Százmilliót veszíthet Csepel dilettáns hibák miatt

Csepel.hu

Szenteczky Hunép

Szenteczky János, a Csevak Zrt. akkori vezérigazgatója tartózkodott akkor, amikor a testület arról döntött, hogy nem ért egyet a több mint százmillió forintos kifizetéssel

Százmillió forintnál is nagyobb kára lehet a csepeli önkormányzatnak egy öt éve tartó jogvita következtében. A rendkívüli kár egyik oka, hogy egy 2010-es közbeszerzési szerződést nem az Európai Unió támogatási feltételeinek megfelelően kötöttek meg. Ezen túl olyan felesleges pótmunkákat is megrendeltek majd elismertek az önkormányzat terhére, melyeket nem tehettek volna- értesült a Csepel.hu.

Még az MSZP-s vezetésű önkormányzat kötött meg 2010-ben a Hunép Universal Építőipari Zrt-vel egy építőipari kivitelezési munkákra vonatkozó vállalkozási szerződést. A Magyar Államkincstár a törvénynek megfelelően építtetői fedezetkezelői feladatokat látott el a beruházás során, míg a beruházás előkészítésével és a projekt teljes körű lebonyolításával a Szenteczky János által igazgatott Csevak Zrt. került megbízásra annak teljes felelősségével.

Részletek a vitából: Szenteczky azt is megakadályozta volna, hogy részletesen beszámoljanak az esetről?

A képviselő-testület által megtárgyalt előterjesztés szerint a projektmenedzsmenti feladatokat ellátó önkormányzati cég és a megbízott kft. nem a támogató által előírt szabályok figyelembevételével készítette elő a közbeszerzési eljárást és kötötte meg a vállalkozási szerződést. Ennek következtében több mint 50 millió forint késedelmi kamatot kell a bíróság esetleges döntésére fizetnie az önkormányzatnak. Ezen túl a képviseleti és kötelezettségvállalási jogosultsággal nem bíró személyek általi pótmunka megrendelések (melynek pénzügyi fedezete nem volt, illetve a műszaki-szakértői vélemény szerint szakmailag szükségtelen beavatkozások voltak) okán szintén közel 50 millió forint fizetési kötelezettsége keletkezhet a bíróság döntése nyomán a csepeli önkormányzatnak.

A képviselők hosszú és személyeskedő vita után név szerinti szavazáson döntöttek arról, hogy az önkormányzattal szembeni több mint százmillió forintos követelés kifizetésével nem értenek egyet. A határozatot Szenteczky János, az MSZP frakcióvezetője és Takács Mónika MSZP-s képviselőasszony nem szavazta meg: ők tartózkodtak. Takács Krisztián MSZP-s képviselő eltűnt a szavazáskor, de a többi városatya, a Fidesz-KDNP frakció, a DK, a PM, a Jobbik frakciói, valamint Dobák István MSZP-s képviselő támogatták az előterjesztést. Az önkormányzat testülete arról is döntött, hogy ellenkérelmet nyújt be a bíróságon, a polgármestert pedig felhatalmazza arra, hogy a történtek miatt a szükséges polgári és büntetőjogi intézkedéseket megtegye.

Csepel.hu

31 hozzászólás “Százmilliót veszíthet Csepel dilettáns hibák miatt” bejegyzésre

  1. hogy is van ez? szerint:

    Annyira uncsi már ez a visszamutogatás. Lett volna esély 2/3-al az elmúlt 25 évet “kihasználók” elszámoltatására. Miután erre nem volt akarat most már idejét múltnak tekinthető hibákat felróni egymásnak alig van értelme. A nép totálisan belefáradt ebbe a “hülyítésbe,” nagyon elege van szinte az egészből. Ezért is fordítottak oly sokan hátat a politikai érdeklődésnek, az elkötelezettségnek. Lett légyen bárki, csak a saját zsebeik érdekelték, érdeklik nem elsősorban a nép javára.

  2. Ábel Attila szerint:

    A bíróságot hiába unja, ha az visszamutogat, mert ami jogerőssé válik, azt csak elfogadni lehet. A jogrendszert meg nem szünteti meg a 2/3-ad.

  3. Grün Izidor szerint:

    Ábel Attila!
    Abból a feljelentésből lett valami, amikor Szenteczky mutyizott, még az előző vezetés által aláírt parkolási engedélyekkel és Te rendőrségi feljelentést tettél?!
    Vagy csak kiröhögtek simán?!
    Kell Nektek ez a Jani! 😛 😀

  4. 49 szerint:

    Ha megígérte akkor meg is tette.
    Lénárd is mindenki polgármestere lett. Ezért is vonja be mindenbe Szabót.
    Ő is megígérte és lám…..

