30 millió forint a Csepeli Munkásotthonnak – ülésezett a képviselő-testület

A baloldal nem akart üvegzsebet

Csepel.hu

30 millió forint a Csepeli Munkásotthonnak – ülésezett a képviselő-testület

A képviselő-testület január 29-én 30 millió forintos közművelődési támogatást szavazott meg a Csepeli Munkásotthonnak.

A városatyák rendeletben szabályozták a kerületi szórakozóhelyek éjszakai nyitva tartását, csepeli vállalkozásokat segítő intézkedésekről döntöttek, és határoztak a graffiti elleni fellépésről; a nyomravezetők „jutalmazásáról” is.

A baloldal nem akart üvegzsebet

A testületi ülés legnagyobb vitát kiváltó javaslata az volt, hogy 30 millió forintos közművelődési támogatást nyújt az önkormányzat a Csepeli Munkásotthon Alapítványnak, amennyiben az alapítvány hajlandó ellenőrzött keretek között felhasználni a közpénzt, és hajlandó bepillantást engedni a működésébe.

Az alapítvány és az önkormányzat között évek óta tart a vita a működtetés ellenőrizhetővé tételén. Az önkormányzat szerint ugyanis a közpénzt felhasználó szervezeteknek és alapítványoknak el kell tudniuk számolni a kapott támogatással, vagyis átláthatóvá kell tenniük a működésüket. Bár a Munkásotthon évek óta azt állítja, hogy hajlandó erre, mégsem tettek ebben az irányban lépéseket, így az önkormányzat sem nyújtott támogatást.

Borbély Lénárd polgármester most megfordította a felajánlást: nem előre kérte a működtetés átláthatóvá tételét, hanem konkrét, harminc millió forintos támogatást javasolt az intézménynek – csak azt kérte, hogy a közpénzzel a Munkásotthon számoljon el. Emiatt heves vita robbant ki: a balliberális képviselők egymás után szólaltak fel azt ellenezve, hogy a közpénz ellenőrzésének feltételeit biztosítsa a Munkásotthon. Takács Mónika MSZP-s képviselő nem is szavazta meg a Munkásotthon anyagi támogatását, több balliberális képviselő pedig szintén tartózkodott a javaslat egyes pontjainak szavazásánál.

Az önkormányzat képviselő-testületében azonban így is többségben voltak a támogatást akaró képviselők. Így végül sikerült megszavazni azt is, hogy a kerület két felügyelőbizottsági tagot és két kurátort delegál az alapítványba. Borbély Lénárd polgármester és a csepeli városatyák többsége azt várják a döntéstől, hogy az önkormányzati támogatásnak köszönhetően Csepelen fellendülhet a kulturális élet és színvonalas szórakozásra lesz lehetősége az itt élőknek.

Vállalkozásbarát önkormányzat – Folytatódik a 35 pont végrehajtása

Borbély Lénárd polgármester javaslatára módosult a nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásáról szóló rendelet. E szerint a cégek, akik az önkormányzattól bérelnek üzlethelyiséget, a 6 hónap helyett csak 2 hónapnyi óvadékot fizetnek. Azok a nettó 50millió forint árbevétel alatti cégek, akik már befizették az óvadékot, 4 havi összeget visszakapnak.

Szintén a polgármesteri programban szerepelt a munkahelyteremtés lehetősége. Ennek érdekében a képviselők igennel szavaztak arra, hogy amennyiben a régi Matáv székházba egy 350 főt foglalkoztató cég települ, a hév végállomásánál kedvező feltételekkel parkolhassanak a munkavállalók gépjárműveikkel.

Zaj és lakossági bejelentések helyett nyugodt esték várnak a csepeliekre

Számtalan bejelentés érkezett a kerületi rendőrkapitányságra és az önkormányzat jegyzőjéhez azzal kapcsolatban, hogy a vendéglátóhelyek zajos társasága zavarja a nyugalmukat az esti, éjszakai órákban, ezért indokolt az üzletek éjszakai nyitva tartását korlátozó rendelet megalkotása. A kerület adottságait, a lakókörnyezet érdekeit és vásárlási szokásait figyelembe véve egyes vendéglátó üzletek nyitva tartása 23.00 óra után nem indokolt.

