Lassan csúszik ki az MSZP kezéből a “pártotthon”

Csepel.info

Munkasotthon Nepszava

Most az egykori munkásőröktől, nyugdíjas aktivistáktól kéregetnek, hogy ki tudják fizetni a számlákat

Információink szerint kezd kifogyni a közpénzből a csepeli MSZP és DK tagjait, szimpatizánsait foglalkoztató  Munkásotthon. Úgy tudjuk, hogy az MSZP-s vezetés elbocsátásokra kényszerült, de egyelőre minden erővel küzdenek az ellen, hogy a kulturális intézmény visszakerüljön a jogos tulajdonosaihoz, Csepel közösségéhez.

A Csepeli Munkásotthon közadakozásából épült, és a rendszerváltásig köztulajdonban maradt. Utána azonban a gyári cégek privatizációját, megszűnését kihasználva az MSZP érdekkörébe került. Az épület az elmúlt évtizedekben egyre inkább lepusztult: a vezetés a rendszerváltás óta sok-sok párttagot és családtagot foglalkoztatott, de a színháztermen kívül gyakorlatilag már semmit nem újítottak meg. A kilincsektől az ablakokig, műszaki eszközökig, nyílászárókig így minden Kádár-kori, kopott és szomorú “retro” hangulatot áraszt. A kerület fideszes vezetése mindennek ellenére több tízmillió forinttal támogatta volna az intézményt. Az önkormányzat csak azt szabta feltételül, hogy tegyék átláthatóvá a működtetést. A támogatást ezért többször visszautasították – utoljára harminc millió forintra mondtak nemet. Ez elsőre furcsának tűnhet, de ha azt is eláruljuk, hogy az intézmény gazdálkodását is a párt – pontosabban Takács Mónika MSZP-s politikus asszony felügyeli, már nem olyan meglepő.

Így már az sem csoda, hogy a köztulajdonba való visszakerülés ellen először “élő lánccal”, majd fáklyás felvonulással tiltakoztak a pártaktivisták, volt munkásőrök, titkosszolgák és KISZ tagok. Még egy pedofília miatt börtönviselt ex-MSZP-s képviselő is besegített Kunhalmi Ágnes mellett az élőláncba, a Munkásotthon MSZP-hez kötődő vezetői pedig többször ígéretet tettek a működtetés átvilágítására. Mivel azonban ez nem történt meg, a patthelyzetet Németh Szilárd csepeli országgyűlési képviselő törvénymódosítással oldotta meg. Az új törvény lehetővé tette, hogy a megszűnt vagy eltűnt alapítójú alapítványokat a helyi önkormányzatok vegyék át – ezzel pedig élt is a kerület vezetése. Így került – volna – a Csepeli Munkásotthon 25 év után ismét köztulajdonba, méghozzá az alapító atyák akaratának megfelelően csepeli köztulajdonba.

001

Az MSZP és a DK “pártotthona” párttagokat, családtagokat és szimpatizánsokat foglalkoztat – közpénzből

Ha a volna nem lett volna. A törvény végrehajtása ugyanis a bíróságon múlik, amely erre eddig nem volt képes – vagy alkalmas. Nagy József korábbi MSZP-s képviselő, aki ma is a Munkásotthon kuratóriumi elnökének tartja magát, minden jogi és politikai lehetőséget megragad arra, hogy az intézmény ne kerüljön vissza jogos tulajdonosaihoz. A pénz azonban elfogyott, támogatás csak a működtetés átvilágítása esetén lenne, így marad a vegetálás. A lassú lepusztulás és a párttagok, szimpatizánsok fokozatos elbocsátása.

Csepel.info

38 hozzászólás “Lassan csúszik ki az MSZP kezéből a “pártotthon”” bejegyzésre

  1. Grün Izidor szerint:

    Mégse jött be a Hombárfejűnek a kuratóriumi elnökség?! 😛
    .
    “Ha nem megy törvénnyel a megszerzése, véreztessük ki! Hoppál Péter kulturális államtitkár – aligha függetlenül Németh Szilárd rezsiharcos magánháborújától – megfelezte a Csepeli Munkásotthon támogatását”
    http://nol.hu/belfold/nemeth-szilard-maganhaboruja-1616073

  2. belekotkot szerint:

    Ha a nem akarják adni akkor inkább rohadjon szét ! Szép kilátások.

  3. Grün Izidor szerint:

    belekotkot!
    Az országra is ez vonatkozik! 😛
    .
    Édesapám! Miért mondja mindenkinek, hogy écces, hiszen csak tbc-je van!
    Azért, hogy ha meghalok anyád ne kelljen senkinek!

  4. Lovas szerint:

    Előbb-utóbb ezt is elvesztik az elvtársak. Aztán talán az is kiderül, hogy loptak-e. És mennyit. Amit az ember az utcán hall a Munkásotthonról, lesz még itt sivalkodás.

  5. baltafejű szerint:

    Eddig még senki sem magyarázta meg, miért kell annyira az önkormányzatnak a Munkásotthon. Wass Albert- és Nyirő József-esteket akarnak tartani? Ez olyan fontos?

  6. Lovas szerint:

    Eddig még senki nem magyarázta meg, miért kell annyira egy politikai pártnak a Munkásotthon, amit a csepeli emberek pénzén építettek. Lopni akarnak? Ez olyan fontos?

    Amúgy nem is lenne rossz ötlet Wass Albertről vagy Nyirő Józsefről elnevezni legalább egy-két termet vagy a színházat benne. Mindketten a munkások kedvencei voltak annak idején.

  7. Katalin szerint:

    Kedves “Lovas”! Melyik munkások kedvencei voltak Wass Albert és Nyirő József? És ugyan mit hallani az utcán a Munkásotthonról?

  8. Kiss Csilla szerint:

    Kedves Lovas! Önnél a pont. Miért kell ennyire a Fidesznek a Munkásotthon? 😛

  9. Igazi Csepeli Polgár szerint:

    Szeretném látni, ahogy a csepel.info legalább fele ennyire keményen nekimegy az MSZMP-t megjárt jelenlegi Fidesz tagoknak!

  10. Lovas szerint:

    Ha visszakerül csepeli kézbe az MSZP markából, remélem lesz szavazás arról, hogyan nevezzék el a színházat vagy a termeit. Wass és Nyirő nagyon népszerűek voltak a munkások körében a II. Világháború előtt, utána meg tiltották őket a kommunisták. Megható tisztelgés lenne a termeket nagy magyar írókról elnevezni.

  11. Nagyapó szerint:

    Eetásak! Megint tévedésben vannak. Csepelt nem az MSZP aktivisták képviselik, hanem a megválasztott önkormányzat. A csepeli polgárok azért választottak 10 Fidesz-KDNP és csak 4 MSZP és tsai. küldöttet, hogy a többséget képviseljék. Demokráciában nem a magukat többségnek hazudó bolsevikok irányítanak. Ezért kell a Munkásotthont (Csepel SC-t) önkormányzati tulajdonba venni!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  12. Grün Izidor szerint:

    Öreg Pöcs!
    Hogy jön ide a önkori összetétele?!
    A Munkásotthon alapítvány egy pártoktól független magánalapítvány!
    Kb. annyi köze hozzá a csepeli önkormányzatnak mint Matolcsy unokatestvéreinek a MNB közpénzeihez!
    Nem véletlenül gründoltatott a hombárfejű egy parlamenti törvényt a szerinte jogos tulajdonos váltáshoz!
    Tegye meg ajánlatát a megvételére és akár nyélbe ütheti a dolgot! 😛 😀

  13. baltafejű szerint:

    Sima mohóság a Fidesztől. Telhetetlenek, MINDENT maguknak akarnak, meg akarják kaparintani a Munkásotthont is. Ha kell, akkor törvényt írnak csak azért, hogy annak alapján lenyúlhassák maguknak a Munkásotthont. Ez lehet, hogy törvényes lesz, de attól még lopás lesz. A törvényesített szabadrablás, törvényesített korrupció a Fidesz egyik legfőbb jellegzetessége.

