Állatvédelem Csepelen

Csepel.hu

Az Agenor Civil Állatvédő Egyesület elkötelezett az állatok jogainak védelme mellett, jelentős szerepet tölt be a csepeli állatvédelemben. A civil szervezet 2018-ban alakult, de tevékenysége jóval korábbra nyúlik vissza.

Megalakulása előtt néhány évvel indult útjára a Szurkolók az állatokért nevű csoport. A példaértékű összefogást egymással szemben álló szurkolói csapatok hozták létre, hogy felhívják a figyelmet az elesett, megkínzott, rossz körülmények között tartott állatokra.

A kezdeményezés nyomán megalakultak az első kerületi csoportok, így az Agenor Civil Állatvédő Egyesület is, mely az elmúlt években több száz sérült, kóbor állatot mentett meg, adott örökbe vagy juttatott vissza gazdájához. Fő céljuk, hogy fellépjenek az állatkínzás ellen, aktívan részt vesznek állatmentő akciókban, de az önkéntes munka, az ideiglenes befogadás, az állatorvosi ellátás terén is sokat tesznek azért, hogy pozitív változásokat hozzanak az állatvédelemben. A civil szervezet lelke, irányítója, Porkoláb Tamás, aki szinte egész életében Csepelen élt. Az egykori Ligeti Károly Általános Iskolában, majd a Bajáki Ferenc Szakközépiskolában tanult. Tizenévesen bátyja nyomdokaiba lépve a Beatrice és a P-Mobil együttes technikusa lett, jelenleg a Budapest Park látványtechnikusa. Munkája, hivatása mellett az állatvédelem hosszú évek óta meghatározó szerepet tölt be az életében. Ahogy fogalmaz, az állatvédelem oly fontos küldetéssé vált, hogy a nehézségek, akadályok ellenére sem jutott soha eszébe, hogy feladja azt. Pedig a szervezet zavartalan működéséhez szükséges anyagi forrásokat nem egyszerű előteremteni. „Ritka, ha egy hónapban a bevételek meghaladják a kiadásokat. Volt olyan időszak is, amikor négymillió forint állatorvosi költséggel tartoztunk” ‒ meséli Tamás. Az Agenor március elején ünnepelte hatodik születésnapját, másfél évvel ezelőtt volt az első alkalom, hogy kézhez kapták az szja egyszázalékos felajánlásokat. „Mivel itt a kerületben, helyben végezzük a munkánkat, sokan ismernek minket, látják, hogy mindent tőlünk telhetőt megteszünk, ezért sokan gondolnak a felajánlások kapcsán ránk. Ez nagy segítség, de ez is csupán negyvenszázaléknyi kiadást fedez. Néhány éve egy miskolci lány kezdeményezésére létrejött egy licitoldal, ahol az Agenor számára gyűjtöttek anyagi támogatást, az összegből pedig egy autót vásároltunk, ezzel szállítjuk most is a mentett állatokat.”

Menedék, támogatás

Az elmúlt években az önkormányzat is sokat segíti, támogatja az egyesület munkáját. Hároson 2021-ben megkezdődtek egy csepeli menedék kialakításának előkészületei, mely jelenleg félkész állapotban van, lebetonozva, körbekerítve, a közműveket bevezették. „Annak idején a menedék létrehozására vonatkozó terveimet az önkormányzat százszázalékos támogatottsággal elfogadta, de fontos volt számomra, hogy egy olyan területet keressünk, ahol fenntarthatóbb módon tud működni a menedék. Ez minden szempontból egy előremutató, XXI. századi gyöngyszem lesz, ha megvalósul. A tervek szerint tíz kennelt és három karanténkennelt alakítunk ki ahol tizenöt-tizennyolc kutya fér el. Lesz egy rész, ahol macskákat ivartalanítunk, ott tizenkét cica tud lábadozni, de lesz hátul macskáknak nyugdíjasház, és a fertőző betegeknek is egy külön kis házikójuk.”

Amikor az állatvédelemmel kapcsolatos szemléletformálásról kérdezem, elmondja, sajnos az emberek nem lettek tudatosabbak ezen a téren. Egy jelentős változás azonban kiemelhető, megragadható. „Csepel belterületén belül annyi macskát ivartalanítottunk, hogy érezhetően jóval kevesebb a kölyökmacska az utcákon, rengeteg kolóniát számoltunk fel. Az önkormányzat hárommillió forintos keretet szavazott meg ivartalanítási programra, de ezt a menhely kereteiben tudjuk majd megfelelően megvalósítani” ‒ tette hozzá.

Turnék, fények, elismerések

Amikor Tamást a munkájáról faggatom, elmondja, hogy szerencsés, hisz a testvére révén belecsöppent a zenei világba. Tizenegy évesen már turnékra járt, külföldre is, a nyolcvanas évek végén ez keveseknek adatott meg. „Nem is a fénytechnika fogott meg először, hanem maga az életforma. Menni az úton, a rock and roll, tizenegy évesen úgy éreztem, hogy ezt abszolút nekem találták ki, és tizenöt évesen már nyakig benne voltam a szakmában”. Tamás több ezer koncerten van túl, jelenleg a Budapest Park és a Quimby együttes fénytechnikusa. Ahogy meséli, a zenekarnak nemrég az MVM Dome-ban volt egy hatalmas fellépése, mely nagyságrendekkel nagyobb munka volt, mint egy megszokott koncert. „Büszke és boldog vagyok, hogy része lehettem ennek a monumentális produkciónak.” Néhány éve Porkoláb Tamás elnyerte az év fénytechnikusa elismerést, tavaly ősszel pedig Music Hungary-díjra is jelölték látványtechnika kategóriában. Idén március 15-én a nemzeti ünnep alkalmából pedig a kerületért, az állatvédelemért végzett munkáját Csepel Szolgálatért-díjjal ismerték el.

Forrás: Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !