A Csepel Szolgálatáért Díj idei kitüntetettjei

Csepel.hu

Az Agenor Civil Állatvédő Egyesület elkötelezett az állatok jogainak védelme mellett, jelentős szerepet tölt be a csepeli állatvédelemben. A civil szervezet Porkoláb Tamás (képünkön) irányításával 2018-ban alakult meg Csepelen, de tevékenysége jóval korábbra nyúlik vissza.

Megalakulásuk előtt néhány évvel indult útjára a Szurkolók az állatokért nevű kezdeményezés. A példaértékű összefogást egymással szemben álló szurkolói csapatok hozták létre, hogy felhívják a figyelmet az elesett, megkínzott, rossz körülmények között tartott állatokra. A mozgalom futótűzként terjedt, sokan csatlakoztak, megalakultak az első kerületi csoportok, így az Agenor egyesület is, mely az elmúlt években több száz sérült, kóbor állatot mentett meg, adott örökbe vagy épp juttatott vissza gazdájához. Fő céljuk, hogy fellépjenek az állatkínzás ellen, aktívan részt vesznek állatmentő akciókban, de az önkéntes munka, az ideiglenes befogadás, az állatorvosi ellátás, az örökbefogadás terén is sokat tesznek azért, hogy pozitív változásokat hozzanak az állatvédelem terén. Fontos számukra, hogy komplex módon a kezdetektől végigkísérjék az állatok sorsát. Az Agenor egyesület tevékenysége nemcsak a kerületben, de egyre szélesebb körben ismert és elismert. „A Csepel Szolgálatáért díj megtisztelő a számunkra, örömmel fogadjuk, de nagy felelőséggel is jár. Igyekszünk továbbra is csendben tevékenykedni és minden tőlünk telhetőt megtenni az állatvédelem érdekében. Bár az elismerés jóleső érzés, de nem ez motivál minket elsősorban. Az állatkínzás, a bántalmazás elleni küzdelem, valamint az állatvédelem iránti tudatosság és felelősségérzet felkeltése továbbra is fő célunk, feladatunk. Az Agenor Civil Állatvédő Egyesület elkötelezett abban, hogy hozzájáruljon egy olyan társadalom megteremtéséhez, ahol az állatok méltósága és jóléte mindenki számára fontos és tiszteletben tartott érték.”

Dél-Csepel Polgárőr Egyesület

A Dél-Csepel Polgárőr Egyesület 1999-ben alakult, legfőbb célja a bűnmegelőzés és az ifjúságvédelem, valamint a kerületben lakók szubjektív közbiztonságérzetének javítása. Tevékenységük során minden esetben egyeztetnek a csepeli rendőrkapitánysággal: ilyenkor folyamatosan látnak el közös szolgálatot a csepeli rendőrség munkatársaival. Önálló szolgálat ellátásakor rendszeresen biztosítják a baleset helyszínét, közbiztonsági járőrszolgálatot végeznek, és szükség esetén jeleznek a rendőrségnek. Sikerült már tetten érniük betörőt, illegális hulladéklerakót, katalizátortolvajt, közterületen történt rablás elkövetőjét, garázdát és rongálót is. Tavaly márciusban Kovács Krisztián (képünkön) és Bánrévi Gábor polgárőrök voltak azok, akik elfogták azt a férfit, aki két kiskorú lányt molesztált a Nap utcában és a sétányokon. Terdik Tamás rendőr vezérőrnagy, budapesti rendőrfőkapitány akkor elismerésben és jutalomban részesítette a csepeli polgárőröket. 2020-ban az Országos Polgárőr Szövetség elnöke „Elnöki dicséret” oklevelet nyújtott át az egyesület elnökének. Kovács Krisztián, az egyesület elnöke: „Ez a mostani elismerés különösen nagy öröm, mert bár az Országos Polgárőr Szövetség eddig számos kitüntető címmel díjazta munkánkat, ezt a mostanit Csepeltől kaptuk, s mi valamen – nyien csepeli lokálpatrióták vagyunk. Mindannyian itt élünk, szívügyünknek tekintjük, hogy vigyázzunk családjainkra, lakókörnyezetünkre. Taglétszámunk huszonegy fő, jelenleg nyolcan vagyunk aktívak. A járőrözést szabadidőnkben, főállású munkánk mellett, anyagi ellenszolgáltatás nélkül végezzük, a csepeli rendőrökkel közösen. Noha Csepelnek olykor rossz hírét keltik, más fővárosi kerülettel összehasonlítva a mi városrészünk összességében nyugodt hely, kiemelkedő bűncselekmény nem történt az utóbbi időben. Továbbra is várjuk az érdeklődők jelentkezését: delcsepelpolgarorseg@gmail.com.”