  5. Rázsó szerint:

    “A jogrendszert meg nem szünteti meg a 2/3-ad.”
    Pedig nagyon dolgoznak rajta.
    Nem nagyon kísérem figyelemmel a napi politikát (persze kizárni magamat nem tudom belőle), de az biztos, hogy a MTK-ét a dolgozók hátrányára alakították át. Nem tartozok azok közé, akik rögtön elutasítanak mindent ami kormánypárti javaslat, de azért nem ártana, ha néha egyes döntések előtt közvélemény kutatást készíttetne a “párt”. Lehet, hogy meglepődnének mennyire ellenez egyes döntéseket az ún. egyszerű ember.
    Én úgy veszem észre, hogy nagyon elrugaszkodtak a valóságtól, persze lehet ezt egy darabig csinálni, de hosszú távon biztos nem kifizetődő.

  6. 49 szerint:

    Nem szünteti meg a jogrendszert csak magára és csókosaira szabja.

  7. Bugi szerint:

    Eltűnt a bérfórumozó Felix, megjelent a bérfórumozó 49. Jó az új név, kifejező: akkor kezdődött Rákosi rémuralma.

  8. 49 szerint:

    Bugikám.
    Félixet kitiltották.
    Nyugodj meg.

  9. 49 szerint:

    Bugi!
    Csak neked!
    49-ben még nem volt Rákosi.
    Ha jól sejtem ő csak ezer évvel később kezdett uralkodni.
    Nálad ez a pár év semmit sem számít.

  10. ebihal szerint:

    Ha ez ennyire egyértelmű lenne, nem tartana 5 évig!

  11. Rázsó szerint:

    A kék cédulás választások 1947-ben voltak. Szerintem leginkább onnan datálható a rákosi rendszer.

  12. Rázsó szerint:

    49 szerint: 1049-ben? Biztos, hogy jól sejted?

  13. Bugi szerint:

    Grün Rázsó, te is nevet váltottál? Vagy Felix nyomja két gépen? Úgy tűnik megújultak a mi kis kommunistáink : -)

  14. 49 szerint:

    Kedves Rózsa.
    Nem 49 szerint, hanem Bugi szerint. Én csak válaszoltam rá.
    Maradjunk a “tiszta” forrásnál.

  15. 49 szerint:

    Hát igen.
    Bugival ellentétben a kommunisták képesek megújulni.

  16. Rázsó szerint:

    Nem Rózsa, hanem Rázsó!
    Ez egy vezetéknév, ha jobban érthető, akkor : családnév.

    “Maradjunk a “tiszta” forrásnál.”

    Én is csak neked válaszoltam, de feltüntettem a helyes dátumot, mi ezzel a probléma?
    Egyébként 49+1000=1049
    Bugi: Igen nevet váltottam. Mi ezzel a probléma? Esetleg már erre is bejelentési kötelezettségem van, csak elkerülte a figyelmem?
    Kérlek ne indítsd még a halál brigádokat!
    Az meg egyszerűen elképesztő, hogy valakit kommunistának nevezzenek, csak azért, mert eltér a véleménye a regnáló hatalométól.
    Egyébként ha jobban visszagondolok, nem is nagyon ismertem rosszindulatú “kommcsikat.”
    Persze nyilván voltak olyanok is, hisz sokfélék vagyunk.
    Lehet, hogy nem is a “kommcsisága” miatt volt rosszindulatú, hanem csak egyszerűen tetű volt?

  17. 49 szerint:

    Elnézést Rázsó.
    Egyébként semmi probléma nincs. 🙂

  18. Rázsó szerint:

    Köszönöm, megtisztelő ez a nagyvonalúság.

  19. nagyapó szerint:

    Milyen szép vita. Csak azt nem tudom kihámozni az írásokból, hogy fizessünk-e 100 milliót – mindenki pénzéből – vagy nem?
    Mi a véleményük?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  20. Rázsó szerint:

    Évek óta fizetünk, miért szakadna meg ez a rendszer? Sok unokaöcs van még.

  21. 49 szerint:

    Azt nem tudtam, hogy a pert kimenetelét mi döntjük el itt és most.
    Nem kell fizetni és akkor miénk a győzelem.

  22. Rázsó szerint:

    Azért azzal a “miénk”-kel óvatosabban bánnék. Úgy látom, ha még marad is a többség, koalíciós kormányzásra lesz szükség. Nagy kérdés, hogy a koalíció kivel jöhet létre? Természetesen bal oldalról folyamatos a támadás, hogy valamiféle paktum van a Fidesz és a Jobibk között, ami szerintem hülyeség. Viszont akkor a Fidesz kivel hajlandó együttműködni?

  23. demokrácia szerint:

    Ábel Attilát kérdezem: Ez nyilván az Ady projekt volt,ami ráadásul a piaci ár fölött volt.
    Milyen pótmunkáról van szó aminek nem volt fedezete……..? Ha lehetne bővebben,mert ebből semmit nem lehet érteni.

