Listázhatta a csepeli DK a Munkásotthon dolgozóit

Csepel.info

Pártházként tekintett a Demokratikus Koalíció a Csepeli Munkásotthonra, a dolgozókat pedig listázhatták: legalábbis mindenkiről tudták, mely pártokra szavaznak. Ez is kiderült az elmúlt hetek üzenetváltásaiból.

Ábel Attila, a csepeli önkormányzat alpolgármestere Várkonyi András DK-s képviselő provokatívnak szánt kérdéseire válaszolt. Az alpolgármester aláhúzta: csak korábbi ellenzéki politikusok vannak a Munkásotthon vezetésében, és a decemberben Csepel érdekében lemondott pártképviselők helyére csak szakembereket delegált az önkormányzat. 

 

“A kuratóriumi tagok a lemondásukkor nem a pártok kakaskodását, hanem Csepel érdekeit helyezték szem elé. Tisztelettel meg kell köszönni, meg kell becsülni ezt az elhatározást.”

– emelte ki.

Paál Géza, a csepeli DK elnöke utalt is rá, hogy a Munkásotthon dolgozóiról pontosan tudják kire szavaznak

Csepel alpolgármestere ezen kívül hangsúlyozta:

A kuratóriumban most már nem ellenzéki vagy kormánypárti delegáltak, hanem az önkormányzat által delegált szakemberek dolgoznak. Ha mindenképpen a pártálláson akar rugózni: a Munkásotthon vezetése így is erősen ellenzéki érzelmű, ketten is voltak közülük ellenzéki képviselők, Takács Mónika pedig ellenzéki polgármesterjelölt is volt. Kormánypárti politikusok sem eddig nem voltak, sem most nem kerültek a kuratóriumba.

A decemberi lemondások és a kuratórium szakemberekkel való feltöltése a Csepeli Munkásotthon megújulásának lehet a kezdete:

Tisztelettel kérem, hogy vegyék tudomásul: nem minden a pártérdek és a politika. Nekünk több mint hetvenezer csepeli embert kell képviselnünk, és éppen ők várják el, hogy ez ne pártpolitikai alapon történjen.

A levelet az alábbiakban teljes egészében közöljük:

Tisztelt Várkonyi András Képviselő Úr!

Engedje meg, hogy Borbély Lénárd úrnak, Csepel polgármesterének feltett kérdéseire válaszoljak.

– Miért nem kaptak a képviselők előzetes tájékoztatást a kuratórium személyi összetételében bekövetkezett változásokról, s a Munkásotthonnal kapcsolatos fejlesztési elképzelésekről. Miért a Facebook-on egyik alpolgármestere bejegyzéséből, majd az Ön profilján lehetett csak az új fejleményeket megismerni?  A hivatalos Csepel.hu oldalon miért a nem hivatalos Csepelinfo.  cikke jelenik meg egy ilyen fontos döntésről?

– Pártelnöke, Paál Géza az ellenzék képviselőiként írt a lemondott kuratóriumi tagokról. Lemondásuk hosszú gondolkodás, és minden bizonnyal hosszú belső vívódás következménye volt. Információim szerint a DK-ban már novemberben mindenki tudott erről, ezek szerint Ön kivétel lehetett. A frakciójában rossz lehet az információáramlás. A kuratóriumi tagok a lemondásukkor nem a pártok kakaskodását, hanem Csepel érdekeit helyezték szem elé. Tisztelettel meg kell köszönni, meg kell becsülni ezt az elhatározást.

A megállapodást Borbély Lénárd polgármester úr jelentette be, és Takács Mónika valamint Paál Géza (az Ön pártelnöke) is nyilatkoztak róla. Mivel Magyarországon sajtó és véleményszabadság van, szerintem túlzás azt gondolni, hogy másnak nem lett volna joga a történtekről beszámolni. Bárkinek joga van véleményt formálni vagy cikket írni a történtekről.

– Mi az oka annak, hogy 10 éven keresztül nem részesült a Munkásotthon önkormányzati támogatásban? Mi volt ennek akadálya, illetve a két most lemondott kuratóriumi tag mennyiben akadályozta Csepel kulturális fellegvárának fejlődését, a Munkásotthon normális működését? Lehet-e tudni, hogy ez idáig a Munkásotthon mennyiben, illetve mitől nem volt politikamentes?