Dr. Hajnal Márton

Közel öt évtizede áll a csepeli betegek szolgálatában dr. Hajnal Márton. Édesapja, idősebb dr. Hajnal Márton példáját követve végezte el a Semmelweis Orvostudományi Egyetemet, majd 1978-ban, a diploma megszerzése után az egykori Csepeli Kórház sebészeti osztályán kezdte orvosi pályafutását. Fiatal orvosként igyekezett a szakma öregjeitől minél több tudást és tapasztalatot elsajátítani, így 1982-ben megszerezte sebészeti szakvizsgáját. Ezt követte 1986-ban az aneszteziológia-intenzív terápiai, majd 1998-ban a háziorvostan szakvizsga. 1994-től a kerület egyik csillagtelepi, felnőtt háziorvosi körzetének orvosa. Háziorvosi tevékenysége mellett csaknem húsz éven keresztül szervezte és működtette a csepeli felnőtt ügyeleti szolgálatot is. Szintén évtizedeken át, egészen az elmúlt év végéig ellátta a proktológiai szakorvosi feladatokat a szakorvosi rendelőintézetben. Munkáját mindvégig magas színvonalon végezte, illetve végzi. Határozott, higgadt és végtelenül barátságos személyisége nemcsak az orvos és beteg közötti nélkülözhetetlen bizalmi kapcsolat kialakítására, hanem egész környezetére, munkatársaira is jó hatással van. Évtizedeken át folytatott áldozatkész munkája elkötelezett szolgálat a csepeli emberek gyógyítása és egészsége érdekében. Dr. Hajnal Márton: „Az önkormányzat által odaítélt elismerést nagy megtiszteltetésnek veszem, háziorvosi tevékenységemet nyugdíjasként is folytatom.”

Illés Zoltán

Illés Zoltán a kerületi intézményrendszer műszaki problémáinak elhárításával foglalkozik. Gyerekkora óta Csepelen él. A sorkatonaság után alkalmazottként kezdett dolgozni egy cégnél, amely társasházaknak, intézményeknek és a Csepeli Városgazdának végzett főként hibaelhárítójavító munkálatokat. 2010-től a Városgazdánál lát el ügyeleti feladatokat, amely azt jelenti, hogy munkaidő után, hétvégeken a cég által működtetett intézményekben fellépő minden hiba, probléma hozzá fut be, amelyeket azonnal el kell hárítani. „Közel harminc, év alatt nagyon sok emberrel dolgoztam együtt itt a kerületben, akiknek sokat köszönhetek. A szakmai tapasztalat mellett nagy helyismeretre tettem szert. Sokan mondják, hogy időről időre váltani kell, mert belefásul az ember a feladatba. Én ezt nem éreztem soha. Az évek alatt többféle vezetése volt Csepelnek, amely engem különösebben soha nem befolyásolt. Mivel a politikából mindig igyekeztem kimaradni, tudtam végezni a munkámat. Ez nem azt jelenti, hogy nincs véleményem emberekről, politikáról, gazdaságról. Ezt a véleményemet fel is vállalom, de mellette teszem a dolgomat, azt és úgy, ahogy eddig is tettem. Hiszem azt, hogy ha mindenki így tenne, akkor sokkal nyugodtabb életünk lehetne.” Illés Zoltán igazi lokálpatriótaként a Csepeli Helytörténeti Gyűjtemény egy-egy tárgyának restaurálásában is közreműködött már, amit több alkalommal önzetlenül, ingyenesen tett meg. „Volt idő, mikor érdekből vagy érdektelenségből nem úgy alakultak a dolgok, ahogy alakulhattak volna Csepelen, de most látom a fejlődést: megújulnak épületek, intézmények, területek, és örülök, hogy ehhez a munkámmal én is hozzá tudok járulni. Hiszem azt, hogy egy ember minden körülmények között ugyanaz marad, mert van egy alaptermészete, amivel született. Bár a világ és a körülmények változnak, az alapértékeknek nem szabadna változniuk. Én ma is ugyanaz az ember vagyok, aki voltam harminc évvel ezelőtt, és húsz év múlva is annak fogok örülni, ha ugyanezt el tudom mondani.”

