„Elképesztő az a rombolás, ami Demszky húsz éve alatt történt”

Mno.hu

Pozitívan nyilatkoztak a második Orbán-kormány első száz napjáról az MNO által megkérdezett művészek, szakértők és politikusok a Fidesz pénteki budapesti kampánynyitóján. Abban bíznak, hogy a kormánypárt képes lesz megismételni a tavaszi eredményét, vagy esetleg túlszárnyalni azt október 3-án. A legtöbben a fővárosban szeretnének változást, mivel Demszky munkáját szánalmasnak és értékelhetetlennek tartják.

Rengeteg munka és feladat áll az új kabinet előtt és száz nap alatt a már megindult programok egy jó irányt mutatnak – mondta el az MNO-nak Balázs Péter színművész. Balázs szerint a szándékok megvannak, viszont egy komoly kormányzati munkát nem lehet elsietni. Az önkormányzati választás kapcsán a színházigazgató elmondta, hogy két helyre van elkötelezve, az egyik természetesen Szolnok míg a másik Budapest. Véleménye szerint Szalay Ferenc polgármester irányítása alatt az elmúlt években fellendült a kelet-magyarországi város, egyre több olyan dolog történik ott ami pozitív irányba mutat.

Budapesttel kapcsolatban úgy fogalmazott: örül, hogy Tarlós István számít rá, és felkérte, hogy szerepeljen a kampánycsapatában. Balázs bízik benne, hogy a főváros lakossága mindenféle szimpátiát félretéve megérti, hogy egy komoly ember irányítására van szükség, mert ez így nem mehet tovább. A színművész úgy látja Demszky munkája értékelhetetlen és szánalmas.

Sára Sándor filmrendező úgy látja, hogy nagyon nagy lendülettel kezdett a kormány és bízik benne, hogy ezt tartani tudja. „Mindig optimista voltam, ezért jobb eredményt várok október 3-án mint áprilisban, remélem azt is túl lehet szárnyalni”. A filmrendező az MNO-nak kifejtette, hogy azokban a megyékben, ahol gyengébben szerepelt a Fidesz és a szegényebb vidékeken is elgondolkoztak az emberek az elmúlt időben és bízik benne, hogy a kormánypártot fogják támogatni. A főváros kapcsán Sára elmondta, hogy újra kell gombolni a kabátot, mivel „egyszerűen elképesztő az a romlás és rombolás, ami Demszky húsz éve alatt történt”. Egy élhető fővárosban reménykedem – mutatott rá a filmrendező.

„Látom az akaratot és a lelkesedést”

Szemlélő értelmiségiként vannak olyan dolgok amik jó irányba visznek, látom az akaratot és a lelkesedést – hangsúlyozta M. Kiss Sándor történész. Valójában még nem lehet felmérni az egyes lépések hatásait, de ami itt elindult az arra jogosítja föl az embert, hogy mindenképpen reménykedjen – tette hozzá. M. Kiss szeretné, hogy ismét kétharmados fölénnyel nyerjen a Fidesz, mivel az kell ahhoz, hogy a lendület megmaradjon és végre lehessen hajtani olyan lépéseket, amelyeket helyben sem gátolnak meg.

Ez egy maratoni futás és jóval hamarabb elkezdődött, mint a kormány megalakulása – értékelte az első száz napot Duray Miklós. Fontosnak tartom, hogy a társadalmat leginkább foglalkoztató kérdések vannak napirenden, mint például most a devizahitelesek helyzete – tette hozzá. Duray szerint nem szabad ebben a vitában a bankok oldalára állni. Az új kormány és parlament nemzetben gondolkozik és annak jövőjét csak akkor lehet építeni, ha túllépjük a határok szabta akadályokat – mutatott rá a politikus. A helyhatósági választások a jobboldal sikerét fogják hozni és bízom benne, hogy Budapesten 65 év után újra nemzeti vezetés lesz – hangsúlyozta Duray.

Csepelen is súlyos a szocialista örökség

A kormány a nemzeti ügyek kormánya és arra törekszünk, hogy erre alapozva egy komoly összefogás jöjjön létre – mondta el lapunknak Németh Szilárd, a Fidesz csepeli polgármester-jelöltje. Németh úgy látja, Csepelen is megérett az idő a változásra, mivel az elmúlt 16 évben ugyanazok vezették a városrészt. Hasonlóan az országos tevékenységükhöz ők is hazudoztak és talicskán tolták ki a pénzt – tette hozzá. Németh elmondta, hogy a csepeli önkormányzatnak 7,2 milliárdos hiánya van, ami brutális örökség. A legfontosabb, hogy az embereket be kell vonni a döntésekbe, mivel a szocialisták szó szerint átvágták a csepelieket – hangsúlyozta a politikus. Az esélyekről elmondta, hogy bízik benne, hogy megmaradtak a tavaszi arányok, amikor ő is parlamenti mandátumot szerzett.

Szabolcs Attila, Budafok fideszes polgármestere úgy látja az elmúlt száz napban a közhangulat jelentősen javult, amit szerinte jól bizonyít, hogy korábban nem látott sikerrel zárult a múlt heti bor- és pezsgőfesztivál a városrészben. Nagyon remélem a fővárosban elsöprő jobboldali siker lesz, mert mint egy külső kerület polgármestere nagyon érzem azt az ellentétet, ami a fővárosban a belső és külső részek között fönnáll – tette hozzá. Szabolcs arról is beszélt, hogy nyolc év alatt gyakorlatilag semmilyen kommunikációt nem folytatott a Demszkyvel, ráadásul hasonló tapasztalatokról számoltak be a baloldali kerületvezetők is. „Tarlós István stílusát ismerve bízom benne, hogy ezen a téren óriási változás lesz, mivel a Fidesz főpolgármester-jelöltje kisebbségben is jól tudta irányítani Óbudát”.

Forrás: Mno.hu

Beszámoló a Fidesz kampánynyitójáról:

Orbán: Olyan próbát álltunk ki, amilyet még soha + Videó + Képriport

18 hozzászólás “„Elképesztő az a rombolás, ami Demszky húsz éve alatt történt”” bejegyzésre

  1. cseppetsem szerint:

    A fideszeseknek tetszik a Fidesz. Döbbenetes hír.

  2. pricpracpruc szerint:

    Óriási dolog lesz, ha Tarlós ezentúl kommunikál a polgármesterekkel. A 22 közül legalább 19-20, ugyanis a párttársa lesz. Mi az, hogy kommunikál majd! A Nagyvezír kommunikációs szabályzatának megfelelően, fegyelmezett, jó pártkatonaként hajtva végre majd az utasításokat. Akár jók, akár nem! Mi lenne itt, ha mindenki gondolkodna! Arra itt van a Forradalmi Munkás-(?), de (főleg Paraszt) Kotormány feje. (Még nem koronás fő, de majd lezsírozza a Habsburg Gyurival.)

  3. pricpracpruc szerint:

    Pfú! Most olvastam elmélyültebben a cikket. Ez nem a Magyar Nemzetből való írás! Olyan, mintha a Szabad Népból ollózták volna.

  4. " ?! " szerint:

    Intelem az itt fórumozó MSZP-s agitátorok részére!

    Az elmúlt 16 évben nyújtott nagyon szerény teljesítményetek, de ugyanakkor nagyon sok disznóságotok után arra szólítalak fel benneteket (mint amire Gyurcsány apátok szólította fel Orbán Viktort), hogy fogjátok be a szátokat, és annak örvendezzetek, hogy milyen szépen szaporodik a káderképzőben az MSZP megújuláshoz szükséges és a hagyományaitoknak megfelelő káderutánpótlás?

    Emlékezzetek rá, hogy az MSZP jogelődjeinek, az MSZMP-nek, az MDP-nek és az MKP-nak a vezetőségét hagyományosan mindig börtönviselt káderekből választottátok.

