Lemaradt az olimpiáról, a veteránoknál lett világbajnok

A 70 éves, csepeli Lucsánszky Lászlót ünnepelték

Félszáz meghívott ünnepelte vasárnap délután Pasaréten a 70. születésnapjához érkezett Lucsánszky Lászlót (képünkön), a magyar evezés egyik markáns egyéniségét.

Az 1956 és 1972 között Csepelen versenyzett ünnepelt nyolcasban már 1957-ben magyar bajnoki címet szerzett az ifjúságiak között. A következő években számos hajóosztályban „megfordult”, de legsikeresebbnek a kormányos nélküli négyevezősök versenyein bizonyult. Ebben a kategóriában több világversenyre is kijutott. 1965-ben, a Duisburgban megrendezett Európa-bajnokságon még helyezetlenek maradtak, de a következő esztendőben, a jugoszláviai Bledben már negyedik helyen végzett társaival a világbajnokságon.

Lucsánszky László joggal tarthatja magát peches versenyzőnek, hiszen 1967-ben a franciaországi Vichy-ben Eb-ezüstérmes lett a négyessel, majd a mexikóvárosi előolimpián harmadikként haladtak át a célvonalon. Az utolsó időkig biztos olimpiai részvételre számító egységet azonban végül „felrobbantotta” Losonczy Tibor akkori szakvezető és a Melis Zoltán, Sarlós György, Csermely József, Melis Antal összetételű kvartettnek szavazott bizalmat. Ez a hajó azután ezüstérmes lett az olimpián.

Lucsánszky László a veterán evezősök között kárpótolta önmagát, ahol többször is világbajnok lett. A civilben építési vállalkozó kitűnő egészségnek örvend, s bizonyára az idei veterán világversenyeken is a magyar válogatott erősségei közé tartozik majd.

Fotó: JochaPress

4 hozzászólás “Lemaradt az olimpiáról, a veteránoknál lett világbajnok” bejegyzésre

  1. Pabar Lajos szerint:

    Kedves Laci! Illetve hagyományos megszólítással: Kedves Lucsi!
    Szeretettel és tisztelettel köszöntelek a 70. születésnapod alkalmából és újabb sikereket kívánok Neked a veterán evezős versenyeken, valamint jó egészséget és sok boldogságot kívánok a magán életedhez.

  2. Vica szerint:

    Gratulálok az evezős sportban elért sikereihez, az óriási munkához, kitartáshoz, ami idáig vezette. Boldog szülegtésnapot a veterán világbajnoknak!

    Szeretném továbbá felhívni mindenki figyelmét a méltatlanul elfelejtett csepeli evezős sportra.

    Ha ma tíz embert megkérdezünk, mit tud az evezős sportról, visszakérdez, hogy a kajak vagy a kenu érdekel. Szégyen, hogy a Magyarországon óriási hagyományokkal rendelkező, a szocialista rendszerben úri sportnak nyilvánított, és ezért teljesen háttérbe szorított, kiutált evezést még az emberek tudatából is sikerült kitörölni. Jó lenne, ha mindenki tudná, hogy annak ellenére, hogy a gyerekek rendkívül rossz körülmények között (teljesen lepukkant épületekben, több javításra szoruló hajóval) edzenek, még mindíg az elsők között áll a klubb az utánpótlásnevelésben. Nem tudom, hogy a Kis-Duna parti evezős telep jelenleg kinek a tulajdonában van, de reménykedek abban, hogy a jó hírükhöz méltóan megőrizhetik ezt a telepet, és előbb-utóbb támogatóik is lesznek, amíg nem késő.

  3. Dr.Kokas P. szerint:

    Lucsi,
    Gratulálok!Remélem még jó néhány évig tudunk még együtt is evezni egy akármilyen egységben.
    Dr.Kokas P.

  4. Dr.Kokas P. szerint:

    Kedves Vica,
    Azért szerencsére nem ilyen súlyos a helyzet.Az emberek azért tudják,ismerik az evezést.Hallerék győzelméről még az észak keleti Tisza vidék kocsmáiban is beszéltek ,és tudták a különbséget a kajak és az evezés között.Az eredményesség azért bizony fontos.Ez pedig szakmai kérdés is.Tehát edzeni,edzeni és edzeni!De nemcsak sokat hanem jól is.
    Ha van és lesz eredmény akkor van és lesz sajtó érdeklődés is és sajtó vízhang is.Egyetértek abban,hogy a korábbi évek elnyomó vagy inkább nem igazán támogató sport politikája nagy károkat okozott.Sajnos egyetlen sportág sem szereti ha újak jönnek be a pénzre várók közé ,és mindent elkövet,hogy újak lehetőleg ne jöjjenek fel.De időközben azért szerencsére fokozatosan nő az evezni akarók száma ,nő az új hajók száma.Azok száma ezen belül viszont alig nő akik tényleg edzeni és eredményessé akarnának vállni.Ez már edzői elkötelezettség, versenyzői elkötelezettség kérdése is.Nos ehhez még túl sok pénz sem kellene.Sok mindenben igazat adok ,de magunkban is keressük a hibát és akkor előre tudunk lépni.
    üdv.
    Dr.Kokas P.

Itt lehet hozzászólni !