Kaltenecker Gábor

A sváb nemzetiséghez való tartozást, a hagyomány iránti tiszteletet és szeretetet szüleinek köszönhetően Kaltenecker Gábor már gyermekkorában megtapasztalhatta, szinte minden héten sváb rendezvényeken vett részt. Innen ered a német népi zene iránti szeretete is, harmonikázni már hatévesen megtanult. Tízévesen kezdett el magyar néptáncot tanulni, és huszonhárom éves koráig táncolt a Csepel Táncegyüttesben, amelyben szóló táncosként világot láthatott és számtalan helyen felléphetett. „Nem tudnám elképzelni az életemet sem a magyar néptánc, sem a német népi zenei kultúra nélkül. Egy riporter egyszer megkérdezte, hogyan fér meg a kettő egymás mellett. Nem értettem a kérdést. Magyarországi német vagyok, aki ápolja német identitását, de ugyanakkor magyar is vagyok, az anyanyelvem magyar. A német népi kultúra ápolását egyfajta szolgálatnak tekintem, de elsősorban azért teszem, mert örömöt okoz, ebben nőttem fel.” Lokálpatriótaként szívén viseli a kerület sorsát. Az 1991-ben bejegyzett Csepeli Svábok Szabad Kulturális Egyesületének alapító tagja, 1994-től pedig folyamatosan tagja a Csepeli Német Kisebbségi Önkormányzatnak, amelynek elnökhelyettese. Ahogy fogalmaz, életének meghatározó szakasza volt, amikor húszévesen tagja lett a csepeli önkormányzatnak. 1994- től 2002-ig nemzetiségi képviselő volt a csepeli képviselő-testületben, 1998- től 2002-ig sportpolitikai tanácsnok is. 1994-től 1998-ig az Országos Német Önkormányzat képviselője volt, az elmúlt 16 évben pedig a Fővárosi Német Önkormányzat képviselője. 1993-ban testvérével, Kaltenecker Attilával együtt megalapították a Lustige Musikanten Zenekart, amely számos csepeli rendezvény állandó fellépője. „Soha nem fordult meg a fejemben, hogy elköltözzek Csepelről. Talán azért is, mert harminc éven át táncosként vagy táncosokat kísérő zenészként bejártam a világot. Szeretem Csepelt, szeretem benne azt, hogy a Duna miatt kicsit elválasztva létezik Budapesttől, mint egy kis ékszerdoboz.”