    Néhány év mulva szabadulni fognak Zuschlag János (és társai), a nokia-dobozos Hagyó Miklós (és társai), Hunvald György (és társai), Wieszt János, Deme Gábor (és a még szabadlábon lévő csepeli mszp-s társai), a Főtávos Kovács Lajos, a BKV ügy -, a FŐKERT ügy -, a MALÉV ügy -, a sukorói ingatlan panama -, a kormányzati negyed ügy-, és a még feltárás alatt lévő szocialista mutyi ügyek szereplői.

    Amikor ezek a kipróbált káderek kiszabadulnak a kádernevelőből, akkor ismét visszatérhettek a jogelődjeiteknél alkalmazott szép hagyományhoz, és ismét börtönviselt káderekkel tölthetitek fel a megújuló MSZP vezetését.

    Megválaszthatjátok országos elnöknek Zuschlag, vagy Hunvald, vagy Hagyó, vagy Wieszt elvtársaitokat, aki a börtönben jó néhány évig még minden reggel hitelesen énekelhetik a “Föl, föl Ti rabjai ….” kezdetű indulótokat.

    A Csepeli MSZP elnökének pedig megválaszthatjátok Deme Gábor elvtársatokat aki az általa elkövetett gyilkossággal végződő sikkasztásnak az MSZP-n belüli ismertté válásáig, alelnöki poszton már vezetőtök volt a Csepeli MSZP-ben. (De, hogy legyen választási lehetőségetek, ez a ma még csak 1 főben korlátozott választék is bővülni fog a ma még szabadlábon lévő bűnöző cimboráitokkal.)

    A fent felsorolt, valamint a majd később ismerté váló nevű börtönviselt kádereknek az MSZP-be való visszatérése, és a párt vezetőségébe történő beválasztása után, igazán hozzátok méltó párt lesz a megújult MSZP.

    Kétségtelen, hogy addig még sokszor elénekelhetitek az indulótoknak azt a részét is, hogy”…..senkik vagyunk…”, de azért a fentiek reményében tartsatok ki, mert nagy szükség van egy olyan tisztességes baloldali pártra mint, amilyen a káderképzőből visszatérő elvtársak vezetőkké választása után lesz az MSZP.

    A káderképzésen lévő elvtársak a szabadulásáig legyetek nagyon türelmesek és nagyon szerények! (Utána meg még szerényebbek!)

  5. " ?! " szerint:

    Itt látható az a hagyaték, amelyet Csepelen a nyertes örökölni fog a csepeli MSZP-sektől, valamint Demszkytől és Hagyótól:

    (Összeállítva az MSZP közeli Progresszív Intézet felmérésének, valamint néhány közismert helyi adatnak a figyelembevételével.)

    Új lakások építése évenként a budapesti kerületekben:

    1. helyezett: a XIII. kerület évi 660 lakás építésével,
    19. helyezett: Csepel, évi 130 lakás építésével.
    (Csak a sűrűn beépített belvárosi kerületekben épül kevesebb új lakás évente, mint Csepelen.)

    Ezer lakosra jutó új lakások építése évente:

    1. helyezett: a XIII. kerület, 8,8 lakás/év/ezer fő.
    19. helyezett: Csepel, 1,6 lakás/év/ezer fő. (A budapesti átlag 5,7 lakás/ezer fő.)

    Egy főre jutó adósságállomány Budapesten:

    1. helyezett: a XIII. kerület, 1.682,- Ft/fő !!!!!!,
    19. helyezett: Csepel) 92.160,- Ft/fő. (A polgármesteri jelentés szerint korrigálva.)
    Annak ellenére 55-szöröse a XIII. kerület adósságállománynak, Csepel 1 főre eső adósságállománya, hogy a Csepeli fejlesztések megvalósításához rendelkezésre állt:
    – az észak-csepeli területért kapott 9,3 milliárd Ft rendkívüli bevétel, amelyhez hasonló bevétellel más kerületek nem rendelkeztek,
    – az eladott kb. 8.500 db önkormányzati tulajdonú lakás eladásáért befolyt lakásonként minimum 1 millió Ft, azaz legalább 8,5 milliárd Ft mai áron számolt árbevétel.