A Munkásotthon mindig kapott önkormányzati támogatást, amikor az önkormányzatnak beleszólása volt a kuratórium összetételébe. A Munkásotthon nem lehet pártház, különösképpen törvénytelen, ha pártállás szerint listázzák a munkavállalókat. Paál Géza, a DK elnöke nyíltan írt arról, hogy tudják ki hogyan szavaz a munkavállalók közül. Ez minősíthetetlenül durván sérti a demokrácia szabályait. Arra, hogy a Munkásotthonra a DK pártházként tekintett, szintén Paál Géza nyilatkozatai a bizonyítékok.

– A jövőben engedélyezi-e az önkormányzati vezetés alatt álló kuratórium, hogy a Csepeli Munkásotthonban Magyarországon bejegyzett politikai, civil- és más társadalmi szervezetek helyiséget bérelhessenek? Hogyan történt a Munkásotthon kuratóriuma megüresedett helyeire a kiválasztás, illetve helyesnek tartja-e Polgármester úr, hogy a kuratóriumba egyetlen ellenzéki t nem delegált,  ahogy a Felügyelő Bizottságba is kizárólag az Önkormányzat által kijelöltek kerültek?  És ők kicsodák?    Ez mennyiben biztosítéka az intézmény átláthatóságának és függetlenségének? A jelenlegi helyzetben, amikor az önkormányzati pénzek megvonása sújtja Csepelt is, honnan tud az Önkormányzat pénzügyi forrást biztosítani a Munkásotthon működtetésére, majd felújítására?  Van-e erre már elképzelés, esetleg terv?

Az önkormányzat intézményeinek helyiségeit a megfelelő előírások, szabályok alapján lehet bérelni. Ezt a DK is megtette korábban, amikor éppen nem az Önök által pártháznak tekintett Munkásotthonban tartottak rendezvényeket. A kuratóriumban most már nem ellenzéki vagy kormánypárti delegáltak, hanem az önkormányzat által delegált szakemberek dolgoznak. Ha mindenképpen a pártálláson akar rugózni: a Munkásotthon vezetése így is erősen ellenzéki érzelmű, ketten is voltak közülük ellenzéki képviselők, Takács Mónika pedig ellenzéki polgármesterjelölt is volt. Kormánypárti politikusok sem eddig nem voltak, sem most nem kerültek a kuratóriumba.

Attól rendkívüli a polgármester úr és a Munkásotthon vezetése között megszületett megállapodás, amit pont DK nem akar: a Csepeli Munkásotthon a kerület kulturális életének központja lesz, nem pedig pártok csatatere. A fejlesztésére voltak ígéretek nem csak a főváros részéről, ahonnan sajnos 2024-ig senki semmire sem számíthat a nem balliberális kerületekből. Ezért bízunk abban, hogy lesznek kormányzati fejlesztések, amikre nagyon nagy szükség is volna, miután a színházterem kivételével a hatvanas évek óta nem sok ilyen történt.

Tisztelettel kérem, hogy vegyék tudomásul: nem minden a pártérdek és a politika. Nekünk több mint hetvenezer csepeli embert kell képviselnünk, és éppen ők várják el, hogy ez ne pártpolitikai alapon történjen.

Budapest, 2021. január 14.

Üdvözlettel:

Ábel Attila
alpolgármester
Budapest XXI. Kerület, Csepel Önkormányzata

2 hozzászólás “Listázhatta a csepeli DK a Munkásotthon dolgozóit” bejegyzésre

  1. concept szerint:

    Ábel Attila levezetné hogy abból a kiemelt mondatból hogyan következik a “listázás”?

    Ha már “listázás”,remélem nem állítja hogy a polgármesteri hivatal,legalább a magasabb beosztású dolgozóiról ön nem tudja hogy milyen pártállásúak?Mert akkor az is “listázás”…

  2. Várkonyi András szerint:

    Sajnos csak most találtam rá a cikkre.
    Most is csak kérdezek : kit és mivel provokáltak kérdéseim ?
    Jelzem, kérdéseimet újra feltettem Polgármester úrnak, mivel Ábel Attilától azokra nem kaptam választ !

Itt lehet hozzászólni !