A Fidesz szerint félő, hogy ellehetetlenítik a választást

Az MSZP szerint a Fidesz paranoiás

Csepel.info

Németh Szilárd, a Fidesz-KDNP egyik csepeli képviselő-jelöltje közben sajtóközleményt adott ki, mivel attól tart, hogy körzetében az ellenzéki párt győzelmétől félő MSZP és a Jobbik a szavazatszámláló bizottsági tagjaik távol tartásával próbálják meg ellehetetleníteni a választást.

Budapest 31. választókerületében az MSZP-s Avarkeszi Dezső visszalépett, a Jobbikos jelölt pedig nem jutott tovább a második fordulóba. A helyi választási iroda szóbeli közlése alapján Németh Szilárd, a csepeli 31-es országgyűlési körzet fideszes képviselő-jelöltje attól fél, hogy az április 25-i a második fordulóban az MSZP és a Jobbik a szavazatszámláló bizottságok munkájának megbénítására készül.

Amennyiben a két párt által delegált tagok nem jelennek meg a szavazókörökben, és nem akarnak részt venni a bizottságok munkájában, a bizottságok a törvényi előírások alapján működésképtelenné válhatnak. Bonyolítja a helyzetet, hogy a még versenyben lévő LMP a 35 szavazókörből mindösszesen egybe tudott delegáltat küldeni – mondta el lapunknak Németh Szilárd.

A Fidesz-KDNP emiatt felszólította a csepeli MSZP és Jobbik vezetését, hogy kicsinyes pártpolitikai érdekeik érvényesítése érdekében ne tiporják lábbal a demokrácia alappillérét, ne akarják megakadályozni a csepeli választókat alkotmányos és állampolgári jogaik gyakorlásában.

Csepel.info

A csepeli MSZP közleménye:

A politikai paranoia káros az egészségre

Tisztelt Németh Szilárd képviselő-jelölt úr!

Aki ismeri Önt, biztos lehetett benne, hogy a kampány utolsó napjaira még tartogat valami bombasztikus „meglepetést”. A megszokott stílusú, hangnemű és a szokásos valóságtartalmú közleményével kapcsolatban a következőket szeretnénk leszögezni:

1. A csepeli MSZP egyetlen demokratikus párt győzelmétől sem fél. Egy demokrata ugyanis sohasem fél és nem is fog.

2. A két választási forduló között több nyilvános közleményben, hirdetésben hívtuk fel a csepeli szavazókat, hogy április 25-én Csepel MINDKÉT választókörzetében minél nagyobb számban menjenek el és szavazzanak lelkiismeretük szerint. Szintén arra kértük a szavazatszámláló bizottságokban dolgozó delegáltjainkat, hogy lehetőség szerint a második fordulóban is segítsék munkájukkal és jelenlétükkel biztosítani a választás lebonyolítását és a szavazás tisztaságát.

3. Kicsinyes pártpolitikai érdekről csak annál a pártnál beszélhetünk, amelynek aktivistái az utolsó napokban is a Kubatov-listákkal a kezükben járták a kerület lakásait és összesítették a szavazni vágyókat. De hát ezzel biztosan nem mondok újat a képviselő-jelölt úrnak.

Végezetül azért szeretnénk megköszönni Önnek, hogy menetrendszerű, paranoiás összeesküvés-elméletével a végén kicsit felvidította a hosszú kampánytól megfáradt csepeli választókat.

MSZP Csepeli Szervezete elnöksége

41 hozzászólás “A Fidesz szerint félő, hogy ellehetetlenítik a választást” bejegyzésre

  1. kispajtás szerint:

    Vasárnap megyünk és nyerni fogunk!!!
    HAJRÁ LÉNÁRD! HAJRÁ SZILÁRD!

  2. zed szerint:

    Bla bla bla… -ennyit a tartalomról.
    A Fidesz honlapján N. Sz. egyedül írta alá a sajtóközleményt, úgy mint országgyűlési képviselő-jelölt. Legalább aláírni megtanulhatna a képviselő úr, ha már a Fidesz-KDNP nevében fogalmaz. Tanár úr kérem!

  3. csepeli szerint:

    Akkor ezúton én is sajtóközleményt adok ki:

    Bejelentem, hogy attól félek, hogy április 25-én a Fidesz a szavazatszámláló bizottságok munkájának megbénítására készül. Amennyiben a párt által delegált tagok nem jelennek meg a szavazókörökben, és nem akarnak részt venni a bizottságok munkájában, a bizottságok a törvényi előírások alapján működésképtelenné válhatnak.