    Ezer lakosra jutó vállalkozások száma Budapesten:

    1. helyezett: az V. kerület, 516 vállalkozás/ezer fő,
    23. helyezett: Csepel, 135 vállalkozás/ezer fő.
    (A Progresszív Intézet felmérésének szöveges értékelésében Csepelt negatív példaként konkrétan megemlítik.)

    Ezer főre jutó önkormányzati bérlakás-állomány:
    Csepel az ezer főre jutó kb. 16 önkormányzati bérlakással nem fért bele a fővárosi kerületek 15. helyezésig felsorolt listájába.

    Ezer főre jutó sport támogatás:
    Csepelen ez olyan kevés, hogy azzal nem jutott be az értékelésben felsorolt önkormányzatok közé.

    Helyi közismert tényadatok:

    – Csepel rendelkezik legtöbb földúttal a fővárosi kerületek között.

    – Csepelen hiányzik kb. 45 km szennyvízelvezető közcsatorna.

    – Csepelen hiányzik kb. 100 km elválasztott rendszerű csapadékvíz-elvezető csatorna.

    – A Csepelen összegyűjtött szennyvizek annak ellenére továbbra is tisztítatlanul ömlenek a Dunába, hogy Csepelen helyezték el a más kerületek szennyvizeit befogadó Központi Szennyvíztisztító nevű “szargyárat”, amelynek a létesítési és működtetési költségeihez a csepelieknek is hozzá kell járulni a megemelt szennyvízdíjon keresztül.

    – Csepelnek a választási ígéretek és a kidobott tervezési költségek ellenére nincs rendezett városközpontja.

    – Csepelnek nincs kórháza. (Pedig a csepeli kórház felújítását-, korszerűsítését ígérték.)

    – Csepelnek nincs fedett uszodája. (Pedig 2006-ban a megnyitását 2007-re ígérték.)

    – A Csepelre HÉV-vel érkezőket a Főváros szégyenének nevezhető városkép fogadja a Csepel-Ófalu városrészre történő beérkezéskor.

    – A több ezer állandó lakossal rendelkező kb. 220 hektár területű Csepel-Háros ugyanúgy mezőgazdasági besorolású területként van nyilvántartva, mint 16 évvel ezelőtt, és az ott élők ma is legalább egy évszázaddal elmaradott infrastrukturával rendelkező környezetben élnek, miközben a csatorna hálózat hiánya miatt akaratuk ellenére folyamatosan szennyezik a terület alatti ivóvízbázist, amely a csepelieket is ellátó vízműkutak ivóvíz utánpótlását biztosítja.

    – Elmaradt a megígért két csepeli rendőrőrs létesítése.

    – Egyetlen méter sem épült meg a 16 éve minden önkormányzati választáskor megígért csepeli gerincútból, amely a Kossuth Lajos utca terhelését volna hivatott csökkenteni.

    – Annak ellenére, hogy igen sok csepeli közpénzt ráköltöttek, egyetlen méter sem épült meg a volt Csepel-Művek területére ígért úgynevezett teherforgalmi elkerülőútból.

    Kerületünk október 3 után hivatalba lépő új vezetésének a fent felsorolt elmaradásokat olyan körülmények között kell megszüntetni, hogy még csak nem is üres kasszát, hanem az önkormányzat honlapján közzétett polgármesteri részletes jelentés szerint több mint 7 milliárd (7 ezer millió) Ft adósságot vesznek át az MSZP-s elődeiktől.

  6. " ?! " szerint:

    A Csepeli MSZP hagyatékát képező adósság összetétele a 2010. augusztus 31-én kelt polgármesteri jelentésben közölt adatok figyelembevételével:

    1.) A költségvetési hiány (a II/4. pont szerint) 3 milliárd 808 millió Ft.
    (Feltéve, hogy ezt az összeget az mszp-sek a szeptember 23-i képviselő-testületi ülésen nem emelik 4 milliárd Ft fölé.)

    2.) A Csepeli Önkormányzat tartozása a Fővárosi Önkormányzat felé (a II/3. pont szerint) 1 milliárd 556 millió Ft.

    3.) Az Önkormányzatnak jelenlegi hosszú-lejáratú hiteltartozása (a III/2. pont szerint) 1 milliárd 392 millió Ft.
    (Ennek a hitelnek az érdekessége az, hogy a fennálló hiteltartozás részét képezi az első Orbán-kormánytól a Széchenyi-terv keretében kapott állami támogatással 2002-ben és 2004-ben épített 116 db önkormányzati bérlakás építéséhez önkormányzati önrészként felvett hitel is.
    Ez azt jelenti, hogy fideszes kormány támogatásával megépített önkormányzati bérlakások önkormányzati önrészéhez felvett hitelt is az új (valószínűleg fideszes) önkormányzatnak kell visszafizetni, miközben ennek a 116 lakásnak a megépítésével dicsekedett a Csepeli MSZP már a 2006-os választások előtt is, és jelenleg ezzel dicsekszik a szórólapján Szenteczky János mszp-s polgármester-jelölt is.)

    4.) Az Önkormányzatnak (a III/2. pont szerint) a hosszú és rövidlejáratú hitelek után a 2010. év végén 425 millió Ft kamatot kell fizetni.

    A fentiek együtt összesen 7 milliárd 182 millió Ft olyan kötelezettségeket (adósságot) jelentenek, amelyeket az új önkormányzatnak kell a következő években megfizetni.

  7. " ?! " szerint:

    Tájékoztatás a csepeli mszp-sek költségvetési-hiány növelési szándékáról:

    Tíz nappal a választások előtt, a Képviselő-testület MSZP-s többsége a kerület költségvetési hiányát, a polgármesteri jelentés II/4. pontjában közölt 3 milliárd 808 millió Ft-ról, a szeptember 23-i képviselő-testületi ülés 177. számú előterjesztésének az elfogadásával a jelenleginél is magasabbra szándékozik emelni.

    Az alábbiakban idézem az előterjesztéséhez Halmos Istvánné Városgazdálkodási ágazatvezető által leírt észrevételt:

    “A módosítás eredményeként az önkormányzat költségvetésének hiánya 3,8 milliárd Ft fölé emelkedik.
    Ilyen nagyságú hiány mellett alig tudja az önkormányzat az alapvető feladatainak a finanszírozását megoldani, mivel azok ütemezett folyamatos kiadást jelentenek, a nem kötelező feladatok tekintetében pedig olyan kényszerpályán van az önkormányzat, hogy a kifizetéseknek általában azonnal és egyösszegben kell eleget tenni.
    A javaslat elfogadása esetén a költségvetés hiánya megközelíti a 4 milliárd forintot.”

  8. codec szerint:

    A távozó kerületi vezetés szép ajándékcsomagot hagy utódjára. Büszkén vigyorognak teljesítményükre. Csak azt nem tudom, mekkora arcuk lenne, ha nem a működőképtelenség határán kerülne sor az átadásra.
    Senki se feledje:a következményeket a csepeliek viselik majd el.

  9. grün szerint:

    „Elképesztő az a rombolás, ami Demszky húsz éve alatt történt”
    Bezzeg, nézzétek meg az épülő-szépülő Debrecent!
    Tényleg, jut eszembe, mi lehet otthon, amíg Én itt hintem az igét?!

  10. Lora :) szerint:

    Meg nemcsak Demszky rombolása, hanem a mi rombolásunk is benne van a sorok közt, csak erről senki nem beszél.

    Mi emberek is tehetünk ám arról, hogy így élünk.
    Hogy a cigicsikktől egészen a telefonfülke üvegének a kitöréséig még mi minden undormány van ebben a szép városban…..

    Tegnap végigjártam Budapestet, Budától Pestig – olyan impozáns épületeink vannak, olyan kellemes hangulatban lehet itt Budapesten élni, ha az emberek teljesen kicserélődnének. Sajnos az igazi budapesti már rég itthagyta a várost, és mindenféle vidéki, szabolcsi, baz megyei tanyasi ember, családok jöttek fel ide, na meg bejöttek a szomszédos országból is, hogy majd itt megcsinálják a szerencséjüket, igen ám csak ezek az emberek azt a kultúrát hozták, amit otthon láttak, kevesen tudtak asszimilálódni, és azért most OK Demszky a téma, de ne felejtstük el akkor a legapróbb részletekig lebontani ezt a dolgot, a főváros TÖBB MINT 50% VIDÉKI ILLETVE HATÁRON TÚLI!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    Budapest rohad, ez tény – de egy igazi budapesti ember ezt nem hagyja a szülővárosában, hogy így szétszedjenek mindent körülöttünk.
    Hát azért valahol csak van egy megállj, egy határ hogy na ebből elég.

    DE NINCS!

    Kicsit keményebben fogalmazok, és ez lehet nem fog tetszeni sokaknak, akik ezt olvassák, de ezért vagyunk mi forumozók, hogy kialakuljon egy átlag vélemény a dolgokról.

    Budapest nem lehet politikai kérdés, én akkor is azt mondom.
    Az emberekre kell hatni, a lakosokra, polgárokra hogy ha lakható Budapestet akarunk, akkor arra vigyázni kell, kezdje el mindenki söprögetni a maga kis portáját, a többi jön magától

    Én mindig ezt mondom, lehet érthetetlen, de annyira elegem van abból, hogy amióta megnyerte a Fidesz a választásokat, mindig csak azt hallom, rohadás, rohadás hátán

    Még egyetlen egy olyan hírrel nem találkoztam, amire azt mondanák hogy JÓ lenne
    Megértem, sőt én is áldozata lettem a 8 év MSZP-SZDSZ kormánynak, alaposan – de “megcsináltuk” szlogennel meglett a 2/3-ad, és nincs egy dicséret, egy kis lelkesedés, nincs ösztökélés, csak az hogy ez sz@r, ez sz@r, ez sz@r

    Nem kellene az embereket annyira erről az oldalról sem bedönteni abba a hitbe, hogy jaj most akkor a mi életünk csak a Fideszen múlik –

    EMBEREK! Szabadok vagytok, önálló gondolataitok vannak, szabadon dönthettek, ezt ne felejtsétek el. Ne hagyjátok magatokat, a hírek, infók mindig megvezetnek benneteket, az igazat soha semmiről nem fogjátok megtudni, csak amit akarnak azt tudatják veletek, legyen szó bármiről!!!!!!!

    Budapest számomra NEM POLITIKAI KÉRDÉS, NEKEM A SZÜLŐVÁROSOM, LAKHELYEM, ÉS AZ ÉN PORTÁM KÖRNYÉKÉN MINDEN A LEGNAGYOBB RENDBEN VAN, MERT LAKHATÓ BUDAPESTET AKAR MINDEN NORMÁLIS EMBER.

    Elnézést az eddig megszokott beírások helyett most keményebben kellett úgy érzem reagálnom! Budapest sorsát ne a politika, hanem MI budapestiek döntsük el! Ezt sajnos még kevesen értik miről írok…..

  11. Ditte szerint:

    Kedves Lora! Egyet értek veled, hogy sok minden múlna rajtunk. Azt azonban úgy gondolom, hogy csak központi akarat segítségével lehet élhető várost csinálni. Például hasonló emberek járnak a mi sétáló utcánkban, mint a Művészetek Palotája előtt. A MüPa előtt használható szemetesládák vannak, nemigen dobálják el a szemetet, csikket, szemben a sétáló utcai helyzettel.
    A szemlélet formálásában nagy szerepe van a médiumoknak is, melyek működésére tetszik, nem tetszik, a mindenkori uralkodó politika hatással tud lenni.
    Abban is igazad van, hogy jó példák emlegetésével előbbre jutunk.

  12. grün szerint:

    Lora :)!
    “Budapest sorsát ne a politika, hanem MI budapestiek döntsük el!”