  24. nagyapó szerint:

    Rázsó hazug komcsi, amennyiben nem ír tényeket!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  25. nagyapó szerint:

    demokrácia! Elvileg igaza van, de gondolom nem hiszi komolyan, hogy egy bírósági tárgyalás előtt minden iratot közszemlére tesznek? A tárgyaláson minden kiderül, majd lesz döntés és még az is elképzelhető, hogy a felelősök fizetésképtelenek és az Önök, meg a Mi pénzünkből rendezik a veszteséget.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  26. gumiégetés szerint:

    korábban többször jeleztem a csepel.info-n kommentben, hogy égett gumi és műanyagszag terjeng a csillagtelep és a temető környékén. most valószínűleg megtaláltam a forrását. 30-án a rákóczi út – lámpás utca kereszteződésében megcsapott az ismert szag, körülnéztem és láttam, hogy a kereszteződés délkeleti sarkában álló (lámpás és maris utca közötti) putri kéményéből sűrű fekete füst száll fel. nem lehetne ellenőrizni az ott lakó egyedeket?
    ha a lopott kábelről égetik a gumit, ha műanyag/gumi hulladékkal fűtenek, törvénytelenséget követnek el, és súlyosan szennyezik a környezetet.

  27. Etikus szerint:

    Forró szeretettel KÖSZÖNTÖM a NAGYMAMÁKAT, az ÉDESANYÁKAT ANYÁK NAPJA ALKALMÁVAL

    Donászy Magda: Nagyanyónak

    Édes-kedves Nagy anyókám!
    Anyák napja van ma!
    Olyan jó, hogy anyukámnak
    is van édesanyja.

    Reggel mikor felébredtem
    az jutott eszembe,
    anyák napján legyen virág
    mind a két kezembe.

    Egyik csokrot neked szedtem,
    odakünn a réten,
    Te is sokat fáradoztál
    évek óta értem.

    Kimostad a ruhácskámat,
    fésülted a hajamat,
    jóságodat felsorolni
    kevés lenne ez a nap.

    Köszönöm, hogy olyan sokat
    fáradoztál értem,
    és hogy az én jó anyámat
    felnevelted nékem.

  28. felix szerint:

    Egy igazán felkészült család gondol a jövőre is és semmit nem bíz a véletlenre.
    https://www.facebook.com/290966617585779/photos/a.291144490901325.94173.290966617585779/1081321518550281/?type=1&theater

  29. Grün Izidor szerint:

    “Uraim nincs Erasmus, nincs Heidelberg. Csak fiatalság, bolondság, ahogy ez az egyetemistáknál szokás” – írta Orbán. Sajnos azt nem tudni, hogy ezt elhihetjük-e, vagy a miniszterelnök fiat csak a bolondját szeretné járatni. Mostantól Orbán Gáspár minden szavát érdemes fenntartásokkal kezelni.
    .
    Apja fia! Ugyanaz a vér csordogál az ereiben! 😛 😀
    .
    http://www.hir24.hu/belfold/2015/05/04/orban-gaspar-trollkodott/?fb_action_ids=1605189153071771&fb_action_types=og.comments

  30. CsHoTamas szerint:

    Ez nagyon érdekes számomra. Amint ezt a történetet meghallottam, gondoltam egyből szét kell itt néznem! ;-)))))))))
    Ha jól tudom, 2010-ben választások voltak.
    Ha jól tudom a Fidesz nyerte meg.
    Ha jól tudom, az első nap elfoglalták a “csepeli” Fidesz emberei a Csevakot.

    Az számomra a nagyon érdekes, hogy a munkát a Fidesz által kinevezett Werner Péter vette át! Vagy rosszul tudom?! Ha így van, akkor miért tetszenek KOMMUNISTÁZNI? Vagy Werner is kommunista? Mondták már neki?

    DE! Ha ez a történet, mégsem így lenne, akkor is érdekes számomra…
    A csepeli Fidesz, ugyanis nagyon szépen “eladta” a Gerincutat úgy, mintha az az Ő érdemük lenne, hogy megépült. Pedig szinte semmi közük sincsen hozzá! SŐT!
    Ez ugyanaz.

    A szocik lerendeztek ebben az ügyben (projektben) is mindent, de ez nem úgy sült el, ahogy Fidesz fiúk szerették (ha jók az értesüléseim, egy magas rangú csepeli Fideszes nem engedte Wernernek kifizetni ezt a projektet. “Márpedig ez nem lesz kifizetve!” Emlékszünk rá?) volna.

    AKKOR MIRŐL IS BESZÉLÜNK?????

  31. Bugi szerint:

    Tamáska, akkor majd Szenteczky más bűneiért is a jelenlegi vezérigazgatót büntetik meg. Sőt, a mostani vezérigazgató lesz Szenteczky gyerekének az apja is. Vagy a Fidesz. Nem?

Itt lehet hozzászólni !