Mandiner, HVG, Csepel.info
Megkapta a végleges fennmaradási engedélyt a XII. kerületi Turul-emlékmű, melynek ügye 2005 óta húzódik.
„Néhány nappal ezelőtt kaptuk meg a határozatot, miszerint végleges fennmaradási engedélyt kapott a kerületi Turul emlékmű” – számolt be a döntésről blogjában Váczi János, XII. kerületi alpolgármester. A politikus emlékeztet, hogy a szobor ügye 2005 óta húzódik. A főváros akkori vezetése ugyanis nem járult hozzá az emlékműhöz, annak ellenére sem, hogy a kerület megszerezte a szükséges engedélyeket.
Váczi János emlékeztetett, hogy azóta változtak a vonatkozó törvények is, hiszen most már a kerületek maguk dönthetnek arról, hogy milyen emlékműveket szeretnének saját közterületeiken – írja blogjában az alpolgármester.
A turulszobor ügye hat éven át húzódott és azután került a Fővárosi Bíróság elé, hogy a XII. kerületi önkormányzat felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a közigazgatási hivatali határozat ellen. A közigazgatási hivatal szerint a 2005 októberében felavatott szobor elhelyezése jogsértő, mert nem járult hozzá a fővárosi közgyűlés. A Fővárosi Bíróság azonban tavaly júliusban megsemmisítette a közigazgatási hivatal határozatát, így fennmaradhat a szobor.
Váczi szerint politikai támadás történt a Demszky Gábor vezette fővárosi vezetés részéről. Az alpolgármester megemlíti, hogy a vonatkozó törvények változása miatt ma már a budapesti kerületek maguk dönthetnek arról, hogy milyen emlékművet szeretnének a saját közterületeikre állítani. Az ún. hatásköri törvénynek a módosítását éppen Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármestere kezdeményezte a 2010-es kormányváltást követő első lépések egyikeként.
Helyes.
Egy értelmetlen és fölösleges veszekedés volt mert mióta az a Turul szobor ott állt azóta ott gyönyörű tiszta volt a tér. Előtte mocskos elhanyagolt volt az a tér most nem!
“szép turulmadár, óóóó mondd merre vagy”