    Ezért felszólítom a csepeli Fidesz vezetését, hogy kicsinyes pártpolitikai érdekeik érvényesítése érdekében ne tiporják lábbal a demokrácia alappillérét, ne akarják megakadályozni a csepeli választókat alkotmányos és állampolgári jogaik gyakorlásában.

    csepeli
    sk.

  4. zed szerint:

    Petőfi nyomán:
    Mit nem beszél az a Németh, az istennyila ütné meg!
    🙂
    Továbbá üzenem minden fideszesnek a 4. versszak 3. szavát. 😀

  5. "*" szerint:

    Még egy versszak Petőfitől:

    Lassan, német, húzd meg magad,
    Könnyen emberedre akadsz;
    Ha el nem férsz a bőrödbe’,
    Majd kihúzunk mi belőle!

    Nincs is jobb egy jó versnél 🙂

  6. maminti szerint:

    Nem tudom, hogy Németh Szilárd nem ismeri a választójogi törvényt, vagy már paranoiás lett végleg, és kényszert érez a hisztéria- és gyűlöletkeltésre, ennek érdekében a választók totális hülyének nézésétől sem riad vissza. Tessék elolvasni a választójogi törvényt! A pártok által delegált szavazatszámlálóknak semmi közük nincs a szavazás érvényességéhez, őket a pártok a SAJÁT ÉRDEKÜK védelmére küldik. A szavazás hitelességét a pártfüggetlen, hivatalból kijelölt szavazóbiztosok garantálják. A Jobbiknak, már nincs szüksége ebben a körzetben szavazóbiztosra, mert az MSZP és a Fidesz között zajlik a meccs, ugyanakkor azt is tudom, hogy amelyik Jobbikos elmegy szavazni, a Fideszre fognak szavazni, nyugodjanak már meg.

  7. Jobbikos szerint:

    Amennyiben az MSZP és Jobbik delegáltak nem ülnek be a szavazókörbe- a jegyző majd beültet Valakiket. Igaz, hogy ez sok pénzbe kerül,de menni fog.
    Szeretném jelezni, hogy ezt a fenti egyre szorosabb”kapcsolatot” szentesítették az embereink ma éjszaka történt ragasztás során.
    Kreatív ahogy az MSZP logo helyett Jobbikost ragasztottak. Költséghatékony megoldás. Szebb jövőt kívánok….

  8. Gigi szerint:

    Őrület, mennyi nemtelen eszközt vetnek be, pedig a meccs már az övék! Úgy, de úgy támogatnám a biliborításaikat, de amikor – mamintihez csatlakozva véleményemmel – alaptalanul vádaskodnak, törvényességet tévesen emlegetnek, birkatürelmem ellenére bicskanyitogatónak érzem, hogy hülyének néznek…

  9. LB szerint:

    Válasz Németh Szilárd, a Fidesz-KDNP képviselő-jelöltjének közleményére

    Tisztelt Németh Szilárd képviselő-jelölt úr!

    Aki ismeri Önt, biztos lehetett benne, hogy a kampány utolsó napjaira még tartogat valami bombasztikus „meglepetést”. A megszokott stílusú, hangnemű és a szokásos valóságtartalmú közleményével kapcsolatban a következőket szeretnénk leszögezni:

    1.A csepeli MSZP egyetlen demokratikus párt győzelmétől sem fél. Egy demokrata ugyanis sohasem fél és nem is fog.
    2.A két választási forduló között több nyilvános közleményben, hirdetésben hívtuk fel a csepeli szavazókat, hogy április 25-én Csepel MINDKÉT választókörzetében minél nagyobb számban menjenek el és szavazzanak lelkiismeretük szerint. Szintén arra kértük a szavazatszámláló bizottságokban dolgozó delegáltjainkat, hogy lehetőség szerint a második fordulóban is segítsék munkájukkal és jelenlétükkel biztosítani a választás lebonyolítását és a szavazás tisztaságát.
    3.Kicsinyes pártpolitikai érdekről csak annál a pártnál beszélhetünk, amelynek aktivistái az utolsó napokban is a Kubatov-listákkal a kezükben járták a kerület lakásait és összesítették a szavazni vágyókat. De hát ezzel biztosan nem mondok újat a képviselő-jelölt úrnak.
    Végezetül azért szeretnénk megköszönni Önnek, hogy menetrendszerű, paranoiás összeesküvés-elméletével a végén kicsit felvidította a hosszú kampánytól megfáradt csepeli választókat.

    MSZP Csepeli Szervezete elnöksége

    Érdekes, hogy a “hivatalos” pártoldalon, a csepelen.hu-n a közlemény még nincs fenn!

  10. kispajtás szerint:

    “Nincs nemes és nemtelen több: egy hazának fiai, polgárai, testvérei vagyunk mindnyájan” (Kossuth)

  11. Jobbikos szerint:

    ma-minti

    Ha olvasod a választási törvényt, akkor azt is tudod (esetleg tudhatnád)hogy a “fizetett” bizottsági tagok száma 3 fő. A működőképességhez kell 3 fő (ha nincs, be kell zárni a boltot) Tehát nincs elég pártdelegált ( a 31.-ben ez lehetőség) akkor nem tudnak kimenni szavazóurnával ketten. Tehát megfoszthatnak állampolgári joguktól embereket. Ezt senki nem szeretné,ugye?
    Ja és nézz a táblára; nem az Általad írt két párt között megy a meccs. Vagy tudsz valamit?

  12. LB szerint:

    csepeli! Te tót vagy?! 🙂

  13. Polgár szerint:

    LB. Nem Tóth! Csak a szövegírója-Polgár elvtárs

  14. LB szerint:

    Én erre reagáltam:
    “csepeli
    sk.”

    És tót, kis t-vel, h nélkül. 🙂

  15. zed szerint:

    kispajtás! És ez is Kossuth:
    “Az adósságokkal küszködő Kossuth 1831-ben zempléni táblabíróként és sátoraljaújhelyi ügyészként a kezelésére bízott árvák pénzét átmenetileg saját céljaira használta fel.”
    http://www.szazadveg.hu/files/kiadoarchivum/cieger40.pdf
    Vajon ez miért miért nincs benne a törikönyvekben?

  16. kispajtás szerint:

    Te pedig nemzetbomlasztó zed vagy, de ez se lesz benne a törikönyvekben!

  17. zed szerint:

    Látod, senki sem tökéletes, pajti! 🙂
    Íme egy másik megszívlelendő idézet Kossuth apánktól:
    “Amely percben Magyarországon akadna ember, aki urává akarna lennie e nemzetnek, aki bármely hatalmat mástól, mint e nemzet képviselői testület kezéből akarna venni, azon emberre, uraim, vigyázzanak önök, az egész nép, és soha semmi esetben ne tűrjék, ne engedjék azt, hogy e nemzet felett más határozhasson valaki, mint e nemzet maga.”

  18. zed szerint:

    “A megfelelő ember, a megfelelő időben, itt az idő Magyarország” – hangzik el ebben a kampányfilmben, amely hétfőn került fel Orbán Viktor Fidesz-elnök Facebook-oldalára. A videó kizárólag Orbánra fókuszál, többek között az évértékelő beszédéből, José Barrosoval, az Európai Bizottság elnökével folytatott találkozójáról láthatók benne jelenetek. A felvételen egyszer sem hangzik a Fidesz neve és párt színei sem jelennek meg benne.”
    http://www.origo.hu/itthon/valasztas2010/kampanynaplo/20100329-meg-sem-emliti-a-fideszt-orban-uj-kampanyfilmje.html

  19. zed szerint:

    HONFITÁRSAIM! HA NEM SZERETNÉTEK, HOGY MAGYARORSZÁGBÓL ORBÁNIA LEGYEN, KÖNYÖRGÖM NE (!) SZAVAZZATOK A FIDESZ JELÖLTJEIRE!!!!

  20. Öreg halász szerint:

    Zed, nyugodj meg. Jobb lesz, minden nehézség mellett is sokkal jobb lesz, mint eddig.

  21. zed szerint:

    Öreg halász, hidd el, nem lesz jobb, sokkal rosszabb lesz, különösen a Fidesz korlátlan hatalma esetén!

  22. LB szerint:

    zed!

    Már korábban is írtam: Tetszettek volna időben lemondani!
    Akkor most nem kellene a Fidesz “túlhatalmától” rettegnetek!
    A jelenlegi helyzet kialakulásáért egyes egyedül az MSZP a felelős!

  23. Öreg halász szerint:

    Egy demokráciában nincs korlátlan hatalma senkinek. Még Gyurcsánynak sem volt, pedig ő aztán nagyon szerette volna.

  24. ződ szerint:

    LB.! Igazságod van, ha 2008-ban lemondtak volna az MSZP-sek, átadva a válság megoldás terhét a fidesznek, nem lenne gond a túlhatalommal! ma már csak egyesek emlékeiben élne, hogy volt egyszer egy fidesz….!

  25. Vica szerint:

    Kedves zed!
    Miért az Orbániára asszociáltál? Nem hanzik jobban a Viktória? A pozitív gondolkodás mindenkinek jót tesz 🙂 .

  26. ződ szerint:

    Vica! Orbánról inkább az Orbánságra lehet gondolni. A Viktorról a viktória sárga ugrik be, amilyen majd a narancs sárga lesz pár hónapi fakulás után!

  27. Herbert szerint:

    Zed! Mit akarsz hallani?
    Köszönjük MSZP, hogy a FIDESZ ellenfél nélkül győzhetett?
    Köszönjük, hogy soraitokban hemzsegtek a dilettánsok ?
    Köszönjük, hogy a kádereiteknek nem voltak elegek a havi milliós fizetések? Amit nem tudtak elkölteni, kimenekítették az országból- a növerkvő szegényséégel mit sem törődve?

    Ez már tény. Megtörtént.
    Amiről te írsz, az fantázia. Ijeszgetés. Csak elfelejted, ez nem a nyugdíjasok rovata.

  28. Tisztánlátó szerint:

    Ne féljetek!
    VASÁRNAP GYŐZÜNK!

    Zed!
    Te se félj, nem fog fájni, nem úgy, mint az MSZP működése.

    Meglátod, még te is jól fogod magad érezni, bár nem várom tőled, hogy valaha is beismerd, az nem vallana rád.

  29. zed szerint:

    Pucold meg a szemüvegedet, Tisztánlátó! 🙂
    A Fidesz még azt is el fogja lopni, ami le van betonozva!

  30. Yuice szerint:

    Szerintem nem érdemes Zednek magyaráznotok.
    A medgyessy, gyurcsány, bajnai korszak átmosta az agyát.
    Nem képes reálisan felfogni, hogy az elvtársai mennyi embert és
    családot tettek tönkre.
    Az a helyzet, hogy pont őneki és csepelinek alakult ki üldözési mániája a kétharmad lehetősége miatt.
    Azért félnek ennyire, mert valami vaj van a fülük mögött..?
    Ők lehetnek a zuschlagok klónjai…
    Ami pedig a 2006-os kampányzáró “vitát” illeti: gyurcsánynak ott is sikerült a hazugságaival az ország nagyobb részét maga mellé állítania.
    Hát az a monológ gusztustalan volt, ahogy mondta: “álljon elő a farbával, csak nem akar igaztalanul nyerni”-mondta ORBÁNNAK.
    Hánynom kell tőle és az ilyen sz** f***ú zászlóvivőitől!
    Aztán pár hónap múlva Öszödön el is árulta saját magát.
    De, akkor már a választások után voltunk, így megtehette.
    A hatalom már nála volt…

  31. zed szerint:

    Yuice! Neked kifacsarták az agyadat! 🙂

  32. ződ szerint:

    Juice! Majd azt figyeld a mostani választások után mik fognak kiderülni! “Úgy fogsz majd bőgni mint egy beteg szamár, csókolnál százszor egy szál Ibolyát”

  33. Yuice szerint:

    Melyiket?
    Aki kőbe tud vésni?
    Nincs is bent a parlamentbe!
    Nehogy négy év múlva rátok is ez a sors várjon…

  34. Papi szerint:

    Ződ! Zed! csepeli! *!
    Nagyon be vagytok szarva mi? Élfogtok számolni a mocskos bandátokkal együtt ne féljetek!

  35. ződ szerint:

    Papi! Miért lennénk beszarva? A becsületes embereknek nem kell féln!

  36. Papi szerint:

    Ződ!
    Azoknak nem is (párt állástól függetlenül)! De már meg bocsáss ebben a kormányban és a holdudvarában volt becsületes ember? Mérget mernél rá venni? Kár lenne érted!

  37. ződ szerint:

    Papi! Minden ember becsületes addig, amíg a politikától független igazságszolgáltatás jogerősen el nem ítéli! Itt nem méreg ivásról meg találgatásokról van szó!

  38. Papi szerint:

    Ződ!
    Ez amit leírtál csak a jogrendszer alapja ezt te is tudod de azt is tudnod kéne, hogy a jog és igazság nem mindig egyforma. Lásd példa rá Gulyás, lenyúlta a nyugdíjas pénzét és az elévülés miatt megúszta! Ez nagyon jól mutatja a jog és igazság nem mindig van egy oldalon!
    A méreg ivás természetesen csak példa volt sem neked sem másnak nem kívánok ilyen hülyeséget!

  39. nagyapó szerint:

    zed olyan baromságokat hord össze, mint párttársa Burány et. aki szerint a Fidesz össze akarja vonni, egy kerületbe Kispestet és Soroksárt (esetleg Csepelt és Ózdot).
    Ők a hivatalból okosak.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  40. zed szerint:

    Orbán nem fogja Horn Gyulához hasonlóan felemelni 4/5-re a 2/3-os törvények szavazati arányát. Aki a Fideszre szavaz, a demokrácia deficitre szavaz!

  41. […] a csepeli MSZP közleményben nevezte politikai paranoiának a fideszes aggályt, hogy a 31-es országgyűlési választókerületben a szavazóköri […]

Itt lehet hozzászólni !