Németh Szilárd Facebook oldala
Tisztelt Gyászoló Családtagok, Barátok, Kollégák, Tanítványok! Kedves Megjelentek!
Szegedy Lujza tanárnőt egész élete Csepelhez kötötte: itt született 1933-ban, itt járt általános iskolába, középiskolás éveit a Jedlik Ányos Gimnáziumban töltötte. 1956-ban szerzett diplomát az ELTE Bölcsésztudományi Karának magyar-román szakán. Frissdiplomásként Csátaljára ment tanítani, majd öt év múlva – óriási szerencsénkre – visszatért hozzánk, csepeliekhez.
Néhány esztendeig a Szárcsa utcai Általános Iskolában oktatott, majd – az akkori nevén „Kalamár 232-ben” – a mai Eötvös József Általános Iskolában folytatta pedagógusi munkáját, ahol 2004-ig tanított magyar nyelvet és irodalmat. Hosszú pályafutása alatt oktatott esti tagozatos felnőtteket is a Jedlik Ányos Gimnáziumban és a Csete Balázs Szakgimnáziumban. Az ELTE 2006-ban aranydiplomával, 2016-ban pedig gyémántdiplomával ismerte el pedagógusi tevékenységét.
Abban a megtiszteltetésben volt részem gyermekként, hogy 1970 és ’74 között, a Perczel Mór Úttörőcsapat vezetőjeként volt a tanárom. Máig őrzöm emlékét a nyári vakációt megelőző tábortüzes udvari rendezvényeknek, a csobánkai táboroknak és a téli filmvetítéseknek. Édesanyám pedig nagy becsben tartja, a családi ereklyék közt azokat az okleveleket, amelyeket Tőle kaptam közösségi munkámért.
Két évtizeddel később, immár felnőttként is sokat tanulhattam Tőle. Ekkoriban, a kilencvenes évek derekán kollégámként tisztelhettem Őt. Emlékszem, az Ő javaslatára szerveztem meg a tantestületi kirándulásunkat Gömör vármegyébe, Rozsnyóra, Betlérre, Krasznahorkára és a Dobsinai jégbarlangba. Ellenállhatatlan volt, ahogy magabiztos tudásával és lelkesedésével mesélt az Andrássyakról, a lőcsei fehér asszonyról, a felvidéki magyar világról. Talán a Sors akarata volt, hogy egy héttel ezelőtt jártam arra, amikor Esterházy János emlékművét avattuk a várhosszúréti Szent György templom kertjében.
Arra pedig külön büszke vagyok, hogy polgármesterként, Csepel újjászületésének 300. évfordulóján, az ereklyés országzászlónk felszentelésekor – Kövér László házelnök úrral közösen – adhattam át Szegedy Lujza tanárnőnek a Csepel Díszpolgára címet.
Lujzi néni szigorú, de következetes tanár volt. Ahogy ő fogalmazott:” Irgalmatlanul szigorú voltam! Tudom, féltek is tőlem a gyerekek, de azzal is tisztában voltak, hogy amit mondtam, azt következetesen betartottam. Pontosan tudták, mit várok el tőlük, s amit megköveteltem, értük tettem. A szigorúság pedig elsőként rám vonatkozott: minden órára felkészültem, soha nem késtem, s kicsöngetésig nem lehetett viháncolni a tanteremben”
Szigorúsága ellenére diákjai a rajongásig szerették és nagyon tisztelték, becsülték. Mint említettem nem csak az órákon találkozhattak vele: jártak hozzá hímző-szakkörre, együtt kirándultak, énekeltek, klubdélutánokat tartottak. Lujzi néni egész életet a tanításnak, a gyerekeknek szentelte. Kezei alatt nemzedékek nőttek fel, akik számára valódi mintát adott becsületből, tiszteletből, igaz emberségből.
A tanítás mellett odafigyelt a diákok családi körülményeire is. Erről így beszélt egy interjúban: „Jól ismertem a királyerdei gyerekeket, hiszen magam is közöttük éltem. Többnyire szegények, de igyekvőek voltak. A gyerekekkel, szülőkkel együtt látogattuk a múzeumokat és az Operát, mert az nem lehetett, hogy nem ismerik nemzeti értékeinket. Gyakran jártunk kirándulni vidékre és külföldre is; felkerestük és megkoszorúztuk azokat a helyeket, ahol híres magyarok éltek. Pénzt pedig úgy teremtettünk elő, hogy a gyerekekkel együtt dolgoztunk a Duna téeszben vagy télen havat lapátoltunk. A diákok megtanulták, mit jelent a kétkezi munka, és hogyan becsüljék meg a keresetüket.”
Szegedy Lujza tanárnő 84 éves korában, hosszú, de méltósággal viselt betegség után távozott közülünk. Szellemisége viszont örökre velünk marad, pedagógusi öröksége továbbra is mintaként, követendő példaként szolgál a kollégák, a csepeli pedagógusok számára.
Engedjék meg, hogy kedvenc költőjének, Arany Jánosnak a soraival zárjam szavaimat:
„Midőn a roncsolt anyagon
Diadalmas lelked megállt;
S megnézve bátran a halált,
Hittel, reménnyel gazdagon
Indult nem földi útakon,
Egy volt közös, szent vigaszunk
A LÉLEK ÉL: találkozunk!”
Isten Veled, Lujzi néni, nyugodj békében!
Forrás: Facebook
