Lepkesúllyal is sikeres volt a százkilósok ellen!

Sportfórum, Csepel.info

Nyolcszoros Master’s világbajnok a csepeliek lepkesúlyú evezőse, Lucsánszky László (képünkön), aki az idei évben azért nem gyarapíthatja Vb-győzelmeinek számát, mert a csúcstalálkozót Kanadában bonyolítják le. Ilyenkor az európaiak zöme a kontinens bajnokságon kénytelen vigasztalódni.

– Valamikor az evezésben az számított igazán nagy legénynek, aki közel volt a száz kilóhoz – mesélte a Csepel Evezős Klub egyik büszkesége. – Márpedig én ettől elég messze voltam és vagyok, viszont az átlagon felüli fizikai erőmnek – és talán a szorgalmamnak is – köszönhetően mindig helyet tudtam szorítani magamnak a négyesben vagy a nyolcasban. Ma már némiképp más a helyzet, hiszen a könnyűsúly bevezetésével kétfelé választották a mezőnyt – ha most versenyeznék, biztosan sokkal nagyobb eséllyel lapátolhatnék a könnyebbek mezőnyében.

– Azért így sem kell szégyenkeznie az elért eredményei miatt!

– Erről szó sincs. 1967-ben értem el az egyéni csúcsomat, amikor is a kormányos nélküli négyesben a nyílt Európa-bajnokságon (ahol mind az öt földrész képviseltethette magát) Czakó Csaba, Sarlós György és Csermely József társaságában másodikok lettünk.

– Ekkor biztos kijutónak számított az 1968-as olimpiára, ám végül itthonról kellett követnie a mexikóvárosi eseményeket.

– Ez az óta is szomorúsággal tölt el, ahogyan akkor kibillentettek a hajóból, amelyben – úgy érzem – nekem benne kellett volna ülnöm, de végül még tartalékként sem vittek ki. 1973-ban vonultam vissza és 1982-ben reaktiváltam magamat. Azóta versenyzek ismét rendszeresen.

– Melyik világbajnokságon volt a legeredményesebb?

– 2004-ben Hamburgban, ahol négy aranyérmet vehettem át. Az 55 évesek négyeseinek vetélkedésében nem kevesebb, mint kilencven csapatot sikerült magunk mögé utasítani. Ez az egység Dávid Imre, Melega Tibor, Sarlós György, Lucsánszky László összetételben versenyzett.

– Az idei, legalább háromezer versenyzőt mozgósító müncheni Eb-re milyen reményekkel készül.

– Jelen állás szerint az 55, a 60 és a 65 éves átlag életkorú nyolcasban is benne ülök majd. Egyre nehezebb nyerni, mert a kitűnő eredményekkel büszkélkedő oroszok is bekapcsolódtak. Azért remélem, legalább egy számban mi állhatunk majd a dobogó tetejére.

Fotó: JochaPress

sportforum.hu

Kapcsolódó:

Lemaradt az olimpiáról, a veteránoknál lett világbajnok

Egy hozzászólás “Lepkesúllyal is sikeres volt a százkilósok ellen!” bejegyzésre

  1. Vica szerint:

    Gratulálok az eddig elért eredményeihez és sok sikert kívánok a továbbiakra!

Itt lehet hozzászólni !