Nyílt vitára hív a Fidesz a Szociális népszavazás kérdéseiről

Csepel.info

Németh Szilárd, a Fidesz-KDNP csepeli frakcióvezetője, választókerületi elnök nyílt vitára invitálta Tóth Mihály csepeli polgármestert és MSZP-s pártelnököt a Szociális népszavazás kérdéseiről. Németh Szilárd levelét az alábbiakban közöljük.

Tisztelt Polgármester úr! Tisztelt Elnök úr!

Levelem első felében nemcsak, mint polgármesterhez, hanem mint az MSZP kerületi elnökéhez is fordulok Önhöz.

A szociális népszavazás kapcsán nagyon fontos, hogy a csepeli választópolgárok megalapozottan, eddigi tapasztalataik és a különböző érvek alapján dönthessenek.

Jómagam és a Fidesz 3 igent mondunk, Ön és pártja, az MSZP pedig háromszor mond nemet a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörlésére.

Úgy vélem, hogy Csepelen a nyilvánosság bevonásával, a lakosok, a sajtó és a civilszervezetek jelenlétében kellene érvelnünk saját meggyőződésünk mellett. A csepeli választópolgárok joggal várják el tőlünk, hogy érvekkel, tényekkel alátámasztott válaszokat adjunk, például az alábbi kérdésekre, így segítve elő döntésük meghozatalát:

– Miért fizessünk kétszer az egészségünkért, ha orvoshoz megyünk, vagy kórházba kerülünk? Egyszer már levonták a bérünkből a TB járulékot, most miért kényszerítenek a vizitíj és a kórházi napidíj megfizetésére?

– Mi lesz a tehetséges, de szegény sorsú gyerekekkel, ha velük is meg akarják fizettetni a tandíjat?

Javaslom, hogy 2008. február 21-én (csütörtökön) 15 órakor, a Képviselő-testület ülése után, a Csepeli Munkásotthon nagytánctermében tartsuk meg nyilvános vitánkat az alábbi feltételekkel:

1. Vitavezető: Vida István úr, a Csepp TV főszerkesztője.

2. A vita nettó ideje egyszer-egyszer 30 perc, témája a népszavazási kérdések, amelyek előre egyeztetettek.

3. Az általunk meghívott 50-50 személy a helyszínen kísérheti végig a vitát.

4. A Csepp TV vágatlanul, a Csepel újság szerkesztett változatban, velünk egyeztetve közli az elhangzottakat.

Tisztelettel várom Polgármester úr elfogadó válaszát!

Tisztelt Polgármester úr!

Az önkormányzatok alkotmányos kötelessége, hogy a lakosságot teljes körűen tájékoztassák a népszavazásról.

Határozott meggyőződésem, hogy Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testületének is kötelessége erősíteni a népszavazás intézményét, mint demokráciánk, köztársaságunk egyik legfontosabb alapkövét.

Ráadásul a rendszerváltás óta a szociális népszavazás lesz az első olyan referendum, ahol a választópolgárok közvetlenül az életkörülményeikről, „húsba és zsebbe vágó” kérdésekről dönthetnek.

A fentiek tekintetében nekünk, képviselőknek, akik mandátumunkat szintén a népakarat következtében szereztük meg, különös felelősségük van abban, hogy a csepeli választópolgárok minél nagyobb számban nyilvánítsanak véleményt a március 9-i szociális népszavazáson úgy, hogy az érvényes és eredményes legyen.

Ezért a Fidesz-KDNP frakció olyan előterjesztést nyújt be a február 21-i képviselőtestületi-ülésre, amelyben a Képviselő-testület a szociális népszavazáson való részvételre hívja fel Csepel választópolgárainak figyelmét. A felhívást a Csepp TV képújsága a népszavazásig minden nap, a Csepel újság a február 29-i és március 7-i számában címoldalon közli.

Az általunk javasolt felhívás szövege:

Tisztelt Csepeli Választópolgárok!

A Köztársasági Elnök úr 2008. március 9-ére (vasárnapra),

országos ügydöntő népszavazást írt ki,

a vizitdíj, a kórházi napidíj, valamint a tandíj eltörlése ügyében.

Alkotmányunk szerint a néphatalom gyakorlásának legközvetlenebb módja, amikor az állampolgárok népszavazáson nyilvánítanak véleményt egy –egy kérdésben.

Ez demokráciánk, köztársaságunk egyik legfontosabb alapköve.

A szociális népszavazás azonban csak akkor lehet és érvényes és eredményes,

ha kellő számban veszünk részt a szavazáson.

Ezért arra kérünk minden választópolgárt, hogy

2008. március 9-én menjen el szavazni, és döntsön arról, hogy akarja-e,

hogy ezután ne kelljen fizetni vizitdíjat, kórházi napidíjat és tandíjat!

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata

Képviselő-testülete

Kérem Polgármester urat, hogy támogassa a Fidesz-KDNP frakció kezdeményezését!

Budapest, 2008. február 7.

Tisztelettel:

Németh Szilárd
frakcióvezető,
a Fidesz választókerületi elnöke

44 hozzászólás “Nyílt vitára hív a Fidesz a Szociális népszavazás kérdéseiről” bejegyzésre

  1. anti szerint:

    Tegnap az SC-s vita előtt ugyanitt (a csepel.info-n) már hazudott Németh Szilárd, amikor azt mondta, hogy ő hívta ki vitára a szocikat. Kiderült, hogy őt, mármint Németh Szilárdot hívta meg a többiekkel egyyütt a Csepp TV. Szilárd, szilárd, lebuktál, de nem ez a lebukásod lesz a végső.
    Most csak néhány dolgot kérdezek:

    1. Vida úr már tud arról, hogy őt jelölte ki vitavezetőnek Németh Szilárd ? (felkérésről nem is merek beszélni, az nem volna méltó ilyen nagy Emberhez mint NSZ.)

    2. Németh Szilárdot ki nevezte ki a Csepel újság és a Csepp TV főszerkesztőjének? Valamiről lemaradtam? Ha még sem, akkor ő milyen alapon beszél az ő nevükben, milyen alapon parancsolgat a két szerkesztőségnek?

    Táncsics Antal

  2. Bubus szerint:

    Anti, neked fáj a demokrácia. Csak vigyázz, hogy a gyűlőlet és a fájdalom könnyei nehogy zárlatot okozzanak a klaviatúrádon! Ráadásul egyre nagyobb butaságokat írogatsz, csak az látszik, hogy a kákán is csomót keresel.

  3. Levente szerint:

    Anti kezd széthullani, mint a pártja.

  4. anti szerint:

    Csak a rend kedvéért! (Százhuszonötödször!) Egyetlen pártnak sem vagyok a tagja. Csepeli vagyok és használom az eszemet. ezt tudom ajánlani jó szívvel minden erre járónak.
    A kérdéseimre egyébként kaphatnék választ?

  5. Levente szerint:

    Ha használnád az eszed, nem kérdeznél hülyeségeket.

  6. Bubus szerint:

    Orosz Ferenc sem tagja az MSZPnek. És lám… Nem kell tagság a (párt)szolgasághoz, és nem kell papír a butasághoz sem.

  7. Wass Albert barátja szerint:

    Anti,Anti!

    Nem elég ám a testületi ülésen ott lenni,figyelni sem árt időnként pajtás!
    Azt írja Szilárd (Egykor tisztelted) ,hogy “javaslom….” ! Ez azért egyszerü
    szó,ha akarnád te is értenéd. A Csepel újság “A KERÜLET KÖZÉLETI LAPJA” része a Csepp TV kft -nek a tulajdonos meg az önkormányzat.Akkor csak nem könyörögni kellene Vida úrnak és tv-jének?
    Anti már megint sumákolsz. Kaptál múltkor egy korrekt tanácsot TANÁCS ANTAL még nem késő,soha sem késő!

  8. Wass Albert barátja szerint:

    Anti!

    A választ megkaptad jó munkát a fogásához.

  9. anti szerint:

    Pajtás! (Wass Albert barátja), így állunk?

    Hajaj, már a diktátumoknál tartasz NSZ-sszel együtt? Még csak az hiányzik, hogy bárki újra parncsolgasson a sajtónak. Talán beszélni kellene velük meg a Csepp TV-vel és nem parancsokat osztogatni. Hála az égnek ma nézhető a Csepp TV, olvasható a Csepel újság. azt láttam az előzőekből, hogy valamiért nem kedvelitek ezt a két médiát, most meg már nagyon kellene. Az ott dolgozókkal azért ember módjára kellene beszélni. Nemde?

  10. Bubus szerint:

    Anti, a Csepel újság mást sem tesz, mint a csepeli MSZP parancsait hajtja végre. Az ország egyik legantidemokratikusabb, legegyoldalúbb újsága. De nem ez a baj – tudom, ez neked tetszik – hanem az, hogy mindezt közpénzből teszi, méregdrágán.

  11. Nándi szerint:

    Tisztelt Németh Szilárd!

    Várom a vitát, és jó ötletnek tartom. Ha már Podolák és Avarkeszi nem mentek el egy civil fórumra megvédeni az álláspontjukat, remélem, hogy a polgármesternek lesz vér a pucájában, és elmegy a vitára, hogy a saját pártja álláspontját képviselje. Véleményem szerint ez túl mutat a közéleti tisztségén, ez kötelessége, mint helyi pártelnök.

    Remélem, hogy sikerül összehozni!

  12. Csaba szerint:

    Kedves Antal, vagy akárhogy is hívnak!

    Legyél olyan kedves kérlek, és olvasd el mégegyszer figyelmesen a levelet. A felhívás megjelentetése egy javaslat lesz. Arról majd döntenek azok, akik ezt megtehetik.

    És azt meg nem igazán értem, hogy ebben milyen kivetnivalót látsz. Ha te antidemokrata vagy (tényleg, lehet, hogy innen az anti név?), akkor megértem, de ha demokratának vallod magad, akkor viselkedj is úgy kisöreg!

  13. ANTI-antista szerint:

    Kedves anti!

    Te is nagyon lebukófélben vagy, állandóan, túlzottan is jól értesült vagy.

    Most Mi várjuk a választ tőled!

    Azt mondtad a Csepp TV-n láttad Borbély képviselő urat az egyik megbeszélésen, miközben nincs is rajta a felvételeken.
    Akkor ez most hogy van??????
    Talán ott voltál? Vagy ilyen jól ismered Gyurit?

    Felhívnám a figyelmed arra, hogy a Csepel újság és a Csepp TV közpénzen az önkormányzat üzemelteti, vagyis Németh képviselőúrnak igen is van joga inditványozni hasonló jellegű vitákat.

    Mindenesetre engem nagyon érdekel, hogy honnan tudsz ennyi mindent jobban mint mi hétköznapi csepeli lakosok?
    Álítólag te is csak egy gyári munkás vagy, de ott biztos jobb a hírháló

  14. munkásököl szerint:

    Ne bántsátok Antit, ő az egyszerű rendszerekhez szokott a gyárban: főnök bejön, utasít, Anti csinálja. Később esetleg főnök bejön, utasít, Anti bemegy, utasít, beosztott csinálja. Talán a végéig is sikerült magát elbratyiznia (bár az állítólagos pártonkívüliség okán ez nem biztos): Anti bemegy, utasít, a többiek csinálják. Itt meg mindenki mindenbe beleszól, vitázni is kell arról, hogy mit is kéne csinálni, kell a francnak ez az egész demokrácia. 🙂 Már azok a jó kis bizottságok sem a régiek… 🙂

  15. id_hu_ba szerint:

    Nem tudom eldönteni: most itt – a tél végén – engem sütött meg a nap, vagy ezt az “anti”-t?
    Mit “javasol” Német Szilárd Tóth Mihálynak a vita moderálásával, tudósításával, közvetítésével kapcsolatban?
    Legyen a moderátor: Vida István (nyílván Fideszes titkosügynök)
    Legyen a tudósító: a Csepel újság (a Fidesz helyi lapja)
    Legyen a közvetítő: a Csepp Tv ( a Fidesz helyi szócsöve)

    Igazad van Tóni gyerök!

    Lehetne a moderátor: Csermely Péter (az MSZP s.nyalója)
    Lehetne a tudósító: a Magyar Nemzet (az MSZP országos lapja)
    Lehetne a közvetítő: a Hír Tv (az MSZP nem közpénzen működő szócsöve.

    Számomra az a lényeg: Valaki mondja már meg nekem – tudatlannak -: a havonta levont 119.950,-Ft Tb-Eü hozzájárulás után miből érzem hogy ingyenes az egészségügyi elltás?
    Valahogy a + 300,-Ft megfizetése után sem érzem magam kevésbé átverve!

  16. anti szerint:

    Többeknek!

    Lehet, hogy számotokra elképesztő, de vannak épp elegen Csepelen olyanok, akik igyekeznek tájékozódni, mielőtt véleményt alkotnak. (Tudjátok ez úgy kezdődött valamikor, hogy aki a gyárba járt, az újságot vett, aztán beszélt az emberekkel, nem csak azokkakl, akik az ő véleményét osztották, fújták. Érvelni nehéz, de hasznos.) Ti is megtehetitek. Nem is olyan fárasztó. És még valami ragad is az emberre. Próbáljátok ki. Sok sikert a több oldalú tájékozódáshoz.

    Táncsics Antal

  17. ANTI-antista szerint:

    Ne beszélj mellé anti honnan tudtad hogy ott volt az egyeztetésen Borbély Lénárd képviselő. Nem kell a mellébeszélés. Nem szép dolog munkaidőben köztisztviselőként pártmunkát végezni.

  18. valaki szerint:

    Főleg úgy, kedves Gyuri, hogy ez a köztisztviselők jogállásáról szóló törvénnyel ellentétes. Nem kéne itt álnéven írogatni főtanácsadó úr! Tudom hogy ki vagy!

  19. Bubus szerint:

    Anti, én mégis azt gondolom, hogy a Szociális népszavazásról lehet ugyan az utcán tájékozódni, de kevés. Egy olyan kérdésben, mint a betegek dupla megadóztatása, a kevésbé tehetős gyerekek felsőoktatásból való kirekesztése, igenis meg kell szólalnia mindenkinek, még Tóth “mutyi” Misinek is, aki látványosan kerül minden vitát.

    Egyébként arra az újságra amiből te (félre)tájékozódtál, az volt írva, hogy Világ proletárjai egyesüljetek! És az a hozzáállás sajnos a mostani Csepel újságra is jellemző.

  20. ANTI-antista szerint:

    Kedves anti Gyuri!

    Bár mi nem vagyunk olyan okosak és inteligensek mint te, de azért vannak dolgok amiben ügyesebbek vagyunk. Most még színtvalhatsz magadtól. Ha nem akkor bizonyítani is tudjuk összeférhetetlenséged.

  21. Laja szerint:

    Engem nagyon érdekel a vita, kiváncsi vagyok, hogy Tóth Mihály mit reagál. Remélem elfogadja a meghívást!

  22. munkásököl szerint:

    Anti, nagyon elemedben vagy mostanában:
    “Tudjátok ez úgy kezdődött valamikor, hogy aki a gyárba járt, az újságot vett, aztán beszélt az emberekkel, nem csak azokkakl, akik az ő véleményét osztották, fújták.”

    Tudjuk mi, hogyne tudnánk. Az újság persze mindig az igazat írta, és az ember meg sosem írt jelentéseket azokról, akik nem az ő véleményét osztották, fújták…

    Anti, ez a gyár (meg az a rendszer) azért nem arról volt híres, hogy minél szélesebb látókörrel igyekezett felruházni az embert.

    Félre ne érts, nem akarom én “lefikázni” az életművedet, nincs is hozzá jogom, meg nem is volna tisztességes. Akkor, ott, az ott elfogadott eszközökkel kellett boldogulni.

    Csak kicsit kevesebbet kellene ezzel dicsekedni, mivel azért szerintem vagyunk néhányan, akik tanultunk, több forrásból tájékozódunk, uram bocsá diplomásként toljuk előre az ország szekerét. És itt most ne az “egyetemi sörözőben politizálgató, állami pénzen tanított haszontalan bölcsész” demagóg sztereotípiájára gondolj csak.

    Ezt nem valamiféle értelmiségi gőg mondatja velem, de azért tanúsíthatnál picit több szerénységet. Lehet, hogy az a ló, amin ülsz nem is olyan magas. Lehet, hogy az csak egy póni. Egykor azt mondták róla, hogy ez a legcsodásabb paripa, de az is lehet, hogy az csak egy egyszerű szamár.

  23. jani szerint:

    Az a baj egyesek szerint / Anti /, hogy az emberek megtanultak láni is és nem csak néznek. Nem kellene azt hinni hogy akik a gyárban dolgoztak azok mind hülyék. Ha jól tudom az MSZP.-s elvtársak- bocsánat urak- is ott dolgoztak, onnan mentek, ingyen közép iskolába , egyetemre, politikai főiskolára. végezték az ML egyetemet. Közben aztán a “kikupálódás közben “,elfelejtették honnan is indultak , kik is voltak egykoron. Élvezték az “átkos ” minden lehtőségét és kihasználtak már akkor is minden lehetőséget, mert a tüz körül sündörögtek. Az egyszerű kétkezi munkásnak is meg van a magához való esze . Tudja,- ha pedig nem – a saját bőrén tapasztalja mire megy itt ki a játék az országban, és Csepelen is. Jól ismerjük az egykori csepeli elvtársakat, és van összehasonlitás lehetőségünk az egykori és mostani énjük között. Baj hogy ezt el is mondjuk ? Ezen nem kellene megsértődni , és szórni az átkot mindenkire, akik nem az ő oldalukra állt. Talán az volna a jó ha már így alakult, Csepelért, a csepeliekért kellene dolgozni ! Akkor még talán poziotívan is megítélnék a munkájukat. Sajna a történések azt mutatják , ettől olyan messze vannak mint Makó Jeruzsálemtól !

  24. jani szerint:

    Bocs ! ” az emberek megtanultak látni is és nem csak néznek”. Az előzöben kimaradt a t betü. Elnézést.

  25. Wass Albert barátja szerint:

    Kedves Fórumozók!
    Azt hiszem lemaradtam egy kicsit. Most akkor Anti, Gyuri, Polgár, Főtanácsos? Most ki ez az Anti?! Vagy Anti! Tőleg megtudom ki vagy? Nagyon várom a választ!

  26. anti szerint:

    Ha kellemetlenséget akarnék okozni ezen a fórumon Janinak és Munkásökölnek, akkor azt írnám most, hogy velük és így lehetne beszélgetni, uram bocsá’ vitatkozni. De nem akarok én rosszat sem nekik, sem másnak.

    Örülök annak, hogy jól isemritek az “egykori csepeli elvátrsakat”, majd biztos meséltek róluk. Én a Szőnyegest, a Rákóczit, a Székely csárdát meg a csatolt részeket ismertem, ezekről mesélhetnék. De ez már nem a mese, hanem a kőkemény valóság birodalma, ahol – a déli hírek szerint – Molotov-koktélokkal akarják a szoci képviselőket meggyőzni arról, hogy miként szavazzanak. Mind ezt a demokrácia és a kultúráltság nagyobb dicsőségére. Csepelen talán még nem tartunk itt, és remélem nem is követi senki a példát.

  27. Öreg halász szerint:

    Tisztelt Hölgyek és Urak!

    Úgy vettem észre, hogy a Csepel SC-s fórumon sikerült egy kicsit a parttalan vitát értelmessé tenni, ezért itt is megpróbálkozom vele.

    1. Vizitdíj

    Pro: Magyarországon nagyon sok a beteglátogatás, sokkal többször fordulnak orvoshoz az emberek, mint Európa nyugati felében. A vizitdíj arra hivatott, hogy csökkentse az orvoshoz fordulások számát, csak azok menjenek orvoshoz, akiknek valóban bajuk van. A vizitdíj az orvosoknál marad, akik orvosi eszközeik karbantartására, felújítására tudják a befolyt bevételt költeni. A vizitdíj bevezetése azonal csökkentette az orvoshoz forduló betegek számát, ami a bevezetés indokoltságát erősíti, ráadásul 300 forint nem is egy nagy összeg.

    Kontra: Magyarország beteg ország, sokkal korábban halnak a magyarok mint más nemzetek fiai-lányai Európa nyugati felében, sokkal betegebbek is vagyunk, azaz természetes, ha gyakrabban fordulunk orvoshoz, még akkor is, ha ez egy nagyon szomorú dolog. Az ATV-n néztem egy vitát, ahol Gerő Gábor, a Jahn Ferenc Kórház vezetője elmondta, hogy a gyakoribb orvoshoz fordulásnak az az oka, hogy amíg máshol egy alkalomnak veszik, hogy. pl. egy fülgyulladásos beteg elmegy a háziorvoshoz, aki továbbutalja a fülészetre, addig ez nálunk már két alkalom. Tehát más a számítás módja, és úgy már – tekintve, hogy a munka miatt nagyon sokan nem is tudnak időben orvoshoz fordulni – egyáltalán nem kirívó a magyar adat, sőt, lehet, hogy kisebb is mint az európai átlag. A vizitdíj ugyan több más országban is be van vezetve, de az átlagkeresethez és az életszínvonalhoz képest sokkal kisebb, mint nálunk. Háromszáz forint ugyan nem is egy nagy összeg – annak, aki csak a háziorvosig jut, és aktív dolgozó. Csakhogy minden kivizsgálásnál ki kell fizetni, azaz a gyakorlatban a vizitdíj egy komolyabb esetben meghaladja 2000 forintot is. A vizitdíj akkor súlytja a betegeket, amikor a betegségük miatt egyébként is szorult anyagi helyzetben vannak, azaz nem szolidáris az egyébként társadalombiztosítási és egyéb járulékot fizetőkkel szemben. A vizitdíj annyi plusz adminisztrációs költséggel jár, amely miatt már önmagában sem biztos, hogy megéri, a magyarázat, hogy ezzel többet kapnak az egészségügyben dolgozók, nem biztos, hogy igaz, mert az állam közben többet von el tőlük.

