Bandaháborúk tanulságaiból okulhatnak a magyar rendőrök

Origo

Egy guatemalai férfit visznek el az amerikai rendőrök (illusztráció)

Kiélezett etnikai konfliktusokon edződött és azok megoldására alaposan felkészített amerikai előadóktól tanulhatják meg a magyar rendőrök, hogyan kell kezelni a gyöngyöspataihoz hasonló feszültségeket.

Bár a magyar rendőrtisztek is tanulnak roma népismeretet, az Egyesült Államokban a kormány külön békéltető szervezetet működtet, amely megpróbálja kiszúrni és csírájában elfojtani az etnikai konfliktusokat.

2006-ban és 2007-ben számos halálos áldozattal járó bandaháborúk törtek ki Los Angeles latin és fekete csoportjai között, 2007-ben a gyilkosságok 58 százalékát az egy-egy utcát, városrészt uraló bandatagok követték el. A szembenállás odáig fajult, hogy a bandák egyszerű járókelőket gyilkolásztak, ha úgy érezték, hogy a másik kisebbséghez tartoznak. A bandák közötti, Los Angelesben nem szokatlan harcok egy idő után etnikai színezetet is kaptak, amikor a Latino 204th Street nevű latin banda egyik tagja a nyílt utcán agyonlőtt egy 14 éves lányt pusztán azért, mert fekete volt (részleteket itt olvashat erről, itt pedig elolvashat egy helyszíni riportot).

A lány halála után a helyzet robbanásig feszült a bandák által uralt utcákban, ezért a rendőrség az amerikai igazságügyi minisztérium “békefenntartó” szervezete, a Community Relations Service (CRS) segítségét kérte. Az 1964 óta létező szervezetnek az a feladata, hogy ha valahol etnikai konfliktusok ütik fel a fejüket, vagy félő, hogy komolyabb feszültségekbe torkollnak, akkor a helyszínen segítsen elsimítani az ellentéteket. 2007-es éves beszámolója szerint “ez az esemény nagyszabású etnikai konfliktusokhoz vezethetett volna, ha az ellentétek tovább terjednek”.

Pintér Sándor és az amerikai nagykövet, Eleni Tsakopoulos Kounalakis Gyöngyöspatán

A Los Angeles-i rendőrség az elharapózó erőszak ellen külön akciótervet dolgozott ki, a rendőrfőnök közös munkacsoportba hozta össze a Los Angeles-i rendőrséget, a helyi seriff hivatalát, ügyészeket és az FBI-t. A CRS néhány héttel a gyilkosság után összehozott egy munkacsoportot az összes érintett hivatal és hatóság képviselőiből. Felkészítettek olyan embereket, akik megpróbáltak tűzszünetet kieszközölni a rivális bandák között. Tárgyalások sorozatát folytatták le helyi szervezetekkel és rendőrökkel, és az érintett helyi latin és fekete lakosság képviselőit is bevonta a beszélgetésekbe. Ennek és a megtöbbszörözött rendőri jelenlétnek köszönhetően a feszültség enyhült – írta a CRS.

Valószínűleg elő fognak kerülni az elmúlt évek Los Angeles-i bandaháborúinak rendőri tapasztalatai is azon a budapesti képzésen, amelyet amerikai trénerek tartanak majd magyar rendőröknek, hogy segítsék a gyöngyöspataihoz hasonló feszült helyzetek kezelését – mondta az [origo]-nak Szabó Kovács Judit nyugalmazott rendőrtiszt, aki Fulbright-ösztöndíjasként egy éven át Kaliforniában kutatott, ottani nyomozók között.

Gyöngyöspatán segíthet a kultúrák közötti kommunikáció

A képzést az amerikai nagykövetség szervezi meg június 27-28-án, miután a nagykövet, Eleni Tsakopoulos Kounalakis amerikai rendvédelmi oktatótisztek Magyarországra hívását ígérte meg. Kounalakis a múlt pénteken járt Gyöngyöspatán Pintér Sándor belügyminiszter társaságában, ahol a látogatók szeme láttára keveredtek vitába egymással a gyöngyöspataiak. A veszekedők kölcsönösen egymást vádolták azzal, hogy nem tartják be az együttélés szabályait. A nagykövet ezután sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy szerinte hasznos lehet, ha amerikai trénerek megosztják a magyarokkal “a multikulturális környezetben szerzett tapasztalataikat”.

A tréning részleteit még nem dolgozták ki, de az biztos, hogy két amerikai rendvédelmi szakember érkezik Magyarországra. A képzésen arról lesz szó, hogy milyen módszerekkel kell fellépnie a rendőrségnek olyan területen, ahol “kultúrák közötti kommunikációra van szükség és ahol kiélezettek az etnikai konfliktusok”. A nagykövetség nem közölte, hogy az amerikai szakemberek honnan érkeznek és milyen különleges módszerekről beszélnek majd, amelyek Magyarországon is alkalmazhatók. A szervezésben szintén részt vevő magyar Belügyminisztériumnál pedig egyelőre csak annyit tudnak, hogy a továbbképzésre meghívót kapott a gyöngyöspatai általános iskola igazgatója is.

A Los Angeles-i rendőrség tagjait tájékoztatják a bandák elleni akcióterv részleteiről (2007)

Szabó Kovács szerint – aki a California Gangs Investigators Associationnél tanult, és utóbb itthon előadást is tartott az amerikai rendőrképzésről – az amerikaiak megtaníthatják például a magyaroknak, hogy hogyan szerveződnek az etnikai alapon álló, bűnöző életvitelt folytató csoportok és hogyan lehet őket ártalmatlanítani. Abban is óriási tapasztalatuk van, hogyan lehet a roma lakosságon belül csökkenteni az ilyen csoportok által okozott ártalmakat, hiszen a cigányok is szenvednek a bűnözőktől, nem csak a többségi társadalom – mondta Szabó.

A kutató szerint minden amerikai rendőrakadémián kiemelten kezelik a kultúrák közötti kommunikáció ügyét, illetve odafigyelnek rá, hogy a rendőröknek hogyan kell fellépniük kisebbségek tagjaival szemben. “Náluk adott a multikulturális együttélés problémája, ezért az része az általános rendőrképzésnek” – mondta. Szerinte nem csak a több évtizedes tapasztalat miatt jelent majd hasznos segítséget a képzés, hanem azért is, mert az amerikaiak “nyíltan szembenéznek az általuk elkövetett hibákkal”, és azokból próbálnak tanulni.

A Rendőrtiszti Főiskolán (RTF) 1999 óta foglalkoznak a kisebbségi kérdéssel – mondta az [origo]-nak Sárkány István, az RTF rektora. A szociológia tantárgy keretében a hallgatóknak “roma népismeretet” tanítanak, ha pedig megtehetik, akkor cigány vezetőket hívnak el az órákra. Az etnikai konfliktusok kezelése a pszichológia tantárgyhoz tartozik – mondta, hozzátéve, hogy mivel ezt “nehéz tantermi körülmények között csinálni”, előfordult már, hogy különféle helyszínekre “tanulmányi kirándulásokat” tartottak. Sárkány szerint biztos, hogy a kisebbségi kérdésekről a rendészeti szakközépiskolákban is szó van, az intézmények nem engedhetik meg maguknak, hogy ne foglalkozzanak ezzel a témával.

Így beszélgess egy arabbal – kisokos rendőröknek

Az amerikai CRS honlapján elérhető több kisokos a kultúrák közötti feszültségek kezeléséről (itt például húsz jó tanácsot szedtek össze arról, hogyan lehet idejében kiszúrni az etnikai konfliktusokat), de készítettek egy oktatófilmet is arról, hogy egy amerikai rendőr hogyan kommunikáljon hatékonyan például egy arabbal. A muszlim bevándorlók gyakran azért bizalmatlanok a rendőrséggel szemben, mert saját országukban a hatóságok sokszor erőszakosan lépnek fel civilekkel szemben is – derül ki a filmből.

Egy másik anyagában a CRS részletes tanácsokat ad arra, hogy a rendőröknek mit kell tenniük, ha egy kisebbség tagjával szemben fegyvert kell használni és emiatt feszültség alakul ki. A rendőrség által alkalmazott erőszak igazságosságát a legkönnyebben ugyanis azokban a közösségekben kérdőjelezik meg, amelyek nem bíznak a hatóságban. A közösség biztonsága és békéje csak akkor tartható fenn, ha a rendőrség és a lakosság összefog egymással – írja 40 évnyi tapasztalatra hivatkozva a CRS.

Az amerikai rendőröket tanítják az etnkai konfliktusok kezelésére (a képen egy Izrael-párti és Izrael-ellenes tüntetőt választ szét egy rendőr)

Amennyiben egy rendőr lelőtt egy kisebbségi csoporthoz tartozó embert, a legfontosabb, hogy minél előbb a helyszínre érkezzen egy magas rangú tiszt, aki szóba áll a bámészkodókkal, a szemtanúkkal és a rokonokkal. Válaszoljon minden kérdésre, mondja el sokszor, hogy a helyzetet kezelik, és a körülményeket alaposan kivizsgálják, és hagyja meg a telefonszámát, hogy később is megtalálják a helyiek, ha kell – tanácsolja a CRS. Mielőbb objektív és közérthető közleményt kell kiadni a sajtó számára, hogy az ne a pletykákra és a szemtanúk elmondására alapozva közölje a híreit. Minél több alkalmat kell arra biztosítani, hogy a hatóságok és a lakosság képviselői, illetve a hozzátartozók találkozzanak egymással, és rendszeresen értesíteni kell őket az ügy kivizsgálásának állásáról – többek között ilyen tanácsokat ad a CRS, amely szerint ilyen esetekben a konfliktusok mélyére is le kell ásni, és arra megpróbálni megoldást kínálni, mert gyakran ezek adják a “frusztráció gyökerét”.

Az amerikai CRS-hez hasonló, a feszültségek kiéleződésének megelőzését célzó szervezet létrehozásának ötletét már Pintér Sándor belügyminiszter is felvetette. Márciusban készült el a miniszter akcióterve, a félkatonai szervek Heves és Borsod megyei első fellépését követően. A kríziscsoportok csak akkor alakulnának meg, amikor szükség van rájuk, azaz nem egy állandó apparátussal rendelkező szervként működnének. Minderről bővebben itt és itt olvashat.

Nem először vetődik fel Magyarországon, hogy az amerikaiaktól lehet tanulni, ha etnikai problémákról van szó. 2009-ben Bajnai Gordon akkori miniszterelnök a roma integrációs programhoz kért amerikai segítséget, és egy szenátortól amerikai szakértők Magyarországra utazását kérte, mert szerinte “a roma és az amerikai fekete kisebbség integrációja hasonlít egymásra, Magyarországnak ezért szüksége van az Amerikában ezen a téren felhalmozódott tudásra”. Később nyilvánosságra került, hogy a harlemi fekete gyerekek boldogulását saját módszerével segítő Geoffrey Canada, a Remény Akadémiájának vezetője segíthet Magyarországnak a program átültetésében. (Erről itt olvashat bővebben.) A cigány gyerekek felzárkóztatása ezzel a módszerrel egyelőre nem kezdődött meg, de Soros György amerikai milliárdos tavaly jelezte, hogy kész nagy összeggel támogatni egy ilyen projektet. Az [origo] megkereste a Remény Akadémiájának sajtófelelősét, Marty Lippet, aki azonban péntekig nem válaszolt kérdéseinkre.

origo.hu

25 hozzászólás “Bandaháborúk tanulságaiból okulhatnak a magyar rendőrök” bejegyzésre

  1. Tarjányi László szerint:

    Nehogy már a nyúl vigye a puskát! A dolgos, békés magyarok alkalmazkodjanak a naplopó, erőszakos romákhoz? Köszönöm, nem! Volt több évszázaduk a cigányoknak, hogy alkalmazkodjanak a többségi lakossághoz, a többi nemzetiség vajon miért tette meg, nem is szólva a beolvadt kun, jász, avar, hun, úz, besenyő, stb. népességről.

  2. Gordon szerint:

    Nyugi.

  3. Tarjányi László szerint:

    Íme a vádirat: análisan is megerőszakolta a szobalányt az IMF Polanskija

    Dominique Strauss-Kahn a New York-i szállodaszobában megfogdosta a szobalány melleit, erőszakkal megpróbálta lehúzni a bugyiját, és kétszer is arra kényszerítette, hogy vegye a szájába a nemi szervét – derül ki az IMF vezérigazgatója elleni rövid vádiratból, amely aránylag részletesen taglalja, mi történt a Sofitel lakosztályában.
    Steven Lane nyomozó tanúként arról számolt be, hogy Dominique Strauss-Kahn szombat délben a 44. utcán álló szállodában bezárta az ajtót, és nem hagyta kimenni a a szobalányt a szobából. Ezután hozzájárulása nélkül megragadta a melleit, megpróbálta lehúzni a nő fehérneműjét és erőszakosan fogdosni kezdte a sértett vagináját – olvasható a New York-i bíróság elé került vádiratban.
    Az IMF vezérigazgatója kétszer is arra kényszerítette a szobalányt, hogy vegye szájába a péniszét – tette még hozzá a dokumentum, amely szerint Strauss-Kahn nemcsak orális, hanem anális szexre is kényszerítette a hotel alkalmazottját. A nyilvánosságra hozott dokumentum két rendbeli szexuális bűncselekménnyel, egy rendbeli nemi erőszak kísérlettel, két rendbeli szexuális visszaéléssel, egy rendbeli erőszakos törvénytelen fogva tartással és egy rendbeli szexuális zaklatással vádolja az IMF vezérigazgatóját.

  4. grün szerint:

    “Egyesült Államokban a kormány külön békéltető szervezetet működtet, amely megpróbálja kiszúrni és csírájában elfojtani az etnikai konfliktusokat”
    Nálunk pedig a zemberek szemét próbálják kiszúrni azzal, hogy kiszűrik és kezelik a konfliktusokat?!

  5. aggódó szerint:

    Tarjányi úr! A történet véget ért. Akik a pacákot partvonalon kívül akarták látni, elégedetten dőlhetnek hátra.
    Talált, süllyedt.
    várható volt, hogy kiengedik, mert a pénz beszél.
    Az meg van neki, hála a “megmentett” országoknak.

  6. meghát.... szerint:

    Mindenki a saját portáján sepregessen! (amerikai, “mindent tudó” faszkalapok) Minden fehér magyar tudja,hogy hogyan oldhatók meg az etnikai feszültségek….. Csak a cigány,zsidó védő zorbánék, gyurcsmányék nem! Munkába való visszavezetési technikák???? HA-HA-HA! Kommunikálni, értelmes dialógust folytatni egy cigánnyal ? Az okok megszüntetésével kellene kezdeni, nem eljutni a konfliktusig!

  7. panelproli szerint:

    Ha jól emlékszem a móri bankrablás után is jött a nagy, híres FBI, azóta látjuk mit ért a szakmai tapasztalatuk….

  8. Gordon szerint:

    Az utóbbi két hsz marhaság.

  9. földhözragadva szerint:

    Az utóbbi két hsz marhaság…:)

  10. nagyapó szerint:

    Mindig kapjuk a nagy maflásokat a művelt nyugattól a tolerancia, a kisebbségvédelem, stb. ügyében. Azután kiderül, hogy a franciáknál milyen balhét okoznak a zarabok(grün f9gyeljen), a toleráns hollandoknál a négerek, stb. Ezután jönnek hozzánk oktatni a jenkik, hozzánk ahol nem volt rabszolgaság, hozzánk ahol nem volt faji megkülönböztetés, hozzánk ahol nem volt olyan, hogy országon kívüli börtönökben kínozzák a gyanúsítottakat.
    De a roma, liberális elkötelezettségűek elgondolkozhatnak azon, hogy a cseh, szlovák gettósítás (fallal elválasztás) e a jó megoldás?

  11. meghát.... szerint:

    T. nagyapó! Te mélyebben nyomtam a pennádat a tintába,mint én, egyet értek veled. ( Már többször kifejtettem a véleményemet az ilyen jellegű problémákkal kapcsolatosan,és feleslegesnek tartottam az ismétléseket.)

  12. meghát.... szerint:

    T. Gordon ! Egy kicsit bővebben,ha lehetne! Miért is marhaság??????????????????? Amúgy sértő a blog, cím kezdése : “Bandaháborúk tanulságaiból….” A cigányokat lebandázhatja, de engem a fehér magyar embert ne ! Összemosni az amerikai bandaháborúkat ( általában droggal összefüggő esetek) ,a többségi magyar, ill. a kisebbségben lévő etnikumhoz tartozó cigányság együttélési problémáival ?…!!!!

  13. hun szerint:

    Az USA-ban a négerek egyenjogúsítása abban az időben történt, amikor az állam gazdasági téren a csúcson volt. Ez a művelet (mely különben nem volt sikeres) iszonyatos összegeket emésztett fel, de ezt a társadalom akkor még nem érzékelte, mert általánosnak volt nevezhető a jólét. Ha egy munkaadó, különösen az állami felügyelet alatt álló cégek esetében (hadiipar) egy négert munkást vett fel, akkor csak a munkabérének a felét kellett fizetnie, a másik felét az állam fizette. Az oktatásban nem csak a költséges iskolabusz-rendszert vezették be, hanem a magasabb szintű oktatási intézményekben a négerek tandíját teljes mértékben fizették. És ez a támogatás minden szinten (lakás, egészségügy, stb.) megtörtént. Ugyancsak óriási összegekbe került a nyílt és a rejtett propaganda is, a filmek, újságok, könyvek, hanglemezek kiadóin, gyártóin keresztül a társadalomra kényszerített szellemiség terjesztése céljából.

    Az USA gazdasági hanyatlásának az egyik kiváltó oka ez a hatalmas és elfecsérelt pénzügyi és szellemi energiaveszteség volt. A kezdeti időben ez a művelet ugyan sikeresnek tűnt, de ennek az egyetlen oka az volt, hogy a viszonylagos általános jólét kielégítette a polgárokat, és nem foglalkoztak a négerek dolgaival. A teljesen lerobbant néger-gettók mintha nem is lettek volna, a növekvő bűnözési hullám nem volt publikus téma. Mióta az USA-ban érzékelhető a gazdasági hanyatlás, újra kiéleződnek a faji kérdések, és már nem csak a szegényebb térségekben, hanem általánosságban.

    Ezekből a tényekből egyetlen következtetés vonható le: csak ott és akkor van halvány remény egy idegen népcsoport (faj) integrálására, ahol rendelkezésre áll a megfelelő pénzügyi háttér és a lakosság életszínvonala magas. Ebben az esetben nincs társadalmi feszültség, a média eltusolhatja a gondokat, és valami csekély eredmény is felmutatható. Különösen a pozitív megkülönböztetés következtében meggazdagodott idegenek közszereplés vállalása terén.

    Magyarországon egyetlen eleme sincs meg a sikeres integráció végigvitelének. A lakosság teljes mértékben ellenzi a cigányság nagymértékű támogatását, melynek az alap oka az általános elszegényedés. Az állam nem tudja ellátni a kötelező feladatait pénzügyi gondok miatt, mert csődközeli állapotban a gazdaságunk. Ilyen helyzetben, amikor az elvonások minden szektorra már kiterjedtek, a cigányság integrálására képtelen a megfelelő nagyságrendű összeget a kormányzat előteremteni. Nem tízmilliárdokról van szó, hanem több száz milliárdról. Nincsenek meg azok az intézmények sem, melyek ezt a feladatot sikeresen végrehajtanák, ha lenne is anyagi fedezet. A cigányság vezetői és a liberális integrátorok erkölcsi és felkészültségi hiányosságaik miatt képtelenek lennének a legkisebb eredményt is felmutatni. Tudomásul kell vennie mindenkinek, hogy ebből a helyzetből nincs kitörési lehetőség. Viszont a helyzet tovább fog romlani, nincs olyan képesség, mely ezt megakadályozhatná. Nincs már tűrőképesség, remény sincs a gazdaság fellendülésére, a cigányság mentális és egészségügyi állapota a végsőkig leromlik, így válnak alkalmatlanná a nehézségek további elviselésére. De ugyanez a folyamat a többségi nemzet vonatkozásában is.

    A következmény nyilvánvaló. A kormány (a hatalom) kezéből kicsúszik az irányítás, és egy kemény, rendteremtő irányzat kiválva a hatalmi struktúrából, erőszakkal igyekszik fenntartani a rendet, működtetni az országot. Ha ez népi támogatást kap, hosszabb idő után helyreállhat a normális állapot, és a cigányság helyzete is javulhat. Viszont ha ezt a műveletet elutasítja a magyarság, mert a művelet irányítói népszerűtlenek, akár polgárháborús helyzet is kialakulhat. A rendőri-katonai hatalomgyakorlás így egy hiábavaló és a bajokat a végsőkig kiélező kísérletté válik, mert népi támogatás hiányában más nem is lehetne. A cigánykérdés lényegében erről szól, ezt kell valamilyen módon kezelni.

  14. meghát.... szerint:

    T.Hun! Igyekeztél átfogó,mély analízist írni a témához kapcsolódóan. A következő soraid idézete adja a végső konklúziót , mely elgondolkodtató : ” Az USA gazdasági hanyatlásának az egyik kiváltó oka ez a hatalmas és elfecsérelt pénzügyi és szellemi energiaveszteség volt. ” Magyarországnak legalább nem kellett megbirkóznia az egyenjogúsítás problémájával a szocializmusban. Mondhatnám a cigányság egyenjogúbb volt a többségi társadalom tagjaitól! Oly nagymértékű preferenciákat kaptak az államtól, mely bicska nyitogató volt. És bizony az írásodban elhangzó amerikai párhuzamot követve, Magyarországon a szociális háló ernyője alatt élők , akkor még leszarták ,ezeket a kivételezéseket. A cigányság nem élt ezekkel a vissza nem térő lehetőségekkel. Ezért szoktam igen keményen fogalmazni: Akkor most dögöljenek éhen! Ennyi. Az Orbán ,és csapata leszarja a Magyar nép eddigi jogait ,simán hoz alkotmányellenes törvényeket ! Magyarul : Még a dolgozni akaró tisztességes embereket is az éh halál küszöbére tesz! Hát akkor milyen alapon éljen egy mások munkáját kihasználó ,kulturálatlan ,a társadalomba be nem illeszkedő here népcsoport!

  15. Tarjányi László szerint:

    Az 1990-es években az akkori főnökömet bosszantottam vele, jöjjenek csak az idegenek, 2050-ben Európában úgyis emberevés lesz, s mindig a másszínűekkel kezdik!
    Kezdem belátni ez nem egy liberálisbosszantó ötlet, hanem az egyre inkább valószínű jövő. Egyáltalán nem hülyeség, Dél-Koreában egy csoport gyárosokat rabolt el s evett meg, símán osztályharcból! Kérdés: vajon a navajonkik lesznek az elszenvedők vagy mi, vagy az újonnan jöttek? Szokásomhoz híven idelinkelek egy valóságos történetet:
    http://members.chello.hu/kapu/kassainaplo.htm
    Kassai Napló – 1927. január 21.–16. szám
    Borzalmas rablógyilkosság Szepsiben.
    Tizenegy gyilkosságot vallottak be a szepsi-i rabló cigányok.A rablóbanda tagjai bevallották, hogy megfőzték és megették áldozataikat. – Éveken keresztül emberhússal táplálkoztak a szepsi-i cigányok.
    Egyébként meg tisztelt liberálisok, ma a világon, így Európában is kultúrharc (Kulturkampf) van, nem az a lényeg, hogy ki mely rasszhoz tartozik, hanem, hogy melyik kultúrkörhöz! A kultúrák harca folyik az agyakért, ezért nem hajlok én sem semmiféle cigány és zsidó befolyás előtt. Majd akkor fogom be a pofámat, ha valaki bebizonyítja, hogy Árpád körbe volt metélve!
    Lázár meg menjen a francba a haszid zsidóival, Orbán meg csókolózzon a Likuddal, ez az ország akkor is magyar marad, mert mi így akarjuk!!!

  16. grün szerint:

    nagyapó!
    “(grün f9gyeljen)”
    F9gyelek és okulok, nem szégyen a zokosabbtól!

  17. Gordon szerint:

    Az a baj a “hun”, Tarjányi, “Meghát…” féle hangulatkeltőkkel hogy ellenkező előjellel de pont olyanok mint az elhíresült Richald Field, aki az “evakuálásról” röfögött. Ő is hangulatkeltőnek ment oda és a fenti alakok is csak erre képesek.

    Ezért kell egy nyugodt konzervatív erőnek vezetni az országot.

    A “hun” nevűnek meg még egy kicsit jobban el kellene merülnie az USA történelmében.

  18. Tarjányi László szerint:

    Gordon! IZRAEL ADDIG LÉTEZIK, AMÍG AMERIKA NAGYHATALOM! Copyright Tarjányi László.
    Addig a liberálisok meg olvasgassák Lovas István Jobbegyenes című könyvét, amelyben leírja, hogy 1702-ben a fő rabszolgakikötőben, Newportban bejegyzett 208 rabszolgaszállító hajó közül 200-nak zsidó tulajdonosa volt. Továbbá, hogy a tisztelt ültetvényes urak 50-100 millió indiánt irtottak ki, a könyvben idéz egy amerikai szerzőt, aki leírta, hogy az indiánok húsát kiakasztották a verandára, s abból főztek a fekete rabszolgáknak! Ezenkívül érdemes utánna olvasni, miért vannak kevesen a cigányok Nyugat-Európában, azért mert törvényesen irtották őket évszázadokon keresztül, s most ezek a rabszolgatartó, indián és cigányirtó népek nekünk tartanak erkölcsi kioktatást!

  19. Gordon szerint:

    Tarjányi!

    Izrael addig létezik míg megvan a jelenlegi kb. 200 atomtöltetük. 🙂

    Az általad sajnált indiánokkal kb. olyan stílusban bántak el mint az általad sokra tartott német és nem német (pl.: magyar) hazaáruló nemzetiszocialisták az európai zsidósággal.

  20. Tarjányi László szerint:

    Gordon! Észak-Amerika őslakosságát nagyrészt kiirtotta Európa söpredéke, akiket száműztek meg akiket a kikötői kocsmákban fogadtak fel a zsidó rabszolga-hajók kapitányai. Mivel az emberek életének értékét nem illik vitatni, sajnálat illeti meg az indiánokat is, akik a kiirtott zsidók számát 10-20 szorosan felülmúlóan voltak. Továbbá a magyaroknak annyi közük volt a zsidók kiirtásához, hogy a németek által megszállt országként nem volt módjuk megtagadni a munkára való kiszállításukat! Minthogy a németek senkivel nem tudatták, hogy más a szándékuk velük. Franciaország is teljesítette a német kiadatási parancsot, s még sem fasiztázzák le őket!
    Na aztán, hogy is van az a Purim ünnep, amikor évente megünneplik a zsidók 75ezer perzsa legyilkolását? A németek is ünneplik évente a zsidók irtását?
    S mi van a modern kor első nagy népirtásával, az úgynevezett a Nagy Francia Forradalommal, amikor 1Millió keresztényt fejeztek le, s Danton, Marat és Robespierre még egymást is lefejeztették, pedig ugyanabba a szajnaparti zsinagógába jártak imádkozni!
    Csókoltatom Izraelt, maradjanak csak ott ahol vannak, mert itt magyar földet legfeljebb két négyzetmétert kaphatnának, két méter mélyen! Ez vonatkozik minden leendő hódítóra!

  21. GONDOLKODÓ! szerint:

    Hogyan lehetséges az, hogy a “nagy hatalmú bankár stb” ellen, néhány napon belül tudnak az USÁ-ban vádat emelni?
    Ezzel szemben nálunk az egyértelmű bizonyítékok alapján, évekig csűrik, csavarják amíg végül ki nem fordítják az egészet, majd végül magukra maradnak a súlyos bűncselekmények, miközben tettes, az nem létezik?!
    Ekkor “válhat mindenki számára” ismertté, (a tudományos kommunikáció révén), valójában nem is történt semmi!!!! És ezt el is fogadják, a való világot szemlélők.
    No ez a döbbenetes, az egész tűrhetetlen és minősíthetetlen cirkuszból, az adó forintokon átívelve!!!

  22. Királyerdei szerint:

    Gordon!
    Itt van a pontos statisztika!
    Ha nem tetszik,mehetsz a KGB,NKVD,FSB,stb. elé tüntetni a szovjet elvtársak ellen.
    Cím: 1 Dzserdzsinszkij plóstyágy,Mockba.

    http://hu.metapedia.org/wiki/Auschwitzi_statisztika

  23. Gordon szerint:

    Gondolom akit Abda mellett agyonlőttek (és soha meg nem számolt társai) nincs benne a kétes hitelű szovjet és német statisztikákban.

    Pedig nem volt kevésbé magyar mint mi.

    Sőt!

    Talán még tanulhatnánk is tőle valamit.

  24. Gordon szerint:

    “S mi van a modern kor első nagy népirtásával” – írja Tarjányi.

    Okosat akart mondani, de nem sikerült ugyanis még arról is élénk vita folyik hogy az ún. modern kort mikortól kell (kell-e egyáltalán) számítani.

    Vagy hogy létezik-e az ún. “posztmodern”.

    De ne terheljük ezzel Tarjányit…

  25. Tarjányi László szerint:

    Gordon nem szeret zsidóbűnökről beszélni, Slomo Morelről, a híres táborparancsnokról meg főleg nem, aki sajátkezüleg lőtt le 5000 német rabot, s akinek kiadatását kérte Lengyelország háborús bűntett miatt!
    Na aztán, hogy is van az a Purim ünnep, amikor évente megünneplik a zsidók 75ezer perzsa legyilkolását? A németek is ünneplik évente a zsidók irtását?
    S mi van a modern kor első nagy népirtásával, az úgynevezett a Nagy Francia Forradalommal, amikor 1Millió keresztényt fejeztek le, s Danton, Marat és Robespierre még egymást is lefejeztették, pedig ugyanabba a szajnaparti zsinagógába jártak imádkozni!

Itt lehet hozzászólni !