Közvélemény-kutatás: elsöprő többségben az igenek

Inforadio.hu

 

Szociális Népszavazás

A megkérdezett szavazásra jogosult állampolgárok 48 százaléka biztosan elmegy a március 9-én tartandó népszavazásra, a Fidesz választói körében ez az arány 69, míg az MSZP szimpatizánsok körében 45 százalék. Az igenek aránya mindhárom kérdésben többségben lenne – derül ki a Szonda Ipsos felméréséből, amelyet a Magyar Televízió megbízásából készített.

Az 514 választópolgár megkérdezésével készített reprezentatív kutatás szerint a válaszadók 70 százaléka fontosnak tartja a népszavazási kérdéseket, arányuk a Fideszt választók körében 89, a nagyobbik kormánypárt szavazói körében 42 százalék.

A megkérdezettek 52 százaléka mondta azt, hogy ha többségbe kerülnek mindhárom kérdésnél az igenek, akkor a kormánynak azt kell tennie, ami ez eredményből következik, azaz az intézkedéseket eszerint kell végrehajtania. A választ adók 36 százaléka vélte úgy, hogy ez azt mutatja, a kormány rossz politikát folytat, és le kell mondania.

A kórházi napidíj eltörlését a válaszadók 81 százaléka támogatná, az igen mellett tenné le a voksát a Fidesz-szavazók 94 százaléka és az MSZP-szavazók 61 százaléka.

Az igent választók azért döntenének az eltörlés mellett, mert minden tb-fizetőnek jár a kórházi kezelés, illetve a kórházi napidíjból befolyó összeg alacsony ahhoz, hogy a kórházak helyzetét javítsa. A nem mellett döntők szerint a kórházi napidíj elszámolásra kötelezte a kórházakat, és arra is, hogy ne tartsák bent feleslegesen a betegeket.

A vizitdíjat a megkérdezettek 75 százaléka törölné el, igennel voksolna a Fidesz-szavazók 93 százaléka és az MSZP-t választók 45 százaléka.

Az igen mellett azért döntenének a választók, mert fizetik a tb-t, tehát nem szeretnének pluszban fizetni azért, mert orvoshoz mennek, illetve sok beteg azért nem tud elmenni az orvoshoz, mert gondot jelent neki a vizitdíj kifizetése.

Akik nem támogatnák eltörlését, egyetértettek azzal, hogy a vizitdíj bevált, visszaszorította a hálapénzt, és nem járnak olyan sokan feleslegesen orvoshoz.

A tandíj eltörlését a szavazók 70 százaléka támogatná, igennel voksolna az MSZP-szavazók 35, a Fidesz-szavazók 92 százaléka.

Az igent választók közül a legtöbben álláspontjukat azzal indokolták, hogy a tandíjfizetés miatt sokan nem tudnak továbbtanulni. A nemmel voksolók szerint viszont a tandíj versenyt teremt a diákok között, és ezzel emelkedik az oktatás színvonala.

Forrás: Inforadio.hu

Egy hozzászólás “Közvélemény-kutatás: elsöprő többségben az igenek” bejegyzésre

  1. Morzsi szerint:

    Várjuk meg a végét!
    Az agymosás még csak most indul! Most fog majd kiderülni, hogy mennyire vannak behülyítve az emberek.
    A Szadesz kampányát még meg tudom érteni, ők találták ki ezt a szart.
    A veszélyesebb a MaSzoP-os kampány üzenete! Ne menj el szavazni, úgyse érsz el vele semmit. Ezt sajnos simán be fogják adni a népnek!

Itt lehet hozzászólni !