Jedlik Ányos Gimnázium végzős diákjainak szalagavatója

Csepel.hu

Szalagavató bált rendeztek a Jedlik Ányos Gimnázium végzős diákjainak a Szigetszentmiklósi Városi Sport – csarnokban január 13-án. Öt végzős osztály ruhájára tűztek szalagot.

Felszabadult ünneplés, meghitt hangulat jellemezte az eseményt, ahol a diákok tanáraikkal, hozzátartozóikkal, barátaikkal mulattak, és Borbély Lénárd polgármester köszöntötte őket.

Bese Benőt, a Jedlik intézményvezetőjét kérdeztük a továbbtanulásról, az új épületről és a szalagavató helyszínéről. „A Szigetszentmiklósi Városi Sportcsarnok már jó néhány éve bevált helyszíne a Jedlik Ányos Gimnázium szalagavató báljának. Bármilyen impozáns, tágas is az új iskolaépületünk, a torna – csarnokban nincsenek lelátók, ülőhelyek. A szalagavatót csak úgy tudnánk megrendezni, ha korlátoznánk a hozzá – tartozók, a látogatók számát, amit természetesen nem szeretnénk” ‒ hangsúlyozta Bese Benő, aki az is elmondta, idén 138 diák fejezi be tanulmányait az iskolában. „Nagyon sokan tanulnak tovább államilag finanszírozott képzési formákban; a műszaki, az orvosi, a jogászi és a gazdasági pályák a legnépszerűbbek. Néhányan külföldi intézményekben szeretnék folytatni felsőfokú tanulmányaikat, például Dániában és az Amerikai Egyesült Államokban.” A Jedlik megújult épületét szeptemberben népesítették be a diákok. „Csodálatos, világos, tágas az épület, nagyon tetszik a gyerekeknek, a szülők is elégedettek. A közelmúltban több találkozót is tartottunk egykori tanítványainknak, legalább tizenöt csoport járt nálunk, december közepén pedig megtartottuk a kerek évfordulós öregdiák-találkozónkat. Mindenki nagy elismeréssel szólt a felújított, átalakított épületről. Sokan elmondták, mennyire örültek volna, ha annak idején ilyen iskolába járhattak volna, ha tehetnék, szívesen beiratkoznának újra.”

Nem változtak sokat a báli szokások

A szalagavató bálok történetének csaknem kétszáz éves hagyományai vannak. Feljegyzések szerint az első szalagavatót az 1830-as években, Selmecbányán rendezték. Bár hosszú idő telt el azóta, a báli szokások alapvetően nem sokat változtak. A szalag az iskolához tartozás szimbóluma, főként kék vagy bordó színű, melyet az osztályfőnök vagy az iskola igazgatója tűz fel. A szalagokon rendszerint az iskola neve, az évfolyam, valamint az évszám szerepel. A végzős osztályok általában különböző zenés-szórakoztató előadásokkal, paródiákkal, illetve keringővel készülnek a nagy napra. Az angol és a bécsi keringő a szalagavató bál fénypontja, legszebb pillanata.

Forrás: Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !