A velencei polgármester elrendelte, hogy mindenkit lőjenek le, aki “Allahu akbar”-t kiált

Pesti Srácok

Velence polgármestere elrendelte, hogy a rendőrök ne kockáztassanak meg több terrorcselekményt, egészen egyszerűen lőjék le azokat az embereket, akik “Allahu Akbar” -t kiáltanak.

A The Sun beszámolója szerint a rendőrök már megkapták a tűzparancsot, így ezután, ha valaki a Szent Márk téren Allah éltetését kiabálja, az életével játszik, mesterlövészek fogják ártalmatlanná tenni. Luigi Brugnaro kezdeményezését lapinformációk szerint örömmel fogadták a turistaparadicsomnak számító olaszországi városban.

Azt mondják, hogy találkozniuk kell Allahval, mi pedig közvetlenül elküldjük őket az istenüknek, amikor lelőjük őket.”

– nyilatkozta Luigi Brugnaro egy konferencián, aki arról is beszélt, hogy most már komoly tengerészeti blokádot kell alkalmazni Olaszország partjainál, hogy az afrikai menedékkérőket megállítsák.

A The Sun szerette volna megtudni, hogy valóban megadták-e a polgármester szavai alapján a kilövési engedélyeket azokra, akik “Allahu Akbar”-t kiáltoznak, azonban az olaszországi rendőrség szóvivője csak annyit válaszolt, hogy “soha nem beszélünk a biztonsági intézkedéseinkről”.

A velenceiek nevében is figyelmeztetek mindenkit: lőni fogunk!

– idézte a polgármester szavait a The Times. 

Luigi Brugnaro-t 2015-ben választották meg Velence polgármesterének, azóta pedig többször kapott kritikát azért, mert igen határozott véleményt képvisel a terroristákról és ezt nem is rejti véka alá. A konferencián arról is beszélt egyébként, hogy Velence jóval biztonságosabb, mint Barcelona, ahol 13 halálos áldozattal járó támadást éltek át a spanyolok. A polgármester hangsúlyozta: már nincs helye annak, hogy elnézőek legyenek, minden potenciális terroristát “meg kell semmisíteni.”

Forrás: Pesti Srácok

3 hozzászólás “A velencei polgármester elrendelte, hogy mindenkit lőjenek le, aki “Allahu akbar”-t kiált” bejegyzésre

  1. Hozzászóló szerint:

    Karakán polgármester, igaz hazafi.

  2. Szabadságharcosok útja mindig rögös szerint:

    Na végre baszd meg egy ember a talpán. Mindenkit le kellene lőni aki Európában keresztény országban Qurant olvas.

  3. Frauheim Ferencné szerint:

    Mindenhol ezt kellene csinálni, akinek nem tetszik menjen haza. Reméljük követik mások is a példát.

Itt lehet hozzászólni !