    “Az önkormányzati választások kimenetele a választópolgároknak a kormány eddigi működéséről alkotott véleménye lesz!” (O.V.)
    Nesze neked politikamentesség!

  13. " ?! " szerint:

    Kedves “Lora”!

    A 14:35-kor feltett igen érdekes hozzászólásodhoz van néhány kérdésem és megjegyzésem.

    Írod, hogy “nemcsak Demszky rombolása, hanem a mi rombolásunk is benne van a sorok közt, csak erről senki nem beszél. Mi emberek is tehetünk ám arról, hogy így élünk”.

    Először is visszautasítom, hogy a “mi” használatával a felelősséget azokra is szét terítsd akik nem szoktak rombolni, hanem mindent megtesznek azért, hogy az emberi együttélés normáit mindenki betartsa, továbbá nem szavaztak a korábbi választásokkor azokra akik ezt a helyzetet létrehozták.
    Másodszor felhívom a figyelmedet arra, hogy az elmúlt 20 évben az egyéni szuverenitást a társadalom fölé helyező liberális szemlélet vezetett oda a fővárosban, hogy a főváros társadalma az általad leírt mértékig szétesett.
    Hogy szemetelnek, rongálnak és az emberek nagy része a legcsekélyebb mértékben sem törődik a környezetével.

    Írod, hogy “kellemes hangulatban lehetne itt Budapesten élni, ha az emberek teljesen kicserélődnének.”

    Nem gondolod, hogy ha ezeket az embereket (egyéneket) valakik közösségé szervezik és jó irányba mozgatják, a renitenseket pedig rendre szoktatják (ha kell kényszerítik), akkor nincs szükség az emberek teljes kicserélődésére, amely egyébként is fizikai lehetetlenség?

    Írod, hogy “Budapest rohad. Valahol csak van egy határ hogy na ebből elég. DE NINCS!
    Budapest nem lehet politikai kérdés, én akkor is azt mondom.
    Az emberekre kell hatni, a lakosokra, polgárokra hogy ha lakható Budapestet akarunk, akkor arra vigyázni kell, kezdje el mindenki söprögetni a maga kis portáját, a többi jön magától”.

    Nem halottad azt a mondást, hogy “a fejétől büdösödik a hal”?
    Az hiú remény, hogy az emberek maguktól megváltoznak.
    A társadalmat vezetni kell, és a változáshoz olyan új vezetőkre van szükség akik képesek összefogni és mozgósítani a jószándékú embereket, és ha kell a akkor kényszeríteni a renitenseket.
    Ez pedig kőkemény politikai kérdés.

    Írod, hogy “annyira elegem van abból, hogy amióta megnyerte a Fidesz a választásokat, mindig csak azt hallom, rohadás, rohadás hátán.
    Még egyetlen egy olyan hírrel nem találkoztam, amire azt mondanák hogy JÓ lenne.”

    Te mit tudsz az elmúlt 8 illetve 16 évről olyan jókat elmondani, amelyek semlegesítik azokat az ügyeket amelyekért naponta vesznek őrizetbe újabb és újabb embereket?
    Vagy amely jók elhomályosítják például azokat a hazugságokat és nem teljesített ígéreteket amelyeket a tegnap 21:03-kor feltett hozzászólásomban felsoroltam?
    Vagy amely jók miatt szó nélkül kellene hagyni a Csepeli Önkormányzatnak azt a pénzügyi helyzetét, amelyet a tegnap 22:20-kor és 23:09-kor feltett hozzászólásaimban ismertettem?

    Írod, hogy a “megcsináltuk” szlogennel meglett a 2/3-ad, és nincs egy dicséret, egy kis lelkesedés, nincs ösztökélés, csak az hogy ez sz@r, ez sz@r, ez sz@r.
    Nem kellene az embereket annyira erről az oldalról sem bedönteni abba a hitbe, hogy jaj most akkor a mi életünk csak a Fideszen múlik.”