Azok a szórakozóhelyek, melyek meleg ételt nem szolgálnak fel, 22 óra és 6 óra között nem tarthatnak nyitva.

Az önkormányzat hadat üzen a graffitis rongálóknak

Mint arról már hírt adtunk, Borbély Lénárd polgármester kezdeményezésére a csepeli önkormányzat felveszi a harcot a graffitis rongálók ellen. (Jelenleg is keressük az alábbi firkákért felelős elkövetőket, akik feltalálásért 200 000 forint a nyomravezető díj.)

A polgármester javaslata nyomán a 2015. évi költségvetésében az önkormányzat céltartalékot biztosít a graffiti elleni fellépésre és lehetőséget arra, hogy folyamatban lévő büntetőeljárásban bruttó 200.000 Ft-ig terjedő nyomravezetői díjat tűzzön ki annak, aki a rongálóról információkkal szolgál a rendőrségnek vagy az önkormányzatnak.

Az előterjesztés szavazásakor Horváth Gyula nemmel voksolt.

Kolonics György Sport Érdemérem

Borbély Lénárd polgármester javaslatára ismét lesz a kerületben Kolonics György Sport Érdemérem. A díjban (mely 200 000 forinttal jár) természetes személyek részesülhetnek. Azon személyek részére adományozható, akik kiemelkedő teljesítményt értek el a sportban, és eredményükkel hozzájárultak Csepel hírnevének öregbítéséhez, továbbá munkájukkal, kiemelkedő tevékenységükkel segítették Csepel sportéletének fejlődését.

Óvodai átalakítás – A családok semmit sem fognak érzékelni belőle

A képviselő-testület elfogadta az óvodák összevonásáról szóló előterjesztést. Jelenleg 11 költségvetési szerv működik óvodaként, tagintézményeivel. Az egyesítéssel egy költségvetési szervbe olvad be a 10 jelenlegi költségvetési szerv. (Az átszervezés a Nagy Imre ÁMK óvodáját nem érinti.)

A 24 tagóvoda működése a továbbiakban is zavartalan lesz, a szülők, gyerekek a változásból semmit sem fognak észrevenni. A döntés célja mindössze annyi, hogy az óvodapedagógusok a gyermekek nevelésére, a velük való foglalkozásra koncentráljanak az adminisztráció helyett.

Támogatások

A képviselők 2 millió forintos vissza nem térítendő támogatást szavaztak meg a Szent István Kórház sebészeti osztályának, valamint együttműködési megállapodást kötöttek a Nemzeti Ifjúságvédő és Tehetségkutató Egyesülettel. Az Egressy Béni Zeneiskola 500 000 forint önkormányzati támogatásban részesül, melyet zenei verseny nevezési díjára használhatnak fel.

Forrás: Csepel.hu

15 hozzászólás “30 millió forint a Csepeli Munkásotthonnak – ülésezett a képviselő-testület” bejegyzésre

  1. helyi szerint:

    Viccesek vagytok, a Kolonics-díj mindig is létezett, csak eddig tojtak rá a tisztelt városvezető urak! Most jutott eszetekbe? 🙂

  2. János szerint:

    A Munkásotthon nem zárkózott el az átvilágítástól, hiszen az elmúlt 20 évben rengeteg felügyeleti szerv vizsgálta működésüket. Akitől közpénzt kapott minden forinttal elszámolt feléjük. Sőt az elmúlt 5 évben az önkormányzat által nyújtott támogatással is elszámolt forintra fillére. Könnyű volt nekik hiszen az önkormányzat egy fillért se adott. Az önkormányzat azért szeretné jobban megismerni a Munkásotthon gazdálkodását, mert kíváncsiak rá, hogy hogyan tud egy művelődési ház fennmaradni a helyi önkormányzat támogatása nélkül. Sokat tanulhatnálak tőlük a kerület döntéshozói. Nem kell rögtön autót, drága számítógépet, irodabútorokat vásárolni és osztani a pénzt a baráti vállalkozásoknak. A baloldal azért nem szavazta meg a 30 millió forint támogatást mert annak az lett volna ára, hogy olyan bukott fidesz politikusok-hiszen a választásokon nagyot bukott-Németh Szilárd került volna a felügyelő bizottságba akit Csepel lakossága már elutasított. Birkózzon inkább a villany és gázórákkal.

