Megmentik a Csepel SC-t? – Helyi népszavazást kezdeményezett a Fidesz

Hír TV, Mno.hu

Ennyi marad?

Népszavazás kiírását kezdeményezte a Fidesz csepeli szervezete a helyi sporttelep megmentéséért. A Csepel SC Alapítvány vezetői hiába ígérték meg korábban, hogy nem épül lakópark a telepen, az önkormányzat gazdasági kabinetje már fel is osztotta a területet. A sporttelep földhivatali lapjára pedig már vételi és jelzálogjogot is bejegyeztek. A helyi népszavazásról február 21-én dönt az önkormányzat.

Új szavazásunk: Ön támogatná-e jelenlétével is a Csepel SC-ért tartott demonstrációt?

Nézze meg a Hír TV vasárnap esti híradóját, nézze meg, hogy hazudik Zárai László! (Csepel SC-s riport a 22:30 perctől)

Tavaly júliusban Zárai László, a Csepel SC alapítványának kuratóriumi elnöke még tagadta, hogy eladnák a sporttelepet. Zárai akkor úgy fogalmazott: két év múlva sem lesz lakópark a csepeli Béke téren.

Már kiadták a bontási engedélyt

Németh Szilárd csepeli ellenzéki képviselő szerint a sporttelep földhivatali lapjának széljegye árulkodó, azt bizonyítja, hogy megkezdődött a terület lenyúlása. Állítja: a telepet működtető alapítvány kuratóriumában ülő szocialista politikusok fokozatosan átjátszották az alapítói jogokat, a támogatások csökkentésével pedig elérték, hogy az ingatlan könnyebben kerülhessen magánkézbe.

– A farkas betette a szőrös lábát erre a területre, és most már az egészet akarja. Fél évvel ezelőtt mondtam, hogy ezeket a világító oszlopokat le akarják bontani. Ezért Csepel polgármestere hazudozónak, felkészületlennek, sületlenségeket beszélőnek tartott, ma pedig itt van a bontási engedély a kezünkben – mondta Németh Szilárd.

Kétmilliárdos hitel építkezésre

A szocialista vezetésű önkormányzat a képviselő szerint már fel is osztotta a sporttelepet: a terület kétharmadán lakópark és bevásárlóközpont épülhetne, és csak egyharmadán lehetne sportolni. A januári ülésen készült hangfelvételt azonban nem hozza nyilvánosságra a polgármester. Németh Szilárd helyi népszavazást is kezdeményezett az ügyben.

Tóth Mihály csepeli szocialista polgármester a Hír TV megkeresésére mindössze annyit reagált: Zárai László a Csepel Sportklub elnöke, ő nyilatkozik az ügyben. Zárait azonban a Hír TV nem érte el.

A kuratóriumi elnök korábban azt mondta: valóban fel akarnak venni kétmilliárd forint hitelt, de abból uszodát és sportcsarnokot építenek. A Fidesz helyi szervezete szerint azonban a pénz arra kell, hogy az alapítvány be tudjon szállni a lakópark építésébe.

Forrás: Hír TV, Mno.hu

14 hozzászólás “Megmentik a Csepel SC-t? – Helyi népszavazást kezdeményezett a Fidesz” bejegyzésre

  1. Csaba szerint:

    Nem, a pénz szerintem másra kell. Szerintem valami más összefüggés van eközött az óriási pénz és a szocik marionett bábúja, Zárai között…

    Ne felejtse el senki ezt a régi közmondást, ami mindig aktuális, ameddig világ a világ: Aki hazudik, az lop is!

    Zárai és Tóth “Mutyi” Mihály azt mondták, hogy nem lesz lakópark a Csepel helyéln és nem fognak oda semmi mást engedni soha, csak a stadiont.

    Hogy is van ez?

  2. Nándi szerint:

    Érdekes, eddig úgy volt, hogy az önkormányzat építtet uszodát, most pedig mégsem. Most már a csődközeli állapotban lévő (ahová eljuttaták sajnos) SC képes ezért hitelt felvenni? Azért, hogy ő építsen uszodát? 2 milliárd forintért ráadásul?

    Zárai úr sajnos eljátszotta a becsületét, ha ő most azt mondja, hogy erre kell a pénz, akkor azt már biztosra vehetjük szerintem, hogy valami egészen másra.

    Szégyen, hogy az önkormányzat vezetői pedig ehhez aszisztálnak!
    Sőt, magasabb szinten is: Podolák György…

  3. jani szerint:

    Mint látszik, most is ködösítenek, keverik a kását rendesen. Nekik akkor jó, ha minél zavarosabb az ügy , mert akkor jobban lehet halászni. !
    Mit gondoltok miért serte -pertél Podolák az alapítvány körül ??????!!!!!
    Gyors döntések !! Gyors széljegyzet bejegyzés az ingat lapján ! Villámgyors tervek a befektetők érdekeit szolgálva!
    Sec-pec alatt két milliárdos hitel felvétel !
    Megy a szekér, ha azt tolják !
    Ház itt Csepelen bizony rendesen tolják ,hogy haladjon. !!

  4. Levente szerint:

    Lakópark…ööö….izé…sportklub. Nehéz szó.

    misi meg egyenesen szégyen. a seggét ki tudja törölni, vagy arra is van valakije a pártból? úgy csinál, mintha semmiről nem tudna… ha majd menni kell a kaptárba akkor is fog maga előtt tolni pár embert? remélem viszi az egész bandát.