    Kérdezem, hogy szerinted az önkormányzati választások előtt hátradőlhetünk azért, mert az országgyűlési választásokon meg lett a 2/3-ad?
    Ha szerinted Csepelen nem a kormányzati támogatást élvező Fideszen múlik a változtatás, akkor melyik ellenzéki pártra bíznád Csepel vezetését?
    A kormányzati támogatásra esélytelen MSZP-re, vagy a Jobbikra, vagy a Csepelen is alig létező LMP-re?
    Mit gondolsz hogyan tudnák ezek az ellenzéki pártok felszámolni Csepel elmaradottságát kormányzati támogatás nélkül, ha az MSZP-sek fővárosi és kormányzati támogatással is csak ennyire voltak képesek az elmúlt 16 évben?

    Írod, hogy “Budapest számomra NEM POLITIKAI KÉRDÉS,” továbbá, hogy “Budapest sorsát ne a politika, hanem MI budapestiek döntsük el!”

    Azt én elhiszem, hogy “számodra” Budapest nem politikai kérdés, de Budapest sorsát eddig is és ezután is az a politika fogja eldönteni, amelyik az önkormányzati választáson többségi támogatást kap a választóktól.
    Egyébként meg kik azok az általad említett “MI budapestiek”, ha nem a budapesti választók?

  14. Tóth Mária szerint:

    Még szabadlábon van? NEM CSODÁLKOZOM !

  15. Gordon szerint:

    Lora írja!

    “na meg bejöttek a szomszédos országból is, hogy majd itt megcsinálják a szerencséjüket, igen ám csak ezek az emberek azt a kultúrát hozták, amit otthon láttak, kevesen tudtak asszimilálódni, és azért most OK Demszky a téma, de ne felejtstük el akkor a legapróbb részletekig lebontani ezt a dolgot, a főváros TÖBB MINT 50% VIDÉKI ILLETVE HATÁRON TÚLI!”

    A szomszédos országokból nagyrészt a határon túli magyarok jöttek. Bár a legenda él, hogy itt a legjobb meg legszebb minden, de a valóságban nem nagyon vagyunk vonzóak.

  16. Gordon szerint:

    Egyébként nem volt nagy betelepülési hullám.

    Ezt bizonyítja, hogy az ország lakossága most már 10 millió alatt van.

    Budapestről meg inkább kitelepülés volt.

  17. J szerint:

    “na meg bejöttek a szomszédos országból is, hogy majd itt megcsinálják a szerencséjüket, igen ám csak ezek az emberek azt a kultúrát hozták, amit otthon láttak, kevesen tudtak asszimilálódni, és azért most OK Demszky a téma, de ne felejtstük el akkor a legapróbb részletekig lebontani ezt a dolgot, a főváros TÖBB MINT 50% VIDÉKI ILLETVE HATÁRON TÚLI!”

    Lora gusztustalan, amit sugallsz.

    Ha valóban olyan sok vidéki illetve határon túli ember élne itt Budapesten, akkor a morál nem lenne ilyen alacsonyan. Voltunk kint Erdélyben és egyik kocsi lerobbant. Kb 3 percen belül kint volt az utcán 30 ember, hogy ki mit és hogyan segíthet. Itt Budapesten meg is dögölhetsz a járdán átlépnek rajtad!

  18. Lora :) szerint:

    Jaj, jaj….félrement a téma szélsőségekbe. Nem az erdélyit, és nem a felvidékit szólítom meg, sőt nem is mentem ebbe az irányba, a lényegre próbálok rátapintani, hogy Budapesten több a nem budapesti lassan már, mint a visszamenőkig budapestiek aránya.

    Szándékomban nem áll itt radikális vonalak mentén párhuzamot vonni, bármilyen témában is, elnézést, ha ilyen hangos visszhangja volt a fórumozók közt.

    De pontosan azért vagyunk itt, hogy saját véleményeinkkel fórumozzunk….
    Hmmm….de igazatok van, ilyen élesen sem lehet fogalmazni, még egyszer elnézést!

    Lora 😉

Itt lehet hozzászólni !