    2. Kórházi napidíj

    Pro: fogalmam nincs. Talán így jobb ellátás járna, de nem jár.

    Kontra: szintén nem szolidáris az állam a tb-t fizetőkkel, mert duplán adóztatja meg őket, ráadásul akkor, amikor egyébként is betegek, szorult anyagi helyzetben vannak. A hálapénzt a vizitdíj és a napidíj nem szüntette meg, sőt, az sok helyen öt- tízszeresére növekedett, de ez inkább az “egészségügyi reformnak”, az azzal együtt járó színvonalzuhanásnak köszönhető.

    3. Tandíj

    Pro: túl sok egyetemet és főiskolát végzett fiatal értelmiségi van, akik ráadásul nem is találnak munkát, mert az ipar közben nem őket, hanem a kvalifikált szakmunkásokat keresi. Kell a pénz a felsőoktatásnak is, mert csak így lehet színvonalassá tenni azt. Az állam a tandíj mellett lehetőséget nyújt diákhitelre, és a szociálisan nehezebb helyzetben álló fiatalok ösztöndíjjal való támogatására. Aki ki tudja fizetni a tandíjat, az fizesse ki, aki nem, az kapjon lehetőséget szociális ösztöndíjra.

    Kontra: nincs szociális alapú, működő ösztöndíjrendszer, hiába ígérte azt a kormány. Azaz ma olyanok, mint Orbán Viktor, Gyurcsány Ferenc és még nagyon sokan mások, nem tudnának egyetemre járni. Ha Gyurcsányék “ingyen” végezhették el az egyetemet, most miért rekesztik ki a hozzájuk hasonló anyagi helyzetből érkező fiatalokat?
    A túlképzést a tandíjjal nem lehet megállítani, csak még igazságtalanabbá lehet tenni. Az államnak van szabályozó lehetősége azzal, hogy a keresett szakmáknál állami kvótával határozza meg a tandíjmentesen betölthető helyek számát. Pl. szinte minden gépészmérnök el tud helyezkedni, akkor ott kell több tandíjmentes helyet biztosítani, és a szinte tutira munkanélkülivé váló bölcsészeknél kevesebbet. De a tandíjmentesség az igazságos társadalom alapköve – egészen addig, amíg jobb rendszert nem vezetnek be.

    Szerintem. És szerintetek?

  28. jani szerint:

    T. Anti !
    Nem egészen értem “a kelelmetlenség okozást” !
    Nem feltétlen kellemetlen vitakozni , akár beszélgetni , vagy írásban gondolatot, véleményt cserélni. Én a magam módján megpróbálom normális hangnemben, mást nem megsértve, a véleményeket meghallagatva, értelmezni azokat. Ha pedig nekem más a véleményem ,akkor azt elmondom, ill. leírom. Néha talán keményen fogalmazva, de akkor sem bántó szándékkal
    Tudod Anti, az lenne a jó, ha talánák olyan dolgokat amiben egy véleményen vagyunk és együtt tehetnénk valamit a csepeli ügyek érdekében. Abban teljesen egyetértek
    veled – magam is elítélem azokat-, akik molotov koktéllal akarnak győzködni másokat. Ezt nem kellene tenniök. Ez elitélendő módja a vélemény külömbségek ütköztetésének ! Azt te is tudod, hogy mindig is voltak ilyen szélsőségesek, és lesznek is.
    Remélem, azért nem mosod össze őket azokkal, akik elitélik ezeket a történéseket, és nem tesznek ilyet, és csak írásban vagy szóban, vitában fejtik ki, a tiedtől, vagy másoktól eltérő véleményeiket.
    Bocs de nem emlékszem, hogy írtad volna , – vagy csak elkerülte a figyelmemet , hogy dolgoztál e az egykori Csepel Müvekben ? Ha dolgoztál, akkor te is tudnál mit mondani az egykori gyári viszonyokról – uram bocsá – egykori elvtársakról. Nem feltétlen csak rosszat lehetne mondani róluk! Be kell ismerni, és én legalább beismerem volt ott nagyon sok rendes ember még az elvtársak között is. Voltak nagyon jó dolgok is. Igaz az is, hogy sokan szeretnék letagadni ,elfeledni a múltat, és csak rossznak titulálni mindent,ami akkor történt, minha nem lettek volna részesei az akkori eseményeknek.
    Hidd el nem, az elmúlt ifjuságom siratom. Az akkori idő része volt az életemnek. Én nem tudom, és nem is akarom megtagadni ! Mint sok embernek Csepelen, a gyár volt a második otthonom. Felsorolhatnám neked én is, a lugasos Sport vendéglőt, a régi Bográcsot, a Gyorsvasut presszót stb. ahol nagyon sok kellemes órát eltöltötem egykor a munkatársaimmal és brigád társaimmal. És irhatott bármit az ujság, megbeszéltük a dolgokat, már akkor is. Akkor is volt köztünk sok kérdésben eltérő vélemény . De megbeszéltük a dolgokat!!!
    Befejzésül a demokrácia, a kulturáltság nagyobb dicsőségét jól szolgálta volna az is, ha a csepeli országgyülési képviselők elfogadták volna választóik, a csepeliek meghívását a vitára , még akkor is, – ha mint lenyilatkozták nem fognak nemmel szavazni.
    Megtették ezt más képviselők, más kerületekben is, de legalább ők eleget tettek a meghívásnak.
    Van egy javaslatom : ne szavazzanak nemmel, hanem tartozkodjanak !!!!
    Igy talán a kecske is jóllakik, és a káposzta is megmarad !!!
    A szélsőséges megnyílvánulásokra, valóban semmi szükség !!

  29. munkásököl szerint:

    Öreg halász!

    Jó kis gyűjtemény, s – ki hitte volna – a “kontra” kategóriában található érveket tartom elfogadhatóbbnak. 🙂
    Az én szemszögemből a vizitdíj – jelenlegi mértékét nézve – nem igazán megterhelő: egész életemben sportoltam, hál’ Istennek egészséges vagyok, néhanapján 300 Ft beleférne. Az elvvel van a baj. Ezzel ugyanis pont az egészségügyi szempontból legkockázatosabb réteg prevenciója szenved hátrányt. Ugyanis csak akkor megy el az ember az orvoshoz, ha már muszáj. Persze, spórol vele az állam, de a populáció amúgy sem fényes egészségügyi állapotán ez nem javít. A költségvetésen igen. Viszont ha ez a cél, akkor kérem pénzügyminiszternek kell menni, nem egészségügyi miniszternek.

    A kórházi napidíj már szemetebb húzás, mivel jellemzően a legszerencsételenebb élethelyzetben lévőkbe rúg bele ezáltal a kormány.

    Mindkettő különösen kártékony azonban azonban a szokásos társadalom-züllesztő, megosztó trükk miatt: a beteget és az orvost szembeállítják egymással. Na ebből minden lesz, csak egészségügy nem. A hálapénz meg sosem szűnik meg ilyen eszközök miatt, csak most a várólista is újabb korrupciós téma lett.

    A tandíj a legocsmányabb húzás, mert a társadalmi különbségek konzerválása, sőt mélyítése a célja. Én tandíjmentesen diplomáztam, de ha most lennék olyan szituációban, mint akkor… még belegondolni is rossz. Szóval nem hiszem, hogy megengedhetném magamnak, és akkor enyhén fogalmaztam. Így viszont jó háromszorosát keresem annak, amit diplomám nélkül kereshetnék. Szóval az ingyenes diploma nekem valódi esélyt adott, és a Jóisten segedelmével éltem vele. Hogy melyik diploma piacképes, azt meg hadd döntse el a piac, ill. – ahogy Te is írod – az államilag finanszírozott kvóta egy jó eszköz az állam kezében.

    Más:

    Molotov-koktél ügyben is van egy apró észrevételem: nem felmentve egyetlen elkövetőt sem, azért azzal tisztában kell lenni, hogy az akció mindig reakciót szül. Ha valaki erőszakkal, társadalmi felhatalmazás nélkül kormányoz, és nincs jogi alapja az igazságtételnek, akkor bizony számolni kell azzal, hogy egyes elkeseredett emberek/embercsoportok a maguk módján szintén erőszakkal, társadali felhatalmazás nélkül próbálnak nyomást gyakorolni a kormány tagjaira. Ide süllyedtünk… és ez a hatalom érdeme, hiszen az akció mindig tőlük indul a dolgok természete folytán. Mégegyszer mondom, nem támogatom és nem is helyeslem, csak nem lepődöm meg álszent módon.

  30. karesz szerint:

    A Csepel újságban az imént olvastam egy szenzációs cikket! Kitüntették az év csepeli vállalkozóit, köztük a független, pártbefolyás mentes Csepp Tv. Kft.-t.
    Elvtársak! A hányinger kerülget.

  31. Martoni Zoltán szerint:

    Sok sikert Szilárd!Sajnos kell még 1-2 generáció,mire az ilyen anti-féle tetűket vagy az utódait meggyőzheted.

  32. Mózsi szerint:

    Szilárd !
    El tudod képzelni ,hogy Tóth Mihály le ül veled vitázni a népszavazás kérdéseiről? Eszmetársai már kifejtették,hogy semmilyen sárdobálásban sem vesznek részt. Sőt Borka-Szász úr az éterbe csaholta,hogy a mi kutyánk kölykei -egyik sem az enyém- milyen felelősségteljes döntést hoztak! Majd , ha lejár a mandátumuk,akkor emelt fővel fognak a választók elé állni. Már látom magam elött a Cspp tv adását,hogy iszkol a polgármester a kihívás elöl. Persze csak akkor , ha egyenesben közvetítik!

  33. Bercsik Károly szerint:

    Anti!

    A fórumozó társaid várják a válaszodat egy fontos kérdésre… honnan tudtad, hogy a Lénárd ott volt az ülésen, amikor a felvételeken nem szerepel? … esetleg magad is részt vettél-e az ülésen?
    Hangulatkeltésed egyébként célt tévesztett, hiszen a forumozók többsége nem ad neked igazat szinte semmiben.

    Adódik a kérdés, hogy vajon küldtek-e téged valakik ide, és ha igen, akkor mi volt a céljuk.

    Várjuk bizonyára korrekt válaszodat.

  34. anti szerint:

    Kedves Bercsik Károly!

    Nézd meg vasáranp is az ismétlést. (Ha bírod, baromi hosszú.) Lénárdot én nem ismerek, de a képviselő-testületi ülésről szóló Csepp TV-s tudósításokban már láttam, amikor felszólalt Borbély Lénárd. Ott ül mostanában Németh Szilárd mellett, remélem, nem tévedek. Már csak nem cserélem össze az arcokat. Egyebekben pedig az összes tiszteletem azoké, akik egy ilyen baromi hosszú tájékoztatót végighallgatnak, végignéznek. Ti azt mondjátok, hogy az eredeti még ennél is hosszabb volt? Vágásról beszéltek. Hát ezt ti honnan tudjátok? Én még egyszer végig nem nézem, az biztos. Egy öt perces jó összefoglaló többet mondott volna az egészről mint ez az egy órás tortúra.

    A nem felejtő fórumozók régóta a Németh Szilárddal kapcsolatos jelzéseimnek is várják a folytatását. Na őt aztán nem a képernyőről ismerem, még véletelenül sem keverném össze mással. Általad valószínüleg jól ismert, elhallgatott, de mások számára érdekes epizódokkal szolgálhatnék. Ezt a folytatást nem hiányolod, nem reklamálod?

    Üdvözöl:
    Táncsics Antal

  35. anti szerint:

    Mózsi!

    Te el tudod képzelni, hogy a ti Szilárdotok egy percig is komolyan gondolja ezt a kihívósdit? Úgy etet benneteket mintha kacsának kínálná a nokedlit. Valamikor novemberben voltam egy képviselőtestületi ülés délutáni részén. Még este hat után is ott gyilkolták egymást. Nem lesz ez másként 21-én sem. akkor mit akar ezzel a 15 órás kezdési időpopnttal? A ti Szilárdotok ne tudná ezt?! Nehogy már bekajáljátok!!! Majd miatta fogják leállítani az ülést. Ez a cirkusz csak arra jó, hogy titeket hergeljen, látom ugrotok is, ahogy ő elvárja. A “kihívás” lehetetlen időpontjával – veletek ellentétben – NSZ a legnagyobb mértékben tisztában van. Az ilyen műbalhét jobb, megismétlem, jobb helyeken ultimátumnak nevezik. Te mit tennél egy ultimátummal?

    Üdvözöl:
    Táncsics antal
    Utóirat: Veled ellentétben rólad itt Borka úr soha sem mondta, hogy csaholsz…

  36. anti szerint:

    Jani!

    Érnek itt engem kellemes meglepetések is. Bár egy sor dologban nem értek veled egyet, de lehet veled vitatkozni. Ez egy csepeli hang a számomra. A szocik akkor lennének bajban, ha még több ilyen fideszes lenne mint te. (igen, a CSM-ben dolgoztam, sőt most is ott vagyok mint utolsó ír mag, de ezzel újra és újra nem akarok előhozakodni, mert ez egy állapot, igaz több, inkább sok évtizedes állapot, de szerintem sem érdem. Miként látni fogod, vannak érveim. Én a tieidet, még ha fideszes érvek is, tiszteletben tartom.) Az érveléshez egy kis türelmet kérek, mert az asszony kikaparja a szemem, ha nemindulunk vásárolni.

    Üdvözöl:
    Táncsics Antal

  37. Kati szerint:

    Nagyon várom a vitát, de szerintem Tóth Mihály nem fogja elfogadni.

  38. Mózsi szerint:

    Szia Anti!
    Szeretem a nokedlit, főleg a magam készítette pörkölttel. De, amiről te írsz nem pöri, az annál jóval keményebb valóság. Tehát, hol itt a nokedli? Szerintem maszatolsz, már előre bevéded Tóth Urat, mert tudod, hogy úgysem áll kötélnek. A “kihívás lehetetlen időpontja” írod! Miért is lehetetlen? Sejtem, mivel ismered Tóth Urat, délutánra már elfárad.
    De, ha már megtiszteltél és külön nekem címezve írtál érdeklődéssel várom “Wass Albert barátja” hozzád intézett kérdéseire a válaszaidat. Légy bátor Anti, tedd meg, végül is Gyurcsány is bevallotta és milyen jól jött ki belőle! Szerintetek!

    Ui.: Veled ellentétben Borbély Lénárd képviselő Úr téged sohasem csinyovnyikozott le.
    Mózsi

  39. karesz szerint:

    T. Anti! Ketten ülünk egy rakás pénz előtt! Mielőtt elosztanánk, jön egy harmadik, aki kivesz belőle. Kérdés: nekünk több, vagy kevesebb marad?
    Kinek mi jön ki eredménynek, az szerint szavaz március 9.-én.

  40. DFK szerint:

    Tuti megfutnak a szocik. Gyáva nyulak.

  41. ANTI-antista szerint:

    Hát igen. politikai főtanácsadó anti gyuri még a legalapvetőbb kérdésekre se hajlandó válaszolni
    Látszik hogy vaj van a fülén.
    Nagyon érdekes, hogy anti másokat mocskol, vádol hazugsággal miközben ő az, aki állandóan hazudik.
    Nem baj mér nem sokáig teheted, mert az embereknek elegük van az ilyen emberekből mint te és a kormányodl. Elindult a visszaszámlálás nincs sok időd hátra.

  42. jani szerint:

    Egy kis morcosság-üző, kedély-javító megjegyzés !
    Anti !
    Látod már nem egy hanem két dologban is egyértünk- gondolom másoknál is így van – bizony ha az asszony azt mondja ” menni kell vásárolni ” akkor menni kell !!
    Én is mentem ! Mert úgy általában, a asszonyok az “urak” a háznál ??!!
    Várom az ígért érvelésedet !
    Lehet , hogy csalódást okozok neked, de nem vagyok fideszes !
    Én egy egész más értékrend szerint gondolkodom !Számomra, az ÜGY A FONTOS !!, az adott szó és tett egysége ! Én már csak ilyen régi modú gondolkodásu vagyok, bocs’.
    Ha meg kellene fogalmaznom milyen gondolkodásu vagyok, azt kell, hogy mondanom, baloldalinak vallom magam, de ez a balosság eltér az MSZP. által kinyilatkoztatott baloldalaiságtól.
    Lehet hogy most azért vagyok “fideszes “, mert ebben az ügyben éppen ők a szószólók.
    Mondhatnák azt is rám, hogy MSZP-s vagyok ,ha lenne olyan
    jó ügy ügy amit az MSZP.-s csapat képvisel és az itt a vitákban is megjelenne, de sajna ilyen nem nagyon van , így tehát nem tudok melléjük állni !
    Egyébként én adott témában, mindig megnézem, hogy szolgálja a csepeliek érdekeit. Megnézem és tovább gondolom, mi lehet a következménye a döntésnek, ha nem a csepelieket szolgálja az ügy megoldása, akkor kinek az érdekében döntenek úgy azok, akik döntési joggal bírnak. Megpróbálok tájékozódni , összevetem a tapaszatlataimat, megnézem mások véleményét is, megpróbálok infokat szerezni. Ezek után mondok, írok véleményt. Elmondom mit gondolok, még ha másoknak nem is tetszik , esetleg más a véleményük.
    Megpróbálok megfelelő hangnemben, és stílusban a bántás szándéka nélkül, véleményt mondani, ha néha kicsit keményebben fogalmazok, akkor sem akarok senkit megsérteni, megbántani ! Ha valaki mégis úgy érezné, hogy személy szerint bántani akartam, attól itt, és most is elnézést kérek előre is, és útólag is.!!
    Számomra a jó ügy létezik, függetlenül a pártállástól !
    Nem hiszem , hogy egy adott témában csak egy megoldás létezik! Ezért is tartom jónak, ha itt a fórumokon is ütköztetjük véleményeineket, hátha innen is, onnan is jó ötlet javaslat jön, és kisül belőle valami jó megoldás.
    Gondolom a csepeliek sem haragudnának ha közösen kitalálnák a jó megoldást mindannyiunk örömére.
    Vallom, hogy közösen összefogva – tudod a régi hangzású, de igaz mondás szerinti kollektiv bölcsesség erejével -sok mindent meg lehetne oldani !
    Az a baj, hogy mások által felvetett megoldást azért elvetni, mert “ŐK MONDJÁK”, az nálam eredendően nem jó megoldás !
    Tudod sokszor álmodozom, mi lehetne ebből az országból, szükebb hazánkból Csepelből, ha valóban összefognák az ügyeink érdekében!
    Úgy gondolom, az összefogástól még nem dőlne össze a világ, és mindenki vallhatná a saját elveit, nézeteit.
    Ha igazi csepeli vagy, remélem evvel egyetértesz!
    Íme már hármadik egyetértési lehetőség !
    Örülnék ha még több lenne !!!!!!!

  43. Wass Albert barátja szerint:

    CSAO JANI!
    Én ugyan nem tudok egyetérteni antival szinte semmiben.
    Szitkozódik,cikiz ,keményen leugatja főleg a fideszes önk. képviselőket.
    A kérdésemre viszont valahogy nem akaródzik válaszolni!,
    Te még nem tudod,de bizony az írásodból napnál világosabban kiderül,hogy erősen közelítesz ahhoz a politikához,gondolkodáshoz amit Csepelen a fidesz kápvisel . Itt valóban összefogásra van szükség,hogy mentsük ami még menthető (Csepel pálya,RSD stb). Gondolkodtál már azon,hogy eredendően miért teljesen más az amit a szocik képviselnek?

  44. jani szerint:

    Üdv. Wass Albert barátja !

    Antival eddig abban egyeztem , a gondolatokban, hogy nem kell szélsőséges megnyilvánulás /molotov koktélozás /, meg abban, hogy általában otthon az asszonyok az úrak. Ha feleség azt mondja meni kell vásárolni akkor menni kell ! Az biztos , hogy kemény fidesz -ellenes hangot üt meg. Az ellenség kép lebeg a szeme előtt , igy nehéz higgadtan véleményt mondani ! Olvastad hogy milyen értékrend mentén gondolkodom. Tudom, hogy soha nem leszek azonos világ- nézeten más pártok nézeteivel, de ez nem zárja ki ki ,hogy ügyek mellé álljak, uram bocsá’, támogassam tevőlegesen is azt. Ha lenne e fórumon olyan jó dolog, mondjuk amit az ?MSZP. képviselne őt támogatnám, de csak az ügyet. !Sajnos csak ilyen ügyek vannak mint amit te is írtál, / SC, RSG, stb. Én úgy látom, hogy fidesz politika kezd közelíteni, ha kis mértékben is az én értékrendem felé ami nem baj.Végre a fidesz -ben is látni kezdik, hogy a kisemberek véleménye érdekei is képviselendők és képviselhetőek nem csak az ún. felső tizezeré / lehet hogy már nem is tizezer/. Látod te is egyetértesz avval, hogy összefogás kell ! Tudod azért eredendően más a gondolkodás módja az MSZP.-nek, mert eszmét váltott, a Fidesz meg mint fiatal csapattal induló párt új értékrend mentén kezdett politizálni. Az MSZP. nem a fiatalok pártja, eléggé az idősebb korosztály felé tendál a tagsága, ment a régi vezetői után. Csak azt is látni kell hogy egyre többen elpártolnak tőlük. Sokan csalatkoztak ! Ha igazak a felmérések kb. 15o.ooo ember a fidszesz felé mozdult, mig 75o.ooo ember egyelőre keresi a helyét mert egy millió támogatót veszetettek politikájuk miatt.
    Nem lenne az se baj ha lenne közös gondolat a pártok politikájában, csakhogy mindenki ellenséget lát a másikban és igy azonnal szembe fordul a másik gondolatával. De én látok valami elmozdulást. És változatlanul bizok, hogy talán lesz idő amikor összefogva akar tenni mindenki ! Lehet ,hogy túl naiv vagyok és talán nem értesz velem egyet, de legalább látod, azért megbeszéljük . És ami lényeg normális hangnemben. Ez számomra a jövőt nézve biztató kezdet !!!

Itt lehet hozzászólni !