Ma az Iszalag utcánál robbant le egy 148-as

Csepel.info

Egy korábbi eset: a lerobbant 148-as buszok Királyerdő megszokott utcaképéhez tartoznak

Szerdán, kora délután egészen az Iszalag utcáig tudott eljutni egy 148-as busz – értesítette lapunkat egyik olvasónk.

A busz azonban nem jutott tovább, így tagjává vált annak az igen népes, naponta gyarapodó klubnak, melybe a Csepelen lerobbant 148-as buszok tartoznak. A BKV láthatólag képtelen erre az útvonalra olyan járműveket beállítani, melyek képesek kényszerpihenő nélkül működni.

Mr. Gabee olvasónk beszámolója szerint ugyanaz a 148-as busz robbant le, amelyik kedden is.

“Észre vettem, hogy van egy olyan régi fajta Ikarus alacsony padlós busz, aminek az első kijelzőjének szám része le van ragasztva karton papírral, illetve a végállomás részhez Havanna úti lakótelep van írva. Az imént már egy T5-ös fehér BKV Zrt. vonalműszakos autó is ellentétesen szemben állt meg a busszal. Ha jól emlékszem, akkor pont a buszmegállóban állnak. Ha a másik sávban is megáll a bkv busz és az utasokat lerakja, szép kis kavarodás lehet:)” – írta olvasónk.

4 hozzászólás “Ma az Iszalag utcánál robbant le egy 148-as” bejegyzésre

  1. ződ szerint:

    Hirdessenek meg egy nyereményjátékot! Aki legpontosabban megsaccolja a legközelebb várható lerobbanás helyét, azt egy használaton kívül helyezett pénzestalicskával elfuvarozzák Kőbánya-Kispestig!

  2. Bogi szerint:

    18 h körül a Szent Istvánon a 170-es iskola előtt is lerobbant egy.

  3. Gordon szerint:

    Az Iszalag utca is a 170-es iskolánál van, lehet hogy ugyanazt láttad, csak otthagyták.

  4. Csepel-sziget szerint:

    A Van Hoolt lerobbanni még nem láttam, csak Ikarust ezen a vonalon, meg Volvot másikon.

Itt lehet hozzászólni !