Egy jó adórendszer fellendítheti a gyermekvállalási kedvet

Inforadio.hu

Családban jobb

Sokkal több gyereknek kell születnie, hogy megállítsuk a demográfiai vészhelyzetet

A Nagycsaládosok Országos Egyesülete elégedett a kormány eddig megismert terveivel, mondta Székely Hajnalka, az egyesület elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Hozzátette, szívesen látnának egy olyan adózási rendszert, amely kedvezne a többgyerekes szülőknek.

A kormányprogramnak eddig nagyon pozitív az üzenete – mondta a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke, aki szerint ez a csomag figyelembe veszi, hogy a gyermek nemcsak család és magánérdek, hanem közjó és közügy is.

Székely Hajnalka a program szimpatikus elemének tartja, a családbarát munkahelyek ösztönzését, amely lehetővé teszi, hogy a gyermeket nevelő anyáknak könnyebb legyen a visszatérés a munka világába. Ösztönző programokkal csökkenteni lehetne a munkanélküliek számát a nők körében – tette hozzá.

Az egyesület támogatja és megvalósíthatónak tartja a családi adózást, ám az elnök hangsúlyozta: nehéz összeilleszteni az egysávos adórendszert és a családi adókedvezményt, ehhez javaslatokat fognak benyújtani.

Mindenképpen olyan adórendszer jó, amely figyelembe veszi a gyermekek számát, mert ez fellendíthetné a gyerekvállalási kedvet – hangsúlyozta.

A bölcsődéknél 120 százalékos a telítettség

Nehéz ott új bölcsődét létrehozni, ahol kevés a pénze az önkormányzatnak, bár a jogszabály engedi, hogy az óvoda nyisson lefelé, vagyis kisebbeket is felvegyen és vegyes csoportokat indítson, ahol azonban nehezebb a gyerekekkel dolgozni – mondta Székely Hajnalka.

Az NOE elnöke szerint az óvodák alsó korhatárának csökkentésével tovább terhelték a már egyébként is túlzsúfolt intézményeket, de az óvónők számát nem emelték.

A bölcsődék többsége 120 százalékos feltöltöttséggel működnek, vagyis a korhatárcsökkentéssel és a csoportok létszámának növelésével törvényesítették, hogy a bölcsődék túl vannak terhelve, és “a 120 lett a 100 százalék”.

Forrás: Inforadio.hu

10 hozzászólás “Egy jó adórendszer fellendítheti a gyermekvállalási kedvet” bejegyzésre

  1. zed szerint:

    Kislánynak nézem a gyerkőcöt. 🙂
    Úgy tűnik, a szabványfotó nem nyerte el a szerkesztő tetszését. http://erdifidesz.hu/wp-content/uploads/2010/03/csalad.jpg

  2. Földhözragadva szerint:

    Hm, nálunk sokkal gazdagabb országok is elbuktak ezzel a demográfiai vészhelyzettel…:( Csak diktatúráknak sikerült…:( Kicsit félek…

  3. zed szerint:

    Miközben a világon a túlnépesedés okoz gondokat, Európa népessége csökkenőfélben van. A népesség cserélődésének (természetes reprodukció), a népesség forgási sebességének (=amíg a teljes népesség 99,9%-a lecserélődik) lassulásával áll kapcsolatban, mely a várható élettartam emelkedéséből és ezzel összefüggő társadalmi szokások változásaiból következik, másrészt az általános kulturális színvonal emelkedéséből eredeztethető (a fejlett országokban az emberek tudatosabban, tervezettebben élnek, előrelátóbban cselekednek, erre utal pl. a magzatelhajtások arányának csökkenő trendje is). Egyébként ha hirtelen megugrana a születések száma (mint pl. a Ratkó-korszakban), az rövidtávon az eltartottak számának emelkedésével járna, ez a jóléti kiadásokat érintené kedvezőtlenül, és azt se feledjük, hogy jelenleg hazánkban egy jól elkülöníthető részpopuláció az általános tendenciával ellentétes népesedési jelenségeket mutat. Szerintem azért sem beszélhetünk demográfiai vészhelyzetről, mert hamarosan egy csomó határon túli nemzettársunk folyamodik magyar állampolgárágért.

  4. zed szerint:

    …A jelenség a népesség cserélődésének (természetes reprodukció), forgási sebességének lassulásával…

  5. abcd szerint:

    Ha üzemagyagra nemfutja akkor otthonmaradnak és……..

    ” Újabb idei, illetve történelmi csúcsot érnek el a héten az üzemanyagárak azzal, hogy emeli bruttó 5 forinttal a gázolaj és 2 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. – értesült piaci forrásokból hétfőn az MTI. “

  6. roppancs szerint:

    lakáshitelt adjanak önerő nélkül, hogy legyen hova szülni.

  7. roppancs szerint:

    persze a cigányoknak jár az ingyen ház.

  8. nem Jani szerint:

    roppancs: Önerő nélkül??? Bocs de ez nagy hülyeség. Boldog boldogtalan megint beleugrana a hitelbe, aztán megint jönne a sok sírás rívás, hogy nem tudnak törleszteni….

  9. munkásököl szerint:

    Nem kell önerő nélküli hitel. Olyan családi adókedvezmény kell, amiből összespórolható az önerő, és a törlesztőrészletekre is fedezetet teremt. Meg olyan adórendszer kell, ami mellett a fiataloknak könnyebb félretenni, mert nem viszi el a fizetésük felét a sok adó meg járulék.

    Azoknak a szaporodását kell támogatni, akik saját erejükből akarják felnevelni a gyerekeiket, nem azokét, akiknek a felnevelés szó ismeretlen fogalom, csak a CSP meg a segíly az ismerős.

Itt lehet hozzászólni !