Korszerű orvosi eszközök Csepelen

Csepel.hu

A modern orvosi eszközök mellett a háziorvosi rendelők egy-egy hordozható, könnyen kezelhető defibrillátort is átvehettek. A beruházás összesen 40 millió forintból valósult meg.

Az esemény jelen volt Borbély Lénárd polgármester és dr. Dobák András, a Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat főigazgatója. A polgármester kiemelte: a kormány közbenjárása nyomán az Egészséges Budapest Program keretében 3,5 milliárd forint támogatást kapott a kerület, melyet 200 millió forinttal egészített ki az önkormányzat.

„A program kapcsán megvalósuló fejlesztések, az új orvosi eszközök sokat jelentenek a csepeli egészségügyi ellátásban, nagymértékben emelik annak színvonalát. Ami az egészségügyi ellátás javítása, fejlesztése terén megtehető, azt az önkormányzat igyekszik megvalósítani. Azt az álláspontot képviseljük, hogy a járóbeteg-szakellátás továbbra is maradjon a csepeli önkormányzat keretei között” ‒ hangsúlyozta a polgármester. Ugyanakkor hozzátette, a kerület harminc darab defibrillátort vásárol, melyeket Csepel legforgalmasabb pontjain helyeznek ki.

Dr. Lusicza Ágnes háziorvos: „Tősgyökeres csepeli vagyok. Már a nagymamám is a kerületben született, a szüleim a Csepel Művekben dolgoztak, itt jártam iskolába, a Jedlikben érettségiztem. 1984 óta vagyok családorvos Csepelen, a Királymajorban rendelek, 2350 betegem van. Csepel egy nagyon régi területe a kijelölt körzetem, mely a Szent Imre tértől a Csepeli Nyomdáig húzódik, de a gyár területén lévő Baptista Szeretetotthon és a Központi úton működő hajléktalanszállók is az én körzetembe tartoznak. Nagyon szeretem a munkámat, tíz évig tanítottam a Semmelweis Egyetem Családorvosi Tanszékén. A kisebbik lányom szintén családorvos lett, jelenleg két unokámmal van otthon, de hamarosan visszatér a munkába. A mostani eszközbeszerzés nagy segítség a háziorvosoknak, hisz nem a saját praxispénzből kell finanszírozniuk mindezt. A rendelőm jól felszerelt, sok évvel ezelőtt az OEP eszköztámogatásra kiutalt pénzéből igyekeztem minden fontos alapeszközt, műszert beszerezni. Az önkormányzat folyamatosan támogatja a háziorvosi praxisokat. Nem csupán orvosi eszközökkel, de a rendelők rezsidíjának átvállalásával, a huszonnégy órás orvosi ügyelettel is segíti a munkánkat.”

Forrás: Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !