Járatritkítást még fokozatosan sem fogadunk el!

Fidesz-KDNP frakció közlemény

Felszólítjuk Demszky Gábor főpolgármestert, hogy azonnal vonassa vissza a csepelieket továbbra is hátrányosan érintő paraméterkönyvet!

A Fidesz-KDNP csepeli frakciója a jövőben is támogatni fogja a csepeli önkormányzatot abban, hogy kerületünk lakóit ne érhesse kár a BKV járatritkítási tervei miatt. Készek vagyunk arra, hogy továbbra is közösen álljunk ki az inflációt jóval meghaladó áremelések utáni, felfoghatatlan és elfogadhatatlan járatritkítások ellen. Azt azonban elvárjuk Tóth Mihály csepeli polgármestertől és a helyi MSZP-től, hogy a kerületi munkában ellenzékként, és ne ellenségként kezeljék frakciónkat!

A legutóbbi testületi ülésen a Fidesz-KDNP csepeli frakciója kénytelen volt kivonulással tiltakozni az ellen az értelmetlen és káros szocialista gyakorlat ellen, amely szerint minden ésszerű, a csepeliek érdekében készített, szakmailag megalapozott javaslatunkat – kérdés, vita és hozzászólás nélkül – cinikusan, antidemokratikusan és erőből levesznek a testület napirendjéről. Így volt ez most is, a csepeli gyermekek és fiatalok humán papilloma vírus elleni, az önkormányzat által támogatandó védőoltásának ügyében is. Pedig előterjesztésünket orvos-szakmailag a rendelő osztályvezető szülész-nőgyógyász főorvosa is megalapozottnak tartotta, s támogatásáról biztosította. A szakember megdöbbentő adatokkal igazolta a méhnyakrákért 99%-ban felelős vírus elleni oltás szükségességét. De a csepeli MSZP erőfölényével visszaélve, pökhendi módon, mindezt még megvitatni se volt hajlandó!

Tiltakozásunk miatt a Fidesz-KDNP frakció nem vehetett részt annak a határozati javaslatnak az elfogadásában sem, amely megerősítette a frakciók, kezdeményezésünkre még decemberben kiadott közös közleményét, amely elutasítja a BKV járatritkításokat Csepelen. Így a paraméterkönyv tekintetében nem is születhetett egyhangú döntés, mint ahogy az Tóth Mihályék közleményében áll. Egyébként a határozati javaslat ezen a részével frakciónk egyetért, a többivel azonban nem.

Az elfogadott határozat ugyanis azt a megdöbbentő mondatot is tartalmazza, hogy „Budapest lakóinak mindennapi közlekedését befolyásoló, az eddigiekhez képest lényeges változásokat tartalmazó paraméterkönyv bevezetése csak fokozatosan történhet.” Ma már tudjuk, hogy Csepel MSZP-s vezetői miért csempészték be ezt a mondatot az általuk nagyon kemény kiállásnak nevezett határozatba. A BKV ma ugyanis azzal ált elő, hogy két lépésben, fokozatosan lépteti érvénybe a paraméterkönyvet. Az így lelepleződött csepeli „tiltakozásról” világosan kiderült, hogy csak egy, a pártközpontban jól kifundált színjáték forgatókönyvének a része.

A Fidesz-KDNP csepeli frakciója a jelenlegi jegy- és bérletárak mellett abszurdnak tartja a járatcsökkentést. Ezért támogatunk minden javaslatot a járatcsökkentés megakadályozásában, de nem fogadunk el olyan álkompromisszumot, amely a csepelieket hátrányosan érintő intézkedéseket „fokozatosan” vezetné be. Egy megengedhetetlen, rossz és káros döntés ugyanis akkor is megengedhetetlen, rossz és káros döntés marad, ha kettő, három vagy öt lépésben vezetik be.

Németh Szilárd
Frakcióvezető
Fidesz-KDNP frakció

2 hozzászólás “Járatritkítást még fokozatosan sem fogadunk el!” bejegyzésre

  1. Tiborc szerint:

    Kártékony, tetű banda, már rég a süllyesztőben a helyük,http://www.youtube.com/watch?v=ZF7aK1eH7No

Itt lehet hozzászólni !