Lenyúlás, alkoholizmus, strómanok, ingatlanok – Újabb botrányos hangfelvételek a kispesti MSZP működéséről

Pesti Srácok

“Ha ezek a DK-sok beteszik a lábukat a küszöbön belülre, akkor onnantól kezdve a lakásodat akarják elfoglalni” – mondja alkohol és fehér por fogyasztása közben Lackner Csaba, a kispesti szocialista kiskirály, Gajda Péter bizalmasa. A Magyar Nemzet által megosztott hangfelvételek alapján kiderül, Gajda korábban arra ösztökélte az embereit, hogy hozzák létre a kerületben a Demokratikus Koa­líció alapszervezetét, mert azzal „sokkal több pénzt lehetne keresni”.

Lackner Csaba emellett beszél az MSZP-s EP-képviselők strómanjairól, Gyurcsány Ferenc alkoholizmusáról, valamint arról is, hogy felvettek az önkormányzathoz egy nemzetközi szélhámost, aki 43 millió forinttal rövidítette meg a kispestieket. Elhangzik az is, hogyan kell kitennie a szegényeket az önkormányzati lakásokból. 

Újabb botrányos hangfelvételeket osztott meg a Magyar Nemzet a kispesti szocialista Lackner Csaba beszédéből, amelyben mindent kitálal arról, miféle módszerekkel üzemeltetik a kerületet az MSZP-sek. A most megosztott felvételeken Lackner elmondja,

Gajda rengeteget küzdött velünk, hogy mi csináljuk meg a kerületi DK-t. Sokkal több pénzt lehetne keresni, hogyha miénk lenne a kerületi DK.

Majd hozzáteszi, hogy 2014-ben még egyedül is nyerte volna a kerületet az MSZP, ez azonban mostanra megváltozott.

Az indok az volt, hogy ha ezek a DK-sok beteszik a lábukat a küszöbön belülre, akkor onnantól kezdve a lakásodat akarják elfoglalni

-fogalmaz a felvételen Lackner.

A ciklus felére, amikor a Patekkal kicsit jobban dolgozgatni, meg a Somogyi Lacit beintegráltam mellé, akkor a Gajda megmondta, hogy most már ők tudják, hogy amikor 2014-ben a Kránitzcal még mondtuk, akkor még meg lett volna. Ugyanúgy, mint a XIII. kerületben, ahol szintén megvolt a DK nélkül. Mi is meg tudtuk volna nyerni. Most már nem

-meséli Lackner. A Magyar Nemzet felidézi, Patek Gábor a Vagyongazdálkodási és Városüzemeltetési Iroda vezetője, Gajda Péter kabinetfőnöke, Somogyi László vállalkozó pedig papíron az Anildia Kft. vezetője, “ám Lackner elmondása szerint olyan projekteken is rajta tartja a kezét, amelyeket papíron más vállalkozások nyertek“. A lap hozzáteszi, Somogyinak háza van Miamiban, “egy alkalommal pedig Lackner elmondása szerint több millió forintot adott át Kránitz Krisztiánnak, a kispesti vagyonkezelő igazgatójának, hogy a jövőben is legyen munkája”.

Egy másik felvételen a hanganyagok egyik állandó szereplője, Kiss Jenő XXIII. kerületi MSZP-s képviselő beszámol egy ajánlatról:

Megkeresett a Kertész [Kertész Csaba kispesti alpolgármester], hogy legyek a kispesti DK elnöke, és azt mondta nekem, Jenő, én nem akarom tovább csinálni. Nem vállaltam el.

Lackner, aki azonban pénzügyi lehetőséget lát ebben lehordja Kisst, mint fogalmaz,

Jó nagy f…sz vagy, hogy nem vállaltad el. Te f…sz. Most ez komolyan igaz? Akkora hülye vagy, b…meg. Hogy lehetsz ekkora f…sz? Pénzt kellett volna keresni.

Kertész Csabára visszatérve Kiss kifejtette, hogy már régóta be akarja fejezni. „Ettől függetlenül ku…a éhes” – replikázott Lackner, Kiss Jenő pedig igazat adott neki: „Persze, a pénzt meg akarja keresni.”

Lackner az egyik felvételen felfed egy „műhelytitkot” is, amit Kertész Csaba alpolgármestertől, a DK helyi elnökétől hallott. „Ő úgy látja a Gyurcsányt, ahogy a cégeinél is tette a dolgát. A Gyurcsány csak olyan dolgokba fog bele, amiből tud eredményt csinálni, tehát eléggé eredményorientált. De a 2014-es választás után majdnem széthullott a pártjuk.

Hogy hívják, van ez a Molnár Csabi, meg ez a volt honvédelmi miniszter csaj, ez a hülye hajú p…a, Vadai Ági, azok tartották össze a pártot, mert a Gyurcsány egy kőkemény alkoholista, ezt tudni kell. A felesége válik tőle, és a felesége azért akart kimenni az Európai Unióba, hogy minél távolabb legyen a kedves férjétől. K…vára nem számítottak arra, hogy nekik ebben a formában ez ennyire bejön”

– mesélte Lackner a DK belső viszonyairól.

Forrás: Pesti Srácok

9 hozzászólás “Lenyúlás, alkoholizmus, strómanok, ingatlanok – Újabb botrányos hangfelvételek a kispesti MSZP működéséről” bejegyzésre

  1. Horváth János szerint:

    Alapvetően, valós bizonyíték nincs, ezek után elmehettek a bánatba!

  2. pusssh szerint:

    H. J.-nek sosem elég valós bizonyíték, amit a szem lát.
    (Mellesleg, na haragudj, de szabályos bűnpártolást folytatsz az utóbbi napokban.)

  3. Lennox szerint:

    Sok birkának meg az sem elég amit nem csak lát, de saját bőrén – negatív értelemben – meg is tapasztal. Na ez az igazi nagy “okosság”.

  4. Horváth János szerint:

    Ne légy türelmetlen, várd ki a végét!

  5. Jobban szerint:

    4×4 évig, azaz 16 évig volt “szerencsénk” MSZP által irányított Csepelen élni, ma nagyságrendekkel élhetőbb a XXI. kerület. Maradjon ezentúl is így!

  6. Nagyapó szerint:

    „Neked van mondjuk EP-képviselőként lehetőséged négy embert alkalmazni. Erre alkalmazod jó drágán, és majd berakod a strómanokat, akik fizetésének a 60-70 százalékát leszeded” (Lackner).
    Hogy miket tudunk meg!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  7. Horváth János szerint:

    Nagyapó!
    Mit tud meg? Amit a Magyar Nemzet az agyhelyére tölt!

  8. kiss istvan szerint:

    Horváth!

    “Alapvetően, valós bizonyíték nincs.”

    Ennyire agyhalott vagy?

  9. Horváth János szerint:

    kiss istván!
    Lehet, csak előtte áruld el, hogy szerinted mi a cáfolhatatlan bizonyíték ebben az esetben!

Itt lehet hozzászólni !