  5. Kovács Ernő szerint:

    Meditálás!

    Veszélybe került szeretett egyesületem, ahová jártam sportolni, ahova a fiam most is jár . Mióta eszemet tudom itt töltöttem el a fél életemet. Számos labdarugó, röplabda, atlétikai verseny izgalmait élhettem itt át. Szemtanúja lehettem annak, hogy az ingatlan állapota hogyan romlik rohamosan. Amikor a benzinkút építését megengedte az önkormányzat, már akkor elkezdődött a létesítmény szétdarabolása! Az utóbbi hetekben számos állhír, rémhír, kering Csepelen. 1/3-2/3 marad a sportolás lehetőségére? Senki sem áll ki a nyilvánosság elé elmondani az igazat, hogy mit terveznek valójában a Csepel SC-vel. Az idő rohamosan halad, és ha nem teszünk valamit imádott klubunk védelmének érdekében súlyos következményekkel kell számolnunk. És most jön az én meditálásom: mit tudok én egyedül segíteni egy ilyen nagy horderejű ügyben? Hőzönghetek otthon, oszthatom az észt az interneten, vagy valami konkrétat is tehetek, amivel el is érhetek valamit. Arra gondoltam, hogy Csepel SC főbejáratától egy méltóságteljes sétával elmennénk a Csepeli Önkormányzathoz , és ott egy Csepel sálat hagynánk a portán, amit Tóth Mihálynak küldünk majd. A séta célja a nyilvánosság figyelmének felkeltése arra, hogy az egyik legnagyobb sportmúlttal rendelkező egyesület végnapjait éli. Magyarország , a világ sporttörténelmében a Csepel SC komoly szerepet töltött be, és tölt be ma is! A demonstrációra az engedélyt a szombat délelőttre 10-órára kérem. Ez az időpont remélem minél több csepelinek megfelelő lesz, és részvételükkel kiállnak a Csepel SC mellett!A rendezvény szerintem maximum 1órát vesz majd igénybe. Holnap már remélem az időpont nem csak egy terv lesz, hanem valóság. Hajrá Csepel!

  6. Politikamentesen szerint:

    Kissé fura, 2006-ban született egy testületi döntés, hogy az önkormányzat beszáll a strandon egy 25 m-es fedett uszoda megépítésébe. Megszavazták a pézt is, az uszodának 2007 májusára el kellett volna készülnie. Mint látjuk, valakinek jobb ötlete támadt. A strandon tervezett uszodához csak 400 milliót kellett volna fizetni, nem 2 milliárdot, igaz akkor a sporttelepet sem lehetett volna ilyen ürüggyel eladni. Egyébként az alapötlet, hogy a Béke téren legyen az uszoda és ennek megépítését üzleti alapra helyezzék a helyi SZDSZ, pontosan Kál Károly ötlete volt. Ez az ötlet a honlapukon is megtatálható volt. A többiek meg hozzá adták a saját ötletüket a 1/3, 2/3 megsoztásra.

  7. emilió szerint:

    Van egy kitűnő adottságú majdnem gyógyvizünk a Hollandi úton. erre mi uszodát építünk a sporttelepen. A strand veszteséges, elképzelések nincsenek a sorsáról. Ezek után hírtelen, sürgőssé vált egy uszoda építése máshol, igen sok pénzért. A strand vizének leginkább a mellé épült lakóparkok örülhetnek.

  8. […] Megmentik a Csepel SC-t? – Helyi népszavazást kezdeményezett a Fidesz (február 18.) […]

  9. Levente szerint:

    Emilió: úgy ismered a csepeli önkormányzat vezetőit, hogy elképzelésük sincs mi legyen a stranddal? Lehet, hogy már azt is árulják, csak még nem derült ki.

  10. jani szerint:

    Én úgy tudom a Csepeli Strand a Fürdőigazgatóság tulajdona, de mert veszteséges el akarják adni. Naná , hogy veszteséges mikor olyan belépő árat kérnek, hogy egy családi strandolás ezerekbe kerül / csak a belépők /. Valami olyasmit is rebesgettek, hogy az ÖK.-nak is felkínálták, de ők elhajtották őket.
    Mintha itt az infón azt olvastam volna, hogy készitettek, strandra vonatkozó uszoda építési tervet több millióéert

  11. Csepeli Lakos szerint:

    Tudomásom szerint 1,2 milliárd forintot kért a Fűrdőigazgatóság az Önkormányzattól, de nincs rá pénz. El akarják adni a strandot ezért szabad piacon 1,5 milliárd forintért. Ha tényleg eladják akkor se Dunánk, se strandunk nem lesz, viszont válogathatunk majd a lakóparkok között.

  12. Nándi szerint:

    A stranddal kapcsolatban: én úgy tudom, hogy azt már bezárták, idén nyáron már nem fog kinyitni. Erről is ennyit…

  13. lldi szerint:

    Ha lesz a séta az önkormányzathoz,kérem
    értesítsenek,oda biztosan elmennék én is
    a családommal a sport telep megmentéséért.
    Ildi

  14. […] Megmentik a Csepel SC-t? – Helyi népszavazást kezdeményezett a Fidesz (február 18.) […]

Itt lehet hozzászólni !