  3. Balos szerint:

    Nem tudom mire vélni, hogy a Takács Mónika miért nem szavazta meg a Munkásotthon támogatását. Ráadásul ott dolgozik. Nagy szutyok lehet ott, ha ennyire félnek az átvilágítástól. A Munkásotthon lenyúlása az egyik dolog volt, ami nekem nagyon nem jött be.

  4. Grün Rikárdó szerint:

    Balos!
    “A Munkásotthon lenyúlása az egyik dolog volt, ami nekem nagyon nem jött be.”
    Pályáztál egyáltalán?!
    Lehet, hogy beszartál volna, ha bejön! 😛

  5. János szerint:

    Takács Mónika biztos megszavazta volna a Munkásotthon támogatását, ha a támogatásért cserébe ne kérték volna a Munkásotthont a fideszesek. 25 éve vigyáznak rá, nem adták el se az MSZP-nek, és most meg bebizonyították, hogy a Fidesznek se. Csak így tovább jó gazdái a közvagyonnak.

  6. Szabadságharcosok útja mindig rögös szerint:

    Úgy tud fennmaradni, hogy Kál Károly….visszhall 😉

  7. Bugi szerint:

    Takács Mónika azért szavazott a Munkásotthon támogatása ellen, mert ő nem művelődési házat akar, hanem pártkaszárnyát. Azt, amivé az elmúlt években vált a Munkásotthon.

  8. Bugi szerint:

    Egyetlen feltétel volt, a közpénzt úgy kell elkölteni, hogy az ellenőrizhető legyen. El tudom képzelni mit műveltek ott az elmúlt években a kommunisták.

  9. felix szerint:

    Nem kell elfogadni a pénz és annyi.

  10. Grün Rikárdó szerint:

    Bugi!
    Az nem képzelhető el, hogy megállnak a saját lábukon, mint Orbán Récsölke?!
    Legfeljebb vidám társaikkal nem pezsgőznek a “királyi páholy”-ban! 😛 😀

  11. felix szerint:

    Bugi éppen úgy /nem/ gondolkodik mint Gordon.

  12. ebihal szerint:

    GONDOLKODIK???

  13. Grün Rikárdó szerint:

    Merkel biztonságban lesz Budapesten
    “A TEK a jogszabályok alapján folyamatosan összehangolja és irányítja a védelmi feladatok megszervezésében és végrehajtásában részt vevő szervezetek tevékenységét. Az elmúlt hetekben a TEK az Országos Rendőr-főkapitánysággal (ORFK) közösen és a német partnerszolgálat szakembereivel együttműködve készítette elő a látogatás biztosítását.”
    .
    Sikeres TEK-es akciónak, előgyakorlatnak tekinthetjük a csepeli öngyilkosjelölt nagy erőkkel történő ártalmatlanítását!
    Na meg azért magával hozza a saját embereit is “Biztos ami Ziher!” alapon!
    .
    http://www.hir24.hu/belfold/2015/01/31/merkel-biztonsagban-lesz-budapesten/

  14. nagyapó szerint:

    Néhány alapkérdést érdemes tisztázni:
    – Kié a Munkásotthon, a csepelieké, vagy egy szűk csoporté?
    – Ki képviseli a csepelieket, a választott Önkormányzat, vagy egy párt?
    – Miért gond, ha az Önkormányzat figyelemmel akarja kísérni az adózók pénzének elköltését?
    – Miért gond a csepeli maffiabalnak a 30 mFt juttatás, ha a Munkásotthon vezetősége hajlandó a szerződés aláírására?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  15. felix szerint:

    szemétláda.
    Hogy szoktad mondani?
    Nézz utána kis kérdező miértke.

Itt lehet hozzászólni !