Csepel.hu
Ludasi Róbert: ezek a srácok számítanak rám
A Csepeli Önkormányzat Képviselő-testülete Csepelért-díjat adományozott dr. Beliczay Pavlik Istvánnak, a Csepeli Egészségügyi Szolgálat orvos-igazgatójának, Dékány Ágoston képzőművésznek, dr. Fiar Sándor tanárnak, televíziós újságírónak, Ludasi Róbert mesteredzőnek, egyesületi elnöknek, Tóth Ferencné iskolaigazgatónak és Zalaváry Lajos Ybl- és Kossuth-díjas építésznek.
Néhai Baracsi Imrének, a Csepeli Birkózó Klub mesteredzőjének posztumusz (halála utáni) Csepelért-díjat adományozott a képviselő-testület. A kollektívák közül a Csepeli Szakorvosi Rendelő Intézet kapta meg a Csepelért-díjat.
Az elismeréseket a március 15.-ei ünnepség kiemelkedő eseményeként pénteken a Csepeli Munkásotthonban Tóth Mihály, Csepel polgármestere adta át.
Forrás: Csepel.hu
Ludasi Róbert: Talán elkezdődött valami Csepelen…
Pénteken délután „Csepelért díjjal” jutalmazták Ludasi Róbertet, a Csepeli Kajak-Kenu Egyesület elnökét és egyben edzőjét.
– Hány évről is szól ez a díj pontosan?
– Ha jól számolom most már huszonegy. Azóta dolgozom Csepelen a kajak-kenu egyesületnél – mondta Ludasi Róbert.
– Felfoghatjuk ezt afféle életműdíjként is?
– Amilyen gondolatokat, érzéseket váltott ki belőlem, akár életműdíj is lehet a csepeli önkormányzat részéről. Amikor ott álltam az ünnepségen és vártam, hogy átvegyem a kitüntetésem, sok-sok minden átfutott az agyamban. Eszembe jutott Koló, a vele eltöltött hosszú évek, és az, hogy ő mennyire a hűség mintaképe volt. Eszembe jutottak a srácok, Kozmann Gyuri, Csabai Edvin, hogy mennyi mindent megélhettem velük együtt, és hogy túl vagyok egy olyan korszakon, ami már visszahozhatatlan az életemben. Elértem mindent, amit lehet és jó, hogy nem most, a nemzetközi szövetség által megcsonkított versenyrendszerben kell érvényt szereznem, teret nyernem. Tudja, egy ideje már más az életem…
– Mert a nagyjai elköszöntek.
– A legnagyobb meghalt. És ezt én már sosem dolgozom fel. A többiek szép sorban elköszöntek, és bár Kiss Tamás itt van a csoportomban, másfél éve betegeskedik. Most tizenkét fős csoportot irányítok, a legidősebb Györe Attila, de köztük van Volein Viktor és Korisánszky Péter is, akiktől nagyon sokat várok. Persze más szint ez, mint amihez én hozzászoktam az elmúlt évtizedek során. És bár szakmailag és emberileg mindent megteszek ezekért a srácokért, no és természetesen a csepeli egyesületért is, valami hiányzik már az életemből. Nem vagyok száz százalékos.
– Mi kell a régi lendülethez?
– Hogy elfogadjam, az élet megy tovább. Az elmúlt három évem olyan volt, amit senkinek sem kívánok. Kezdve az infarktusomtól, Koló haláláig, Kozmann Gyuri vagy Csabai Edvin visszavonulásáig. Teszem a dolgom és próbálom a legtöbbet kihozni magamból. Hogy mi az, ami hajt? Hogy ezek a srácok számítanak rám. Bár már nagyon hosszú távú céljaim nincsenek, azért érzem én is a londoni olimpia közeledtét. Valami bizsereg bennem, vannak elképzeléseim, amelyekbe el tudok helyezni embereket a csoportomból. Ez jó jel. Mondhatom azt is, talán elkezdődött valami…
Forrás: Samsungsport
Négyszer javasoltuk tanárunkat, nevezetesen Tótfalusi Istvánnét, gimnáziumi oszt.főnökünket, Jedlik alapítót! Nyugdíjazásáig tanította, nevelte magas középiskolai fokon növendékeit. Több doktort, tanárt, orvos-doktort, fizikust, matematikust indított útjára, akik ma is becsülettel megállják a helyüket az életben! Javasoltuk “Csepelért díj”-ra, de úgy látszik ennél sokkal többet kell tenni azért, hogy ezt a megtisztelő díjat
megkapja.Nagyon sajnáljuk,hogy ez az életút nem volt elegendő egy elismerésre! Mi tanítványok tisztelettel és hálával köszöntjük minden szü-
letésnapján. Reméljük még sokáig tisztelhetjük és szerethetjük.
1967-ben végzett IV. B osztály.
Többet ér minden kitüntetésnél, amit a tanárnőről Csapajev írt. Ezt lehet igazán irigyelni, vagy inkább követni.
Bár több mint 30 éve nem lakom Csepelem, büszkén csepelinek vallom magam a gyermekkor és a diákévek jogán, és bízom benne, hogy a tanítványok szeretetén és megbecsülésén kívül volt tanárnőm egyszer a kerület hivatalos elismerését is meg fogja kapni.
Mindig elgondolkozom azon, hogy vajon miért van az, hogy a hála virágait már csak az ember sírjára teszik sokan.
Akiről mi beszélünk, Tótfalusi Istvánné, aki nagyon sok tisztességes csepeli polgárt nevelt. Tettei hangosabban beszéltek, mint a szavai. Soha nem reklámozta magát, soha nem magasztalta fel magát. Számunkra életútja példa értékű.
Reméljük, hogy a jövőben lesz valaki, aki ezt felismeri, és – annak ellenére, hogy 4 x, 4 éven keresztül javasoltuk a Csepelért-díjra, – bízunk abban, hogy a hála virágait, még életében, nem pedig „postmortem” kaphatja meg.
T. Csurgay Edit!
Teljesen igaza van. Tótfalusi Istvánné, akit én még Éva néniként ismertem meg, mint magyartanárnőt, nagyon megérdemelne, munkája (nem pártkötődése) alapján, komoly kitüntetést.
Hasonlóképpen Csepel kitüntetett embere kelljen, legyen Csurgay Árpád akadémikus is.
Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.