Magyar Ökumenikus Segélyszervezet

Az 1991-ben alapított Magyar Ökumenikus Segélyszervezet Magyarország egyik legnagyobb, nemzetközileg is elismert karitatív szervezete. Rászoruló családoknak és gyerekeknek, hajléktalanoknak, szenvedélybetegeknek, munkanélkülieknek, katasztrófák károsultjainak segít. Kiemelt szereplője a csepeli szociális ellátórendszernek is. Az élelmiszerbankkal való együttműködésnek köszönhetően rendszeresen oszt élelmiszert a fedél nélküli embereknek. Tanévkezdéskor tanszercsomagot, télen tűzifát osztanak a rászoruló csepelieknek. Rácsok Balázs, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet szociális igazgatója: „Örülünk a megtisztelő elismerésnek, mert az önkormányzat döntése azt jelzi, hogy jól dolgozunk. Céljaink ugyanazok, mint a szervezet megalapításakor, de közben új feladatokkal is meg kell birkóznunk. A koronavírus-járvány, az orosz–ukrán háború és az energiaárak elszabadulása még nagyobb erőfeszítésekre késztetnek. Csepelen támogatjuk a hajléktalanok nappali ellátását, és már hagyomány, hogy a karácsony előtti fővárosi ételosztást a kerületben tartjuk. Év közben a segélyközpontjainkon keresztül adunk támogatást. A szegénységben élőknek próbálunk kitörési pontokat kínálni. Igyekszünk visszaterelni őket a munkaerőpiacra, de ez a legnehezebb feladat, mert a rászorulók nagy része mentálisan és fizikálisan nem képes erre. Már az is eredmény, ha sikerül elérni, hogy a bajba jutottak nem csúsznak lejjebb és az egészségi állapotuk nem romlik. Intézzük a kórházi ellátásukat, kiváltjuk a gyógyszereiket, biztosítjuk számukra az alapvető élelmiszereket, ruhákat. A gyerekeknél fontos kitörési pont lehet a tanulás, ezért tanulóműhelyeket szervezünk, ahol többek közt digitális képzést nyújtunk. Ha elsajátítják a számítógép kezelését, az ügyfélkapu használatát, máris jobb eséllyel boldogulhatnak később az életben.” A díjat Révfalvi Dorottya (képünkön) vette át.

Dr. Póta György

Orvosi diplomáját 1983-ban szerezte a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen. Pályáját a Heim Pál Gyermekkórházban kezdte, majd a csecsemő- és gyermekgyógyászati szakvizsga megszerzése után 1988-ban került Csepelre gyermekorvosnak, a részben királymajori, részben királyerdei körzetbe, melyben a mai napig is dolgozik. A hozzá bejelentkezett kis páciensek szüleivel jó kapcsolatot ápol, bármikor elérhető, akár sürgős esetben, akár kisebb probléma esetén kérnek tőle tanácsot. Kimagasló szakmai munkáját kerületünk határain túl is elismerik: megalakulása óta a Házi Gyermekorvosok Egyesülete vezetőségének tagja, alelnöke, 2020-ig pedig elnöke volt. A Szakmai Kollégium Gyermek-alapellátási Tagozatának hosszú ideig elnöke, a Magyar Gyermekgyógyászok Társaságának vezetőségi tagja. Mindezeken túl gyakran láthatjuk őt a televízióban, ahol szakértőként szerepel. Évtizedeken át végzett áldozatkész munkája elkötelezett szolgálat a csepeli gyerekek gyógyítása és egészsége érdekében. „Idén már harmincöt éve, hogy egy munkahelyen, ugyanabban a praxisban dolgozom Csepelen. 1992 végén alakítottuk ki a kerületi gyermekorvosi praxishálózatot. Egykori kis betegeim már a gyerekeiket, unokáikat hozzák hozzám, ami jó érzés, mert az tűnik ki ebből, hogy bíznak bennem. Mindenkit szívesen fogadok. Az elmúlt évtizedekben az önkormányzatok mindig pozitívan álltak hozzánk, szívügyüknek tekintették a gyermekorvosi tevékenység támogatását. Ami most baj, hogy a csepeli gyermekorvosok kiöregednek. Jelenleg hetvenkét év az átlagos életkoruk. Papíron magam is nyugdíjas vagyok, de még jó néhány évig szeretnék dolgozni. Tehát folytatom a munkámat, amíg bírom.”

Sztancsikné Losonci Tímea

Sztancsikné Losonci Tímea a Csepel-Belváros Római Katolikus Plébánia hitoktatója, lelkipásztori kisegítője és a Csepeli Lelkészi Kör tagja. „Családom minden tagja hithű keresztény, de nem minden vasárnap jártunk templomba, így számomra a templomi élet csak később, tizennégy éves koromban vált meghatározóvá.” Hittanári főiskolai diplomáját a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen szerezte. Az egyházmegye áldoztatói, majd lelkipásztori kisegítői képzéseinek elvégzése után dr. Takács Nándor Jusztin OCD megyéspüspök atyától főpásztori áldással 1998-ban áldoztatói, majd 2000-ben lelkipásztori kisegítői megbízást kapott. „Templomunk előnyös elhelyezkedésű, ezért szentmisékre többen eljönnek, de a plébánia életébe már nem tudnak bekapcsolódni, így közösségszervezőként nem könnyű a dolgunk, hiszen az emberek nem ismerik egymást.” Sztancsikné Losonci Tímea Csepel négy általános iskolájában mintegy 230 gyermeket oktat hittanra. Egyik legfőbb célja, hogy újra olyan pezsgő ifjúsági életet teremtsen a Szent Imre téri Kisboldogasszony-templom közösségében, mint amilyen volt az ő gyerekkorában. Ennek érdekében igyekeznek olyan ifjúsági foglalkozásokat szervezni, amely a fiatalok számára vonzóvá teszi a plébániai közösségi életet. 2003-ban alakult a Sekrestye Színpad, amelynek alaptó tagja és vezetője. „Nagy hatással volt rám az Operaház Fantomja című musical, amely számomra arról szól, hogyan torzulhat el a lélek, ha nem kap szeretetet. Rájöttem, a színházzal jól lehet evangelizálni, meg lehet vele szólítani az embereket, ezért elvégeztem egy drámapedagógiai továbbképzést a Faludi Ferenc Jezsuita Akadémián. Vidéken is tartunk előadásokat, ahol Csepel hírnevét tudjuk öregbíteni.” A hitoktatás és a liturgikus szolgálatok mellett feladata még a karácsonyi pásztorjáték, és a játékos gyermekdélutánok szervezése. Hálás családjának – szüleinek, férjének, gyermekének – akik mindenben támogatják őt.

Tengelicsné Pénzes Margit

Tengelicsné Pénzes Margit 1984-ben, az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett orosz és német nyelv és irodalom szakon. Tanári pályafutását az ELTE és a Testnevelési Egyetem Idegennyelvi Lektorátusán kezdte, emellett több mint egy évtizedig a Csepeli Munkásotthonban működő nyelviskolában is tanított, ahol az orosztanárok átképzésével is foglalkozott. „Életem egyik legszebb időszaka volt, amikor a csepeli orosztanárokat taníthattam németül. Hatalmas munkabírásuk és akaraterejük miatt teljesen újszerű élmény volt foglalkozni velük.” 1996-ban kezdett tanítani a Jedlik Ányos Gimnáziumban, amelynek légkörét azonnal megszerette. „Egyetemistaként már tanítottam középiskolában, mindig ez a korosztály állt hozzám a legközelebb, megtaláltam velük a közös hangot. Legfontosabb nyelvtanári küldetésemnek tekintettem, hogy diákjaim sikeres nyelvvizsgát tegyenek.” Tengelicsné Pénzes Margit a Jedlik Ányos Gimnáziumban némettanárként, osztályfőnökként, munkaközösség-vezetőként és igazgatóhelyettesként is mindig tudása legjavát nyújtotta. Saját elmondása szerint a leglelkesebben a diákcsereprogram szervezését végezte 2005-től. A Jedliknél 1985-től működik ez a program, amelynek keretében a magyar iskolások Hattingen városában tölthetnek el tíz napot. „A hatékony nyelvtanulás alapja az élő nyelvi környezet. Minden diák számára életre szóló élmény német családoknál lakni, német iskolába járni és a tanult idegen nyelven kommunikálni. Az elmúlt közel negyven év alatt hétszáz csepeli tanuló járt Hattingenben, és ugyanennyi német diák ismerte meg közelebbről hazánkat és Csepelt is.” Februárban vonult nyugdíjba, és ahogy fogalmazott, még nem telt el úgy egy hét, hogy ne ment volna be az iskolába. „Hálás vagyok a sorsnak, hogy ez az iskola mindig kihívásokkal teli feladattal látott el. Sokat köszönhetek a tantestületnek, a kiváló kollégáknak és az iskola vezetésének is, akik mindig, mindenben a segítségemre voltak.”

Vargáné Andrási Edit

Vargáné Andrási Edit Jászberényben született, Jászapátin nőtt fel, ott is érettségizett. Egerben, a tanárképző főiskolán végzett matematika‒fizika szakos tanárként. 1989-ben került Csepelre, és az első iskola, amelyet az álláskeresés során megpályázott, a Katona József Általános Iskola volt. Ez a közeg inspirálta, hogy 2000-ben el – végezze a számítástechnika-tanári szakot, majd hogy közoktatási vezető szakvizsgát tegyen. Tizenhat évvel ezelőtt nagy örömmel vállalta el az iskola vezetését. „Talán közhelynek tűnik, de igaz, hogy amikor először beléptem, tudtam, hogy megérkeztem, hogy itt nekem dolgom van. Számos olyan eredményt ért el az iskola, amire mindig is büszke leszek. A legfontosabb, hogy diákjaink legtöbbje a leg – inkább vágyott középiskolában tanulhat tovább, de az is, hogy kiválóan teljesítenek az OKM-szövegértés és matematikamérések során, hogy a kerületi és fővárosi versenyeken sikerrel szerepelnek. A tehetséggondozás mellett ugyanennyire fontosnak tartom a hátránykompenzálást, a felzárkóztatást is, ami talán kevésbé hangos és látványos, de a rászoruló gyerekek egyetlen lehetősége.” Az iskola 2008-ban elnyerte az Ökoiskola, majd 2014-ben az Örökös Ökoiskola címet, 2009-ben pedig az „Elkötelezettség a kiválóságért” tanúsítványt. 2011-ben az intézmény Akkreditált Tehetségpont lett, kiemelt terület a matematika és az idegen nyelvek tanítása. Évek óta a Müpa partneriskolája. „Egy iskola – igazgató fő feladata, hogy úgy biztosítsa a minőségi oktatáshoz való hozzáférést, hogy közben egy vidám, támogató, barátságos, és szeretettel teli légkört tart fenn. Ennek igyekeztem mindig eleget tenni. Egy iskola vezetésének sikere mindig a közösség erejében rejlik: helyetteseim, kollégáim munkája, a szülők támogatása és a gyerekek együttműködése teremtette meg ennek lehetőségét.” Csodálatos élménynek tartja a régi tanítványokkal való találkozást. Azokkal is, akikkel nehéz volt boldogulni, és azokkal is, akik állítják, hogy kizárólag miatta lettek közgazdászok, vagy jelentkeztek fizika szakra. „Megható, mikor a volt tanítványok a gyermeküket íratják be hozzánk. Hiszem, hogy iskolánk sikerének egyik alappillére, hogy a családjaink történetéhez, akár generációkon keresztül a Katona is hozzátartozik. Igaz ez a saját családunkra is, hiszen a lányom és a nagymamájának neve is benne van az iskola anyakönyveiben, mindketten itt tanultak meg írni, olvasni.” A gyerekek általában azt hiszik, hogy a tanárok elszomorodnak, ha közeledik a tanév vége, de ahogy fogalmaz, az idei nyári szünetet senki nem várja jobban nála, hiszen júniusra várják második unokájuk születését.

Forrás: Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !