Rejtő Jenő nem halt meg: afrikai nagykövet lett a gyanúsított MSZP-s

Hírszerző

Fürst György, Terézváros afrikai diplomatája (fotó: Heti Válasz)Fürst György, Terézváros afrikai diplomatája (fotó: Heti Válasz)

A Közép-Afrikai Köztársaság Európai Unióhoz akkreditált nagykövete Fürst György, Terézváros egykori szocialista alpolgármestere, akit különösen nagy vagyoni kárt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsított meg a Központi Nyomozó Főügyészség – tudta meg a Hírszerző. A volt politikus védője Fürst diplomáciai státuszára hivatkozva kifogásolta, hogy az ügyészség eljárást folytat védence ellen.

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsította meg a volt terézvárosi alpolgármestert a Központi Nyomozó Főügyészség pénteken a terézvárosi ingatlanügyben.

A főügyészség vezetője, Keresztes Imre közleményében azt írta: a korábbi alpolgármestert – aki a gyanúsítás ellen panasszal élt és nem tett vallomást – már októberben gyanúsítottként idézték, de arról tájékoztatta a hatóságot, hogy ő egy afrikai ország külügyminisztere által kinevezett diplomata.

A főügyészség ekkor megkereste a Külügyminisztériumot a diplomáciai mentesség ügyében. A tárca tájékoztatása szerint azonban a volt alpolgármester nem szerepel a Magyar Köztársaságban akkreditált diplomáciai és egyéb képviseletek személyzetének tagjai között. A főügyészség nem közölte volt alpolgármester nevét.

A Hírszerző úgy tudja: a Külügyminisztériumban azért nem tudtak Fürst diplomáciai mentességéről, mert a volt szocialista alpolgármester a Közép-Afrikai Köztársaság Európai Unióhoz, és nem Magyarországra delegált nagykövete. Úgy tudjuk, Fürst maga utazott az afrikai országba, hogy szert tegyen a diplomáciai megbízásra. A később a Centrum Parkoló Kft. ügyvezetőjévé lényegült Fürst irodája információink szerint a Közép-Afrikai Köztársaság európai nagykövetsége is.

A Heti Válasz értesülése szerint Fürst György korábbi MSZP-s alpolgármestert, a Centrum Parkoló Kft. jelenlegi vezetőjét vonta eljárás alá a Központi Nyomozó Főügyészség.

A lap szerint a gyanúsított és védője a gyanúsításközlés ellen panaszt jelentett be, és megtagadta a vallomástételt. A gyanúsított és védője kifogásolta, hogy az ügyészség a büntetőügyben miért nem volt tekintettel az általuk már korábban hivatkozott diplomata státuszra. Egyben jelezték, hogy emiatt – a Legfőbb Ügyészség ezzel kapcsolatos határozatát is kifogásolva – a Külügyminisztériumhoz fordultak.

Forrás: Hírszerző

9 hozzászólás “Rejtő Jenő nem halt meg: afrikai nagykövet lett a gyanúsított MSZP-s” bejegyzésre

  1. kakk szerint:

    mit képzel hogy mindent megúszhat? már csak a CP miatt is fel kell kötni. remélem megy a sittre a cigányok közé és ellátják a baját.

  2. rufusz doves szerint:

    ez a centrum parkoló a főváros legnagyobb maffiája. ez a mocsok milliárdokat lop el a pestiektől. zárják be egy kilenc személyes cellába nyolc cigó közé, legyen a csicskájuk és köcsögük egy személyben hosszú hosszú évekig. mi az hogy diplomata és bármit megtehet? ha már nincs halálbüntetés, börtönbe vele.

  3. Nagyapó szerint:

    Nagy itt a tévedés. Nem afrikai nagykövet, mert Palesztina nem Afrikában van.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  4. VV szerint:

    Ekkora pofátlanságot.. milyen alapon választották volna pont őt az KAK EU-beli nagykövetének? Magyarország cseppet sem tartozik a fő kereskedelmi partnerek közé. Mivel francia gyarmatról van szó, elsősorban egy francia állampolgárt neveznék ki nagykövetnek.
    Hacsak nem valami gyémántbiznisz játszott közre, ugyanis az adja a KAK exportjának 50%-át.

  5. Vátesz szerint:

    Ha a Bokassa császár még uralkodna, először megdugná, majd megcumiztatná végül megsüttetné és megetetné az udvartartásával!

  6. VV szerint:

    Gyuri oldalán egyéb hasznos információk derülnek ki…
    http://iwiw.hu/pages/user/userdata.jsp?userID=8547419

    1. Beszélt nyelvek: magyar, angol, német…
    “Az országban a hivatalos nyelv a francia, de beszélik még a szangót, az arabot, és egyéb törzsi nyelveket is.”
    És így lenne egy olyan ország nagykövete, ahol a francia az államnyelv?

    2. Bevallott tevékenysége, mind munkában, mind hobbiként:
    “embereket sanyargatok”

  7. miska72 szerint:

    Itt A BIZONYÍTÉK, hogy AZ ÁVH NEM SZŰNT MEG! Gazemberek vezetik az országot!
    Maffia az állam!
    Ezeknek mindenhol vannak embereik! rendőrség, ügyészség, bíróság!

  8. Anikó (Krizantém utcából) szerint:

    Úgy bukott volna Fürst Gyurika is mint Hunvald, csak neki még időben találtak korrupciós társai egy diplomata állást, ami mögé elbújhat (mentelmi joggal ) az ingatlanpanama ügyében ! Volt egy ilyen sláger : megtalállak én !! (sajnos nem tudom ki énekelte, de nagyon jól hangzott !)

  9. lolka szerint:

    Anikó (Krizantém utcából):
    2010. március 15., hétfő 07:54-kor
    http://www.youtube.com/watch?v=1gJc7tHNSl4
    lehet, erre gondoltál?

Itt lehet hozzászólni !