  14. Nagyapó szerint:

    Idióta dr grün Izidor Charlie Rodrigez! Szerény képességét kiterjesztendő elárulom, hogy úgy jön ide az Önkormányzat összetétele, hogy ők képviselik a csepeli polgárokat!
    Idióta dr grün Izidor Charlie Rodrigez! A “A Munkásotthon alapítvány egy pártoktól független magánalapítvány” írja, kikből áll? A tagok úgy eltűntek, mint Sápi Attila! Az apparatcsikok pedig szívják a pénzt, amíg van, majd lelépnek, mert hülye vezetőnek lenni alapvető emberi jog a szocik szerint.
    Kuglifejű hazugságain pedig már mindenki röhög, kár idézni!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  15. Nagyapó szerint:

    baltafejű! Kié a Munkásotthon? Árulja már el! Miután maga szerint a Fidesz akarja, nem az övé. Valakik lenyúlták, kik? Kérek néhány nevet!!!
    ” „a kommunizmus megbukott minden értelemben, de a kommunistáktól nehéz lesz megszabadulni, mert senki sem olyan veszedelmes, mint egy bukott eszme haszonélvezője, aki már nem az eszmét védi, hanem meztelen életét és a zsákmányt”

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  16. baltafejű szerint:

    Nagyapó, tudomásom szerint a Munkásotthon a Csepeli Munkásotthon Alapítvány tulajdona.

  17. Rázsó szerint:

    Ez is Márai ám:

    “Mindezekről nem beszél senki azok közül, akik most rettegnek a beszállásolástól, és féltik a »zabrálóktól« a lisztet, a fehérneműt. Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember lelkéből a »jobboldaliság« címkéjével ismert különös valamit, a tudatot, hogy ő, mint »keresztény magyar ember« előjogokkal élhet a világban, egyszerűen azért, mert »keresztény magyar úriember«, joga van tehetség és tudás nélkül is jól élni, fennhordani az orrát, lenézni mindenkit, aki nem »keresztény magyar« vagy »úriember«, tartani a markát, s a keresztény magyar markába baksist kérni az államtól, társadalomtól: állást, kitüntetést, maradék zsidóbirtokot, potya nyaralást a Galyatetőn, kivételezést az élet minden vonatkozásában. Mert ez volt a jobboldaliság minden értelme. S ez a fajta nem tanul. Aki elmúlt 30 éves, és ebben a szellemben, légkörben nevelkedett, reménytelen. Talán megalkuszik fogvicsorgatva, s mert önző és gyáva: bizonyára hajlong majd az új rend előtt, de szíve mélyén visszasírja a »jobboldali, keresztény, nemzeti« világot, amelyen belül olyan szépen lehetett zsidó vagyont rabolni, versenytársakat legyilkolni, és aladárkodni a nagyvállalatokban képzettség és hozzáértés nélkül.

    Ez a fajta soha nem változik meg.”

  18. Nagyapó szerint:

    baltafejű! Rendben, de a Csepeli Munkásotthon Alapítvány nem személy valakik alkotják, Balog, Pap, ki? Esetleg a Kajmán-szigeteken van bejegyezve? Ők a csepeli dolgozók, polgárok képviselői? Ők az alapító szocdemek örökösei?
    Ne szédítsen!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  19. Ábel Attila szerint:

    Az elmúlt években valahányszor csak volt alkalmam megfordulni itt, mindig megdöbbentem, milyen állapotba került a csepeli munkások pénzéből épült Munkásotthon. Kádár-kori berendezés, alumínium kilincsek, Rákosit idéző kommunista festmények, huzatos nyílászárók: retro-filmet még bőven lehetne itt forgatni. Kulturális fellegvárnak azonban ebben az állapotban aligha nevezném. Pedig ezért épült, és – remélem – ez a jövője. A jövő elkezdődött, a Munkásotthonnak most lenne pénz és felújítási lehetőség, de az MSZP kapaszkodik a múltba, kapaszkodik abba, amit a rendszerváltáskor félre tudott magának vinni, akár éhes kutya a csontot.

