Rendeletdömping a fővárosi közgyűlésben

Index

Az aluljáróban dohányzás betiltásáról, újabb térfigyelő kamerákról, a 4-es metró csúszásának kivizsgálásáról, a rakpartok átnevezéséről, a magyar Hyde park sorsáról döntött csütörtöki ülésén a fővársi közgyűlés.

Tilos lesz a dohányzás július 18-tól a fővárosi aluljárókban – mondta ki közgyűlés; a rendeletet a 67 tagú testületből 34-en támogatták, így az egyetlen szavazatnyi többséggel ment át a közgyűlésen. A főváros köztisztaságáról szóló rendelettervezetnek a közgyűlésben minden frakcióból volt támogatója és ellenzője, így nem politikai döntés született.

A dohányzási tilalom a fővárosi önkormányzat, illetve a BKV tulajdonában lévő 72 aluljárót érinti. A rendelet a kihirdetetését követő 45. napon, vagyis július 18-án lép hatályba. A szabályt megsértők 30 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújthatók. A megvalósításra (táblák kihelyezésére, tájékoztatásra) 10 millió forintot csoportosítottak át a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.-hez.

Az előterjesztést benyújtó Kolozs András szocialista képviselő elmondta: számított arra, hogy a képviselők támogatják a javaslatát. Szavai szerint a közgyűlésben most működött a nemdohányosok koalíciója.

Még több kamera lesz az aluljárókban

A közgyűlés 72 millió forintot biztosít a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak (BRFK) a fővárosi aluljárók térfigyelő rendszerére. A javaslat az aluljárók átfogó állapotjavítási programjához kapcsolódik, amelynek része a térfigyelő rendszer tavaly megkezdett kiépítése és üzemeltetése.

Az FKF Zrt. korábban közbeszerzési eljárást folytatott le a fővárosi aluljárók 372 kamerával történő felszerelésére; a rendszer kiépítése ezt követően már tavaly megkezdődött.

A közgyűlési dokumentum szerint összesen 31 kamerát helyeznek ki a forgalmasabb budapesti aluljárókba ez év augusztusának végéig. A felvételeket a BRFK VIII. kerületi, Mosonyi utcai épületében rögzítik, illetve kezelik, s a kamerák képeit két további rendőrségi intézményben is figyelemmel kísérik. A kamerázás bruttó beruházási költsége a két évre több mint 748 millió forint.

A testület döntött arról is, hogy a VEKE javaslata értelmében a BKV-megállókra vonatkozóan is rendelettervezetet kell készíteni, erről azonban egy későbbi testületi ülésen döntenek majd. Kolozs András annak a reményének adott hangot, hogy a szeptemberi iskolakezdés idején már nem lehet majd dohányozni a buszok és villamosok, illetve más BKV-járművek megállóiban.

Új neveket kaptak a rakpartok

Átnevezték az alsó rakpartokat is. A Carl Lutz Alapítvány 2005-ben jelezte, hogy a dunai alsó rakpartok elnevezésével szeretnének emléket állítani az 1944-es nyilas terror üldözöttjeit mentő hősöknek és mártíroknak.

A budai alsó rakpart neve a Mozaik utca és az Árpád híd között gróf Esterházy János rakpart, az Árpád híd és a Margit híd között Slachta Margit rakpart, a Margit híd és a Batthyány tér között Angelo Rotta rakpart, a Batthyány tér és a Lánchíd között Sztehlo Gábor rakpart, a Lánchíd és az Erzsébet híd között Friedrich Born rakpart, az Erzsébet híd és a Szabadság híd között Raoul Wallenberg rakpart, a Szabadság híd és a Petőfi híd között Valdemar és Nina Langlet rakpart lett.

A közgyűlés a pesti alsó rakpart nevét is megváltoztatta: az Újpesti rakpart alsó autóútját a Dráva utcától a Margit hídig terjedően Carl Lutz rakpartnak, a Margit híd és a Lánchíd közötti szakaszt idősebb Antall József rakpartnak, a Lánchíd és az Erzsébet híd közötti szakaszt Jane Haning rakpartnak, a Szabadság híd és a IX. kerület Közraktár utca közötti szakaszt Salkaházi Sára rakpartnak nevezték el.

Nem lesz tere a hordószónokoknak

Nem lesz a londoni Hyde Parkhoz hasonló Szónokok hordója elnevezésű civil fórum tér a budapesti Városligetben. Az előterjesztő, Bojár Iván András városarculati tanácsnok azért javasolta a korábbi támogató határozat visszavonását, mert a közgyűlés az elmúlt két évben nem biztosított forrásokat a kezdeményezéshez.

A tér kialakításának a célja az lett volna, hogy egy nyitott, mindenki által látogatható közterületen lehetővé tegyék a szólás- és véleményszabadság alkotmányos jogának időben korlátlan gyakorlását. A Szónokok hordója a XIV. kerületi Stefánia út és Ajtósi Dürer sor kereszteződésében fekvő aszfaltozott területen állt volna.

Kivizsgáltatják a 4-es metró építésének csúszását

A képviselők 34 igen szavazattal, a szocialisták tartózkodása mellett (Szalkai István kivételével, aki igennel szavazott) elfogadták Wintermantel Zsolt és György István (Fidesz) javaslatát, amelyben felkérték Demszky Gábor főpolgármestert: haladéktalanul intézkedjen a 4-es metró független ellenőrző mérnökének kiválasztására, és vizsgáltassa ki a metróbiztosi jelentésben foglalt több éves késedelem okait.

A képviselők felkérték a főpolgármestert arra is: készítsen tájékoztatót a 4-es metró beruházás kivitelezői, szerződéses partnerei által benyújtott minden többletkövetelésről, azok státusáról, tárgyáról és összegéről, és ezen adattartalommal a 2010. második negyedévi beszámolótól kezdődően bővítse ki a metróbiztosi jelentést. Első alkalommal 2010. június 15-ig kell megküldeni a tájékoztatást a fővárosi képviselőknek.

A testület felkérte Demszky Gábort arra is, hogy “az Eurometro Kft. szerződéses keretének kimerülése után történő továbbfoglalkoztatásának jogi körülményeiről, jogszerűségéről” soron kívül, ugyancsak június 15-ig adjon tájékoztatást a képviselőknek.

Ha nincs két hónapon belül engedély, nem jönnek új metrókocsik

Ha a francia Alstom cég nem szerzi be július végéig a 2-es és a 4-es metróvonalra megrendelt új metrókocsik engedélyeit, akkor a főváros felbontja a 65 milliárd forintos szerződést, döntöttek egyhangúlag a képviselők.

Ez esetben új közbeszerzési pályázatot kellene kiírni, és várhatóan még évekig nem járhatnak majd új szerelvények a 2-es metró vonalán sem. Így a jelenleg közlekedő, mintegy negyven éves kocsikra kellene újabb forrásokat fordítani.

Vitézy Dávid, a Városi és Elővárosi Egyesület (VEKE) szóvivője a döntés után elmondta, a főváros és a BKV által a 2-es metróvonalra rendelt huszonkét szerelvényt 2009. május 30-ig kellett volna forgalomba állítani, ám ez nem történt meg.

A leendő 4-es metróvonalra további tizenöt szerelvényt rendelt meg a főváros és a BKV, ám ezeket sem szállították le a 2009 szeptember végi határidőig Budapestre.

A 2-es metróvonalra rendelt metrókocsik prototípusának végleges típusengedélyét 2008. május 30-ig kellett volna megszereznie a cégnek. A közgyűlés a mostani döntésével erre adott határidőt július végéig. Hozzátette: ha ezt addig nem teljesíti a cég, a főváros és a BKV felbontja a szerződést az Alstom-mal.

Elmondta, a főváros a szerződés értelmében eddig mintegy 30 milliárd forintot fizetett ki a meg nem érkezett szerelvényekért. Felmondás esetén ezt az összeget vissza kell majd követelni a kamatokkal és kötbérekkel együtt.

index.hu

Egy hozzászólás “Rendeletdömping a fővárosi közgyűlésben” bejegyzésre

  1. Gordon szerint:

    Off:

    Erdély csodás, elhagyatott zsinagógái

    http://kosersrac.blog.hu/

Itt lehet hozzászólni !