárólag mindenféle ember. 😉
Balla nem tudja mi az a munka (soha nem dolgozott).
Nem kell irigynek lenni.
Már alig várom, hogy a gombamód szaporodó fidesz-munkahelyek valamelyikén dolgozhassak. (Várhatok még egy pár évig.)