Rejtély övezi a csütörtöki HÉV-balesetet

Csepel.hu

HÉV-szerelvények a Szabadkikötőnél – a tragikus balesetre nincs magyarázat

Egyelőre továbbra is rejtély övezi annak a HÉV-balesetnek a körülményeit, amely február 28-án történt a hajnali órákban a Szabadkikötő és a Kvassay híd között. A gázolásban F. Dávid 21 éves fiatalember halt meg. Az ügyet a Budapesti Rendőr-főkapitányság rendkívüli haláleset osztálya igazságügyi orvos szakértők bevonásával közigazgatási eljárás keretében vizsgálja – közölte érdeklődésünkre az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata. Bűncselekmény gyanúja nem merült fel.

Az elsődleges adatok szerint nem zárható ki, hogy öngyilkosság történt, de a feltételezést a fiatalember családja és barátai, valamint egyéb körülmények megkérdőjelezik.

A halálos gázolás csütörtök hajnalban 6 óra után nem sokkal történt, amikor egy HÉV-szerelvény Csepelről a Boráros tér felé tartott. A hat kocsiból álló vonat normál tempóban haladt, amikor a mozdonyvezető azt vette észre, hogy „egy ember van a síneken”.  A vonatvezető sípolt, jelzést adott le, de már nem tudott megállni.

A rendőrség egyelőre nem kívánt tájékoztatást adni arról, hogy a baleset milyen körülmények között történt. Pontosításra szorul például az, hogy a fiatalember milyen testhelyzetben tartózkodott a síneken vagy annak közelében. Szemtanúk beszámolója szerint és egyéb körülményeket is figyelembe véve a legvalószínűbb, hogy a férfi nem a sínek között, hanem a jobb oldali sín mellett guggolt. Erre utal az a tény is, hogy a szerelvény első kocsijának jobb oldala sodorta el, majd az ütközés után lerepítette a töltésről.

A csepel.info hírblogon egy olvasó ezt írta: „Rajta ültem a HÉV-én, közvetlenül a mozdonyvezető mögött… Megyünk, megyünk, BUMMMM, majd lassan megállunk. Mozdonyvezető kiszáll, hátramegy, majd rémült arccal jön vissza: egy félmeztelen fazont elütöttünk. Majd leszállított mindenkit, gyalog indultunk el a város felé. Ez pontosan 6 óra 9 perckor történt. Már elég világos volt, legalábbis 50-60 méterre tuti el lehetett már látni.”

Más szemtanúk szerint ugyanakkor még elég sötét volt a kora hajnali órákban, s a vonatvezető valószínűleg az utolsó pillanatban vette észre a vágány mellett lévő embert. Még vészfékezéssel sem volt lehetősége, hogy megállítsa a több tonnás szerelvényt. A motorvezetőt súlyos trauma érte.

A rejtélyek számát növeli, hogy nem tudható pontosan: mi történt F. Dáviddal a balesetet megelőző órában, miért tartózkodott a töltésen a sínek mellé, miért ücsörgött ott guggoló helyzetben. Szintén kérdést vet fel, hogy a gázolás után miért találták meg lehúzott nadrággal. A rendőrség elsődleges adatai szerint nem történt bűncselekmény, F. Dávidot senki nem bántalmazta.

F. András a következő sorokat írta péntek délután a csepel.info híroldalon: „Én a ’szerencsétlen’ ember egyik legjobb barátja voltam, és még hajnalban velem volt az illető, 21 éves életerős, életvidám, kiváló sporteredményekkel rendelkezett! Gyerekkorától fogva ismertem és 5 éves korától sportolt, sosem használt kábítószert és egyetlen káros szenvedélye volt, a dohányzás!!! Egy szórakozó helyen voltunk, a baleset előtt 1 órával válhattunk el, mivel én Buda felé jöttem ő pedig Csepel felé. Igaz, ittunk az éjszaka folyamán, de nem voltunk részegek, bódultak maximum, jó hangulatban volt! Amikor elváltunk teljesen tudatánál volt és NEM FÉLMEZTELEN!!! Nem tudom, hogy mi történhetett az elkövetkezendő 1 órában, de ebben 100%-an biztos vagyok, hogy nem akarta eldobni az életét, mivel imádott élni mindenki szerette, a légynek nem tudott volna ártani!!! Biztos, jól fizető munkája volt, semmi indoka nem lett volna eldobni az életét!!! … egy nagyon jó emberrel lett szegényebb a világ!”

Megtudtuk, hogy F. Dávid ózdi születésű, s ott élt népes családja is. Egy ikertestvére mellett még négy testvére van. Gyerekkorától sporttolt, futballozott. Legtöbb fényképén a családjával együtt látható, amiken összeölelkezve, jókedvűen mosolyognak. Barátai közölték, hogy „… családját imádó, vidám, fiatal srác volt… érthetetlen, ami történt.” Ózdon mindenkit megrázott a tragédia.