  20. baltafejű szerint:

    Nagyapó, az alapítvány jogi személy. Miért lenne a Kajmán-szigeteken bejegyezve? Magyarországon van bejegyezve. Tessék, ezt a birosag.hu-ról töltöttem le neked:

    Szervezet nyilvántartási száma 01-01-0001495
    Megnevezés Csepeli Munkásotthon Alapítvány
    Rövidített név Rövidített név nincs bejegyezve
    Idegen nyelvű elnevezés Idegen nyelvű elnevezés nincs bejegyezve
    Székhely ország Magyarország
    Szervezet székhelye 1215 Budapest, Árpád út 1-3.
    Szervezet típusa Alapítvány, közalapítvány
    Alapitvány típusa Alapítvány
    Állapot Nyilvántartásba vett
    Eljáró bíróság neve Fővárosi Törvényszék
    Ügyszám 0100/Pk.64904/1991
    Bírósági határozat száma Határozat sorszám nincs bejegyezve
    Jogerőre emelkedésének időpontja 2016.04.27
    Bejegyzés típus Rendszerautomatizmus által bejegyzett új adat
    Bejegyzés dátuma 2016.04.27
    Régi nyilvántartási szám formátum 1495/1991
    Létesítő okirat kelte 2014.11.24
    Alapítvány jellege Nyílt alapítvány
    Cél szerinti besorolása Besorolás nincs bejegyezve
    Folyamatban lévő eljárás típusa Folyamatban lévő eljárás nincs bejegyezve
    Folyamatban lévő eljárás kezdete Folyamatban lévő eljárás nincs bejegyezve
    Közhasznú jogállás megszerzésének / módosításának / törlésének időpontja 2014.12.14
    Közhasznúsági fokozat Közhasznú
    Cél szerinti leírás A XXI. kerület dolgozói és gyermekeik kulturális igényének kielégítése, a nyugdíjasok klubfoglalkozásainak támogatása.
    Vagyonfelhasználás mértéke Vagyonfelhasználás mértéke – nincs bejegyezve
    Vagyonfelhasználás mód Vagyonfelhasználás módja – nincs bejegyezve
    Általános rendelkezés a képviselet gyakorlásának módjáról Általános rendelkezés nincs bejegyezve
    A szervezet képviselői
    Neve Nagy József
    Képviseleti jog terjedelme Képviselet Terjedelme – nincs bejegyezve
    Képviseleti joggyakorlás módja JogGyakorlás Módja – nincs bejegyezve

    Megbízás időtartama Megbízás időtartama nincs bejegyezve
    Megbízás megszűnésének időpontja Megbízás megszűnésének időpontja nincs bejegyezve
    A megszűnés tényleges időpontja A megszűnés tényleges időpontja nincs bejegyezve
    A vezető tisztségviselő lemondása hatályossá vált
    Alapítvány ügyvezető szervek lista
    Ügyvezető szerv neve Kuratórium
    Tagok:
    Tag neve Sára Ernő
    Megbízás időtartama
    Megbízás megszűnésének időpontja Megbízás megszűnésének időpontja nincs bejegyezve
    A megszűnés tényleges időpontja A megszűnés tényleges időpontja nincs bejegyezve
    A vezető tisztségviselő lemondása hatályossá vált

    Tag neve Kosik György
    Megbízás időtartama
    Megbízás megszűnésének időpontja Megbízás megszűnésének időpontja nincs bejegyezve
    A megszűnés tényleges időpontja A megszűnés tényleges időpontja nincs bejegyezve
    A vezető tisztségviselő lemondása hatályossá vált

    Tag neve dr. Kiss Bálint Mihály
    Megbízás időtartama
    Megbízás megszűnésének időpontja Megbízás megszűnésének időpontja nincs bejegyezve
    A megszűnés tényleges időpontja A megszűnés tényleges időpontja nincs bejegyezve
    A vezető tisztségviselő lemondása hatályossá vált

    Tag neve Nagy József
    Megbízás időtartama
    Megbízás megszűnésének időpontja Megbízás megszűnésének időpontja nincs bejegyezve
    A megszűnés tényleges időpontja A megszűnés tényleges időpontja nincs bejegyezve
    A vezető tisztségviselő lemondása hatályossá vált

    Tag neve Bellon Sarolta
    Megbízás időtartama
    Megbízás megszűnésének időpontja Megbízás megszűnésének időpontja nincs bejegyezve
    A megszűnés tényleges időpontja A megszűnés tényleges időpontja nincs bejegyezve
    A vezető tisztségviselő lemondása hatályossá vált

    Származtatott jogi személyek listaSzármaztatott jogi személy nincs bejegyezve
    Jogelőd / jogutód szervezetek listaJogelőd / jogutód szervezet nincs bejegyezve
    Szövetséget létrehozó társadalmi szervezetek listaSzövetséget létrehozó társadalmi szervezet nincs bejegyezve
    Adószámadatok
    Adószám 19662989-2-43
    Adószám státusza Bejegyzett
    Adószám megszerzésének / felfüggesztésének / törlésének időpontja 1991.03.26
    Közösségi adószám Közösségi adószám nincs bejegyezve
    Közösségi adószám státusza Közösségi adószám nincs bejegyezve
    Közösségi adószám megszerzésének / felfüggesztésének / törlésének időpontja Közösségi adószám nincs bejegyezve
    Statisztikai számjel 19662989-9499-569-01
    Statisztikai számjel státusza Bejegyzett
    Statisztikai számjel megszerzésének / felfüggesztésének / törlésének időpontja 2016.04.27
    A szervezet számláját vezető pénzforgalmi szolgáltatókA szervezetnek nincs bejegyzett pénzforgalmi szolgáltatója
    Biztosítási intézkedés, büntetőjogi intézkedés, végrehajtási eljárásNincs eljárás folyamatban
    Egyéb:*közhasznú*
    Adatváltozások száma: 1Megjelenített verzió: 12

  21. baltafejű szerint:

    Ábel Attila: és az önkormányzat azért nem támogatja, mert nem fideszesek ülnek az alapítvány kuratóriumában. gratulálok.

  22. Grün Izidor szerint:

    Öreg Komcsi!
    Ne vetíts!
    Továbbra is fenntartom a véleményemet. hogy “A Munkásotthon alapítvány egy pártoktól független magánalapítvány”, akinek a kezelésébe adta a póógárok által megválasztott önkormányzat a vagyonukat képező ingatlant!
    Ezt a kezelési jogot a tulajdonosok bármikor demokratikus úton visszavonhatják, Demokratikus úton, a jelenleg regnáló önkormányzat által meghirdetett ügydöntő helyi népszavazás útján!
    Érted?! Demokratikus úton és a zemberek! 😛
    .
    “Kérdezzük meg az embereket!” ahogy szeretett Vezíretek fennen hangoztatja, csak már egy vasárnapi zárva tartás eltörlésére megkezdett referendumtól összeszarja magát és inkább megfarol a várható vereség lehetőségére és eltörli a nehezen kiizzadt törvényt, ezzel szemen köpve hű szövetségesét a KDNP-t!
    Ércsük?! 😛

  23. Bütykösvarjú szerint:

    Kedves Nagyapó !
    Ha szépen megkérem leírná nekem pontosan hogy mit is jelent a ” Kommunista ” kifejezés.
    Azért mert valaki Kommunista ( persze ha meg manapság van ilyen ) attol az mar tolvaj is egyben ? Ha jól sejtem akkor maga mar elt a Kadar rendszerben es ha jól tudom akkor egy part rendszer volt. Tehát kijelenthetjük hogy maga kedves Nagyapó . Vérbeli kommunista ! Ajánlom figyelmébe a Biblia azon sorait hogy ” Ne Lopj ” ! Mert hat ugyebár a komcsik lopnak .

  24. Rázsó szerint:

    Aki bírálatot fogalmaz meg a kormányzó pártokkal szemben, itt az a komcsi, esetleg proli, vagy libsi, de itt van még az idegen szívű és a háttérhatalom ügynöke is. Elég széles a repertoár.

  25. Bugi szerint:

    Amikor MSZP-s lett az önkormányzat, az MSZP delegálta a kuratóriumi tagokat, pl. Avarkeszi Dezsőt, aki aligha vádolható pártatlansággal. Amikor a csepeliek másokat választottak, a Munkásotthon azt jelezte, hogy ők nem fogadják el a demokratikus választások eredményét. MSZP-s irányítás alatt maradt, MSZP-s, DK-s vezetéssel, családi bizniszekkel. Ezt mindenki tudja, még az itt bérfórumozó MSZP-s DK-s dolgozók is. Még akkor is, ha éppen elfogyott a fizetés 🙂

    Hajrá Szilárd! 😉

  26. Soros Gyuri szerint:

    Bugi most nagyon, de nagyon mélyen be….t Szilcsi bácsinak, ahogyan kell 🙂

    Ahogyan ezt a NER előírja nekik :))

  27. Nagyapó szerint:

    Eetáak! “Ceterum censeo…….” Akinek nem inge….! Valahogy a polgárok nem aprehendálnak!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  28. Nagyapó szerint:

    baltafejű! Hogy ön is megértse, nem a bírósági bejegyzésre vagyok kíváncsi, hanem az alapítókra (CSM vállalatai) és azok megszűnte után, utódjaikra. Kik ők?
    A vezető tisztségviselők után ez áll “A vezető tisztségviselő lemondása hatályossá vált” és??

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  29. baltafejű szerint:

    Nagyapó, miért kérdez olyat, amire tudja a választ? Igen, a CSM vállalatai. Megszűntük után pedig a Fővárosi Törvényszékre szálltak át az alapítói jogok.

    “A vezető tisztségviselő lemondása hatályossá vált” – ez után egy dátumnak kellene szerepelnie, de mivel nincs ott dátum, ez azt jelenti, hogy nem történt ilyen.

  30. Soros Gyuri szerint:

    Mellesleg csak halkan jegyzem meg, azt írja a nagytudású jól informált szerző közpénzből:

    “Az MSZP és a DK “pártotthona” párttagokat, családtagokat és szimpatizánsokat foglalkoztat – közpénzből”

    Célozva ezzel a képen látható hölgyre (persze tudom, hogy a kép csak illusztráció és bármiféle egyezés csak is a véletlen műve).

    Tudtommal a hölgy a Kulturális Közfoglalkoztatási Program keretei közt dolgozott a házban, amíg a program tartott!
    Amit az állam (mondhatnám azt is, hogy a FIDESZ) fizetett 🙂
    Milyen érdekes ez, nem? DE!

    Hajrá Soros Gyuri 🙂

  31. Lovas szerint:

    Írjátok már meg légyszíves, hogy kikkel csökkent eddig az MSZP-DK-SZDSZ-es banda! Érdekelne kiket kellett kirúgni.

    🙂 🙂 🙂

  32. Rázsó szerint:

    A Csevak is gyűjtőhelye az ilyen párt katonáknak. (és az ugye az önkori tulajdona) Van ott helyi választáson sehova nem jutott képviselő jelölt, akinek persze kellett adni valami jó kis állást, főnök barátnője, barátja, aki semmihez sem ért, de hát mégis csak a mi kutyánk kölyke. Legalább is ezt beszélik. Persze lehet, hogy csak a háttér hatalmak ügynökei terjesztik a rágalmakat.

  33. Lovas szerint:

    A Horváth Gyula tényleg panaszkodott rá, hogy kirúgták az egész családját? Vigyázni kell, mert akkor nem maradt szakértelem.

    🙂 🙂 🙂

  34. Lovas szerint:

    Az SZDSZ-es titkosszolga családja ott dolgozik még? A vörös rébék is nagy szakértő. Meg az MSZP-s Nagy Jóska és az MSZP-s Mónika is nagyon civilek. Ahogy Tóth Mihály MSZP-s expolgi felesége.

    Sok ott a civil, komcsi meg egy szál se 🙂 🙂 🙂

  35. Rázsó szerint:

    Ugye ugye, semmi különbség, mindenhol a familiárisok meg a haverok.

  36. Bugi szerint:

    Igen Rázsó, MSZP=SZDSZ=DK=PM=Együtt, a különbség zéró.

  37. Rázsó szerint:

    Bugi úr. Maga és a véleménye a megtestesült állandóság ebben a zavaros világban. Bár attól tartok, hogy nem egészen értette meg mire gondoltam. Valószínűleg nem először és nem is utoljára 🙁

  38. fghfjhgkjhk szerint:

    “A Csepeli Munkásotthon közadakozásából épült, és a rendszerváltásig köztulajdonban maradt. Utána azonban a gyári cégek privatizációját, megszűnését kihasználva az MSZP érdekkörébe került.”
    Most pedig a Fidesznek kell.
    Ennyi!
    Gábor!
    Eddig kit számoltattak el. Te puffadék? 😉 Te is az SZDSZ soraiban kezdted, de érthető, hogy most máshol van a lábas! 😛
    A nickcseréddel ugyaolyan sügér maradtál.

Itt lehet hozzászólni !