Forrás: Csepel.hu

9 hozzászólás “Rejtély övezi a csütörtöki HÉV-balesetet” bejegyzésre

  1. großmutter szerint:

    Az eddig elhangzott körülmények alapján, miszerint -félmeztelen, letolt nadrággal, guggoló testhelyzetben volt- azt sem tartom kizártnak, hogy éppen könnyíteni próbált magán a fiatalember, szerencsétlenségére éppen a hév szerelvénynek háttal.

    Az enyhén ittas állapota pedig magyarázhatja azt, hogy nem vette észre időben (nem hallotta) a közeledő szerelvényt.

    Részvétem a családnak.

  2. Jeniszej szerint:

    A rejtélyek számát növeli, hogy nem tudható pontosan: mi történt F. Dáviddal
    Hol volt a zember?
    – A hat kocsiból álló vonat normál tempóban haladt, amikor a mozdonyvezető azt vette észre, hogy „egy ember van a síneken”. A vonatvezető sípolt, jelzést adott le, de már nem tudott megállni.
    – Pontosításra szorul például az, hogy a fiatalember milyen testhelyzetben tartózkodott a síneken vagy annak közelében.
    – Szemtanúk beszámolója szerint és egyéb körülményeket is figyelembe véve a legvalószínűbb, hogy a férfi nem a sínek között, hanem a jobb oldali sín mellett guggolt.
    – Erre utal az a tény is, hogy a szerelvény első kocsijának jobb oldala sodorta el, majd az ütközés után lerepítette a töltésről.
    Azt monya a Fater ha a srácra rájött a szapora az könnyen ellenőrizhető, mer annak nyoma van.
    Vajon mire gondolhatott a vezető amikor kijelentette, hogy “félmeztelen” embert van a síneken, vagy hol?

  3. John Doe szerint:

    Tisztelt Posztírók! Nem lenne bölcsebb döntés, a kegyeleti okok fényében, a tényekig felfüggeszteni ezt a baleset-témát. Valószínű – ahogy olvasom – a család, barátok is olvassák a posztokat és egyes találgató, minősítő hozzászólások érzelem mentes, néha bunkó stílusuak, így nem biztos hogy jó eső érzés ezeket egy tragédia után olvasni. Itt egyedül a vezető tudná leírni, hogy mit látott és mi történt pontosan.

  4. großmutter szerint:

    Igazad van John Doe. Bár lehet, hogy a hozzászólásom sértőnek tűnt, de a cikkben leírtakból próbáltam kikövetkeztetni egy olyan verziót, ami még nem került szóba.

  5. Jeniszej szerint:

    “John Doe szerint:
    Itt egyedül a vezető tudná leírni, hogy mit látott és mi történt pontosan.”
    Mindenki erre kíváncsi, mert a vezető az láthatott mindent, – vagy mégsem?

  6. Schneider Ádám szerint:

    szerintem se ezen kéne nyammogni.

  7. Egy régi munkatársa szerint:

    Jó lenne már értékelhető,és érdembeli válasz a hatóságtól!

  8. impossible szerint:

    Ne haragudjatok meg, de az ikertestvérén kívül egy testvére van… Nyugodj békében Dávid!

  9. Z.András szerint:

    Csalódtam a Fideszben szerint:
    2013. február 28., csütörtök – 08:27
    A csalódást beszéld meg Viktorral!
    Az öngyilkos fiatalember jól kibaszott pár száz csepelivel ma reggel…
    Kb. mennyivel beszéltél?
    Csalódtam a Fideszben szerint:
    Szóval kedves csepeliek és nem csepeliek! Semmire sem megoldás az öngyilkosság, de ha mindenáron úgy döntötök, hogy eldobjátok az életet magatoktól, akkor azt ne így tegyétek!
    Szólj a családnak és a barátaidnak: várják meg amíg beérsz a munkahelyedre, CSAK UTÁNA Tegyék meg!! (és nem a HÉV vonalán)
    Lehet, hogy valakit ma pont azért küldtek el a munkahelyéről, mert mondjuk ma reggel elkésett.
    Vagy csak alig vártak egy nyomós okot, hogy megszabaduljanak egy ilyen „dolgozótól”!?
    HÉV-baleset: nem lehetett öngyilkosság (frissítve!)
    Az igazságügyi orvosszakértő által kiállított halottvizsgálati bizonyítvány szerint nem öngyilkosság miatt veszthette életét a 21 éves F. Dávid, akit február 28-án a hajnali órákban gázolt el a HÉV a Szabadkikötő és a Kvassay híd között.
    Na ezzel mit kezdel te „okos”? (mea culpa, sorry, elnézést ?)
    Z.András ,Ózd
    Részvétem Alex, a Családnak is, F.Bandinak.

Itt lehet hozzászólni !